Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Tőgyi Balázs

2 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Megszülettek a magyar fesztivál-történelem első alomszékei, a mobil toalettek újabb nemzedéke. Bevetésükön elsöprő népszerűségre tettek szert. A módszer jól működött, a vendégek imádták. Évek óta játszom a gondolattal, hogy nyugat-európai mintára hazai fesztiválon is…..
Elkészült a második komposztkazán, amit építettünk, immár sikeresen. Működik. Viselkedését, hőtermelését és teljesítményét kimondottan erre a célra kifejlesztett számítógépes mérő rendszerrel folyamatosan figyeljük és vizsgáljuk. A közel 40-50°C fokos belső…..
Tőgyi Balázs 2014.01.28 18:42:42
@freeetoaster: Igen, az adat jó, ennyit mérünk. Meg kell jegyezzem, hogy a mostani építmény nélkülöz mindenféle hőszigetelést, amivel jelentősen lehetne növelni a komposztkazán hatásfokát. Ebben az esetben a frissen vágott fa fűtőértéke inkább 7MJoule/kg, 15MJoule/kg a szárított fának van. Fa-aprítékból 2.25 tonna = 2250 kg került a komposztba. Ennyi fából égetéssel nyerhető hőnek a mennyisége összesen 15750MJoule. Ez elég sok. A mostani (napi 50MJoule) hőtermelés mellett ez azt jelenti, elméletben, hogy 315 napig fűt. Persze ez nem igaz, mert 1) ez a hőtermelés idővel csökkenni kezd (szerintem 90-120 nap után), és 2) a komposztkazán újratöltésekor a régi anyagból még bőséggel (több mint a felét) újra felhasználhatjuk. Mindez majd csak akkor derül ki, ha már mérési eredményeink vannak a komposztkazán működéséről. Becslésem az, hogy megfelelő hőszigetelés és jó hatásfokú hőkivétel mellett komposztálva a zöldhulladékot akár az égetéssel megegyező mennyiségű hőenergia is kinyerhető. A lényeges többlet a humusz, ami a füst helyett keletkezik. Mindez természetesen további fejlesztést, a módszer tökéletesítését igényli.
Tőgyi Balázs 2014.01.29 08:45:46
@Petrovai: Szétszedni jóval egyszerűbb. Egy ekkora komposztkazánt 1 nap alatt 1 ember szét tud szedni. Egyszerűen le kell lapátolni a komposztot, rétegenként. Amikor elérünk egy csőspirált, akkor óvatosan kiemeljük a komposztból úgy, hogy alányúlva egyik oldalán felemeljük, kiemeljük és félretesszük. A csövek közül kipereg a komposzt. Nem kell "régészkedni" a bontáshoz. :)