Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Buday András

8 bejegyzést írt és 322 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Hogy nektek van bőr a képeteken...! https://index.hu/velemeny/2018/04/09/valasztas_ilyen_orszagban_elunk/ A választók többségét nem zavarja Mészáros Lőrinc, Semjén Zsolt, Németh Szilárd, Habony Árpád vagy Matolcsy György... mert amelyik céghez Mészáros hozzányúl, abból arany lesz és hazai…..
Egy héttel a várva-várt ellenzéki taktikus demokrácia-diadal előtt ideje, hogy számba vegyük mi mindent tett a Fidesz nyolc év alatt a gazdaságpolitikában! Igaz, hogy ma már nem divat ilyen kérdéseket feszegetni, amióta többek között kiderült, hogy a legkiszolgáltatottabb rétegek is a Fideszre…..
Ez egy kalapemelős poszt. Ilyet kurvára ritkán írunk, de most helyzet van. Kormányváltó hangulat, botrányt botrányra halmozó (köszi Simics), defenzívába szorult, vergődő, sőt lassan pánikba eső Fidesz. Kicsúszott a kezükből a saját sorsuk, már csak az ellenzék baszhatja el, csak ebben bízhatnak. Ez…..
 ..
Buday András 2018.03.18 09:45:40
@Könnyen elkaptuk, uram!: úgyhogy igen, lássuk be, hogy az MSZP-SZDSZ sokkal jobban végezte a munkáját, legfeljebb a Fidesz tett mindig keresztbe ellenzékből (kivéve a 100 napos programnál, mert azt megszavazták, és ahogy a CHF-hiteleknél, valójában ők döntötték csődbe az országot).

Nem volt Feri se tökéletes, de legalább jót akart. Sajnos naiv volt, és nem volt arra felkészülve, hogy a Fidesz egy valódi bűnszövetkezet, ez az igazság.

Én bízom abban, hogy az MSZP-DK-LMP-Jobbik-PM-Momentum-összefogás végre a legkisebb közös többszöröse lesz a nemzetnek, és végre gatyába rázzák az országot, mint a 2000-es években.
Forrás: az atv.hu és a Klubrádió facebookos oldala - a kommentek mind nyilvánosak. Nos: tényleg szarban lehet az oktatásügy! :)))..
Na nézzük hát! Orbán Viktor utolsó október 23-ai beszéde a jövő tavaszi győzelem előtt. Mint ahogy mindenki tudja, az oroszoktól vásárolt HAARP-pal ocsmány időt intézett (9 fok, szakadó eső), ami csak az ellenzéki tüntetéseken esik, mert mindenki lemondta - kivéve persze a csodálatos Fideszt...
Erős mondat következik, de sajnos igaz: Őcsény település lakossága szégyent hozott saját falujára.   Történt pedig, hogy egy jó szívvel megáldott helyi panziós lehetőséget teremtett volna néhány menekült családnak, főleg nőknek és gyerekeknek, hogy megszálljanak nála és kicsit kipihenhessék…..
Manapság már gyakorlatilag a narancsos megmondóemberek szerint mindenki hazaáruló Soros-ügynök, akik bármiért is bírálni merészeli Orbán Viktor kormányzását. Az elmúlt hónapokban különböző formákban és fórumokon magam is megkaptam ezeket a becses jelzőket. Mint öreg hazaáruló, néhány gondolatot…..
Legútóbbi hazalátogatásomkor olyat tettem, amire bár nem vagyok büszke, de külföldön bevett szokás: fizetés nélkül távoztam egy helyről, miután a pincér négyszeri kérésre, 20 perc után sem volt képes a pár italról szóló számlát kihozni...
Nem bíznak a fiatalok és az idősek az Orbán-kormányban, de nagyon nem. Az OECD által közölt adatsor alapján a tagországok közül egyedül Libanonban, Görögországban, Chilében és Dél-Koreában alacsonyabb a bizalom a végrehajtó hatalom birtokosai felé. A fenti országokban egyébként érthető, hogy a…..
Az, aki a Laposföld Társasággal érdemben foglalkozik, az egy kretén. Sajnálom, de nincs rá más szó, esetleg a barom, na jó, a tudatlan, ostoba véglény is, de itt tényleg kimerült a szókincs, oké, ha minden kötél szakad, a faszt még ki lehet mérni rá, határeset, ugye. Az RTL Fókusz című műsora soha…..
Buday András 2017.08.04 21:39:56
@Zoxo: amit furcsállsz, arra pont egy lapos földes térkép a magyarázat. Úgy már tökegyenes a vonal.
Buday András 2017.08.05 06:19:38
@ComLo: Igazad van, tényleg meggyőző. De ahogy Rodolfó is meggyőzően csalt, úgy nem térít ki a hitemből 1-2 állítólagos járat.
Buday András 2017.08.05 06:53:23
@ComLo: személyeskedj nyugodtan.

A repülőjáratok léte még nem bizonyít semmit.
A 444.hu hasábjain pár évvel ezelőtt, Horn Gyula halála kapcsán napvilágot látott egy toplista, mely a harmadik Magyar Köztársaság eddigi kormányfőit lajstromozta, állította sorrendbe elért eredményeik, politikusi-vezetői talentumuk alapján. Amennyire jónak tartottam magát az alapötletet, olyannyira…..
Unalmas poszt lesz, fogom az e-beszámolót, e-cégjegyzéket, a belőle építkező (általam elérhető) adatbázisokat, és önhatalmúlag kigyűjtök néhány tetszőleges adatot. SPOILER: a CEU-hoz tartozó minden kapcsolt vállalkozás életképtelen, tehát felelőtlenül gazdálkodik, és valakinek megéri, hogy öntse…..
Vajon mi vesz rá pár igen jól élő, a hatalma teljében lévő politikust és pártot, hogy ilyen picsafing dolgokkal, mint a CEU rombolja le hatalmát? Pedig pont a Fidesz az a párt, amelyik anno rájött arra, hogy a kilencvenes évek elején jellemző programoknak ideje lejárt. Emlékeztek még, mint ment a…..
Ma veszi kezdetét a "16 Akciónap". Ennek célja, hogy felhívja a figyelmet a nők elleni erőszakra; a világ sok pontján egyidejűleg rendezett kampánysorozat zéró toleranciát hirdet a nők elleni erőszakkal szemben. Szükség is van rá, mert egy felmérés szerint a magyarok többsége nagyon elnéző a…..
Írtam egy blogot ami a hatalom és bűnözők összefonódásáról szólt. Indexen történő megjelenést követően érkező kommentekben volt egy érdekes mondat: „A fidesz tőlem nyugodtan lophat amíg csökkennek az adók és nőnek a bérek.” Nekem erről nem is a Fidesz, sokkal inkább Kádár puha diktatúrája jutott…..
Buday András 2016.11.23 23:03:59
@ulpius66: +1, gyönyörű :DDD
Pár hete felfüggesztették a Műegyetemen Gazdaságtudományi Kar (GTK) dékánjá, Andor Györgyöt, mert a hírek szerint a Kar az oktatási államtitkárság javaslatára kivált volna a GTK-val a Műegyetemről és átslisszolt volna az ELTE-re...
Értem, hogy elveszett Magyarország, oda a haza, káosz lesz, a hold becsapódik a napba, leszáll az örök sötétség, fussatok bolondok, mindmeghalunk. Értem, hogy mindezt azért mert a Jobbik nem segítette a Fidesz hazafias, nemzetmentő, önzetlen, áldozatkész munkáját hősies, bátor harcát. Értem, hogy a…..
A rendszerváltást követő néhány év rémálom volt a magyar társadalom számára, 1994-ben pedig közel kerültünk a teljes összeomláshoz. Megfelelő gazdaságpolitikai lépésekkel sikerült kirángatni a magyar gazdaságot a gödörből, a '90-es évek végén pedig sokan már példaként emlegették az ország gazdasági…..
Hosszú Katinka összetépte szerződését. Most őt ünnepli a magyarországi sajtó és liberálbolsevik ellenzék. De mi történt valójában?..
A riói olimpia egyik szombati közvetítésében ifj. Knézy Jenő úgy adta le a női 100 pillangó egyik előfutamát, hogy közben egy szót nem beszélt arról, hogy egy 18 éves szíriai menekült, Yusra Mardini nyerte meg a futamot, ahogy azt tegnapi posztunkban megírtuk. A történtek után vasárnap délután jött…..
Válasszunk Orbán megbukott már? 2016.08.05 18:11:00
Attól függ, hogy ki és hogyan nézi. Tény, hogy a Miniszterelnöki hivatalban ül, és minden esélye megvan rá, hogy 2-3 év múlva is megtegye. Csakhogy korántsem mindegy az, hogy egy politikus egy vízióval, jövőképpel motiválja a szavazót, ezzel azt is eléri, hogy az országban jobban menjenek a dolgok,…..
Egy 2015-ös Pew Research kutatás szerint arra a kérdésre, hogy mennyire fontos a válaszadó életében a vallás: Etiópiában 100-ból 98 ember mondta, hogy nagyon. Összehasonlításképpen ez az adat Kínára nézve 3 (három) százalék. Magyarországra sajnos ez a kutatás nem…..