Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Katalin Rónai

0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Honnan jön ez a hihetetlen mennyiségű, tömegű, alaktalan masszányi ostoba? Azok, akik pontosan "emlékeznek", milyen rettenetes üldöztetésben volt részük a "komenizmusban", akik kicsiny bibliával a hónuk alatt igyekeztek szaporán vasárnap állítólag a templomba, s akiknek az…..
Katalin Rónai 2014.01.05 09:59:47
Kedves Mónika! Először is szeretném megköszönni az élményt, amelyet a cikk olvasása okozott. A humor nagyon fontos, akkor is, amikor nagyon komoly dolgokról beszélünk, mert másképp a "szegény én", a "szegény mi magyarok" kategória belép és az egész az értelmét veszti. A múlt az mindig egy olyan gyurmához hasonlító alap, amelyet a bennünk lévő kívánalmakhoz képest lehet gyúrni formázni, és bármikor átalakítható, ahhoz képest, ahogy a kezünk melegét átveszi.
Régóta bizgeti a téma a csőrömet, hiszen kis országunkban mindig az adott érának megfelelő hősök születnek, tele van velük a világ legszebb épülete a magyar Parlament, és tele van velük más is, már a logikusan gondolkodó embereknél...
A gyermekkorunk lehet, hogy szegényebb volt, nem volt külföld, és nem volt mert még nem lehetett internet, sőt telefon is alig, az is vonalas, és lehet,hogy az élet is "vonalas" volt - bár azt gondolom, a mai napok demagógiája, amely óriásplakátokról visít megállás nélkül, ugyanolyan gyomorforgató lehet, hallva a rokonok, ismerősök kálváriáit, de sokkal többet nevettünk, és volt közösségi szellem, és volt segítőkészség. Belülről jövő segítőkészség! Amikor papírtgyűjtöttünk, vagy amikor jobban vigyáztunk a környezetünkre, pedig nem kellett naponta ezt hallani...
Nekem, aki a belvárosban, az Akácfa utcában nőttem föl, annyi volt a kirándulás, amikor elmentünk az úttörőkkel, nekem az volt a karácsony, amikor bejutottam a parlamenti karácsonyra, nekem annyi volt a tél, hogy rokkant apám körbe-körbe húzott a Klauzár tér és az Akácfa utca havas járdáin, és kijött velem megfagyni a Kresz Géza utcai felöntött jégpályára, ahol feltekertem a magasszárú cipőmre a korcsolyát. De jó volt, és nem nosztalgiából, de más volt a reggel és más volt az este is. Nekem a közösségi lét, lévén mindig ott voltam köztük,bölcsi, ovi, suli, és így tovább alap volt, és sosem gondoltam, még akkor sem, amikor a kollégiumból ki akartak rakni, mert közösséget kovácsoltam, hogy ezért én mást fogok mondani, mint előtte tíz évvel és utána negyvennel. Van akiknek a hazudozás létkérdés, és az önfényezés nélkül, a hazug önigazolások nélkül nem tudnak létezni. Igen, volt, aki az úttörő mellett járt templomba, de 1988 után milyen alapon ment be a hittan az iskolákba, nem ott a helye...
Súlyozni kell, és figyelni az emberek szemét, ráncait, mosolyát, és a lelkét, ez az, amit kevesen tudnak.
Ezért is köszönöm ezt az írást, megerősödtem tőle.