Regisztráció Blogot indítok
Adatok
devilh

0 bejegyzést írt és 38 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tisztelt Cím!   Rendkívül szimpatikus az Önök kezdeményezése. Belegondoltam saját munkahelyi életembe, és arra jutottam, hogy egy közelmúltbéli történetet mindenképpen szeretnék megosztani a közfigyelemmel, és várnám rá az olvasók (munkavállalók) reakcióját. Kérem,…..
Rég várt már magyar tévénéző és műsorkészítői annyira érdekes párbajt, mint A 40 milliós játszma és a ValóVilág 4 összecsapását. A párbaj különlegessége leginkább az volt, hogy két élőben sugárzott műsor csapott össze. A VV4 kisebb helyzeti előnnyel indult, hiszen…..
A most következő 10-es listát nem mi állítottuk össze (annak is eljön majd az ideje), hanem a Gibson.com. A 80-as évek kétségetelenül a rock és metál zenék fénykora volt, ordítóan nagy lemezekkel és jó dalokkal, melyek közül a fent említett portál megmondta, melyik az a 10…..
Múlt héten a Tv2 egész jól teljesített a műbalhé-fronton, a Mokkában tortát hajigáló Pákó és káromkodó Jimmy-rokon hozta az olvasókat/nézőket, az RTL-nek is lépnie kellett hát valamit. S lőn, fogták a magyar popélet egyik legkínosabb pillanatát jelentő Anti-Fitness Club…..
 Elkészült a Coca-Cola 'Snow globe' című karácsonyi kampánya, amelyet 90 országban fognak vetíteni. Az ünnepi kampányfilm november 21-én debütál majd Angliában, de a reklámfilmzene már most is elérheő 'Shake-up Christmas' néven, melynek előadója a Train nevű San…..
Nem tudom, hogy a bikiniben bokszoló és seggel a kamera felé orra eső Bódy Silvy, vagy a szűk sortban rollerező Zámbó Árpi miatt van, de a nézők szeretik a Tv2 Ezek megőrültek című celebszopató vetélkedőjét. A Nielsen elektronikus nézettségmérési adatai szerint a nézők…..
Gyurcsány Ferenc vásárolni volt, és ezt egy blogbejegyzésben is megírta. A boglári Tescoban nagybevásárlást tartott, és a tejeknél érdekes választás elé került: most melyiket vegye meg, az olcsó, 120 forintnál alig drágább szlovák tejet, vagy a 240 Ft-os magyar tejet? Te…..
A Queensryche azon zenekarok közé tartozik, amik pályájuk zenitjén nem jutottak el Magyarországra, vagy ha igen (mint ők), akkor kaptak egy szarul hangosított, délután hat órás előzenekari pozíciót egy Monsters of Rock bulin, 1991-ben. A Seattle-i zenekar 1990-ben, az Empire című…..
devilh 2010.07.13 11:36:23
Modorosblog Az expasim 2010.06.15 07:00:00
-Na nézzenek oda - mit eszünk ma, Bazsi? -Karbonárát, én csináltam. -Komolyan? De ügyi vagy. Carbonara... e una Coca-Cola... A volt barátom is állandóan a konyhában sertepertélt - mondjuk ő szakács végzettségű is volt. Ennél azért egy fokkal bonyolultabb dolgokat főzött…..
devilh 2010.06.15 12:17:09
Figyelmeztették Robert Kubicát a Kanadai Nagydíj után, mert Adrian Sutilt is veszélyeztetve állt ki egyik kerékcseréjére. A német támadta a lengyelt a depókijárat előtti egyenesben, kívülről meg is előzte. Kubica viszont a boxba tartott, így jóval később kellett fékeznie,…..
Hétfőn egy évvel meghosszabbította a szezon végén lejáró szerződését a Red Bull Racinggel Mark Webber. Az élcsapatoknál így már csak egy kérdés van: ki vezeti jövőre Fernando Alonso mellett a másik Ferrarit? A McLaren, a Mercedes, az RBR kettőse fix, Felipe Massának a szezon…..
devilh 2010.06.07 19:51:50
Azt már mindenki tudja, hogy a Metallica fellép a Puskás Ferenc Stadionban május 14-én, azt viszont csak nemrég jelentették be, hogy kik melegítenek James Hetfieldék felvezetéseként. A zenekar weboldala szerint Budapesten (illetve az összes májusi állomáson, kivéve Izraelben) a…..
Hihetetlen, mire képes a magyar bulvársajtó, olyan képeket bírnak összehozni név nélküli fotósopp-kóklereik, amiket éveken át lehetne mutogatni. A legfrissebb példányra Hooligan nevű olvasónk haverja talált rá, és miután felocsúdtak a röhögésből, velünk is megosztották a…..
devilh 2010.03.29 10:03:13
comment:com Hajdú Péter álma 2010.02.08 16:22:00
Hajdú Péter megcsinálta. Nem hiába mentette el vezető szocialista politikusok számát, nem hiába szólította apukának Medgyessy Pétert, vagy hogy annyit vacsorázott Friderikusz Sándorral. Így visszatekintve pedig még az sem volt rossz befektetés, hogy annyiszor csináltak belőle…..
Megnéztük az Évtized Filmjét. A hihetetlen képi világ, az akcióban gazdag cselekmény, a fordulatos történetvezetés, a nézőt órákon át a székhez szögező grafika elevensége, a plasztikus kidolgozottság, a film világának egyedisége és a lélegzetelállító kamerakezelés teszi…..
Nem tagadja visszatérését a hétszeres világbajnok, így tovább él a Mercedes esélye.A jövőre ismét saját csapattal induló német cég akarja visszahozni a Forma-1-be a szupersztárt, aki Felipe Massa hétvégi gokartversenyén először nyilatkozott terveiről. ”Ki tudja?…..
devilh 2009.11.30 20:07:55
Adtunk a sz@rnak egy pofont? Raikkönenre vagyok kíváncsi. Ha ő nem indul egy döglött hal lesz az egész F1. Schumacher? Kit érdekel? Nagy klasszis de visszavonult. Magából csinálna hülyét ha visszajönne. Ha klasszist akarnak akkor Raikkönen.
f1 Káosz Kimi Raikkönen körül 2009.11.19 16:39:00
”Úgy néz ki, szabadság lesz, nem tudtam megegyezni a McLarennel, kihagyok egy évet. A Brawnnal nem tárgyaltam, most, hogy ott a Mercedes, szerintem két német pilótájuk lesz” – idézte a formula1.com Kimi Raikkönent csütörtök reggel, miután menedzsere, Steve Robertson…..
Neked mi jut eszedbe arról a szóról, hogy latex? Az én múltbéli találkozásaim a latex szóval jól reprezentálják, hogy milyen zavar uralkodik az emberek nagy részének fejében ezzel az anyaggal kapcsolatban.Először gyerekkoromban, a 90-es évek elején találkoztam a szóval, akkor…..
Megan Fox a modern filmvilág egyik legvitatottabb és sokak számára legellenszenvesebb színésznője. Mi tagadás, ha nem beszélnek róla, szereti felkavarni az állóvizet maga körül, ezért pedig mindent elkövet. Legutóbb Michael Bayt nevezte a filmes világ Hitlerének, aztán arról se…..
Vujity Tvrtko a Napló után megkapta a Tényekbe ment Azurák Csaba másik „állását” is, legalábbis ideiglenesen, ugyanis jövő héten ő lesz a Mokka egyik műsorvezetője. A Blikk értesülése szerint Tvrtko felváltva lesz látható a Mokka női műsorvezetőivel, Demcsák…..
Örülni sajnos nem kell, nem alakul újjá a rockzene gyökerét jelentő formáció, valószínűleg csak arról van szó, hogy Mr. Osbourne vagyona számolgatásának végére ért és hogy kitöltse fennmaradó idejét szüksége van még további pénzre unalma elűzése végett. Ehhez a…..
A Viasat továbbra is számít a magyar sorozatfüggő társadalomra, és a Halottnak a csók után egy újabb sorozatnak is itt, a neten keres címet, éljen a webkettes életérzés. Adott egy középiskolás amerikaifutball-csapatról, annak játékosairól és edzőjéről, no meg az egész…..
devilh 2009.02.26 18:49:41
devilh 2009.02.26 18:50:11
devilh 2009.02.26 18:51:35
Felkerültek az első fellépők az akár hazai fesztiválnak is mondható, pont az osztrák-magyar határvonalon elterülő Novarock honlapjára, amely szerint a fesztivál főzenekara a Metallica lesz. Ez amúgy csak hab a tortán, mert a metálrajongók még az olyan csapatoknak is…..
Tankcsapda @ Főnix csarnok 2008.12.27Amikor 1989-ben a Szfinx nevű debreceni formációnak roadoltam haveri alapon, nem gondoltam volna, hogy egy berettyóújfalui bulin, aminek a tétje, ha jól emlékszem egy ORI-engedély volt (ennek híján annak idején nem lehetnett csak úgy fellépni), egy…..
Rövid ismertetés. Tinisorozat, Josh Schwartz, OC-feeling. A lényegen túl vagyunk, jöhet a sztori. :) Serena (S) ül a vonaton, vágyakozóan kitekint. Megérkezik, és persze egyből kiszúrja valaki. Megy is a hír+kép a Gossip Girlnek (GG – pletykacica?! bleh...) (akiről persze…..