Regisztráció Blogot indítok
Adatok
varosszive

25 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Egy díszdobozt, egy önkormányzati köszöntőt, a Házasságra hangolva című könyvet – vendégkönyv funkcióval, egy esküvői munkafüzetet és egy gyűrűpárnát ad január elsejétől az esküvői időpontot foglaló pároknak a belvárosi önkormányzat. Szerintük ez lesz a megoldás arra az aggasztó tendenciára, hogy…..
Vártak egy kicsit, hogy csituljon a botrány, és mégiscsak eladják a dr. Sándor Ügyvédi Irodának az exkluzív, Deák téri 237 négyzetméteres ingatlant feltűnően alacsony, 78,8 millió forintos áron. Az V. kerületi önkormányzat jogi bizottsága tegnap zárt ülésen tárgyalta azt a jogi szakvéleményt, ami a…..
Előkészítette és hamarosan tárgyalja az Immobilia Zrt-vel kötött 50 évre szóló közterület-használati megállapodásának felmondását az V. kerület. Az ismert vállalkozó, Csipak Péter cégének még 2008-ban adták használatba a Deák Ferenc utcát, az 500 négyzetméteres közterületet kizárólagosan és saját…..
Most kezdődik és a tervek szerint legalább két évig tart majd a József nádor téri mélygarázs építése és a tér parkosítása. Öt napja tartott közmeghallgatást a témában az V. kerületi Önkormányzat, ahol részletesen ismertették ugyan a felszíni rendezési tervet és a parkolási lehetőségeket, de a…..
Döntöttek a közbeszerzés kiírásáról, egyszerre két, prémiumkategóriás autót is vásárol a fideszes „vezetésnek” az V. kerületi önkormányzat. A nemrég elfogadott, nyilvános költségvetési rendeletben még semmi nyoma nem volt, hogy egyszerre két, nagyon gyors kocsira is akarnák költeni a kerület…..
A Ferenciek terétől a Kempinskiig mozdulatlanul áll a kocsisor egész nap. Van, aki a motort is leállítja, kiszáll, sétál, nézelődik. Nyugodtan megteheti, mert fél óra alatt egy centit sem mozdultak az autók a Petőfi Sándor utcában. Az Erzsébet térnél az út újraburkolása miatt…..
Öt évvel az átadás után teljesen újra kell kövezni Belváros Új Főutcájának Erzsébet téri szakaszát, mivel a burkolat gyakorlatilag balesetveszélyes állapotban van. Az V. kerületi önkormányzat 60 millió forintot fog elkölteni arra, hogy újra ugyanolyan, a buszok súlyát el nem…..
Nincs itt, kérem semmi látnivaló, az élet megy tovább az V. kerületben. Alig készült el a Penta az Egyetem téri százmilliós ülőkecserével, már meg is nyerte az újabb közbeszerzést. Most a Szervita tér miniatűr részét kövezhetik le 133,8 millió forintért. Évek óta…..
Lechner Ödön tervezte házban újépítésű belvárosi lakások leköthetők. A környezet igazán exkluzív, a lakóparki egyformaság helyett itt tizenkét, nagy elődünket ábrázoló szobor fölé lehet költözni a tervek szerint 2016. első negyedévétől. Furcsán hangzik, pedig a Veres…..
Pedig szeretem, mert jó hely. Mert van rajta hely mindenféle embernek: a játszótérre menőnek, a turistának, a deszkásnak, kutyásnak, az ebédidőben ejtőzőnek, az este sörözőnek. Szeretem, mert akadálymentes. Szeretem, mert a város közepén van, és arra használjuk, amiért…..
Lenyűgöző rutinnal, páratlan találékonysággal folytatja az V. kerületi Önkormányzat a Szerb utca 9-beli lakásokkal való kavarást. Igenis lehet diszkréten új szomszédot szervezni Habony Árpádnak a teljes magyar sajtó orra előtt. Extra vastag arcbőr kell hozzá, de ezzel eddig sem…..
Elkezdték az építkezést a Dorottya utca 8-ban. A Giró-Szász-és Serfőző-féle szálloda  ügye tavaly járta be széltében hosszában a sajtót, most a beruházó mindent megtesz azért, hogy a kíváncsi tekinteteket távol tartsa. Projekttáblát nem tettek ki, az ajtót pedig egy…..
Törvény kötelezi az önkormányzatokat, hogy megfogalmazzák gazdasági programjukat és határozzanak hosszú távú fejlesztési céljaikról. Az V. kerület 2015-2019 közötti céljairól egy ritka színvonaltalan dokumentum született. Az érdemi tervezés helyett statisztikai adatokat…..
Hurrá! Négy évvel a kiskörút felújítása után végre megnyitották az Astoriánál a nyilvános illemhelyet. Most már minden fiatal, mozgékony, babakocsi nélküli ember el tudja végezni a dolgát. Akik pedig nem tudnak lépcsőt mászni, tartsák vissza hazáig. 2011-ben adták át a…..
Elbontották az öt éve épített csobogókat és padokat az Egyetem térről, helyükre márványülőkék és a Virágmadár fantázianevű szobor kerül 100 millió forintért. A belvárosi zsánermánia folytatódik: az egyetem előtti Pázmány Péter szobor hamarosan arccal a nála háromszor…..
„Csinos ruhában hozzák a gyerekeket, mert jön a polgármester” – csak ennyit mondtak a szülőknek abban az V. kerületi óvodában és bölcsődében, ahol az önkormányzat által fizetett sószobát adott át a fideszes polgármester. Nemsokára aztán Szentgyörgyvölgyi Facebook-ján…..
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, de nekem szülőhazám ez a kis ország, a fővárosa az otthonom, és rögeszmém, kíváncsiságom középpontja ez a néhány belvárosi utca. Autóból ki sem szállva, hivatalból ki nem lépve a Kossuth Lajos utca 3. is „csak” egy…..
Három nappal a jogszabály életbe lépése előtt derült ki, hogy a világörökségi területen lévő boltokra is kiterjesztették a kötelező vasárnapi zárva tartást. Eztán vasárnaponként nem találnak majd nyitva lévő boltot a turisták a Váci utcában. A jogszabály-módosítás…..
Irreális összeget, nettó 135 millió forintot akar költeni az V. kerületi önkormányzat a Szervita tér harmadának lekövezésére. Tavaly nyáron, közmeghallgatáson Rogán Antal még szemrebbenés nélkül állította, hogy a munkálatok márciusban megkezdődnek és az egész térre…..
Nem a református egyház vagy a Szabadság téri gyülekezet, hanem ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész írt kérelmet az V. kerületi önkormányzatnak: hatszázezret kért, hogy Ravasz László mellszobrát felállíthassa a Hazatérés Temploma előterében. A helyi tisztviselők szerint…..
KFC-t ugyan nem nyithatott, mégis az V. kerületi ingatlanügyek legszerencsésebb vevője a Stúdió-V Kft. Az önkormányzati tulajdonból megvásárolt Kossuth téri házasságkötőt egy köztulajdonba került pénzintézetnek, a Budapest Banknak adja bérbe. A 340 m2-es ingatlant az…..
Hetek óta közbeszéd tárgya, mi olcsó a Belvárosban. Most megmutatjuk, mi az, ami igazán drága. Mert ha hiszed, ha nem, lehet urizálva kegyetlenkedni. A Bástya utcában 980 ezer forintért építettek rácsot egy transzformátorra, csak azért, hogy két, a környékbelieket egyébként nem…..
varosszive 2015.02.16 22:09:45
@áldorivendel: Nincs okom kételkedni a jólelkűségében. És teljesen igaza van, ez nem az óvoda és nem is a szülők feladata. Ez kifejezetten és egyértelműen a kerületi önkormányzat, a választott tisztségviselők feladata lenne, akikre közpénzt bíztunk, hogy a közösség érdekében, emberségesen és felelősen költsék el. Az a szomorú, hogy semmi más nem merült fel bennük, mint hogy egymillióért rácsot építsenek.
(((a vizeletszaggal kapcsolatban azért nagy reményei ne legyenek, azt nem a hajléktalanketrec fogja megszüntetni - ahhoz inkább az kellene, ha legalább egy kutyafuttató épülne végre a Belváros déli részén)))
Példanélküli, hogy a belvárosban magánbefektető beruházását nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségi beruházássá nyilvánítsák és így mentesítsék számos hatósági engedély megszerzésének kötelezettsége alól. Ha azt hitted, hogy legalább a sorozatos…..
A választási év után látványosan megtorpannak a közterületi felújítások a Belvárosban. A 2015-ös költségvetésben mindössze két projekt szerepel, a Szervita tér tavaly elmaradt rendezése és az Egyetem tér négy évvel ezelőtti felújításának kijavítása. Nem terveztek…..
varosszive 2015.01.27 15:44:09
@fovarosi.blog.hu: :-D Köszönöm! javítottam
Negyven oldal terjedelemben megjelent a kerületi újság idei első száma. Ebből mindössze fél oldalt sikerült az országos méretűvé dagadt belvárosi ingatlanbotrányra szánni. Sőt, valahogy még azt is „elfelejtették” megosztani az olvasókkal, hogy valószínűleg…..