Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Rada János

25 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A nem túlzottan nagy műveltséggel, ám annál nagyobb küldetéstudattal felruházott kormánypárti értelmiségi egyre meghatározóbb típusa közéletünknek. Ebből kerülhetett ki a Pesti Srácok c. hír- és véleményportál egyik újabb mélypontja, amelyben Balogh Margit történészt, az MTA BTK munkatársát támadták…..
Rada János 2018.06.29 11:38:29
2018-ban is folytatódik a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának mára hagyományos programsorozata, amelynek célja, hogy az egyetem hatékonyan járuljon hozzá a felsőoktatásba felvételizők sikeres érettségijéhez. Az emelt szintű szóbeli történelem érettségi tematikájához kapcsolódó előadások…..
2018-ban is folytatódik a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának mára hagyományos programsorozata, amelynek célja, hogy az egyetem hatékonyan járuljon hozzá a felsőoktatásba felvételizők sikeres érettségijéhez. Az emelt szintű szóbeli történelem érettségi tematikájához kapcsolódó előadásokat a…..
Egyetemi képzésük keretében Családi Napot szerveztek a Miskolci Egyetem hallgatói a MÁON Református Szeretetotthonban, ahol akvarellfestéssel, játékos kvízzel, sőt élőzenével is kedveskedtek az intézményben gondozott középsúlyos értelmi sérülteknek...
A magyar nemzet múltjának fordulópontjairól sem feledkeznek meg a Miskolci Egyetemen: 1867. június 8-án koronázták magyar királlyá Ferenc Józsefet, amely esemény a kiegyezés jelképes záróaktusát jelentette, a koronázás 150. évfordulójára pedig emléküléssel készült a Bölcsészettudományi Kar…..
Idén is felépült a Miskolci Egyetem impozáns főépületének kicsinyített mása Budapesten, a 2017-ben immár 17. alkalommal megrendezett Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon, amelyen mintegy 30 fős delegáció képviselte Északkelet-Magyarország első számú tudásközpontját, vezető felsőoktatási…..
A Miskolci Egyetemen 2012-ben hirdette meg először általános felvételi eljárás során a szociális munka alapszakot (BA), amely azóta minden évben elindult, és a 2017-es felvételi tájékoztatóban is szerepel. 2017-ben ráadásul a Miskolci Egyetem kihelyezett képzésként Ózdon, a Miskolci Egyetem Ózdi…..
Egy évvel ezelőtt, szintén december közepe táján nyitottuk meg ünnepélyes keretek között a Bölcsészettudományi Kar országos szinten egyedülálló pedagógiai módszertani központját, a KIP Központot, amelynek egyik központi céljaként fogalmazódott meg, hogy a Komplex Instrukciós Program (KIP)…..
Hallgatók sürögtek-forogtak december elején a Bölcsészettudományi Kar Őstörténeti és Régészeti Tanszékének leletfeldolgozó termében, ahol is egy november végi régészeti feltárás leleteivel dolgoztak. A jelenleg zajló régészeti projektek a hallgatók bevonásával zajlanak, 2017-ben pedig megindul az…..
Színes szakmai programok sorával várta vendégeit a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának Szociológiai Intézete a 2016-ban először megrendezett „Szocos szaknap” alkalmából. A színvonalas rendezvény hallgatói kezdeményezésre és szintúgy hallgatói szervezésben valósult meg...
A Miskolci Egyetem impozáns főépületének kicsinyített mása épült fel Budapesten, az immár 16. alkalommal megrendezett Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon, amelyen mintegy 30 fős delegáció képviselte Északkelet-Magyarország elsőszámú felsőoktatási intézményét. Az intézmény valamennyi…..
A magyar felsőoktatás intézményrendszere mindeddig egyetemekre és főiskolákra tagolódott, és természetes, hogy az előbbi jelentette a magasabb rangot. A felsőoktatási törvény azonban nemrég megváltozott, és az egyetem és a főiskola mellett új elnevezést vezetett be a magyar…..
Az ME BTK szociológia és szociális munka alapképzése egyaránt jó választás lehet azok számára, akik egyfelől érdeklődnek a társadalmi jelenségek és problémák iránt, másfelől maguk is tevékeny szerepet vállalnának azok kezelésében és megoldásában. Az eredményes…..
A társadalmi felzárkózás ügyét szolgáló pedagógus-továbbképzések mellett új pedagógiai módszertani központ létrehozását is magába foglalja a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar „DIGITÁLIS ÚTON-ÚTFÉLEN. Komplex iskolai innováció és digitális szemléletformálás…..
A szöveg 2015. szeptember 4-én a ME Bölcsészettudományi Kar tanévnyitó ünnepségén hangzott el. Kedves Elsőéves Hallgatók! Kedves Gólyák! Az oktatás, így a felsőoktatás világában az újévet igazából sohasem január elseje jelenti, hanem szeptember első napjai, amikor is…..
322 fő már szerencsésen bejutott a ME Bölcsészettudományi Kar valamely képzésére, ám a lehetőség még mindig adott, hogy tovább nőjön a gólyák száma, a Kar ugyanis számos képzését pótfelvételi eljárás során is meghirdeti. Alapképzésben meghirdetett…..
Amíg országosan a tavalyihoz képest csökkent, addig a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán nőtt a felvételire jelentkezők száma – megjelentek a 2015. évi felsőoktatási felvételi eljárás jelentkezési statisztikái. A friss jelentkezési adatok szerint összesen 834 fő…..
A miskolci bölcsészkar tudományos értékei és eredményei közismertek. Nos, ezúttal, vagyis a gólyatábor idején, nem a tudományoké, de nem is tanulásé volt a főszerep. A kar persze most is jelesre vizsgázott. Már rögtön az első nap fontos tanulságokkal szolgált: amellett,…..
279 új hallgató már biztosan felvételt nyert az ME-BTK szeptemberben induló képzéseire – nekik ezúton is gratulálunk! Ugyanakkor a lehetőség még mindig adott a sikeres felvételihez, a kar ugyanis valamennyi alapszakon pótfelvételit hirdet. A jelentkezési határidő augusztus 12.…..
A héten megérkeztek a felsőoktatási felvételi jelentkezések eredményei, amelyek alapján idén többen választották a miskolci bölcsészkart, mint az előző évben. Az eredmények tehát bizonyíthatják, hogy igenis van igény a miskolci bölcsészképzésre. Az ME…..
Lehet-e még újat írni az elmúlt századokról? A hétköznapi diskurzusban a történettudomány kapcsán gyakran találkozhatunk azzal a véleménnyel, hogy a múlt mára feltárt és ismert, amit a vaskos könyvek sokasága is bizonyíthat. Hiába tehát minden – újabb kutatásokra…..
Egy éve annak, hogy a bölcsészkar 20 éves jubileumát ünnepeltünk az egyetem díszaulájában, a kar tehát, immár 21 évesen, elérte azt az életkort, amely már Amerikában is a teljes értékű nagykorúság határa. Ami a bölcsészkart illeti, az, hogy az új felsőoktatási rangsor…..
Idén is érdekes ismeretterjesztő előadásokkal, valamint sok-sok hasznos információval várja a Miskolci Egyetem, így pedig a bölcsészkar is azokat a fiatalokat, akik jövő szeptemberben már hallgatókként térhetnek vissza a miskolci campusra. Fontos, hogy a nyílt napokon a leendő…..