Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Gnomnomnom

0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter elég régóta próbálja átverni a tervét és az elképzelését a Magyar Tudományos Akadémián. Elég sok pro és kontra érv hangzik el, nézzük meg egy kicsit alaposabban, hogy hol tartunk, és hova juthatunk: - 2018-ban kiderült a költségvetésnél, hogy az…..
Gnomnomnom 2019.02.22 14:02:20
@Tisztességes Természettudomány: Persze, hogy meg fogja találni a helyét minden eredményes tudós. Külföldön. Mert az egy dolog, hogy végül megmarad-e valamennyi intézet valamilyen formában, az meg egy másik, hogy mit gondolnak erről az eljárásról azok, akik az elszenvedői. Elárulok egy titkot, nem boldogak tőle. Sem attól, hogy hónapok óta bizonytalanságban kell dolgozniuk, sem attól, hogy megalázó és értelmetlen "pályázatokban" kell rimánkodniuk az alamizsnáért a minisztériumnál, sem attól a kilátástól, hogy mostantól ezt minden évben el kell játszaniuk. El fognak menni oda, ahol értik, hogy a pályázatokon támogatást nyert kutatások versenyhelyzetben, kemény elbírálás alapján kaptak bizalmat, ahol nem hivatalnokok döntenek arról, hogy mivel fogalkozhatnak, ahol az adminisztráció (minden szinten) támogatja a szabad kutatást, nem pedig a kutatókat rugdossák addig, amíg azt nem csinálják, amit mondanak nekik. Úgyhogy nem attól fognak megszűnni a tudományterületek, hogy az MTA mint ernyőszervezet megszűnik, hanem attól, hogy emiatt azok, akik magas szinten végzik a kutatást, el fognak menni az országból. És pont azok tudnak a legkönnyebben elmenni, akiket itt kéne tartani.
Gnomnomnom 2019.02.22 14:54:26
@midnightcoder2: Igen, ez egy általános tévedés. A humán tudományok művelői eléggé röghöz kötöttek, sokkal több az ország-specifikus kutatás, mint a természettudományok terén. Akikről én beszélek, azok a természettudományos kutatók. Biológusok, biokémikusok, orvosbiológusok, fizikusok, sorolhatnám. És mennek, nem egyesével. Ezek olyan területek, amiknek elképesztő felvevőpiaca van nyugaton. Nem csak alapkutatásban, hanem iparban is. Csak az marad itt, aki itt akar maradni. Ami meg most megy, az finoman szólva nem erősíti az ittmaradás vágyát.