Regisztráció Blogot indítok
Adatok
KisEmberke

0 bejegyzést írt és 28 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
1000 leütés Befejeztem 2016.02.07 06:34:36
Búcsút mondok a nyilvánosságnak, ideértve a blogolást és a PKP vezetését. Az utóbbi bő három évben sok időt és minden mást áldoztam a polgári, liberális konzervatív gondolat, kultúra, és politika erősítésének, a megelőző húsz évvel együtt ennyire telt, elértem a korlátaimhoz. A pártnak a saját…..
Tamás Gáspár Miklós írása. Megszoktuk, hogy amikor közügyekről beszélünk, akkor fejtegetéseink közvetve vagy közvetlenül Magyarországra vonatkoznak. Természetesen csak olyasmiről érdemes szólni, ami érinti annak a közösségnek a sorsát, amelyhez tartozunk – s ez az írás…..
KisEmberke 2015.06.14 14:30:26
Kukorelly Endrével ültem egy panelban múltkor (délutáni panel volt, ráadásul ebéd utáni), és a nyugati ember szabadságáról beszélgettünk. KE megjegyezte, milyen érdekes, hogy a délelőtti, "úri" panel (tele jól ismert gazdasági szakemberekkel, egykori és mai potentátokkal,…..
Fotó: Mladina A szlovén Kezdeményezés a Demokratikus Szocializmusért kiáltványa, amely annak az Egyesült Baloldalnak a tagja, amely a Demokrata Munkapárttal (DSD) és a Szlovén Fenntartható Fejlődésért és Ökoszocializmusért Párttal (IDS) együtt a májusi európai parlamenti…..
Örülünk a Telekom és a magyar kormány barátságának, pont annyira, amennyire a korábbi elhidegülésének örültünk, mert bármit tesznek, világos belőle, hogy a Kapcsolat szoros. Ha netán a kedves fogyasztó eddig azt hitte volna, hogy minden piacon ő az úr, most kb. egy pillanat…..
"[Orbán] mindenekelőtt megismételte a már Berlinben elmondott állítását, miszerint vele az »európai közép« nyert a választásokon, szemben a jobb- és baloldali szélsőséggel, mely utóbbin, baloldali szélsőségen a piacgazdaság és a demokratikus jogállam, valamint az európai…..
1000 leütés Hajrá, magyarok! 2014.02.28 21:32:39
Pozsony az ötödik (a tótók!) és nagyon elhúzott, Prága a tizedik, Bécs a tizenkettedik leggazdagabb régió. Budapest nem számít külön régiónak ebben a bontásban, de Közép-Magyarország éppen csak meghaladja az átlagot. A hét magyar régióból négy viszont megtalálható a…..
KisEmberke 2014.03.01 09:21:01
@HaFr: Megnyugodtam, hogy nem dobod ránk atombombát, bár furcsa lélektanilag, hogy ez a kép egyáltalán az eszedbe jut. Amúgy sokkal bátrabb, államférfibb cselekvésnek tartom a Párbeszéd Magyarországért fiatal politikusainak cselekvését, akik vállalják a kockázatot, hogy szövetkeznek akárkivel akár, hogy megállítsák a jelenlegi rezsimet. Ez a bátor magatartás, nem a Te elképzelésed, hogy várod az összeomlást, hogy felmászhass a romhalmaz tetejére. Szűzen és tisztán, igazi patriótaként.
KisEmberke 2014.03.01 11:19:42
@HaFr: Nem viccelek, minden itteni írásodat elolvastam, a kommentek jelentős részét is. Pontosan ez a kép rajzolódik ki Rólad és a taktikádról. Ennyiben biztosan nem vicc.
KisEmberke 2014.03.01 18:21:22
@dr kíváncsivagyok: azt hiszem, teljesen félreértetted, amit írtam, ettől persze még lehet hülyézni...
TGM mai cikkéhez (konklúziója: ne nyugatiak akarjunk lenni, hanem szabadok) írt kommentárt granicsar, emígyen: "Hát én, eltérően TGM-től, csak szubjektív véleményt tudok mondani. Éltem vagy tíz évet Nyugaton és most Keleten is hatot már. Itt, Oroszországban szabadnak érzem…..
KisEmberke 2014.02.01 19:26:12
Üdvözöllek a Polgári Konzervatív Párt támogatóinak blogján! A pártunk bejegyzése várhatóan megtörténik február során, reméljük, a jogerő is meglesz utána záros határidőn belül, úgyhogy -- ha az országgyűlési választásokat le is késsük -- az EU parlamenti…..
A lényeg? Kettős. Egyfelől együttműködés bármilyen külső fenyegetéssel szemben az ellenőrzött oligarchikus verseny feltételrendszerének őrzésében, másfelől a rendszeren belüli versengés az erőforrásokért. Az együttműködés kifelé összezárja a két érdekcsoportot…..
KisEmberke 2014.01.19 08:04:49
@HaFr: Szerintem erre a személyeskedő vitára nincsen szükség. Ha bajotok van egymással intézzétek el a kocsma háta megett.
Igyekszem félreérthetetlen lenni: NEM támogatom semmiféle alanyi jogon járó alapjövedelem bevezetését. Megítélésem szerint egy alacsony hatékonyságú, korrupt, államelvű politikai kultúrában, mint a magyar, ez még egy lépést jelentene a szakadék felé. De ez csak a hab a…..
KisEmberke 2014.01.14 14:16:33
@orvlat: Senki sem fenyeget semmivel, de a történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy ahol van egy nagylétszámű, éhes, semmi veszteni valóval nem rendelkező embertömeg, az kockázatot jelent a többieknek. Ha van eszük, akkor megoldják, de legalább kezelik a problémát. Most is ezért van szociális ellátórendszer, most is a dolgozók, értéktermelők tartják el a nem dolgozókat. Nem tudtál róla? A LÉT ebben jelent egy szerintem megfontolásra mindenképpen érdemes megoldást. Te fenyegetődzől a puskás emberekkel, ami magyarra lefordítva azt jelenti, hogy nem a békés, hanem az erőszakos megoldás híve vagy. A gárdák működése egyébként pont azt jelzi, hogy olyan tömegű a nincstelenség, hogy az állam nem képes az erőszakszerveivel fenntartani a rendet, megvédeni a tulajdont. Szóval mi legyen a megoldás? Van igazi, nem lövöldözős alternatíva a LÉT-el szemben? A LÉT-esek már letettek valamit az asztalra, mások csak a fikázásig jutottak.
KisEmberke 2014.01.14 16:24:52
@==T==: @nevetőharmadik: én azért tisztelem a LÉT szerzőit, mert gondolkodnak, ez viszi előre a világot. Az is előre vinné, ha nem zsigerből fikáznák őket, hanem mások is próbálkoznának ilyesmivel, tárgyszerű megoldásokat adnának a jelenlegi szegénységre. Nem munkatáborral és puskás emberek fenyegetésével.
Szerintem a LÉT-es ügy legnagyobb hibája, hogy 2015-ös bevezetést javasolnak. Ez olyan horderejű dolog, hogy kb 3-5 év kell a társadalomnak, hogy megeméssze. Közben persze a társadalmi vita formálná is tartalmát. Szerintem elég már a civilizátorokból, meg technokratákból. Csak olyat érdemes bevezetni (mégha át is lehet esetleg nyomatni a szavazógéppel), amit a társadalom támogat, de legalább elfogad.
KisEmberke 2014.01.14 16:28:40
@nevetőharmadik: teljesen egyetértek.