Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Kono

0 bejegyzést írt és 808 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
„Bárcsak jelét látnám annak, hogy a vélt vagy valós iszlám fenyegetés hatására egyházaink és híveink szorosabbra zárnák soraikat, szenvedélyesebben keresnék a Szentháromság Isten igazságát és vállalnák a közösséget Jézussal!” Fabiny Tamás evangélikus püspök írása.  „Amíg időnk van, tegyünk jót…..
Nem tudom feltűnt-e, de az utóbbi időben megszaporodott a magánegészségügy nagyszerűségéről szóló tudósítás. Az iparágban érintett ügynökök próbálják a bepalizni a befektetőket festve a szép - és kiugró profittal kecsegtető - új világot. Egyes híresztelések szerint Magyarország örök második számú…..
Kono 2018.06.22 16:03:40
@bbrrr: Rosszul tudod. Nem zárja ki. Sőt, még gyógyszert is szabad szedni, csak nem mindegy, mit.
A legtöbb gyógyszerre ráírják, hogy nem javasolt, csak mert nem végeztek elég vizsgálatot. De az orvosok és szaktanácsadók pontosan meg tudják mondani, mit szabad és mit nem.
Kono 2018.06.22 16:09:31
@bbrrr: Ez megint csak nem igaz. Mert ha van burkoló, aki 2000-ért is jó, akkor nem fogok annál dolgoztatni, aki 5000-ért rossz.

A versenyhelyzet leviszi az árakat és jobb minőséget produkál.

Az állam dolga az volna, hogy biztosítsa és ellenőrizze a tiszta versenyt. De sajnos, ahová beteszi a lábát, ott általában ez pont fordítva szokott lenni...
Kono 2018.06.22 16:11:43
@lüke: És ne felejtsük el, hogy KIK vettek biztosítót tavaly. :D :D :D
A tejtermék reklámokban a tehenek mindig vidámak és boldogok, holott a valóságban kegyetlen és erőszakos környezetben élnek. Közel sem annyira idilli az életük.  ..
Kono 2018.06.15 22:52:48
@Áronkapa: A harmadig gyerekünk brutál tejérzékenyen született. 2 hónaposan már anyatejet sem akarta elfogadni - mert ugye anya addig evett pl. sajtot- , mire kiderült a probléma oka.
Most másfél éves, és kinőtte. Semmi baja nincs a tejtől. A szervezet nagy eséllyel megtanulja kezelni ezeket, magától, mindenféle beavatkozás nélkül. Nem mindenkinél van ez így, de az orvosok azt mondják erre, hogy terhelni kell a szervezetet, míg meg nem tanulja, hogyan dolgozza föl.
Kono 2018.06.15 23:00:33
@Áronkapa: A halál nem szép? Az élet része. Aki megszületik, az meg is fog halni egyszer. Nekik annyira természetes ez.

Nem a halálon nevet, hanem az írás naivságán. Mert ő már látott állatokat, nem a neten olvassa, hogyan termelik a tejet, a tojást.
Neki magyarázhatod, hogy mekkora kínlódás szegény csirkének tojni, a tehénnek meg tejet adni.
Mindenféle beavatkozás nélkül is ezt teszik. Beléjük van kódolva.

Hozzáteszem, abban igazat adok, hogy más az, ahogyan mi bánunk az állatokkal, és más a nagyüzem. Azt a "húst" és "tejet", meg "kenyeret" mi is kerüljük, ha lehet.
Elvi és egészségügyi okokból is.
Ha nem lenne rádiós ismeretek tárgyam az egyetemen, sose hallgattam volna meg a Kossuth Rádió Vendég a háznál c. “gyerekekről felnőtteknek” szóló roppant kínos, és az elvileg hozzám hasonló korosztályú szereplők iránt egyre inkább az exponenciálisan növekvő szekunder szégyen érzetemet növelő műsort.…..
A héten történt állítólag, hogy egy gyerekes anyukát kiraktak az egyik belvárosi étteremből. Az anyuka először a Pesten Hallottam csoportban krákogott egy picit, de posztja alatti véres komment háborúból ő jött ki vesztesen. A tiszavirágéletű sírás, alig egy órát volt ott míg valaki nem törölte. Az…..
Mit tehetne az állam és mit nem azért, hogy több gyerek szülessen. Két lista. Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth rádióban azt monda: „Átfogó megállapodást akarok kötni a magyar nőkkel. Mondják el, mi pedig értsük meg, mit akarnak. A gyerekvállalás a legszemélyesebb, de a…..
A baguette azáltal emelkedik a kiflifélék, vágott zsemlék fölé, hogy többféle módon fogyaszthatóak és vívni is lehet velük. Mindkettő egyaránt fontos, mi most mégis az elfogyasztásukra koncentrálunk. Kis szeletekre vágva guszta kis katonákat varázsolunk belőle, hosszában félbevágva pedig embert…..
Kono 2018.03.02 21:22:40
@Étteremkritikus: vagy süssél :D
A házépítés kicsit olyan, mint a foci: mindenki ért hozzá. Legalábbis egészen addig azt képzeli, amíg meg nem próbálja. Egyszer...
Kono 2018.01.27 23:05:02
@gabiiii: 10 éve még könnyebb volt. Ma már nem az. A jogszabályok, követelmények rengeteget változtak az utóbbi 2-3 évben! És még nincs vége.
Kono 2018.01.27 23:06:15
@Nem leszünk gyarmat !: Ma már nem tehetné meg a jogszabályok miatt.
Kono 2018.01.28 07:24:25
@gabiiii: Akkor mondja már el nekem, hogy konkrétan hogyan játszaná ki az e-naplós rendszert? Ahol eleve nem is engedi a kivitelezőt felvinni, ha a biztosítási kötvényszámot pl. nem adja meg.
A bejelentési eljárás arról szól, hogy Önnek mindent meg kell adni a rendszerben, ami egyből átfut a hivatalon.
Az tény, hogy jobban jár az ember, ha nem generálnak adja ki, spórolhat. De csak az, aki ért hozzá.
A fél ország megörült és megőrült a kormány év végi bejelentésével kapcsolatban, aminek a lényege az volt, hogy ha kellően patent leszel az ország családpolitikájába, akkor megdobnak téged egyszer 10 millió forint vissza nem térítendővel, másrészt hozzád vágnak államilag támogatott hitelt 10 millió…..
Kono 2017.12.04 14:08:12
@BircaHang Média: A dolog egyetlen szépséghibája, hogy a dolgozó, "keresztény nagycsaládos" sem jut CSOK-ból házhoz.

1. Az árak irreálisan elszálltak. Egy 110 m2-es ház (ami 3 gyerekhez nem sok) ára 40-45 millió Ft körül mozog telekkel.
A 10 milliós CSOK-ot leszámítva ehhez még min. 30-35 millió Ft kéne.
Önerő nélkül persze tárgytalan, de ha van mondjuk 10 millió Ft önerő, akkor is kell 20-25 M forint hitel. Értelmes ember meg nem vesz fel ennyit, még ha kapna, akkor sem.

2. Nem jut neki új építésű. Pl. mert használatbavételi engedélyhez kötik a CSOK kiutalását,mikor a lakások java már tervező asztalról elkelt- jellemző, hogy 10-15 lakást egyben eladnak, befektetőknek.

3. 3-4 éven belül szerintem durran a lufi, a most irreálisan túlárazott házak értéke leesik, a hitel kamata pedig elszáll. Akik kifeszítették magukat most 20 évre, azokat majd mentheti az állam ismét...

Azoknak jó a CSOK, akiknek a család összedob még 50-100 milliót.
Kono 2017.12.04 14:14:22
@exlex: A CSOK valóban nem jó. Mondom én, konzervatív, nagycsaládos építőmérnökként. Illetve jó, de csak arra, ami az eredeti célja, hogy új lakások építését segítse elő. Magyarán a kivitelezők és beruházók segítése kiválóan működik. Ill. a hitelezés is beindult, ez meg első sorban a bankoknak jó.
A családokat nemigen segíti általában. Az megvan, hogy a szocpol összege 20 éve magasabb volt? A mocskos, liberális, kommunista kormányok többet adtak a családoknak...
Kono 2017.12.04 15:20:50
@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
Valóban, párezer család igénybe tudta venni a 10+10-es CSOK-ot. De ha tudnál valamilyen pontosabb statisztikát, akkor megköszönném. Én nem találtam a neten, csak a K&H tette közzé az adatait, tavaszig összesen 380 családnak adtak ilyet. Idén és jövőre ez a szám növekedni fog még, persze.
A többiek meg szívnak miattuk, ugyanis a "piac" a 10+10-et árazta be (plusz benyelte a generál ÁFA csökkentését is!).

Varga Mihály szerint "azért pörgették fel az építőipari vállalkozások a beruházásaikat, mert ez egy fix határidő. Ha ez a határidő nem lett volna, valószínűleg sokkal lassabban, kényelmesebben álltak volna ehhez a lehetőséghez, így pedig az emberek élni szeretnének ezzel a kedvezményes áfával"
És mégis milyen megfontolásból, mikor kivitelező alig van, új építésű lakás alig van?

A CSOK jelenlegi formájában, megspékelve az 5%-os ÁFÁval nagy hiba. Ha nem megerőszakolni akarták volna a piacot, hanem támogatni, sokkal jobb is lehetett volna. Szerintem erre azért ők sem számítottak.
Elég volt! Elég volt abból, hogy havonta egyszer le kell másznom a retkes, büdös vízaknába leolvasni a vízóraállást. Ahogy a horgászbotról szokták mondani: a bot a horgász meghosszabbított karja. Valami ilyesmin kezdtem én is törni a fejem. Arra gondoltam, hogy elkezdek egy hosszabb Mano…..
Hatalmas ajándék, "ingyenpénz" a jelenlegi, 10+10 millió forintos lakás hitel támogatása a kormánynak. Bizonyára mára már a legtöbben utánanéztek a feltételeknek, amiknek meg kell felelni, hogy ezen támogatás örömeit élvezhessük, ezért ez itt most nem a feltételekről szól. (Aki még nem tette volna,…..
Kono 2016.11.23 11:03:09
@Én de genere Mi:
meg fogsz lepődni, mert erről pont ír a Biblia:

Római levél 2. részben:
14 Mikor ugyanis azok a nemzetek, melyeknek
nincs írott törvényük, természetszerűleg teszik a
törvény dolgait, bár törvényük nincs, maguk képezik a törvényt maguknak.
15 Ezek ugyanis kimutatják, hogy a törvény kívánta tett a szívükbe van írva, amennyiben lelkiismeretük velük együtt tanúskodik, sőt tanúskodnak szívük fontolgatásai is, melyek egymást hol
vádolják, hol védelmezik.
16 A lelkiismeret és e következtetések fognak majd
tanúskodni ama napon is, melyen Isten az emberek rejtett titkait, ahogy az én örömüzenetem
mondja, a Krisztus Jézuson át meg fogja ítélni.

Lefordítom: lelkiismerete mindenkinek van. Ezt a szívbe írott törvénynek hívja a Biblia. Az ítéletet mindenki megkapja: aki ismerte az írott törvényt, és azt hágta át, az azért. Aki nem ismerte, vagy nem is volt írott törvénye, annak ott a lelkiismeret vádlása, vagy felmentése.

Egy nap mindenki ítéletre kerül a Biblia szerint, ahol Isten igazságosan fog ítélni. A keresztes háborúkban gyilkoló, erőszakoló katonákat és papokat nem fogja felmenteni a bűnbocsátó cédula. Ők is megkapják méltó büntetésüket, elkárhoznak. Ugyanis pápa által adott bűnbocsánatról, vagy pénzért vásárolható üdvösségről nem ír sehol a Biblia. Ez egy politikai, hatalmi játszma volt, semmi köze a kereszténységhez, sem a Bibliához.

Abban az időben a köznépet eltiltották a Biblia olvasásától, és megtiltották, hogy saját anyanyelvén olvashassa valaki a bibliát. Ha megtette, vagy fordította, stb., akkor máglyán égették el érte, vagy börtönbe zárták. Nyilván, mert a pápa és a papok életvitele és iránymutatásai szöges ellentétben voltak a Biblia tanításával és így sokan rájöttek volna.
A reformációt is ezek robbantották ki.
Kono 2016.11.23 15:10:33
@Én de genere Mi: A hit általi megigazulás témája a kereszténység központi tanítása. Mindenki egyetért benne.
Az ellentmondás inkább látszólagos.

Jakab apostol írja a levelében ( 2, 14-18 verse)
Testvéreim, mit használ, ha valaki azt mondja, hogy van hite, de cselekedetei nincsenek? Vajon üdvözítheti-e őt egyedül a hit? Ha egy férfi- vagy nőtestvérünknek nincs ruhája, és nincs meg a mindennapi kenyere, valaki pedig ezt mondja nekik közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek meg, és lakjatok jól, de nem adjátok meg nekik, amire a testnek szüksége van, mit használ az?
Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában. Viszont mondhatja valaki azt is: Neked hited van, nekem meg cselekedeteim vannak. Mutasd meg nekem a hitedet cselekedetek nélkül, én is meg fogom neked mutatni cselekedeteim alapján a hitemet.

Ha éjjel berohan hozzám a tűzoltó, felver álmomból azt ordibálva, hogy "ég a ház!!!". Akkor erre elég, ha annyit mondok neki: "elhiszem"- aztán megfordulva tovább alszom?
Ha nem mondom, hogy hiszek neki, de felugrok és kiszaladok a házból, akkor pedig megmenekültem.

A hit általi megigazulás azt jelenti, hogy a jó cselekedetek nem ellensúlyozzák a rossz cselekedeteket, az mindenképpen Isten büntetését vonná magára. Akármennyi jót is tennék, nem üdvözülnék pusztán azáltal, hogy jót teszek. Mert bűnt is elkövettem, aminek az ára a kárhozat.
Isten azért küldte el Jézust, a fiát, hogy magára vegye a bűn büntetését. Helyettem, az én bűneimért is.
Ha hiszek ebben, elfogadom ezt a megoldást, akkor üdvözülök.

Isten azt ígéri, hogy új emberré teremt, úgy mondja, elveszi a kő szívet, és hús szívet ad. Olyan szívet, ami érzékeny az Ő dolgaira és képes megítélni, mi a jó és mi a rossz. Helyreállítja az ítélőképességemet.

Nyugodtan mondhatjuk, hogy aki valóban hisz, annak megváltozik a gondolkodása és élete. Nagyapám idejében azt mondták, hogy ha valaki megtért, még az állatai is megérezték!

A cselekedetek nem üdvözítenek, de kiváló indikátorai annak, mi van a szívben. A hit olyan, mint az autó index lámpája- irányváltoztatási szándékot jelez. Remélem nem BMW-t vezetsz, mert abban állítólag nincs ilyen...
Ha kiteszem az indexet, be is kell kanyarodni... ha megtévesztően indexelek, azzal vészhelyzetet teremtek. Sajnos sokan mondják, hogy van hitük, de ezzel csak zavart támasztanak, mert cselekedeteik nincsenek.
Kono 2016.11.23 15:33:17
@Attilajukkaja:
Igazad van, sokan így fogják fel.
De ha megengeded, elmondom az én látásmódomat is: ez nem kényelmes álláspont. A legtöbb ember túl büszke ahhoz, hogy elfogadja. Nem ismeri el, hogy bűnös. Ha bebizonyosodik számára, hogy mégis az, akkor azzal akarja magát igazolni, hogy jót is tett.

Csakhogy a jó és a rossz cselekedet nem a mérleg két oldala. Ha a kávédba egy kanál sót tettél, akármennyi cukrot önthetsz utána bele, nem segít rajta. Ha megöltél egy embert, mindegy, hányszor mondod utána neki, hogy "szeretlek".

Viszont:
Ha az apám-anyám kidobott volna, az utcán élnék, de befogadna valaki a családjába és viselhetném a nevét, az nem járna felelősséggel? Ha Isten eltörölte a bűnömet és a családjába fogadott, akkor bármit tehetek utána?
Ha a bíróságon az ítélethirdetéskor valaki vállalná helyettem a halálbüntetést, az nem járna felelősséggel?

Ennek az ára nem 14 miatyánk volt. Isten valódi áldozatot hozott értünk. A Biblia nem beszél arról, hogy hány Miatyánk mit fizet ki. Őszinte bűnbánatról és megtérésről- a bűn elhagyásáról viszont igen.

A megbánásról való mondatoddal pedig a Bibliával azonos állásponton vagy.
*UPDATE: újabb cikk ebben a témában - tapasztalatok, költségek Zajlik az ősz és kezdődik a fűtési időszak is. Ám én csak most dőlhettem hátra, mert eddig versenyt futottam az idővel, hogy még 20 fok fölött kiépüljön az új fűtésem. Dőlj hátra, vegyél magadhoz kávét, mert hosszú lesz, de a végére…..
Kissé szokatlan stílusú lesz a mai poszt, hiszen Péter sorozata folytatásában három történetet mesél el egy-egy levél formájában. Fontos tudni, hogy a címzettek természetesen valós személyek, az írások pedig a londoni élet három különböző részét mutatják meg. (A…..
Kono 2016.08.10 22:03:02
@geegee: ha így folytatjuk, akkor pár év múlva már többet keresek, mint a kinti mérnökök:) emlékszem, két éve mondtam az akkori főnökömnek, h kéne nettó 150 emelés, mert fel fogok állni. Nem hitte el. Csendben néztem másik helyet. Pont ennyivel lett több a pénzem. Magam is meglepődtem, mikor a döntés után fél év évvel ismét felhívtak, hátha nem érzem jól magam az új helyen, és lécci mégis őket válasszam... 5-6 éve meg 150 CV-re 0 válasz. Még arra sem méltatták az embert, h automata e-mailt generáljanak...Tesco meg gusztustalan cég, a legjobb volna, ha csődbe menne az egész lánc.
Adózni általában nem nagyon szeret senki, viszont egy normális adórendszerben sokkal könnyebb elfogadni, hogy kell, mint akkor, ha az ember nem érti, mi miért van és követhetetlennek érzi az adózást. A Magyarország 2.0 sorozatban ma az adózás a téma, Éva szerint ugyanis ez…..
Kono 2016.08.09 22:01:34
@Csodabogár: ettől azért van jobb út is. Ösztönözni kell a jogkövetést és párhuzamosan büntetni a szándékos cslást. Persze idehaza nem ismerik az ösztönzést, csak a büntetés létezik. Akkor is, ha nem jogos...
Kono 2016.08.10 21:21:01
@nonolet: meg az adóból beszedett pénz felhasználásában is, nem? Senki nem azon sír, h sok az adó, v kevés. Mihez képest sok? Sok a TB járulék, ha a betegnek fizetni kell az ellátásért... Érdekes, vannak magánklinikák, akik sokba kerülnek, mégis kifizetik sokan. Mert ott megveszik az eszközöket, nem rohad a fal, lehet zuhanyozni, kedvesek az emberrel, minden vizsgálatot helyben, azonnal elvégeznek, az orvosok magasan képzettek és még sokat is keresnek... Ezzel szemben egy állami kórház színvonala a több pénz ellenére is csak az ott dolgozók lelkiállapotától függ. Mert befizetek sok százezret, még sincs eszköz, a kaja ehetetlen, nővér 3 műszakban dolgozik nettó 120ért... Persze lehet, hogy nem az utcát kéne fűteni a közös pénzből, meg az urambátyám oknak munkát adni; akkor maradna pénz lóvéra.
Apaságról, önképről, fejlődésről, változásról beszélgetett Süveges Gergő műsorvezető, író, tanár és Simon Attila evangélikus lelkész a 11. Szélrózsa-találkozón. A két négygyerekes édesapa kendőzetlen őszinteséggel mesélt a szülinapi ajándékokról, a klasszikus szerepekről és a bocsánatkérés…..
Kono 2016.08.05 23:39:53
@alex4: Néha jobb csendben maradni, mint a tudatlanságodat büszkén nagydobra verni.
Kono 2016.08.07 08:47:14
@alex4:
Miért gondolod, hogy vallásos vagyok?

Nekem úgy tűnik, inkább szerettél volna gúnyolódni, mint valódi kérdéseket feltenni. Általában az ember nem sértegetéssel mutatkozik be, hanem - ha kérdése van- akkor kérdez. A vallásosokról azt gondolod, elvakult emberek. Pedig te ugyanúgy viselkedsz, mint a buta vallásosak.

Ha pedig ekkora tudós vagy, mint mondod: légy szíves megmutatni, hogy melyik szent könyv tartalmaz eszkimókról, koalamackókról, vagy maja civilizációról szóló részeket?
Fogadni mernék, hogy soha egyetlen szent könyvet nem olvastál el, nem tudod megmondani, hogyan keletkeztek, nem tanulmányoztad egyik vallást sem mélyrehatóan, nemhogy az összeset. Innentől kezdve olyanról akarsz vitatkozni, amiről semmit sem tudsz.

"Csak a hülyék tudnak mindent, a többiek életük végéig tanulnak."
Amikor nekifutottunk az évnek, akkor az egész ország lázba került, hiszen a kormány bejelentette, majd egy hónapig a csapból is keményen nyomatta a Propagandát, miszerint minden magyar család, aki képes min. 3 gyereket összehozni valamikor az elkövetkezendő 10 évben, kapni fog 10M állami támogatást…..
Vannak olyan minimumok, amelyek egy demokratikus társadalomban alapnak számítanak. 2016 van, amikor már kínos szexistának lenni, de az is ugyanennyire kínos, ha valaki gúnyt űz a másik vallásából. A lengyel nagykövetség előtt múlt vasárnap civilek  tüntettek az abortusz teljes betiltásáról szóló…..
Kono 2016.04.19 10:11:23
@midnight coder:
www.youtube.com/watch?v=XU_2HKtvD1U

Jogos kérdés. De pontosan melyik időponttól számítható embernek az élőlény? Mikortól vonatkoznak emberi jogok rá?
Továbbá: ha adott a lehetőség, hogy elkerülje valaki a fogamzást, akkor miért nem teszi meg ezt- mert azért itt még van egy elég világos döntési helyzet.
Kono 2016.04.19 10:27:19
@woar: Arra utaltam, hogy tévedsz, amikor a kereszténységgel általánosítod a katolikus egyház szervezetét. Ha így lenne, akkor nem éppen azokat irtották volna az inkvizítorok, akik pl. Bibliát olvastak, vagy éppenséggel ezen az alapon kérdőjelezték meg a pápa mindenhatóságát. A katolikus egyház börtön, ill. halál terhe mellett tiltotta meg a laikusoknak, hogy Bibliát olvassanak.
Vagy ha a kereszténység a katolikus papság, akkor mi értelme lett volna a reformációnak pl?
Az inkvizíció jelentős részében "eretnekeket" égettek. pl. albigensek, waldensek, puritánok, stb., akiknek legfőbb bűnük a biblikus gondolkodás és életmód volt, ami szöges ellentétben állt az akkori papság fényűző, hataloméhes életmódjával.
Kono 2016.04.19 11:08:56
@Hari Seldon 2:
Abnormális elvárás, hogy a gyereket ne lehessen vallásosan nevelni.
Hiszen felnőttként akkor is eltérhet a hittől, ha hívőnek nevelték, joga van hozzá, senki nem tiltja majd meg neki, ha érett fejjel mást akar majd.
A gyereknek szüksége van egy alap identitásra, amit a szüleitől kap. Semmi baj nincs azzal, ha a közösséghez igazodik, hiszen mindig, mindenki ahhoz igazodik.
Vagy akkor magyarnak sem nevelhetem a gyerekem, mert majd eldönti, ha felnő? Nonszensz.
Ahogy közeledik Barack Obama második elnöki ciklusának a vége, úgy szaporodnak a tevékenységét összegző értékelések. Az alábbiakban 13 olyan idézetet gyűjtöttünk össze, amelyekben Obama nem a politikáról, hanem a vallásokról, erkölcsi alapelvekről és a természetfeletti világról osztotta meg…..
  Nagy örömünkre sokat érdeklődtek a szalmabála-építészet témájában, főleg a gazdaságosság kérdésében. Így Közösségi Energia jó példák sorozatunkat folytatva most a szalma-szigetelések árát és más gazdasági vonatkozásait vesszük górcső alá szakértőnk cikke…..
Példátlan támadássorozat érte Párizst november 13-án este, amely legalább 128 ember életébe került; a sebesültek száma 200 körülire tehető. Az öldöklés a Bataclan koncerttermében kezdődött, melynek több tucat ember esett áldozatul. A többi lövöldözés – melyek…..
Bezzeg a németek, a franciák, a nyugatiak, a felvilágosultak. Bezzegék bezzegországból bezzegik, hogy nekünk, magyaroknak mi lenne helyes. Aztán ott vannak ezek az atomliberális, alibi vallásos, migráns buci simogató, közben önsanyargató életet élő emberek, akik minden…..
Kono 2015.09.08 01:33:02
@chepunk: persze Amerikába atomtudósok, orvosok, közgazdászok mentek. Legalábbis volt köztük agy bőven. Ide viszont nem jön majd, csak a legalja képzetlen paraszt. Hogyan tartsuk el őket, ha a mostani 100 Ft-ból már így is 72-t leadózunk? Hm??? Másrészt figyeltél a számok folyamatosan emelkednek. Jelenleg az EU befogadna kb. 80-100 ezer menekültet 5 év alatt. Szuper. Csak már idén 180 ezren jöttek. Lehet h soviniszták vagyunk, de nem csak mi. Az összes K-EU állam, sőt még a volt K- Németország is, ahol gyújtogatják a menekült otthonokat. Teljesen világos, hogy nem szabad ekkora muszlim tömeget befogadni. Öngyilkosság. Sajnos a médiának ma már nem hír, ha újabb embereket fejez le az ISIS. Érdekes módon az ottani keresztények nem értik, mire fel ez a nagy barátság, amikor ott mai napig embereket ölnek. És nem, nem csak az ISIS òta. Minden évben templomok robbantak fel addig is tele családokkal, gyerekekkel. Ott az európai toleranciát nem ismerik. Nagyon naiv, aki szerint a befogadott menekültek majd hálásak lesznek. Nem lesznek. nem tudjuk beilleszteni őket a társadalomba, nem kapnak munkát, mert nekünk sincs. Ez olyan frusztrációt okoz majd, amit nehezen láttál eddig idehaza. Hiszen már attól dühbe jöttek h a Keletinél 3 napig várni kellett. Pedig kaja pia volt.
Kono 2015.09.08 09:25:37
@chepunk: Sajnálom, hogy a véleményemre adott válaszod puszta személyeskedés. Ebből mit kellene leszűrnünk?
Lehet, hogy a tévéből ismered a bevándorlókat és a muszlimokat. Nekem volt szerencsém egyetemen egy csoportba járni mindenféle nációval -arabokkal és perzsákkal is-, a munkám és ismerősök során pedig ismerem, mit mondanak a német, angol, vagy svájci emberek - és nem a sajtó.
Láttam, hogyan reklamál egy iráni arra, ha 1-est kap, hogyan hisztizik, hogy neki jár a kettes. 3 pontra 100-ból!
Ha ilyen egy elvileg képzett értelmiségi, akkor milyen lehet a kecskepásztor?

Ismerek londoni bevándorlót- Nigériából jöttek- és érdekes módon ő sem vágyik ezekre a menekültekre. Ő megtanult angolul, a bevándorlásügynél dolgozik, köztisztviselő. A saját szavai szerint az, aki ide jön, annak alkalmazkodni kell a helyi kultúrához. Akinek ez nem tetszik, az ne jöjjön... Nem azért, mert rasszista, vagy idegengyűlölő, hiszen maga is idegen volt.
A Klub RÁdió nem a legjobb tájékozódási pont ebben a kérdésben. Ha beleolvasol a New York Times-ba, még felelős (?) politikusok tollából is akkora blődségek kerülnek ki, hogy a fejed fogod. A volt amerikai nagykövet asszony szerint Merkel befogadna 800 000 menekültet. Aztán pl. olyanokat írnak, hogy nem értik, miért nem engedtük át a határon a menekülteket. Azt elfelejtik megemlíteni, hogy regisztrálni persze elfelejtettek. Éppen tegnap volt egy ilyen eset, Dániában. Megtagadták a regisztrációt, mert ők a svédeknél akartak letelepedni. Dánia is soviniszta ország, akitől félni kell nekik?

(A kvótákat egyik hozzászólásban sem említettem, a matematikába nem mentem bele.)
Kono 2015.09.08 09:39:44
@Vahakomb: Az egyik iráni srácot ki kellett menekíteni az évnyitó buliról, mert visszautasította egy lány. Erre ő pofon vágta... Nem tudta, h ez itt nem szokás. Majdnem meglincselték.