Adatok
Huba István Attila
0 bejegyzést írt és 11 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
A harmadik interjúalanyom Kletz László Lajos, MSZOSZ-, Kondor Béla-, Gyémánt- és Nívódíjas, Állami és Miniszteri kitüntetett, nemzetközileg jegyzett képzőművész, képzőművészeti menedzser, a diósgyőri Képzőművész Stúdió '76 alapítója és vezetője. Martintelepi és miskolci lokálpatrióta, aki az élet…..
Huba István Attila
2024.02.22 06:54:51
Kletz Lászlót csak a Facebookról ismerem, és csak felületesen. Nagyon fontosnak tartom ezt a bemutatkozást, mert már így tobbet tudok róla. Nem vagyok művész, se műértő ember, ezért semmilyen szakvéleményt ne várjon tőlem seni. Vagyok, aki vagyok. A képek tetszenek, most már a személye is.
Nem tudom, ismeritek-e azt, akiről beszélni akarok. Elég ellentmondásos figura. Egyrészt rajonganak érte, 4-500 ember jár el hetente a hittanóraszerű „kedd esti alkalmaira”, másrészt vannak, akik kígyót-békát kiabálnak rá és legszívesebben azonnal máglyára…..
Huba István Attila
2021.07.22 16:09:02
1. Nem gondolom annyira fontosak a gondolataimat, hogy amiatt akár csak egy embernek is érdemes lenne mérgelődnie.
2. Így ötvenhez érve, gondoltam, néhány dolgot megosztok azokkal, akik szívesen elolvassák a szösszeneteimet.
3. Januárban indítottam (újra) a Művészember Blogot.
4. Első…..
Huba István Attila
2021.04.22 14:58:14
Méghozzá kétszer is! Egyszer még fiatalságom idején, amikor jegyet vettem egy IBS-ben tartott műsorára, hogy megnézzem, ki is ez az ember. Többször nem vettem jegyet...
Illetve de, tegnapelőtt, hogy megnézhessem a Veiszer Alindával készült beszélgetését.
Az írás konklúziója
1. "Veiszer…..
Huba István Attila
2021.04.12 22:02:28
Felhozta a FB oldalam Bródy János „Tűz van, babám!” című dalát, melyben fiatalságom egyik legnagyobb zenei hőse a tőle megszokott szellemességgel arról énekel, hogy az elmúlt évtizedekben „aki nem lopott, az nem nyert".
Jóságos bácsiként, bociszemekkel néz a kamerába, miközben kiosztja a mindenkori…..
Huba István Attila
2021.04.06 17:40:14
Tanulságos interjút készített Gulyás Márton Bige Lászlóval, mely feltárja egy átlagember számára elképzelhetetlen vagyonnal rendelkező privatizátor, és egy Soros György által fentartott politikai-közéleti figura gondolkodását.
Gulyás Márton a felszínt kapargatva igyekszik úgy tűnni, mint aki kemény…..
Huba István Attila
2021.03.31 22:58:25
Történt, hogy néhány SZFE hallgató 2020. augusztus 11. és 14. között Nyári Szabadegyetemet szervezett, melynek egyik fontos célját így fogalmazták meg: „A hallgatóság célkitűzésként jelölte ki a reflektált emlékezetpolitikára való törekvést annak jegyében, hogy a jelenlegi intézményi rendszert…..
Huba István Attila
2021.03.29 08:32:05
Nagyapám, Kuglics László a Don-kanyarnál
1943. január 12-én indult meg a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban, mely a II. magyar hadsereg súlyos veszteségét eredményezte... A mai bejegyzésben erre emlékezve a Don-kanyart megjárt nagyapám, Kuglics László (1920-2007) fotói közül mutatok be…..
A miskolci tereket és utcákat járva, a táblák, cégérek feliratait figyelve vagy a Színészháztörténeti és Színészmúzeumba ellátogatva egy ikonikus női név ismétlődésére leszel figyelmes. Ez a név Déryné Széppataki Rózáé, a miskolci színjátszás történetének egyik legjelentősebb szereplőjéé,…..
Huba István Attila
2020.12.15 23:22:53
Huba István Attila
2020.12.15 23:25:31
@Praktikum: Kedves Praktikum, ez több mint jó! Egyébként ki vagy?
Bolyki Gyuri írása
Az van, hogy a Magyar állam fenntart egy szervezetet, melynek tagjai a legveszélyesebb ügyekben kell, hogy intézkedjenek. Az itt szolgálók naponta gyakorolnak, edzenek, igyekeznek olyan formában tartani magukat, hogy ha - ne adja Isten - bevetésre van szükség,…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz