Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Inquisitive Man

0 bejegyzést írt és 277 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Jóisten megint alkotott. Nem elég, hogy az ő kegyelméből egy hitvalló keresztény kormány áll Magyarország élén, most kiderült, hogy Mészáros Lőrincet is ő tette Magyarország és ezzel a világ egyik leggazdagabb emberévé. Én nem tudom, hogy ezeknek az embereknek milyen istenképük lehet, de…..
Inquisitive Man 2019.02.14 23:18:47
@Otido: Egyszer már megtért Jehova Tanúihoz, de elhagyta az Egyházát.

Szerinted hova kellene megtérnie?
A biblia rengeteg csodáról beszámol, ki ne emlékezne a vörös tenger kettéválasztására, vagy a halottak feltámasztására. Azonban Jehova tanúitól azt tanultam, hogy napjainkban, sátán világrendszerének idejében, amikor ugye VALÓJÁBAN sátán uralja a világot, Jehova nem avatkozik bele CSODÁK ÚTJÁN…..
Inquisitive Man 2019.02.14 23:15:23
@Igazság Kereső: Persze nyugodtan vegyünk fel minél nagyobb és minél hosszabb futamidőre kölcsönt, mert hamar eljön Armageddon és nem kell visszafizetni. :)
Ha az Őrtorony-kiadványok valóban Isten hangját jelentik az emberiség számára, ahogyan a 2019. márciusi Őrtorony tanulmányozási cikke állítja a bevezetőjében és később is, akkor ez azt jelenti, hogy Isten hangja, – következésképpen maga Isten –, nem emlékszik a népével kapcsolatos bizonyos…..
Inquisitive Man 2019.02.14 23:07:33
@Igazság Kereső: Végre valaki, aki jól megfogalmazza a lényeget: "Szerintem egyiket sem az igaz Isten vezeti. Úgy összességében egyik vallást sem!"
JT BLOGGER EGONYMUS Záróra 2018.08.08 08:08:00
Kedves Olvasóim!Több, mint 30 évet töltöttem Jehova Tanúi közelében. Kétkönyves (Paradicsom, Imádat) tanulmányozók voltunk a feleségemmel együtt. A hírnökségtől a gyülekezeti felvigyázói tisztségen át, egyéb társulati kiváltságokat láttam el. Kétgyermekes családomban igyekeztem példamutató 'igaz…..
Inquisitive Man 2018.09.15 21:11:31
@a századik juh: Egy kicsit vasszavettem az aktivitásból.

Kaptam egy kis figyelmeztetést Egontól.

1. Marci kérdez... (kifújt)
2. Atyek blogja (ez maradt)
3. A közös blog adminja (kifújt)

Vagy tévednék?
Inquisitive Man 2018.10.10 12:28:45
@Egonymus+: Mi az, hogy kezdenek lefagyni az exjt-s blogok?

Hetek óta semmi aktivitás! Döglött, kifulladt oldalak.

Ennyit a magasztos célokról.
Inquisitive Man 2018.10.28 22:56:25
@a századik juh: Ugyan! Csak viccelsz, ugye?

Egon legalább emelt fővel jelentette be a zárórát.

Nem kívánok döglődő halként heverni a fövenyen, a többi híres-neves bloggerrel.

A te blogod is eldöcög még. Aztán...?
Hát a Marci barátom törölte magát. A törlésével automatikusan eltűnt a blogja és minden korábbi írása. Ezzel egy újabb exjt blog szűnt meg, de ez most más. A márciusi botránynak köszönhetően azok a blogok szűntek meg, amelyek hazugságokat tartalmaztak. Kitalált történetek, hazugságok és bizalommal…..
Inquisitive Man 2018.09.12 21:45:43
@sefatias: Császárom! Nem te vagyok, aki mindig a mások dombján akar kukorékolni és kitűnni nagyszerűségével. :)

Nem neked írtam a kommentemet, de nem bírod elviselni, ha nem reagálsz elsőként.

Ha szövegértési gondjaid vannak, arról nem tehetek.

Ezt írtam:
--- A második meg a haverod blogja, amit közvetve szintén te intéztél el, mert nem tudtátok beismerni, hogy Egonnak van igaza és ezt még Marci is igazolta a posztjával. Ha kimaradtál volna belőle, talán nem szünteti meg az oldalát. De nagyon élvezted a nagy arcodat, amit bet(r)o(l)ltál, de Egonnal kapcsolatban az öngól, öngól maradt.

--- Sefának üzenném, hogy önmagát nyírta ki Marci. ---
A te hatékony támogatásoddal.

Csak azt cáfoltam, hogy:
--- Kinyírták. Azok, akik ezt elérték nála, elérték céljukat. Tönkre vágtak egy exjt blogot. Hogy ez kinek az érdeke, azt mindenki gondolja át magában. ---

A te hatékony szószólói közreműködésed vágta tönkre Marci posztját. Ahogy írtam a blogot ő önként törölte. Nem nyírta ki senki, hiába állítod.

Marci blogján senki nem trollkodott. tehát hiába vádaskodsz, hogy --- Tönkre vágtak egy exjt blogot. ---

Megnyugtatlak sem én, sem Egon, sem ramadillo, sem a századik nem örül a Marci kérdez oldal eltűnésének.

Hogy kinek az érdeke lehetett, azt te gondold át!
Figyelem!                             A Karalábé 4 veszélye: "A keresztesvirágú karalábé fogyasztásának veszélyei: 1:Gázképződés,   2:Felfúvódás   3:Nehezen emészthető  4:Semmiképpen ne fogyasszák ezeket a zöldségeket nyersen, mert nagy mennyiségű glükozinátot…..
Inquisitive Man 2018.08.28 23:11:41
@nicku: Már nem vagy a közös blog része?

Avagy, biztos nem érsz rá, hogy segíts Csilinek és Marcikának?

Szegény Sefike támogatja helyette(d)tek őket.
Inquisitive Man 2018.08.28 23:43:10
@nicku: Ha ennyire tetszett a 100. 40 perces kreációja, ami nekem is bejött, akkor 40 perc alatt meg is főzheted a karalábé levest a többi hozz(al)ávalóval együtt. :)

Csak lassú túzön, nehogy észrevegyék, hogy a saját levükben megfőttek. :)

Maradj csak a blog része, hátha kifőzöl még valami jót a maradékból! :)
Mit várunk egy exJT blogtól? Legyen kompetenciája, vagyis az írója olyan személy kell hogy legyen, akinek van rálátása a Tanús tanításokra, és életvitelre. Ugyanakkor legyen szavahihető, a cikkeik megbízhatóak legyenek. Kétségkívül minőségi változásokra van szükség az élet megannyi területén, ha…..
Inquisitive Man 2018.06.17 10:30:26
@a századik juh: Csak óvatosan fogalmazz Barátom!

Egy hétig én is büntiben voltam, mert nemtetsző dolgokat feszegettem.

Ha észre vetted Egonymust is kitették a közösből, mert nem tudják, hogy ki és a Gabi-féle precedenst alkalmazták: 'Jobb nélküle, mert nem tudjuk ki ő.'

Ismerem Egont és nem tudna senkit bántani. Alapvetően egy jó ember.

Ezért jó lesz, ha meggondolod miket írogatsz, mert rólad se tudják. hogy ki vagy valójában.

Persze én is veszélyes ismeretlen vagyok.
„Az igazi alázat érzése egy nő és egy férfi  tiszta, odaadó, önzetlen szerelmében található meg, de láthatatlan mivolta miatt, csak ezen két ember tapasztalhatja meg, világmegváltó erejét."  - Ismeretlen szerző – Az előző posztban lejegyzett gondolataim az alázatról, valóban vallásos jelleggel…..
Légy üdvözölve kedves olvasó!Ezen a blogon bárki kommentelhet, vagyis előzetes moderáció nélkül fejtheti ki a véleményét, de miközben ír, ügyelnie kell a következőkre:..
Inquisitive Man 2018.05.21 20:59:45
@t.csilla: Ne légy nevetséges! Törölted!

A (szerinted) szarkasztikus kijelentések mögött felfedezhető.
Inquisitive Man 2018.05.21 21:25:58
@t.csilla: Köszönöm kedves szavaidat, ami inkább abba a kategóriába tartozik, amit nekem címeztél.

Miért nem teszed vissza, hogy aki olvassa teljes képet kapjon.

--- mert nem volt ilyen a hozzászólásodban ---

Ez a te véleményed.
Inquisitive Man 2018.05.21 21:57:19
@t.csilla: Bingó! Rendben.
A legutóbbi Őrtorony egyik figyelmeztetése ezzel kapcsolatban így szól (w18 február 23–27. o.): 7  A Biblia ismerete önmagában nem elég ahhoz, hogy valaki szellemi gondolkodásúvá váljon...8 ... áttanulmányozzuk a „Tartsátok meg magatokat Isten szeretetében” című könyvet. Ez segíteni fog…..
Inquisitive Man 2018.05.15 19:49:30
@a századik juh: Azért Csillát nem kellene így minősítened! :)))

Milyen jóban vagytok! A közös blog indulásánál nem igen volt ez jellemző!

Milyen jó, hogy elsimulnak az ellentétek.
Sziasztok kedves olvasók! :)Előre is elnézést kérek tőletek ha túlfűszerezem ezt a bejegyzést személyes érzésekkel és gondolatokkal, de úgy érzem, hogy picit én is érintett vagyok most.A nagyon kedves úriember köszönt minket amiből érezhetjük, hogy "fontosak" vagyunk és…..
Inquisitive Man 2017.07.19 21:57:02
@a századik juh: Sajnos nem csak az íráskészségeddel van baj. Hetet-havat összehordasz.

Még mindig belülről hordod a mentét? Vagy kívülről véded a mundért?

Sose javulsz meg? Nem személyeskedés, csak tárgyilagos vélemény!

Nehogy a szívedre vedd, mint a belső ember megjegyzésemet!
Inquisitive Man 2017.07.19 22:00:43
@Columba: Milyen jó, hogy amikor Johnny felkért a moderálásra nem vállaltam be.

Kedves Columba! Nincs könnyű dolgod!
Inquisitive Man 2017.07.20 00:33:40
@Johnny Joker: Üdv. Mester! Nem értem, mi kivetnivalód van Régi harcos hozzászólásában?

Szerintem a harcos a témához szólt hozzá és értelmesen, de nem lehet kikerülni a 100. személyét, mivel túlzásokba esik a kommentjeiben, mint mindig.

Nem támadta a személyét, csak értelmezni próbálta az értelmezhetetlent.

És nagybetűt sem használt, kivéve ezt az elírást: ---
AMúgy ---

Szóval mem tudom te mit olvastál?
-Eddig max 2-3 levelet vittem naponta Putin úrnak, most meg napi egymilliót ugyanazért a pénzért... ez szélsőséges dolog! . . Panaszkodtak a moszkvai postások, akik a lappföldi béreket követelik, mert ennyi levelet maximum a Mikulás szokott kapni csúcsszezonban,mint amennyit nekünk ki kell…..
Inquisitive Man 2017.04.06 20:42:35
@szinuhe1: Termékeny blogger? Röhej. Még jó, hogy idézőjelbe tetted. :)
Tisztelt Oroszország elnöke úr   Vladimir Vladimirovich Putin 23 Ilyinka utca 1031 emelet, 32-es ajtó   Éppen a szent szolgálatot végeztük a Lidlben Piroskával, keresve az igazságra éhezőket, és az akciós szalámicsücsköt,amikor Erzsike a nyugatból, akinek a férje vén, mondta, hogy az örök…..
Inquisitive Man 2017.04.03 15:19:10
@leslie07: @a századik juh: Blogromboló trollbloggerek!

Jó egymásra találtatok! Ennyi energiát fektetni a trollkodásba.

Lehet, hogy Sefatiassal már hárman lesztek. Talán a századik próbálkozására sikerül is.

Ez lesz lassan a trollblog. Csak tudnám, hogy mi hajt benneteket a rombolásra?
Tekintettel arra, hogy a vezetőtestület folyamatosan kisajátítja az érdemet a Biblia népszerűsítése és sokszorosítás terén, ez időről-időre felveti a kérdést, hogy milyennek kellene tekinteni más felekezetek hasonló törekvéseit és főleg eredményeit ezen a téren a múltban, amikor a vezetőtestület még…..
Inquisitive Man 2017.03.22 21:49:10
@a századik juh: --- Én Jehova Tanúja vagyok,---

Már megbocsáss, de már rég nem vagy Jehova tanúja. Csak te hiszed. Max. papíron.

Még csak azt sem lehet mondani, hogy kétfelé sántikálsz.

A szívedben távol vagy Jehovától.

Nincs semmilyen alapod rá, hogy támadd Columbát.

Ő többet tud Jehova tanúiról, mint gondolnád.
A civilizációnk haldoklik. Ott áll elcsüggedve a szakadék szélén, és utolsó erejével, még megpróbál beleugrani. És miért? több oka is van. Sok az abortusz, sok a buzi, és sok a muszlim. E három csoport miatt a civilizációnk ideje a végéhez ért...
Inquisitive Man 2017.02.12 22:08:30
@sefatias: Miért csinálsz úgy, mintha nem értenéd Vértes Laci kérdését?

Talán ez a pont lép életbe?

--- 3, képességeim és tudásom alacsony szintje nem teszi lehetővé, hogy mélyebben belemenjek. ---
Inquisitive Man 2017.02.13 21:02:40
@sefatias: Csak annyi köze van, mint az abortuszon átesett nőknek a buzikhoz, vagy a muszlimokhoz.

Jobban befaroltál a zsákutcádba, mint én az első hozzászólásommal. Én kitudtam jönni, de te beszorultál.

Nem jó társítás volt egymással, az emberek három csoportja. És még a holokauszt is hozzájött.

Ebből gyere ki Houdini!
Inquisitive Man 2017.02.13 21:10:50
@sefatias: Jobban célozz! Ha csípőből tüzelsz elvéted a célt. :)
Sefatias A valóságtól távol 2016.12.05 21:32:44
Ha már Sytka is a valóságot hiányolja, akkor én is belefogok. Az elmúlt kb egy évben nekem is gyakrabban csúszott ki az ujjaim közül ez a szó, miközben a posztjaimat vagy a kommenteket írtam. A keresztények hite, tanítása sokszor a valóságtól eltérő dimenzióban dolgozik. És talán ez az oka, hogy a…..
Inquisitive Man 2016.12.05 23:10:54
@sefatias: Nem gondolom, hogy Istenhez vallás kell. Minden vallás ilyen - írtam. Az utána jövő kérdésekre nem vártam választ.

Igazolható valóságként nem lehet Istent definiálni.

--- Mielőtt megértenénk a tudományt, természetes azt hinni, hogy Isten teremtette a Világegyetemet. Most már azonban a tudomány meggyőző magyarázatot kínál erre. Mindent tudunk, amit Isten tudhatna, ha létezne. De nem létezik. ---
- Stephen Hawking -

???
“Az igazság út, ez az életnek útja.” Így kezdődik a 64. Királyság-ének, “Zárd szívedbe az igazságot”. Ez egy olyan mantra, amelyik minden Jehova Tanújának nagyon ismerős. Sőt, eléggé általános, hogy ezt a mantrát a következőképpen terjesztik ki: Még ha nem is ez volna az Igazság, akkor is ez…..
Inquisitive Man 2016.12.04 23:25:30
@Vitatkozo:--- lehet, hogy az egész kereszténység hibás, sőt Jézus is csak egy kitalált személy volt, akinek példájával sikerült az emberiséget hülyíteni, rabságban tartani, hogy nehogy lázadjon a fennálló rend ellen. Lényegében semmit sem tudhatunk biztosan. ---

Szerintem ez a leglényegesebb gondolatod.
Inquisitive Man 2016.12.05 22:10:26
@Vitatkozo: --- Igen, szerintem is ez a legfontosabb gondolatom és paradox módon ez a gondolat a legkevésbé szalonképes. ---

Sokan nem ébredtek fel még ezekhez a gondolataidhoz.
  Nem szokásom ily gyorsan újabb posztot megjelentetni, de nem tehettem másként. Ugyanis egy nagyon érdekes pillanatra lettem figyelmes, melyről a hírközlő eszközök is beszámoltak... Ez az ötkarikás játokokon történt, az 5000 méteres női hosszútávfutás során. A lényeg itt tekinthető meg:…..
Inquisitive Man 2016.09.28 23:40:19
@Zsolt520 (Kovács Zsotza Zsolt): Egyetértek kedves Zsolt. Tényleg szép írás!

Aki kikerül JT szervezetéből,, az bizonyos értelemben a padlóra kerül.

Elveszíthet családot, barátokat, reménységet... az a kérdés, hogy van-e ereje talpra állni és új perspektívák felé útnak indulni(?).

Az a tévút, ha a világ mocskában kezd el fetrengeni és az addig 'tiltott' dogokat kezdi gyakorolni (cigaretta, alkohol, tetoválás, világias életvitel stb.).

Ha mindazt elhagyja, ami megvédte a romboló világi hatásoktól, akkor célt tévesztett és csak idő kérdése a megcsömörlés és még mélyebbre süllyed az energiaszintje és a léte.

Ez az 'igazi' eltávolodás Istentől!

II. Péter levél:2:20 Mert ha az Úrnak, a megtartó Jézus Krisztusnak megismerése által a világ fertelmeit elkerülték, de ezekbe ismét belekeveredve legyőzetnek, az ő utolsó állapotjuk gonoszabbá lett az elsőnél.

Ez a lényeg!
Azon emberek egyike vagyok, aki kételkedik abban, hogy az Őrtorony Birodalom csak a hitről szól. Van oka annak, hogy ezt hiszem és mindig izgatottan várom, amikor mások is elkezdenek kutatni az Őrtorony vagyona után. A most előkerült dokumentum talán nem mindenkinek új, de kiszemezgettem belőle pár…..
 A megmentés bárkájában vagy? Úgy hiszem, Jehova Tanújaként nem kell hosszasan gondolkodni, hol található a megmentés bárkája, gyakorta hallhattuk ezt a hasonlatot az emelvényekről. Egyértelmű volt ,hogy a szervezethez való lojalitásunk a megmentés garanciája. Úttörőként…..
Inquisitive Man 2016.09.28 22:58:13
@Alvirág: "Armagedonkor mindenki elpusztul, aki nincs a bárkában. Ha addigra megnősülsz, akkor el fog pusztulni a te feleséged is. Maga Jehova fogja elpusztitani. Ezt akarod?"

I. Korintus levél:7:14 Mert meg van szentelve a hitetlen férj az ő feleségében, és meg van szentelve a hitetlen asszony az ő férjében, mert különben a ti gyermekeitek tisztátalanok volnának, most pedig szentek.

Elég lett volna ezt a verset megmutatni a tanácsadónak.
Az alábbi problémával fordulok Önhöz: Sajnos az exjt blogszférában sokan valótlanul összefüggésbe hoznak bizonyos, általam negatív kritikával illetett szervezetekkel, és mindezt nyilvános blogbejegyzéseikben hirdetik is. Csak hogy egy konkrét példa is legyen: "2016.03.16. 10:56:51 Fiúk, lányok!…..
Please feel free to be offtopic.....
Inquisitive Man 2015.11.04 10:51:04
@_gonna: Eddig még szalonképes voltál. Szégyenletes szavakat használsz.
Mi történt? Mi húzott fel, hogy nem tudsz uralkodni magadon?
Örülhetnél, hogy még szóba áll veled valaki.
Ha nem bánt téged a századik juh, miért beszélsz így vele?
Inquisitive Man 2015.11.04 16:29:52
@a századik juh: Nagy szíved van.
Inquisitive Man 2016.06.06 23:27:50
@grindstone: Barátom!
Mennyi energiát fektetsz ebbe az egészbe.
Tök fölöslegesen.

Az a csoda, hogy még van, aki ír neked.

Nem is tudom mi lenne, ha egyszer csak nem írnál többet.

Néha megnézem mi újság JJ-nél, de csak te nyomod továbbra is.

Hajrá! Csak így tovább! :)
Inquisitive Man 2016.05.08 20:59:59
@Alvirág: Igen. Ez is oké. Ez az ellenpélda, ami igazolja, hogy a felvetésem csak gyanú volt.

Bizonyítani nem tudom.
Inquisitive Man 2016.05.08 21:45:04
@t.csilla: --- Nem akarok ellenségnek látszani, csak tárgyilagos véleményt fogalmaztam meg. Ezt pozitív dologként is fel lehetne fogni, nem rögtön nekem esni. ---

Neked is csak ezt tudom írni.
Inquisitive Man 2016.05.08 21:52:06
@Egonymus+: Tisztánlátásod szeretettel párosul.
Jól érvelsz és soraid között jóindulat munkálkodik.

Kösz a türelmet és maradj meg ilyennek! :)
„A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a megjobbításra…” Az alapvető kérdés az, hogy a Bibliából merített ismeret, milyen mértékben hat ki az ember gondolkodására, cselekvésére, egyszóval az életére? Megjobbítja-e azt? A Biblia szerint az ember, jónak és rossznak ismerője. A rossznak…..
Inquisitive Man 2016.05.02 22:17:14
@Egonymus+: Általában próbáltam olyan gondolatokra építeni, melyek annyira nem sántítottak és még én is egyet tudtam vele érteni.

Amikor --- dögunalom --- volt a téma, akkor kitaláltam néhány szemléltetést, hogy színesebb legyen az összhatás.

A halott könyvet a hasznosságára értettem.
Inquisitive Man 2016.05.02 22:19:23
@Egonymus+: @l.gabi: Pállal kapcsolatban teljesen egyezik a véleményünk.

Szemellenzős, bigott egy ember lehetett.
Inquisitive Man 2016.05.03 22:44:17
@l.gabi: JT azt bizonygatják, hogy Pál levelei összhangban vannak Krisztus tanításaival. Egy fenét.

Nagyrészt a saját következtetéseit és gondolatait írja le.