Adatok
Gábor Lantos (törölt)
0 bejegyzést írt és 9 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Több mint húsz évig arcoskodó, mindenkit melegebb éghajlatra elküldő, az utasokat szükséges rossznak tartó cégvezető volt, aztán az elmúlt hetekben szinte varázsütésre lett úriember Michael O'Leary. A Ryanair vezérigazgatója Európa legnagyobb és még mindig legnyereségesebb…..
Ma olyan helyre megyünk, ahová elég ritkán jut el a blog: az úti cél Finnország, kalauzunk pedig Feri, aki családjával már három éve él. Sok minden kiderül ma, amellett, hogy mennyire veszíti el az ember Magyarországgal a kapcsolatot ennyi idő után, egészen addig, hogy mit reagál…..
Gábor Lantos (törölt)
2013.10.10 12:18:52
@Bonjour: tökéletesen leírtad az észak-finn feelinget. sajnos, aki nem tapasztalta meg, csak azt mondja, hogy ott hideg van, annak hiába is magyarázom. ahogyan olvastam a soraidat, a kezem már lendült a finnair oldala felé, hogy megnézzem a januári repjegyárakat :)
Gábor Lantos (törölt)
2013.10.10 12:20:46
@macamuca: beszélgettem finnekkel - na nem ilyen mélységben. szomorúan ingatták a fejüket, hogy a nokiának vége. volt, aki még sírt is (nem vicc.)
Gábor Lantos (törölt)
2013.10.10 12:44:07
@Barátusz: én csak Finnország mellet érvelek :) Feri biztosan jön majd..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
2 héten belül volt "szerencsém" mindkettőhöz és ráadásul ugyanoda, Londonba.
A Stansted repteret óllá varázsolta a sok ryanair utas. A földön fekszenek, ott zabálják a szendvicseket, a maradékot a szeméttel együtt otthagyják, mert arra nincs pénzük, hogy a Pret a Mangerbe beüljenek.
különös "pszichikai terrorról" írok nektek.
Az elkövető: az ír légitársaság. Az "elszenvedők": az utasok. Nem csak a magyarok.
Vannak a repülők, amelyek indulnak. És vannak az utasok, akik utaznak. És van egy gépkezelő egy számítógép előtt, aki kiírja a képernyőre, hogy melyik gép melyik kaputól indul.
A kapukat 40 perccel az indulás előtt nyitják, ekkor írják ki a bűvös számokat. Mivel van az úgy, hogy 10 perc alatt 4-5 gép is indul, az ezekkel utazók mind-mind a képernyő alatt tobzódnak és várják az információt. A kapuk a 40-59-es számúak, ebben az intervallumban bármelyik lehet.
A gépkezelő szeret játszani. Már 40 percen belül vagyunk, de semmi információ. És akkor kéjesen a gépe előtt nyomja a gombokat. Sorjázni kezdenek a számok. A budapesti gép 56. A vilniusi 48. A rigai 52. A stockholmi 55.
És ekkor a nép szaladni kezd. Mit szaladni, rohanni, vágtatni a kapukhoz. Az előbb még mozgásképtelennek látszó bácsika botjával vágja fejbe az előtte tolongót, a világ minden nyelvén repkednek a káromkodások. A cél a kapu. Illetve a kapu előtti sor. Annak is az eleje, vagy a közepe. A vége nem jó. Hogy miért? Az ólban a 49-56-os kapuk alul vannak egy teremben. A sor végeláthatatlan és akik nem érnek időben oda, azok az ajtón túl, a hosszú folyosón várakoznak. Ekkor jön néhány elsőbbségi beszállást választó utas, aki már nem tudja magát a gépekhez várakozó tömegen átnyomni. Anyázás felsőfokon.
Közben elöl kezdődik a "tedd be a csomagod a fémkeretbe" játék. Rossz kedvű, zsíros hajú, szakadt harisnyás kövér nő egrecíroztat mindenkit, akinek szemmel láthatóan nagyobb a bőröndje. Egy nő nyomákolja be a keretbe. Nem akar menni. Nyomják már ketten. Becsusszant. Megúszta a 60 GBP kifizetését. Az ám, de ki is kellene venni. Nem megy. Markos, izmos legény érkezik, majd ő kirántja. A nő hálás. Pár másodperc múlva nem az. A rántás olyan jól sikerült, hogy a táska fogója az izmos ember kezében maradt, ellenben az oldala felhasadt. A nő sír. Senkit sem érdekel. Szálljon be, mert indul a járat - mordulnak rá, miközben egy rózsaszín bugyi esik ki a földre.
A betonon újra megfogják a sort. Nem engedik a gépre szállni a tömeget. Valami még nincs készen. Majd igen. Rohanás kezdődik, a hátsó lépcső a cél. Akik eddig azt hitték, övék a világ, mert elsőbbségi beszállást vettek, most szomorúan kornyadoznak. Bent a gépben mindenki ablak mellé akar ülni. Heves vita kerekedik, egy fiatal nő és egy idős férfi között. Mindketten ugyanazt a helyet nézték ki maguknak. Pedig van még másik harminc szabadon.
Végre mindenki elhelyezkedett. Öveket becsatolni. A mesterségesen szűkre szabott helyeken sokan moccanni sem tudnak. A kemény műanyag ülések nem mozdíthatóak. A személyzet ordít a mikrofonba. Egy perc nyugalom sem akad. Élvezzék a repülést - mondják. Sokan ekkor már teljesen elcsigázottak. Néhányan az otthon kenegetett zsömléiket veszik elő, van aki fokhagymázik, kellemes illat terjeng a járaton. Amely végre elindul. Teljesen telt házzal. Sok száz emberrel, aki ebben a pillanatban fogadja meg, hogy ezekkel többet sohasem.
Luton és a WIZZ? Még rosszabb. A 17-es és 18-as kapu lent a légópincében. Egy kis lépcső vezet le. Persze, hogy ide teszik a katowicei meg a pesti gépet. A pestit előbb. A derék magyar elfoglalja az egész lépcsőt. A lengyelek nem férnek oda. A prioriti bordingosok még úgy sem. Megy az anyázás. Az elsőbbségi beszállók lökik le a lépcsőn állókat. Lent a kapunál egy kis terem. Ott áll a magyar. Sorban állni nem képes. Az angol nő belök mindenkit a terembe, ahol 4 szék van. Az emberek egymás hegyén hátán. A WIZZ késik, majd beszállás a szakadó esőben a szabad ég alatt. Anyázás felsőfokon.
Nem, nem megy ez nekünk. Mindkét gép fedélzetén egy pillanatnyi nyugalom sincs. Szervíz és fecsegő recsegő. Állandóan mondanak valamit. A magyar WIZZ-en először angolul. A magyar nyelv a magyar légitársaságon másodlagos.
Hát, ennyi. Olcsó húsnak híg a leve. És ez nem panaszáradat volt. Hiszen én is ezzel mentem.