Regisztráció Blogot indítok
Adatok
CsepeliBlogos

0 bejegyzést írt és 62 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Milyen jő, hogy a szigeten élünk?! Nálunk még véletlenül sem történhetnek olyan dolgok, nem zajlanak olyan ügyek mint a Csepeli átjáró túloldalán, a XX. kerületben. Ott valami készül. Mach Péter önkormányzati képviselő erről így számol be. A pesterzsébeti Fidesz…..
Borbély Lénárd, Csepel polgármestere kiokította a csepeli szülőket, pontosabban a szülők közül azokat, akik csatlakoztak a Nem leszek suliban elnevezésű akcióhoz. Miként közöltük, a szülői kezdeményezés része lett annak a tiltakozási hullámnak, amelynek egyik…..
A csepeli MSZP csütörtöki Boráros téri akciója az első állomása volt a csepeli HÉV megszüntetése, a XXI. kerület elszigetelése elleni tiltakozásnak. Csepel fideszes vezetői szó nélkül hagyták, hogy a Fővárosi Közgyűlés fideszes többsége január végén gyakorlatilag megszűnésre ítélje a csepeli…..
Ma szavaz a főváros az olimpiarendezéshez szükséges fejlesztésekről. A dokumentum szerint az ideiglenes átalakítások mellett egy állandó változás is lenne Budapest életében: a csepeli HÉV helyén villamosok járnának, de csak a Közvágóhídig. A Nemzeti Színház előtt pedig…..
A kerület polgármestere szerint „2200 munkát keresőt tartanak nyilván, de valós számukat 5000 főre becsüljük.” Tessék már számolni, a valós szám alapján. Az ötezer fő döntő többsége családban él. Hány családot jelent ez, hány családban van egy, vagy esetenként két…..
AMI A CSEPELI HÍRMONDÓBÓL KIMARADT, AZT MI KÖZZÉTESSZÜK! Rovatunk – a csepeliek teljes körű tájékoztatása érdekében –, lapszámról-lapszámra, sorra veszi azokat a híreket, eseményeket, amelyek a XXI. Kerületi Önkormányzat Csepeli Hírmondó című lapjába nem fértek bele.…..
Valóban, miért pont a Munkásotthon az a fogalom, ami szakításig viszi a demokratikus ellenzék és a hatalombarát opportunista emberek elkülönülését Csepelen? A válasz igen egyszerű. Azért, mert a Munkásotthon nem csak intézmény, nem csak tradíció, hanem jelkép is. Olyan…..
Most, hogy közel egy éve elkezdődött a polgármesteri kampány, egyre többen kérdezik tőlem: „ugye indulsz a következő választáson?” Ezt olyan természetességgel teszik, mintha a tavalyi fiaskó csak egy felszínes botlás lett volna. Olyan, amit azért vesztettünk el, mert…..
Törvénymódosítással vette be a Csepeli Munkásotthont Németh Szilárd rezsibiztos, aki polgármesteri ciklusában a kezdetektől harcolt az egykoron szakszervezetek által épített kultúrházért. Az intézményt irányító alapítvány ugyanis mindaddig sikeresen ellenállt a kerület…..
HORVÁTH GYULA ÍRÁSA: A Munkásotthonnak annyi! (Erről szineskedik szócsöveiben a fideszes Borbély Lénárd polgármester) Ma reggel hétkor a csepeli képviselő-testület Fidesz többsége (Németh Szilárd vigyázó szemei előtt) megszavazta azt az előterjesztést, ami a Munkásotthon…..
Tegnap délután a Parlamentben a kormánypárti képviselők szavazatával elfogadták Németh Szilárd listás fideszes képviselő javaslatát Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV.…..
Szégyellje magát a csepeli Fidesz! Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata képviselő-testülete tegnap döntött az egyesített óvodavezetői posztra pályázókról, de nem úgy döntött, ahogy azt egy normális világban szokták. Így az óvoda összevonás után újabb nagy hibát…..
Nem tervezi, hogy visszaadja önkormányzati bérlakását a jászberényi fideszes polgármester. Mindössze ennyit válaszolt az ellenzéki képviselők kérdésére a közgyűlésen. Szabó Tamás a maga által kiírt pályázaton nyert egy háromgyerekes családdal szemben. Azért, mert egy…..
Lebukott a jászberényi polgármester, s most mindenki szörnyülködik, hogy ekkora arcátlanságot még nem látott a világ. Holott ha úgy vesszük, ő legalább egyenes ember. Nem dolgozott ki bonyolult technikákat, nem hazudozott összevissza, hanem elindult egy általa kiírt lakásbérleti…..
 NÉMETH SZILÁRD ÖRÖKSÉGÉT BORBÉLY LÉNÁRD FÚJNÁ TOVÁBB Október 12-én, vasárnap  újra polgármestert és önkormányzati képviselőket választunk. A fideszes Németh Szilárd bukott csepeli politikus helyett most az ő egykori táskahordozója, az ugyancsak fideszes Borbély…..
Hogyan hazudik Ábel Attila csepeli alpolgármester, kerületi Fidesz-elnök? A szerkesztő előzetes megjegyzése: Csepelen ma egyetlen olyan politikust tartanak nyilván,  akinek jogerős bírósági végzés van a kezében arról, hogy hazudott: Ábel Attila a neve. Ez nem tartja vissza őt…..
A csepeliek munkát, biztonságot, a szociális és egészségügyi rendszer javítását és fejlődést akarnak. A Borbély Lénárdot is magába foglaló csepeli fideszes városvezetéstől ezt  négy éven át nem kapták meg Kíváncsi voltam kiket indít a Fidesz az önkormányzati…..
A csepeli baloldali pártok szövetsége   nyilvánosságra hozta választási programját, amelynek címe: 21 pont a XXI. századi Csepelért  A program alapját a csepeli választókkal folytatott több hónapos konzultációk, a beérkezett  javaslatok és vélemények adták. A…..
Megnéztem Németh Szilárd tegnap esti produkcióját az atv.hu-n. Magam sem tudom miért. Talán a téma (a baloldali jelöltek SZTK-ban tett látogatásának, kampányolásának kapcsán kirobbant botrány) aktualitása miatt, bár ebben az esetben is tudnom kellett volna, hogy mit várhatok…..
Az 1955 és 1959 között születettek nyugdíjjogosultsági adatainak egyeztetését kezdi meg az ügyfelekkel az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság - jelentette be Mészáros József főigazgató  budapesti sajtótájékoztatóján. Az érintetteket a következő hetekben…..