Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Tücsök2007

0 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tanár vagyok - hazudok! Ez a dolgom! Éppen ezért portfóliót írok. Én vagyok a legszebb, a legjobb, a legokosabb. 30 évre visszamenőleg is pontosan tudom, hogy mikor, milyen órákat tartottam, hisz dokumentáltam, mert már akkor ígérték, hogy ez nekem jó lesz, és ugye: ígéretekkel…..
Tücsök2007 2015.10.27 12:30:14
Tanár vagyok...és szívok. 2014.04.30-ig feltöltöttem a portfóliómat, hiszen volt 14 évem és volt szakvizsgám (ugye a gyes nem számít bele, mert az nem "gyakorlatban eltöltött idő"). Tisztességgel, becsülettel, sok-sok idő és energia ráfordítással összeraktam. Azt gondoltam, ez az elvárás, megpróbáltam megfelelni neki, a saját magam által felrakott léchez képest is megfelelően. A gyerekeim átkonvertálták, segítettek, ja bocs, nem vagyok egy informatikai zseni, bár elboldogulok a géppel,de ez már nekem túl bonyolult volt. A családom a rángó szememet látva inkább lemondott a vasárnapi sütiről pár hétig. Na, túl voltunk rajta, dörzsölgettük a tenyerünket a többi hasonló korú és végzettségű kollégával, hogy ez már döfi, igen, megcsináltuk, nem is akárhogyan. Erre nyáron jött egy üzenet, hogy bocs, de megváltoztattuk a portfólió felületét, amit eddig csináltatok, az eltűnt, semmissé vált, ugyan mi nem szóltunk előre, de szokásunkhoz híven szívatjuk a bandát, tehát most töltsétek fel újra az egészet az új felületre. Eltelt másfél év. Az egyik útmutató szerint 3 évesnél nem lehet régebbi a feltöltött anyag, de ezzel szembemegy a szakszolgálatokra vonatkozó friss útmutató, miszerint 1 évesnél nem lehet régebbi a feltöltött szakértői vélemény. Mit jelent ez a gyakorlatban? (csupacsínek tagoltam írom): az e-gé-szet ki-dob-hatom az ab-la-kon és áll-ha-tok ne-ki új-ra, mert a másfél évvel ezelőtti anyagok ugyebár egy évnél régebbiek. Nov. 30. a határidő.
Mi nem kértük, hogy új felület legyen. Mi nem kértük, hogy ugyan már, hadd írhassuk újra. Mi nem kértük ezt az egész portfóliót és PÖCS-séget sem. Ugyancsak csupacsínek szeretném jelezni, hogy a heti munkaóránk a pedagógiai szakszolgálatoknál 55-60 órás, lehet itt állni stopperrel a kezében, a szombat-vasárnapi véleményírások is beleszámítanak ám! (És aki érti, tudja: INYR!!!)Persze tudom, el lehet menni másik munkahelyre, ha ez ennyire fáj. Nekem nem a munka fáj, nagy teherbírásúnak gondolom magam (és a feletteseimnek, kollégáimnak is ez a visszajelzése). Az eljárásmód fáj, hogy semmibe veszik az emberi mivoltomat, hogy egyszerűen hülyének néznek. Négy diplomám van. Ezeket nem az Ecserin vettem. Hogy miért költ a pedagógus saját pénzéből a munkájára? Mert a KLIK nem ad!!! Időnként megjelenik a gázos, hogy leszerelje a gázórát, mert a KLIK nem fizette ki. Időnként kikapcsolják a telefont, mert a KLIK nem fizette ki. És rendszeresen nincs papír, boríték, fénymásoló parton/toner. Nem fizetik ki az útiköltséget, de vidékre kirendelnek. A színes papír, ragasztó stb. esélytelen, ha változatossá akarod tenni az órát/foglalkozást/fejlesztést, kénytelen vagy a saját pénztárcádból finanszírozni azt. Vacakok az óráid? Nem vagy elég kreatív/színes/megújuló? Na, majd a PÖCS beint. Kapjak csak egy elégedetlen szülőtől vissza kérdőívet, majd megnézhetem magam, hiszen eszerint fognak értékelni, minősíteni.
Előírják a szakszolgálatoknál a kötelező szakvizsgát, de egyetlen fillért sem adnak rá. Ja, a konzultációs napokat dolgozd le előre....miközben saját zsebedből fizeted a négy félves több százezer forintot.
De az egésznek mégiscsak a csúcsa, amivel kezdtem: írhatom újra az egész portfóliómat, fényezhetem magam ismét, írhatok reflexiókat a szakértői véleményeimre a 8 kompetencia szorozva 77 indikátor tükrében... mindezt csak azért, mert valaki egy meleg szobában, puha székben ülve megvilágosodott, hogy még lehetne fokozni a szívatást: a tavalyiak írják újra az egészet. Úgyis ráérnek. Tényleg. Csak sajnos az ellátandó gyerek útban van ehhez!!!
Tücsök2007 2015.11.05 13:07:01
@DAnna: Köszönöm az ötletet, minden el van mentve, csakhogy a pedagógiai szakszolgálatoknál szakértői vélemény készül, ami egy adott gyereké, 2-3 óránkét jön egy másik gyerek, annak a vizsgálatok után készül egy másik vélemény...mindenkinek más-más eredmény születik, más-más reflexióval...minden egyéni és problémafüggő. A dátumok átírása hamisítás - ellenőrzéskor elővehetik az eredetit, akkor meg ugyebár bukta van. Annyi a fejlemény az ügyben, hogy végre kielégítő választ kaptunk az OH-tól, hogy nem kell újat feltöltenünk, jó a korábbi is - de ezt megelőzően olyan válasz is érkezett (gondolom egy másik irodából), hogy mivel nem lehet régebbi egy évnél a feltöltött vélemény, ezért természetesen újat/újra kell csinálnunk. Csak mi nem először töltjük, hanem a rendszer kényszerít minket arra, hogy a korábban megírt és elkészített dolgainkat másik felületre töltsük fel ismét. A szakszolgálatok kicsit más, mint az iskola, nem is vagyunk oktatási-nevelési intézmény, hanem közoktatási intézmény (nagyobb zsák), mégis folyton az általános iskolára kitaláltakat akarják ránk erőszakolni. Országosan kb. 5 ezer fő persze könnyen elsikkad a többi között.
Korábban mi is írtunk a Hoffmann Rózsa és Marekné Pintér Aranka nevével fémjelzett közoktatási vezetés által kitalált életpályamodell egyik kulcseleméről, a portfólióról. A portfóliót akkor kell elkészítenie egy tanárnak, ha szeretne a Pedagógus I. kategóriából feljebb…..
Tücsök2007 2014.02.19 08:00:41
@Poroszkai Attila: a 2 nappal rövidebb nyári szünetre reagálva: vajon tisztában van-e az ország azzal, hogy kb. 3 ezer pedagógus munkakörben foglalkoztatott, több diplomás, szakvizsgázott szakszolgálati dolgozótól jan. 1-től elvették, értsd: szó nélkül, mindenféle értelmes indok nélkül (mert csak!!) és a több kilónyi levélre érdemi reagálás nélkül eltörölték a 25 napnyi pedagógus pótszabadságot. Azt, ami eddig 40 évig járt. Most aki az iskolában, óvodában dolgozik, annak jár a pótszabadság, aki szakszolgálatnál dolgozik, annak nem jár. Magyarul: az a gyógytestnevelő, akinek a státusza egy iskolában van, az nyáron nem dolgozik, akinek viszont pl. a nevelési tanácsadóban van a státusza, de ugyanúgy iskolában dolgozik, annak nem jár. Arról nem nyilatkozik egyik nagy eszű rendszer-kitatáló sem, hogy mit csinál nyáron az a szakember, ahol zárva az iskola és nincs gyerek??? Az óvodában, iskolában dolgozó gyógypedagógusnak jár az össz. 46 nap, a pedagógiai szakszolgálatnál dolgozónak nem jár. Az óvodában, iskolában dolgozó óvoda/iskolapszichológusnak jár, aki szakszolgálati kolléga, annak nem jár. Csak megjegyzem: szakszolgálati dolgozónak KÖTELEZŐ a szakvizsga, egyébként nem foglalkoztatható... Na és ehhez jön még a gyönyörű portfólió kérdése....a szakszolgálatban dolgozókra is vonatkozik, csakhogy mi nem írunk óravázlatot, nem tartunk tanórákat, nálunk egészen más a munkavégzés jellege...ápr. 30-ig töltsük fel, de még nem találták ki, hogy pontosan mit is... Van adatvédelem, gyermekek joga...meg vannak megírt szakvélemények, vizsgálati anyagok, terápiák, fejlesztések stb...stb...mindre kötelező az adatvédelem, a titoktartás. Mondjuk az óvodapedagógus sem fog tudni óratervet feltölteni... Sokan bírálják a bírálókat. Van, aki nem lát az orra végéig sem. Nem az a bajunk, hogy "vizsgáznunk kell", hogy egy kis plusz munkára kényszerülünk, hogy elő kell kotornunk ősrégi anyagokat...azt hiszem, kevés közöttünk az,akinek büdös a munka. Azok egy idő után elmennek olyan munkahelyre, ahol megtehetik, hogy lábat lógatnak, vagy legalábbis folyton keresni fogják (nem tudom, létezik-e egyáltalán ilyen...).
DE ha nem tudom, hogy pl. fényképekkel kell majd évek múlva dokumentálnom, mit is dolgozom, akkor utólag ezt ugye eléggé nehéz előteremteni, ezt talán belátja a leglóellenzősebb átlagember is. Itt arról van szó, hogy sok-sok éven keresztül tanultunk, tanulunk, szakdolgozatokat írunk, munka és család mellett permanensen képezzük magunkat, mert csak így tudunk lépést tartani a korral, ha megismerjük pl. az új vizsgálóeljárásokat, amiknek végzése tanfolyamhoz: azaz részvételi díjhoz,sok esetben vizsgához kötött...A tandíjat persze mindenki maga fizeti, mert az intézményeknek ere minimális lehetősége volt, most meg már NULLA. Most elvették az összes pótlékot, béremelésnek álcázva a fizetésünket. Most arra kényszerülünk, hogy a nem létező Nemzeti Pedagógus Kar tagjaként magyarázzuk a bizonyítványunkat, tulajdonképpen fényezzük magunkat úgy és ott, ahol tudjuk - kinek milyen vastag bőr van a képesebb felén. És saját magunk közül kerülnek ki a bírálóink is, akik majd minősítenek, vajon tényleg megfelelőek vagyunk-e, tényleg eléggé nemzeti pedagógusként működünk, élünk, létezünk... Mindeközben iszonyú mennyiségű gyerek fordul meg a kezeink között és mi elhivatottan, a gyerek érdekeit szem előtt tartva, a szakma szabályait maximálisan betartva, őszintén és hittel megpróbálunk segíteni rajta. Aki nem érezheti rajtunk a keserűséget, a kétségbeesést, a csalódottságot, a reménytelenséget, pedig ez most mindenkiben ott van. Hát, kedves Attila, ennyit a 2 nappal rövidebb nyári szünetről...elnézést, ha hosszú voltam.