Regisztráció Blogot indítok
Adatok
fefekirály

0 bejegyzést írt és 14 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Sok blog foglalkozik hadtörténelemmel, haditechnikával, ezek között van igazán profi, és bántóan amatőr. Van viszont egy szürke zóna, ahol a szerző úgy tálalja a cikket, mintha a téma igazi szakértője lenne, de legalábbis valamiféle bennfentes cinkosság érzetét kelti, valahogy úgy, hogy ő az igazi…..
fefekirály 2018.10.10 10:40:57
@molnibalage:
Ugye tisztában vagy azzal, hogy korlátozott szellemi képességekkel bíró embereket próbálsz meggyőzni olyan dolgokról, amiket intelligencia hiányában sohasem fognak megérteni.
Egyszerűen csodálom, hogy ennyi energiát fektetsz ebbe fölöslegesen. Kb. mintha óvodásokkal próbálnád megérteni az atomfizikát. (és itt nem csak az F-35 technikai adataira gondolok)
További kitartást a munkádhoz.
  A második világháború tengeri harcainak alighanem legismertebb fejezete az úgynevezett Atlanti Csata, a német tengeralattjárók többéves küzdelme az angolok tengeri utánpótlási vonalainak elvágásáért. Bár nem teljesen ismeretlen, de azért Európában sokkal kevésbé van bent a köztudatban, hogy…..
fefekirály 2018.08.08 12:06:26
@molnibalage: A partraszállást hogy hasonlítod a nyílt tengeri hadviseléshez? Én Zoli írásain azt érzem, hogy meg akarja mutatni, hogy a győztes fél nem volt erkölcsileg magasabb rendű mint a vesztes. Mindkét oldalon történtek háborús bűnök, csak a háború után a győztesek felnagyították az ellenség tetteit, ezzel igazolva a saját erkölcsi és morális fölényüket, míg a saját bűneiket próbálták lehetőség szerint eltakarni. Ez kb. minden háborúban így van. A történelemkönyvekben a náci és japán háborús bűnök (esetleg szovjet) szerepelnek, az amerikai és angol tettek pedig alig vannak (kb semennyire) említve.
fefekirály 2018.08.08 14:10:51
@molnibalage: "
Az erkölcsileg magasabb rendű is érdekes feszegetés, mert a minőség x mennyiség megközelítés miatt az van, amit felhoztam.

Az USA talán irtotta saját állampolgárait ipari szinten tervezetten a logisztika kárára...?"

Indiánok?

"Valahol elképesztően "vicces", hogy egyéni elszigetelt esetekből extrapolálsz generális hozzáállásra. Vagy akkor számoljuk meg, hogy az 10-20-30-n db bűncselekményből ki és mennyit követett el...? Erre is utaltam a számháború kapcsán."

"Civilek bombázása? Pipa mindkét oldalon."
Nem kötekedésből, de ha itt is számít a mennyiség, akkor az USA toronymagasan győztes ebben a kategóriában

"Katonák egyéni nemi erőszak esetei? Igen, mindkét oldalon volt ilyen. (Ok, de akkor itt a számháború, hogy mennyi az annyi...)

Civilek ipari szintű irtása, SAJÁT állampolgárok is. Hát, itt bizony csak egyik oldalon volt."

hu.wikipedia.org/wiki/Racial_Integrity_Act

És így tovább.

Csak így skizofrén az egész, mert az írás és a kommentelők is teljesen szelektíven kezelik az egészet. Mindkét oldalnál volt tengós lövöldözés. Ok, nem is tagadja senki. Csak aztán mikor az ember az egyes eseteket (hívjuk ezeket minőségnek) párosítja a mennyiséggel (esetek száma), akkor valahogy egészen eltérő képet kap és rájön, hogy nincs értelme relativizálni, mert elfogja a végén a röhögés. Ez nem arról szól, hogy akkor Grál lovag volt az USA vagy sem..."

Én nem vonok le ebből az egy esetből semmiféle nagyobb szintű következtetést. Az hogy a háború a legrosszabat hozza ki az emberekből közismert. A háborús bűnök kérdése pedig egy igen kényes téma, és az összes esetet soha nem fogják nyilvánosságra hozni. Bármelyik oldalról is legyen szó. Ergo nem tudhatod hogy a japánok, amcsik, nácik, szovjetek mennyi embert mészároltak le még becslés szintjén sem. Nyilván a háború után a győztesekenk érdekében állt a vesztesek bűneit kiteregetni, és ezt meg is tették. A sajátjaikat meg elfelejtették. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy amcsik legalább annyi civilt öltek meg mint a nácik. Csak azt, hogy a vesztesek tettei elég jól lettek dokumentálva, a győztesek gaztettei meg csak annyira, amennyire feltétlenül szükséges volt. Vae victis

Ezzel együtt is én sokkal boldogabb lennék, ha a II.vh-ban az angolok megnyitják a balkáni frontot, és felszabadítanak minket 44-45-ben a ruszkik helyett.
Az orosz haditengerészet újkori történetéről a legnagyobb jóindulattal sem lehetne azt mondani, hogy az valamiféle sikertörténet. A nagy flottaépítéseket mindig nagy összeomlások követték, vagy vesztes háborúk, mint a krími és a japán háború miatt, vagy pedig a gazdaság válságok miatt, amilyenek az…..
fefekirály 2017.07.16 11:12:14
@for-avar: nem értem hogy miért elmélkednek azon honfitársaim, hogy a nácik hogyan nyerhették volna meg a háborút. Európát egy elmebeteg skizofrén gyilkos uralta volna akinek a szemében mi magyarok legjobb esetben a rabszolgák szerepét tölthettük volna be. Rosszabb esetben a szlávok és zsidók után kerülünk sorra a gázkamrákban.
fefekirály 2017.07.16 14:11:44
@David Bowman: ahogy írtad bedolgozhatnak. Ez a nácik szemében a rabszolgamunka. A zsidó propaganda pedig nagyon távol áll tőlem. Csak abból indulj ki, hogy mi lett volna a sorsunk a háború után, hogy mi történt 44 tavaszán nálunk.
Egy tengerészgyalogos veterán visszaemlékezése Öt évvel ezelőtt egy barátom elújságolta, hogy munkahelyén találkozott egy amerikai vendéggel, bizonyos Dean Smith-szel akiről kiderült, hogy a vietnami háború idején tengerészgyalogosként szolgált, és nagyon kellemesen…..
Gyorsan elszaladt az első esztendő… Még emlékszem, tavaly ősszel kissé szorongva kezdtem neki a munkának (melyet valójában persze már évekkel ezelőtt elkezdtem, csak akkor még nem így neveztem), mondván, nem biztos, hogy lesz elég időm ilyesmire a mindennapok gyakorlatában… Mégis hajtott a tudat,…..
November 24 -én kedden reggel a törökök egyik F-16 –os vadászgépe a szír-török határon lelőtte az orosz légierő egyik Szuhoj 24-es vadászbombázóját, mely állítólag megsértette Törökország légterét. Az ügy orosz részről nagyon komoly visszhangot kapott, miközben a…..
Bár tudom, hogy senkinek sem tűnt fel, pár hétig távol voltam (nászutaztam), ezért aztán csak most jelentkezek újra, rögtön egy olyan filmmel, amihez hazafelé a repülőn volt szerencsém :) Mocsok egy világban élünk, ez már bizonyos. Jelen filmünk (és az alapjául szolgáló…..
Az Amerikában tonnaszámra gyártott háborús filmek nagy részének legnagyobb hibája, hogy csak az egyik oldalra koncentrálnak. Csak az a fontos, hogy az ellenséges német tisztet pár tulajdonsága alapján megutáljuk, esélyt sem adva a színésznek a karakterárnyalásra, így aztán a…..
Volt idő, amikor még Billy Crystal valóban vicces volt. Úgy hívták ezt a korszakot, hogy a '80-as, 90-es évek. Ma már fura ebbe belegondolni az olyan undormányok után, mint a Szülői felügyelet nélkül. De szerencsére az Irány Colorado még ebben az időszakban született meg, egy…..
Szegény Ryan Reynoldsnak nem elég, hogy akárhányszor a vásznon van az utóbbi időkben főszerepben, annak tuti, hogy csúfos pénzügyi bukás a vége, most már ott tart, hogy elég, ha a hangját kölcsönzi egy animációs karakternek és máris az lesz a mezőnyben az a ló (vagy csiga),…..
Amire egy ország várt, végre itt van! A nyár óta tartó kutatómunkámból születő utolsó cikk, amiben a 10 - szerintem - legjobb börtönös filmet mutatom be nektek. Mondanom sem kell, ezek egytől egyig szigorúan kötelező darabok, ha a téma iránt akár csak egy kicsit is érdeklődik…..
fefekirály 2013.11.11 10:37:28
Míg nyilvánvalóan az egész ország a börtönös filmekkel foglalkozó toplistám grandiózus fináléjára vár tűkön ülve, hogy kicsit fokozzam a már így is elképesztő hangulatot, összeszedtem 10 darabot azokból az alkotásokból, amiket bár emiatt a lista miatt néztem meg (vagy…..