Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Ildiko az otodik orszagbol

0 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ezekben a napokban kezdődik meg az egyetem Hollandiában (sok helyen most van a bevezető hét, amolyan gólyatábor féleség), amit sok tízezer diák vár nagy örömmel és nem kis szorongással. Utóbbi oka nem is feltétlenül az „új ország, új élet, új iskola”, hanem az a pokol (és Emőke írásából kiderül, ez…..
A TASZ jelenti Mit érdemel? 2015.09.08 16:15:45
Mit érdemel az a szülő páros, aki a jelzőrendszer szerint nem megfelelően neveli a gyerekeit? A gyerekvédelmi törvény tökéletesen rendelkezik erről. Családba fogadás, helyettesítő szülői szolgálat, ideiglenes hatályú elhelyezés. Ha az utóbbi mellett döntenek, a szülőknek a törvény szerint harminc…..
Kevés nehezebb helyzet akad annál az ember életében, mint ha öt év után kényszerből el kell hagynia azt az országot, ahol már berendezkedett és otthon érzi magát. Így járt mai szerzőnk, Zsófi is, aki a jelek szerint egyre csökkenő reménnyel próbálja a diákvízumát…..