Regisztráció Blogot indítok
Adatok
low gear (törölt)

0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Reggel jöttem haza a szentmiséről, és találkoztam Jehova tanúival. Most is ketten voltak, és most is megállítottak. Engem mindig megszólítanak. Ők is, az adományt kérők is, meg úgy általában mindenki. Talán a képemre van írva, hogy kedves és barátságos vagyok, aki senkinek…..
low gear (törölt) 2013.10.21 07:06:50
Én tanú vagyok (A Tanú :), és nem vagyok agymosott, sem kényszer alatt nem állok.
A bármire is kényszerítve vagyunk elmélet badarság. Tudjátok - nem tanúk -, hogy meddig tart elhagyni a gyülekezetet? Én tudom, mert megtettem: Semeddig!
Fogtam magam, és többé nem mentem. Ennyi.
Szóval ezt a kényszerítőzést nem kéne annyira hangsúlyozni, ezáltal olyasmit érzékeltetni, mintha a tanúk fogva lennének tartva.
Én is, és akiket ismerek azok is Istennek, Isten törvényeinek akarnak megfelelni, valamint Jézus tanításainak megfelelően szeretnének élni.
Ez sokszor nem könnyű.
Lemondással jár.
Úgy tűnik, hogy szembe kell menni a világgal.
De mindezeket a Biblia tanításai miatt teszik, és nem a Vezető Testület elvárása miatt, akik tulajdonképen csak tolmácsolják a Bibliában leírtakat, amihez minden körülmények között ragaszkodnak.
De gondolj bele, hogy a VT munkájának köszönhetően az egész világon fehérek-négerek-sárgák, zsidók-arabok, hutuk-tuszik, írek-angolok, szerbek-horvátok )hogy egy közeli konfliktust is említsek) egységesen imádják Istent, és a nehézségek ellenére igyekeznek megvalósítani, gyakorolni a testvéri szeretetet Jézus elvárása, jövendölése szerint.

@tanufeleség:

Te most talán nem érzed át a súlyát, de biztonságban vagy. Bárhogy is érzel, soha ne hagyd el a férjed, és ha eljönnek a nehéz idők, senki másra, csak rá hallgass és őt kövesd, mert általa védelem alatt állsz. (1Kor 7:13-16)

@APOSTOL:

"Vegyük például a 3. kérdést.
Annál látványosabbat el sem lehet képzelni, amit szerintük a Prédikátor 9:5 ír. Világos, egyenes beszéd. Valójában azonban így szól az ige: Az élők ugyanis tudják, hogy meg fognak halni, de a holtak nem tudnak semmit, és jutalmuk sincs már; hisz még nevük is feledésbe merül, amelyet szereztek maguknak. Lehet mondani hogy ez még "csak" kiragadás a szövegkörnyezetből"

- Ezzel nem tudom mi problémád. Tiszta világos egyenes beszéd, amit csak félremagyarázni lehet, ha rossz a kiindulópont.
Pl a halhatatlan lélekkel nem lehet összeegyeztetni, ezért kell hosszú szövevényes magyarázkodásba kezdeni, hogy valójában mit is jelent.
Lehet, hogy a halhatatlan lélek filozófiai elképzelése, belemagyarázása a Bibliába helytelen?

A hatos kérdést rendezte a tanúfeleség.

5-ös: "Tehát a bő beszéd ellen emel szót Jézus! Hogy Isten jobban tudja mire van szükségünk, mint mi magunk. Közvetlen ezután tanítja meg Jézus a Miatyánkot, és mondja egyenesen azt, hogy ÍGY kell imádkozni. Jézus egyenesen az ELLENKEZŐJÉT mondja, mint amit Jehova tanúi hazudnak."
- JT nem hazudnak ez ügyben (sem), sajnos te vagy félrevezetve. Szerinted amikor valaki elmond 10 Miatyánkot, utána 5 Hiszekegyet, az mi? Szerintem teljesen felesleges bőbeszédűség, vagy más értelmezés szerint szószaporítás, ismételgetés.
Jézus a helyes imádkozás mintáját mondta el, pl hogy Isten nevének a megszentelése legyen az első helyen, de ezen kívül mindenki azt mondhatja el Istennek, ami a szívében van. Egy igazi ima, tulajdonképen egy bensőséges beszélgetés Istennel, és nem egy előre betanult szöveg recitálása.

"A ! jelnél mellékesen egy ellentmondásra is felhívom a figyelmet. Most akkor Isten akaratával összhangban kell imádkozni, vagy bármit kérhetünk? Erre nem figyeltek a szerkesztők."

- Nincs ellentmondás, figyeltek a szerkesztők.
Egy példán keresztül próbálom érzékeltetni:
Kérlek Istenem, segíts, mert nagyon szeretnék egy Harley Davidsont.
Bármit kérhetek. De ez szerinted Isten akaratával összhangban van?
DE: Kérlek Istenem, nincs mit ennem, segíts, hogy egy kis élelemhez jussak a mai napon.
Érzed a különbséget?

"A másik lapon meghívnak vasárnapra emlékezni Jézus megfeszítéséről. Virágvasárnapra!"

- JT az eredeti zsidó naptár szerint állapítják meg az Emlékünnep időpontját, ami a zsidó pászka előtti napra esik.

Remélem nem érzed bántónak az írásomat, hanem annak, aminek szántam: kiigazításnak, pontosításnak.