Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Utluk Feri

0 bejegyzést írt és 75 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
„Európában bizony elszaporodtak Putyin pincsijei, és ezt most már mindenki kezdi veszedelmesnek látni.” Ezt Orbán Viktor nyilatkozata néhány évvel ezelőtt, amikor az orosz gázvezeték építése szerepelt napirenden. Ma, egy sokkal fontosabb nemzetközi krízis kellős közepén –…..
Utluk Feri 2014.03.05 08:25:45
@navan: Aranyos ahogyan pártállás alapján birkázod először az embereket a nagy emelkedett nyugati szellem nevében. Aztán amikor valaki ezt felemlegeti bejelented, hogy a mocskolódókról beszéltél mert "nézmárhogymiketírnakjajistenem". Pár pillanattal később pedig már Többes szám első személyben "rólatok" beszélsz megint, miközben egy nem pont agresszív hsz-re reagálsz. Az már tényleg a legalja amikor valaki egy ilyen piti helyzetben és széthazudja az agyát, ha legalább csak okoskodnál....
Utluk Feri 2014.03.05 08:26:19
@Utluk Feri: 'helyzetben is'
Viktor, há' saját magad ütöd! Eddig kellett várni az összefogott baloldal első kreatív megmozdulására, kéremszépen. Ez egy ügyes, szépen összerakott videó, jó alapötlet, jó kivitelezés. Pláne nagyon sokat segít, hogy nem hagyják beszélni benne Gordont, akinek a "nagy…..
Utluk Feri 2014.02.22 13:32:58
@Brendel Mátyás: Azért az tényleg szomorú, hogy egy 50 körüli ember ezen a szellemi szinten vergődik, mint te.... a gagyi kis blogod tele tévedésekkel, elírásokkal de amikor más téved egyből megy a hülyegyerekezés, wow :D:D
Egy évig terjedő szabadságvesztéssel lesz büntethető, aki mások becsületének csorbítására hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú hang-, illetve képfelvételt készít. Aki elérhetővé teszi, két évig, aki pedig nagy nyilvánosság előtt vagy jelentős érdeksérelmet okozva…..
Utluk Feri 2014.02.01 14:28:43
@tobeor:
"ezt írtam:..."
Milyen kár hogy ezt még az ELŐTT írtad hogy én megtartottam volna a szövegértelmezés 101 kiselőadást. Gondolom arra számítottál hogy ennyi kommentből nem keresem vissza. Nos de. És hagyd abba a hazudozást.

"Csakhogy ezzel pont a lényegnek mondtál ellent, te szerencsétlen vadbarom! :DD még a saját szavaid sem fogod fel? :DDD ugyanis én a különbséget emeltem ki a kisebb szarpárt javára, te meg azoknak pont a különbségeknek elrejtésén elhazudásán dolgoztál tovább"
Itt is és végig azt emeltem ki hogy a két szemét párt között szerintem nincs különbség, ennek hol mondtam ellent te idióta?

"Semmi okom védeni a szar mszp-t, mert magam is utálom"
De továbbra is vagy olyan primitív hogy támogasd őket ;)

"Ez az amit már cáfoltam :) Tudod, amikor erre válaszul gyorsan elkezdtél süketelni mindenfélét :) Persze te kényszeresen akarod összemosni őket, értem én... :)"
Erre tökéletes válasz: "ez kurvajó, tehát te állítasz valamit rólam, és akkor az igaz :) mert te állítottad :DDD" tehát te mondtál valami mást és az az igaz :D lol.
"és nem rakok minden szó mellé három bekezdést hogy egyébként más szóba jöhető szempontokból hogy volt, stb," Ha egy kommentben épp különbséget teszel náci és német között akkor engedtessék meg hogy felháborodjak ha ugyanerre a társadalmi érzékenységre a hazád kapcsán már nem futja. de szar lehet megpróbálni ezt is elmosni mikor itt pont a lényegben árultad el magad :D
"De a legszebb hogy mint egy majom, utánzod a soraimat :) Dedó óta őrzöd ezt a szokásodat? " Hadd ne soroljam fel te hányszor majmoltál, egyébként meg akció és reakció kapcsolata nem olyan bonyolult dolgok fiacskám, főleg mikor az írásaid 90%-a önjellemzésnek egész jól elmennének.

És akkor egy kis aktuálpolitikai forráselemzés:
m.cdn.blog.hu/te/tenytar/image/re%C3%A1lb%C3%A9rek.png

Itt jól látszik a kormányfüggetlen "szűkülő" tendencia gyakorlatilag gyönyörű csökkenő területű hullámokat lehet rá kivetíteni.

következő:
privatbankar.hu/data/cikk/26/53/32/cikk_265332/napgrafoikonja_feltorekvUdevizak3.jpg
ez szerintem nem is szorul magyarázatra. változatlan tendencia. pont.

ez egy kis betekintés a kormányváltás előtti munkanélküliségre, mostani adatokat hagyjuk, azokról ugye ki mit gondol... (közmunka khmm)
outside.mfor.hu/mfor/images/chart_id_245_2010_08_01t09_27_00_02_00.png

és a létminimum a legdurvább. Ezen az ábrán meg nem lehet mondani, hogy volt bármi belpolitikai változás egyszerűen egy ijesztő "olló" tendencia látszik kibontakozni 2006 óta.
Utluk Feri 2014.02.01 14:31:23
Utluk Feri 2014.02.01 21:38:28
@tobeor:
ki alatt volt szuperbruttó? hányszor és hogyan emelkedett az áfa, a szegények adója 02-10 között? ki hagyta hogy minden agyament gyökér minimálbéren legyen bejelentve kétkulcsos rendszerben? kinek a kormányzása alatt szakadt el teljesen a minimálisan biztosított jövedelem és a minimálisan szükséges jövedelem? (lásd belinkelt forrásaim) Egyébként elfogyott a szufla vagy mi van? Rájöttél hogy ostobenkó hazug hazaáruló vagy aki nem csak magát de a hazaszeret kifejezést is megcsúfolja? ;)
Ha Hoffmann Rózsa marad, akkor a PISA-teszt nemzete helyett a pizza futárok nemzete leszünk. A 2006-os, 2009-es és 2012-es PISA felmérés eredményeit összevetve ugyanis elég egyértelmű, hogy 2006 és 2009 között valamennyi javulás, de 2009 és 2012 között egyértelmű zuhanás…..
Utluk Feri 2014.01.26 22:25:31
@Brendel Mátyás: "sok ezren olvassák a postjaimat"
argumentum ad populum. érvelési hiba. arról nem is beszélve, hogy szükségtelen kérkedés amivel isten tudja mit próbálsz kompenzálni.
Utluk Feri 2014.01.26 22:30:43
@Brendel Mátyás: mno.hu/migr/hogyan-lesz-az-otven-szazalekbol-tiz-751681

"a stílust a hülyeségedre kapod, meg arra, hogy hülye létedre ki akartál oktatni. az is gennyes dolog, tudod."

'Hogyan mersz lehülyézni, mikor én olyan vagyok amilyen brühühü, hogy jössz te ehhez, kinek képzeled magad jajajaj *sírás*' Na hogy tetszett a performansz? Egyébként meg nem simán kioktattalak, az nem cseszte volna fel ennyire a szivacs agyadat :D:D
Utluk Feri 2014.01.26 22:35:42
@Brendel Mátyás:
"ez egy releváns érv arra, hogy jól csinálom a blogolást, és ne szólj bele, nem telefon!"

Az meg, hogy a közönség egészen kiemelkedő hányada erősen kritizálja a minősíthetetlen ergya stílusod megint egy releváns érv, tudod az ember tanulni is szokott néha a hibákból és nem bejelenti, hogy így marad mert csak.

"még egyszer: ki a fasznak képzeled magad?!"
És te? Miért is jogosít fel a blogfirkászat személyeskedő kicsinyes kommentek írására? Komolyan már elgondolkodok azon, hogy ezt a blog.hu vajon meddig hagyja még szó nélkül :D:D
A 2013-as év már hozott némi pozitívumot az ország és természetesen a kormánypárt számára - ellentétben a 2012-sel. A beinduló, EU által finanszírozott kormányzati projekteknek, a szerencsés időjárásból következően megugró mezőgazdasági teljesítménynek és persze az…..
Utluk Feri 2014.01.19 17:03:43
@aranybika: "a sunyiban végrevitt paksi bövités eladósitja Magyarországor, és évtizedekre Oroszországhooz köti.." Örülök, hogy te is nézel atv-t de néha utána is lehetne nézni az információknak. Mutatnál olyan nyugati, vagy keleti megállapodást a piacról, amely kedvezőbb hitelkondíciókat határozott meg, melyek reálisan számunkra is elérhetőek?
Most, hogy létrejött az összefogás, és eldőlt, nem Bajnai Gordon lesz a közös miniszterelnök jelölt, sokan nyilván automatikusan vesztesnek, losernek tekintik Bajnai Gordont. Vesztesnek gondolhatják azért is, mert Bajnai Gordon a zászlóbontásakor ama bizonyos október 23-án azt…..
Utluk Feri 2014.01.12 19:38:18
@storker: Azzal cáfolsz hogy közvetlenül utána levontad a logikus következtetést. Erősen balos körzetekben népszerű mindkét párt. Nagyjából ennyi jön át az ábrákból is, hiszen ha rávetítjük az mszpt is akkor még mindig nagyjából ugyanazon régióknál tartunk akkor ennyi erővel meg nem az szdsz-t örökölték meg hanem az mszp-től x százalékot. Persze egyébként én is biztosra veszem, hogy az szdsz táborát örökölte meg az lmp (majd a pm) de, hogy ez így nem bizonyítható az hétszentség, ennél kicsit jobban meg kéne fókuszcsoportozni "a zembereket" .

"a párt legfőbb arcaként a különállás híve volt, ezzel érvelt a kongresszuson is, kész" Valóban emellett érvelt de tényleg ő lenne a legfőbb arc? Csak egyet mondok, Karácsony Gergely 2012 Q2-ben Áder János mögött a MÁSODIK legnépszerűbb politikusnak számított, közvetlenül a tárgyalások előtt. Teljesen túlmisztifikálod Schiffer szerepét, hogy őt állíthasd be a nagy gonosznak, aki volt akkora szemét hogy nem akart befeküdni egy szedett-vedett összefogás alá.

"e most kétperces fölényeskedés kedvéért lovagolsz azon, hogy nem tudtam, hogy nem volt elnök." A Schiffert felelőssé tevő érveléssorozatot központjába állítottad tisztségét hibás információk alapján, hadd ne én legyek a szemét, hogy felhívom arra a figyelmedet, hogy az alapok sincsenek meg...

"nem kellett Bajnaiéknak taktikázniuk." Mi lenne ha félretennéd a bináris logikád és áttérnék arra a verzióra, hogy ha én lélegzek az nem jelenti, hogy te éppen nem és fordítva.

"Abból meg tán ne csinálj erkölcsi kérdést, hogy szövetséget kötöttek" Bajnaiék felől nem is csináltam, Jávorék meg félredobták minden addigi állásfoglalásukat és most a DK kapcsán újra megteszik, ez azért mégiscsak felvet szavahihetőségi kérdéseket, nem?
"elvégre valami ilyesmiről szól a politika." A politika nem (csak) arról szól, hogy ki akar a parlamentben ülni. Ennyi erővel a jobbikkal is szövetkezhetne az Együtt-PM, még azon az oldalon tud feláldozni pár mérsékelt szavazatot magszavazókért.

"Ezt Schiffer már idén áprilisban megtanulja, csak sajnos későn."
Jávor meg azt milyen érzés egy nagypárt jelentéktelen vazallusának lenni, neki miért jobb? A közvélemény kutatások szerint ők sem érdeklik a kutyát sem, új kdnpt avatunk.
Utluk Feri 2014.01.12 21:06:58
@storker:
"Inkább, hogy kiejti a pártját és semmit nem valósít meg abból, amit a szavazói akarnak." Adott pillanatban két lehetőség volt: vagy beolvadnak és biztos bejutnak, vagy megpróbálnak konzekvensek maradni és beküzdeni magukat saját erőből. Adott pillanatban az utóbbi is túlélhető döntésnek tűnhetett, most a töketlenkedéssel is 3-4% körül mozognak tehát remény még van ha össze tudják kaparni magukat. Tehát amellett, hogy nem minősült halálos ítéletnek a függetlenség megőrzése, ezzel még nem is kell feladniuk semmit, összességében jobb opció ha feltételezzük, hogy nem megélhetési politikusokról beszélünk. Schiffer inkább az ezt követő döntéseivel töketlenkedte végig az elmúlt évet és ezzel vesztettek ennyit erejükből. Most is mi folyik a jelöltállítás körül...

"Nem, mert lényegi kérdésekben más a felfogásuk. A Jobbik multiellenes és multikulturalizmus-ellenes."
Az nem lényegi kérdés, hogy valaki elítéli a megelőző kormányok munkáját, évekig nem hajlandó közösséget vállalni velük, majd szövetségre lépnek? Elméletileg ők a maffiakormányzás leszámolására voltak hivatottak erre tessék, ehhez a fordulathoz képest a szélsőjobb már igazán semmiség, ott már csak ideák és nem személyek múltbeli elítéléséről van szó.

"Mert van esélye a parlamentben önállóan politizálni." Kábé annyi mint Schiffernek, csak míg Jávort a szövetségesei, addig Schiffert a szavazók, melyik a demokratikusabb vajon...

"4 év múlva kéne megítélni, és nem előre." Mindig négyévente megítélni a pártpolitikákat kicsit körülményes folyamat lesz, így is sikerült 24 évet elcseszni már ezzel.
Utluk Feri 2014.01.12 21:58:33
@Utluk Feri: *addig Schiffert a szavazók ítélhetik hallgatásra*
Bajnainak különös tehetsége van a bukáshoz. Ahova ő lép, ott fű nem terem. Bajnainak ugyanis sikerült immáron nem csak a cégvezetés területén többször elérnie a totális bukást, hanem – már másodjára – politikai téren is. Bajnai és fantompártjai összeomlottak. Tavaly…..
Utluk Feri 2014.01.09 23:15:31
@aranybika: a szövegértelmezéssel kapcsolatos problémáid mi sem prezentálja szebben, mint hogy az előző előtti válaszomban még a fidesz propagandát is leoltottam és így se esett le, hogy nem vagyok fideszes... szép munka, gratulálok.
Utluk Feri 2014.01.09 23:36:52
@aranybika: épp ezért volt kérdés és nem kijelentés, eddig kellemesen folyt a beszélgetés, csak a figyelem hiánya volt kijelentés, azt is csak "letolásnak" szántam, nem személyeskedésnek. viszont pont eszerint az érvelés szerint a te soraid már nagyon fogyatkozhatnak ha kezdődik a fidesznyikezés :D
Utluk Feri 2014.01.09 23:38:16
@aranybika: egyébként ha valakit idiótának tartasz szerintem lazán csak ignoráld egyetlen "megmondós" poszt után, nem érdemes többet vacakolni.
(a fidesznyikezés meg szerintem akkor is gáz ha épp fideszes lennék, no offense)
Piroslap Lehet más a cenzúra 2014.01.07 22:57:58
Schiffer András pártja megint cenzúrázott. Pedig az egy évvel ezelőtti pártszakadás óta parlamenti küszöb alatt vergődő párt problémáit már nem lehet kommentek cenzúrázásával elfedni. Ertsey Katalin parlamenti képviselőjüket már meg se hívják a kongresszusra, Vágó…..
Utluk Feri 2014.01.08 21:46:37
@turbocat: viszont ezzel együtt is ő az egyetlen pártelnök aki nem ajánlotta fel a segglyukát egy nagypártnak pár képviselői helyért. ugye gordon? ugye benedek? Mindenki ference meg most valószínűleg a klasszikus "annyi helyet a dk-nak, mint az együttnek" mottóval áll elő ami akkor is győzelem, ha visszautasítják.