Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Devilirium

0 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Üdvözöllek a kurzus 2013/14 tanév második féléves nyitóposztjában. Kicsit korai, de szükséges néhány bevezető gondolat, hogy közvetlenül kapcsolódva minél több információval szolgáljunk. Eminem - Not Afraid, http://youtu.be/j5-yKhDd64s A részletekbe nem merülnék el,…..
Devilirium 2014.01.03 11:52:06
@nb: Én őszintén nem tudom, hogy van-e értelme a versenynek. Leírom, hogy miért:

Ha a szerencsétlen kezdő idejön, és megkapja a szükséges kezdőlökést előadáson - amit meg is kaphat, akkor esetleg hazamegy és elkezdi tanulni mindazt, amit idáig eltitkoltak előle. Időbe fog kerülni, hogy megoldjon egy feladatot, de rájöhet.

Mint tudjuk, a világon nincs is nagyobb motiváció, mint maga a munka végzése: annak apró sikerei. Az egyetemet is azért végezzük, mert csak jó lesz majd az a papír, pedig milyen jó lenne, ha a hozzá vezető útért csinálnánk. Sajnos ez a fajta motiváció nekem az első évben megszünt az unideben.

Szóval, amire mutatok, hogy a kezdő is megtudja oldani a feladatot, és ha megoldotta ugyanolyan szintű tudásra tett szert, amivel egyébként a "hardcore" mag rendelkezik.

De itt jön a közösség és a verseny. Az alfa-hímek levadásszák a feladatokat és mintegy megszégyenítve a feladatot, kiakasztják az ajtó mellé a kulcsot. Most már ti is betudtok lépni, az idáig feltörésére fordított időd immáron kárba veszett.

Vagyis jó lenne, ideális lenne, ha minden hallgató megtudná oldani a feladatokat és nem tudná a megoldást.

> Sosem felejtem el, amikor első félév, első óráján kaptunk egy feladatot és egy szőke leányzó bekiabálta, hogy kész a feladat: fent volt a megoldás a blogon. Persze, ilyenkor már elvből sem nézi meg az ember és tovább játszik a feladattal, csak éppen tisztességének értelme veszik.

Viszont a jelenlegi rendszer ezt nem engedi meg. A verseny megszüntetése sem lenne elég a tökéletes rendszerhez, mert akkor meg informális közösségek kialakulásával osztják meg a megoldásokat, hogy a többi nem túl fontos tárgyal tudjanak foglalkozni.

Az egyedi feladatok útján lehetne elindulni. Ez hatalmas munkát jelent, mégis a legműködőképesebb rendszert jelenti. Fel kell ismernünk, hogy az egyetemünkre nincs prog belépő és a bevinfó is silány minőségű. Valamilyen szinten egy kis bevezetést kell adnunk nekik (ha a pointer megvan, akkor minden).

Esetleg külön is lehetne választani, hogy a jobbak dolgozhatnak projekteken és ott commitokért kaphatnak pontokat, de ezzel úgymond szerződnek erre a pályára, míg a többiek megmaradnak a "hagyományos" kurzus vonalán, ahol reményeink szerint megtanulnak programozni: vagyis a jegy megszerzése gyerekjátékká válik vagy megajánlottal, vagy vizsgán feladat megoldással (ami elméleti alapokra épül).

Esetleg lehetne egy valódi tutor rendszer is. A jobbakhoz több diákot beosztani. A tutorok hoznának létre feladatokat, megosztanák a tanoncoknak és pontoznák őket, a tutorok tutorjai a tutorokat pontoznák és ellenőriznék, a tutorok tutorjait meg a csoportvezető.

Nehéz téma ez, minden esetre megosztottam a véleményemet és ötleteimet. Az évkönyv jó ötlet, hasznos topikokkal. Reméljük hasznára válik majd a többségnek és mégerősebb csoport fog kialakulni, mint valaha! =)
Devilirium 2014.01.04 00:39:18
@nb: Aha, tetszetős a rendszer. Reméljük feltudják majd mérni magukat, hogy ki milyen szinten van.

A fejlesztői közösséghez javasolnám, hogy legyen egy irc szoba és akkor a munka mellett még el is lehet beszélgetni, megismerni egymást, ötletelni a nap folyamán bármikor.

Kíváncsi leszek, hogyan alakul :)
Devilirium 2014.01.04 17:22:14
@nb: Szerintem ma is használatos. Van webchat is, ha valakinek az tetszik és akkor nem kell klienst letöltenie. Van grafikus, cli. Mindenki igényéhez passzol. Ha van szervergép, akkor oda lehet telepíteni mindent. Esetleg meglévő szerveren szobát nyitni és regisztráltatni. Talán a freenode-n lehet is fejlesztőközösségeknek.