Regisztráció Blogot indítok
Adatok
SchLady

180 bejegyzést írt és 22 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  A sigmaringeni kiruccanásunk mintájára ismét egy egész napos programot terveztünk a hétvégén, amit szintén vonattal ejtettünk meg. Úti cél a stuttgarti TV torony lett, amire a barátaink invitáltak meg minket.  A reggel még kissé felhősnek indult, de hamar szétszaladtak a bárányokká váló,…..
  Pár hete jártunk a törpökkel a kolbingeni erdőben, amikor is azért merészkedtünk beljebb, hogy felderítsük, milyen élőlényeket láthatunk odabent. Bircsi sikeresen elcsípett a távcsővel egy vörösbegyet, és óriási szerencsénkre még egy törpfaluba is belebotlottunk. A felfedezés számukra nagyon…..
  Kirándulni támadt kedvünk, így a kolbingeni erdőt választottuk ki célpontnak. Jártunk már itt egy évvel korábban, megtekintettük a cseppkőbarlangot és a közelben lévő tanösvényt, valamint a vadaskertet is, amit ez alkalommal sem hagytunk ki, de először az erdőben kóborlás csábított minket.  Elsők…..
  Nyaranta kerül megrendezésre a városfesztivál, ahol a Dunapark egy kis szegletében hinták és bódék állnak a kikapcsolódni vágyó tömegek szórakoztatására. Hinták és bódék kicsiknek és nagyoknak, embereknek és gnómoknak, éheseknek, szomjasaknak vagy nasizni óhajtóknak egyaránt. Valóban parányi…..
Hajat és szakállat kócoló szellővel megtűzdelt tűző nyári nap, némi kellemesen fodrozódó felhő a vakítóan kék égen, leégett váll, mellkas, orr... kell ennél jobb elfoglaltság május végére? Na, szerintem se! Épp ezért ellátogattunk a Bódenizé partján fekvő Friedrichshafen városba, ott is konkrétan a…..
  Nyakunkba húztuk a paplant, miközben tejeskávénkat iszogattuk, persze ebből az élvezetből apró hőseink sem maradhattak ki. Mit gondoltok, mi hallatszott folytonosan a takaró alól? Bibircs szürcsögő kávéivási technikája.  – Meglehetősen nagy vehemenciával iszod azt a kávét, Bircsi! –  szólalt meg…..
  Gnómival és Bircsivel is jártunk már Villingen városában, akkor megmutattuk nekik az érdekes látnivalókat, és meséltünk nekik, milyen volt az életünkből az a két hónap, amit Gnómi nélkül töltöttünk el, míg itt laktunk. Bircsit is érdekelte mindaz, ami azóta megváltozhatott, ezért elvittük, hogy…..
  A környékünk csodálatos erdei tájakat, ösvényeket tartogatott számunkra, amiket alaposan ki is használtunk, ha eljött a hétvége vagy épp egy ünnepnap. Tőlünk két percre már az erdő széle csalogatott minket, sok érdekes látnivalóval kecsegtetve bennünket, és izgalmas szórakozást kínált törpjeink…..
  A haza- és visszautazások elengedhetetlen momentuma a leszálló röpcsik levadászása, amit nagyon ritka esetekben tudunk csak megvalósítani. Szerencsére sikerült egy ilyen pillanatot elkapnunk. Gnóminak is jól állt a sapkája, így szuperül meg tudtam örökíteni. Kibukkant a fák mögül, és azonnal…..
  A nyuszi távozása után kedvünk támadt egy jó adag gyros tálhoz, ezért lesétáltunk a Csóni Büfébe, hogy ennek az óhajunknak frissiben eleget tegyünk. A törpök persze nem elégedtek meg azzal, hogy a miénkből lopkodhatnak, nekik egy külön tál kellett, amiből kedvükre kotorászhatnak a finom falatok…..
Gnómi kéjutazása #170 Puzzle 2017.07.03 07:26:23
  Szokásos ünnepi hazautazás volt, és természetesen most is megálltunk Münchenben, hogy ne legyen egyszerre olyan hosszú az út. Megérkezésünk után Törpiék rögtön megfelelő helyet kerestek maguknak, ahol kitervelhették az aznapi csínytevések listáját. A nyuszika, aki velünk utazott, a kocsiban…..
  A tavasz közeledtével fokozottan figyeljünk gnómjaink étvágyára, és gondosan zárjunk el előlük minden nassolni valót, mert könnyen azon kapjuk magunkat, hogy nemcsak lopkodnak belőle, de meg is dézsmálják az egészet. Ha magányosan élnek, télen legtöbbször nem túl aktívak, mint ahogy ezt én is…..
  Törpiékkel két-három hétig folyamatosan tarhonyát gyártottunk, így összesen 3 litert sikerült elkészítenünk e röpke idő alatt. Megtelt vele egy kisfazék úgy, hogy a gnómok még el is bújhattak volna benne. Ajándékba szántuk német vendégeinknek, és persze azért is készítettük, hogy egy jó gulyással…..
  Hétköznapra esett ez a látványos eset, láttunk róla képeket a interneten. Mivel hét közben nem igazán szoktunk több kilométeres kirándulást ejteni, nem mentünk el megnézni, akárhogy rágták is a törpök a fülünket, hétvégén azonban első utunk volt elkocsikázni a Dunához, hogy megnézzük, mennyire…..
  Mindig nagy eseménynek számít, ha sok időt töltünk utazással, mert ilyenkor a kis törpök vígan elbohóckodhatnak a hátsó ülésen, ha pedig megunják, durmolhatnak a csomagok között. Amint ismét miénk a lakás, a következő napokban kezdődhet a kis barátok és növények üdvözlése, rakoncátlankodás a lakás…..
  Szilveszteri buliba voltunk hivatalosak, és el is gondolkodtunk rajta, mit kezdjünk vajon a gnómokkal, míg mi odaleszünk... Alapos megfontolást kívánt a dolog, hiszen, ha kihagyjuk őket, durcázás lesz, ha meg ott történik valami, hogy magyarázzuk meg száz vendégnek, hogy nincs mitől tartani, csak…..
  Friss téli reggel történt, hogy sétálni támadt kedvünk. Törpiék alaposan fejükbe húzták sapkájukat, jelezve, hogy ők is jönnének, itthon ne felejtsük őket. Harmatos, ködös délelőtt volt, úgy terveztük, megnézzük a frissen felújított tatai Kossuth-teret.   A ködbe burkolózó fák kopaszon lógó…..
  Január első napján, a bécsi koncert alatt leesett a hó. Olyan jól esett a kellemes táj látványa, hogy beterveztünk egy esti sétát. Amíg besötétedett, és indulhattunk végre, végtelen sok idő telt el a kis apróságok számára. Addig is egész nap az ablakban lógtak, lesték a fákat és a szépen…..
  Az első barát, akit meglátogattunk, Zara volt, a rocker spániel. Ezen a képen epekedő szemeivel nem azt várja, mikor tépheti le Törpiékről a gnómikulás sapkát, hanem, hogy ők is kipróbálják végre az új fekhelyét, ami olyan pihe-puha, hogy sosem akarnak majd kiszállni belőle.   Karácsony előtt…..
  Rendeztünk egy ünnepi búcsúbulit, mielőtt hazautaztunk volna a megérdemelt karácsonyi szünetre. Az utazás reggelén beszálltunk a kocsiba, és Gnómiék bepattantak leghátulra, terpeszkedtek a sapkájukban, és nem is foglalkoztak semmivel, amíg Münchenbe nem értünk. Nem indultunk túl korán, ezért sötét…..
  Törpjeink rendületlenül várták a havat, készültek a karácsonyi hangulatra is és a családlátogatásra, amikor találkozhatnak a kis barátaikkal, és eltölthetnek velük pár kellemes órát. Megtalálták az első jelet, ami a szeretet ünnepét hirdette, mégpedig egy szív alakú krumpli képében. Ki nem hagyták…..
  Igazán téli hangulatot varázsolt az a kevéske hó, ami hirtelen lehullt, és innentől kezdve gnómjaink gyakran leskelődtek az ablakban, hogy vajon esett-e még hozzá, de pechükre inkább a havas eső volt jellemző, amiből semmi nem maradt meg. Rendületlenül várták, a fél napot az ablakban…..
  Írtam már egyszer a Vénusz és a Jupiter együttállásáról, amit hamarabb is elkezdhettünk volna figyelemmel kísérni, ha tudunk róla, de mivel nem tudtuk, hogy milyen lesz, csupán azt, hogy lesz, csak aznap néztünk fel az égboltra. Kár, hogy nem harangozták be 1-2 héttel előbb, hogy napról-napra…..
  Gondoltunk egyet, és egy nagyobb kirándulásra szántuk rá magunkat. Valami igazán gyönyörűre vágytunk, de nem itt a közelben, hanem valahol messzebb, a Fekete-erdőben, ahol annyi sok szép fenyőfa van, hogy nem győzzük csodálni a szépségüket. Választásunk a Titisee-re esett, ahol egyszer…..
  Gyakran megyünk hétvégénként sétálni, olykor még a belvárosba is eljutunk egy-egy ilyen túra során. Felmegyünk a hegyre, a másik oldalán meg már a belvárosba ereszkedhetünk, mindez nagyjából fél órás gyaloglással megtehető, de a két órás kószálás is előfordult már. Törpiék szeretik az ilyet, mert…..