Regisztráció Blogot indítok
Adatok
halas(z)

0 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az elmúlt esztendő kiemelkedő halfogást hozott a balatoni pecások számára. Tudtuk ezt már áprilisban, hogy így lesz, most pedig az eredmények bővülő ismeretében tényként is kezelhetjük. Mondom ezt abban a reményben, hogy a további sok-sok száz fogási napló kiértékelése sem…..
halas(z) 2014.02.19 13:13:13
@jójo: Én sem a vendéglátó helyeket féltem, csak éppen igazságtalannak tartanám, hogy a nem horgász vendégek nem juthatnak a Balatonból vagy akármelyik más természetes-vízből származó halakhoz.
Márpedig most ez a helyzet körvonalazódik. Azt gondolom mindenkinek önmérsékletet kellene tanúsítania és mások érdekeit is figyelembe venni a döntések és a nyilatkozatok során...
Vadászni is csak egy szűkebb körnek van módja, a vadhúst azonban bárki megvásárolhatja, aki rászánja a szükséges összeget!
Fotó: Krumpli Béla Szóval a kecsegét azért vásároltam meg, mert Csenge mellettem állt, és mondta, hogy milyen finom, mert olyan vicces volt a hal feje, és mert a pultban hevert két szép példány. Fejemben recept semmi, a szakácskönyveimre meg az internetre számítottam nagyon.…..
halas(z) 2013.11.24 13:32:10
@magyar bucó: Az emberek sem teljesen egyformák. Azért a képen mégis kecsege van. ( már ha két kecsege utódja kecsege lesz...)
halas(z) 2013.12.04 10:27:24
@leopolderika: Remélem azért ízlett!...
Végső soron ez lenne a legfontosabb. Mindkét halnak nagyon ízletes a húsa, ezért a vitának nincs nagy jelentősége. Nálunk mindkettőt neveljük, ezért nem is lenne értelme ráfogni az egyikre, hogy az a másik... Remélem máskor is és mások is megkóstolják!