Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Vatai Szabolcs

3 bejegyzést írt és 7 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Bő egy hete hatalmas megmozdulással adta tudtára az egyesült magyar baloldal országnak-világnak, hogy nem kér Paksból (vagy miből): vagy ezer-ezerötszázan is elmentek a vasárnap délutáni tüntire. Bizony! Aztán tegnap újra: ismét eljöttek vagy ezren! Bősz Anett közben mások…..
Vatai Szabolcs 2014.02.11 17:21:31
1. Jól értem, hogy most azon megy a para, hogy a Bősz Anett által dicsért emberi tulajdonságok és attitűdök valóban jellemzői-e egy liberális embernek? Természetes, hogy a különböző politikai irányzatok különböző politikai kultúrákat is jelentenek, és ezekhez különböző viselkedés-ideálok is párosulnak, de azért nem ezekből kell mindjárt politikafilozófiai bizonyításokat levezetni. Főként, hogy a kora '90-es évekre vonatkoztatni tudatos politikusi viselkedésmintákat legalábbis anakronizmusnak tűnik, hiszen ennek a kornak a politikusai az előző rendszer politikai kultúráján szocializálódott egykori káderek közül és többségében pedig civilek közül kerültek ki. Így még az élemedettebb korúak is (mint Göncz)
úgy néztek ki, mintha a Sanyit rakták volna oda a sarki kocsmából.
2. Inkább az ún. baloldali-liberális körökben szokásos arról írni, hogy a jobboldal nem is konzervatív. Nagyjából ugyanez a séma: leírjuk, hogyan is néz ki szerintünk egy konzervatív, majd jól megállapítjuk, hogy a magyar jobboldali, onnan, ahonnan mi nézzük, nem is hasonlít rá. Addig, amíg attitűdökről, meg vélt emberi tulajdonságokról beszélünk, addig nem sok értelme van ilyen identitáskérdéseket boncolgatni. Ettől persze még van relevanciája annak, ha a politikai állításokat és elveket vetünk össze, de valahol mégis fura szokás ez mifelénk, hogy egyfolytában azt akarjuk bebizonyítani, hogy a másik nem is az, aminek hiszi magát.
3. A poszt logikája alapján a weimariak ne csodálkozzanak Hitleren, épp az ő politikájuk teremtett meg a lehetőséget az NSDP-nek. Ami persze igaz (lehet), de ettől még ezerszer inkább Weimar, mint a nácik. Szóval igazad lehet abban, hogy az ún baloldalon sokan, sőt, a többség nem érti a liberális demokráciát, de hogy a játékszabályainak jó részét be-be tartogatják az biztos. És ez egy döntő különbség a jogállamot vállaltan leépítő Fidesszel szemben.
Vatai Szabolcs 2014.02.11 17:29:44
@maxval a gondolkodó birca: Sólyom belegabalyodott a népszerűség-hajhászásba. Meg lehetett figyelni, hogy olyan ügyekben, amelyek aktuálisak voltak, ámde Sólyom felfogását ismerve véleménye valószínűleg nem aratott volna nagy sikert, egyszerűen hallgatott mint a sír. Máskor meg az volt a gyanús, hogy csak azért mondott valamit, hátha javulnak a mutatói (pl a népszerűsége mélyén lévő Gyurcsány-kormány menetrendszerű, teljesen céltalan, nyilvános verbális rugdosása).
Vatai Szabolcs 2014.02.11 22:42:43
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Valószínűleg félreértettél. Én Sólyomnak a kifejezetten különösebb ok nélküli kb két heti rendszerességgel előtt Gyurcsány-ekéző nyilatkozataira gondoltam. Ezek számomra a népszerűségnövelésen kívül semmi más funkcióval nem látszottak bírni.
Tízezrek lemészárlása idegenrendészeti kérdés, amit egyébként is mások csináltak, nem mi. A történelmi felelőssége belátása és megértése nem alapvető erkölcsi parancs, illetve az, csak nem nekünk, mert mi nem csináltunk semmit. Bármi is történt bármikor, más tehet róla.…..
JóVáros Blog Vírusok 2013.12.29 05:31:41
Egyszerűen nem hiszem el. Mikor Magyar Bálint meg Fodor Gábor osztja az észt, meg a tisztességet összefogás, meg Orbán-ügyekben, ott meg kell állni egy pillanatra, és behúzni a vészféket. Hát akkor mesélek róluk. Egy kicsit, így kezdetnek. És ha nem kapnak észbe, akkor meg…..
Vatai Szabolcs 2013.12.29 23:47:07
Kedves Gábor!
Én is a Fodor-fanklubból jövök, de remélem nem gondolod azt, hogy mindez elegendő ahhoz, hogy diszkreditáld, amit írok.
Szóval, amit állítasz:
(1) Magyar és Fodor okozta a legtöbb kárt az SZDSZ-nek
(2) Magyar volt a keresztapa az SZDSZ-ben. ehhez felvillantasz ügyeket és jelzed, hogy bármikor tudsz konkrétumokkal szolgálni, egyelőre csak higgyük el neked, hogy igazad van.
(3) A másik fertőző góc Fodor, aki (A) megvásárolta Weklerék szavazatait a tisztújításkor; (B) kétes alakok támogatják anyagilag; (C) meg akarta buktatni Gyurcsányt.

Ehhez azt tudom hozzáfűzni, hogy:
(1) Ez az állítás nincs bizonyítva sehogyan sem. Ha Magyar velejéig korrupt, de az ügyek a nagy nyilvánosság számára nem ismertek, az nehezen járulhatott hozzá a párt támogatottságának erodálódásához. Fodor szintén kevéssé közismert állítólagos szavazatvásárlása ugyanezért nem játszik, azt meg nyilván vicces lenne állítani, hogy Gyurcsány megbuktatásának szándéka okozta az addig szuper állapotba lévő SZDSZ vesztét.
(2) Lehet, hogy igazad van Magyarral kapcsolatban, de tényleg elég szarkenegetős jelleget ölt, ha egy blogbejegyzésben elővezetjük ezt a félig bizalmaskodó beszédmódot, hogy "az egy súlyos alak, hidd el nekem! konkrétumot nem mondhatok, de nagyon vigyázz vele!"
(3) Fodor bűnlajstroma ehhez képest jóval rövidebbre sikerült, ráadásul nem is koherens. (A) lásd a fentebb írtakat Magyarnál; (B) lásd a fentebb írtakat Magyarnál, kiegészítve azzal, hogy a támogató megnevezésén túl azért érdemes bizonyítani azt is, hogy mindez hatással volt a politikai döntésekre (netán korrupciót szült); (C) a tisztességességet kikezdeni szándékozó érvelésbe bekerült egy politikai döntés, Gyurcsány megbuktatása. ez teljes mértékig kilóg a sorból. egyrészt nem tisztességtelen, másrészt pedig minimum vitatható, hogy ez csinálta-e ki az SZDSZ-t. épp ezért kellett bevetned Kiss Péter nevét: hogy kapjon valami egyértelműen negatív felhangot a dolog.

Különösen érdekesnek tartom, hogy pl Kókát, vagy a pártot elképesztően hosszú ideig vezető Kunczét nem tartod oly mértékig felelősnek az SZDSZ bukásában, mint Fodort.
Vatai Szabolcs 2013.12.30 00:52:43
Persze az írásodnak van még egy állítása, vagy inkább amolyan üzenete. Ez: hogyan merészelik ezek az emberek?
Nos, az általam egyébként szintén nagyon nem kedvelt Magyar esetében egyáltalán nem helyénvaló a kérdés, tudtommal nem kíván visszatérni az aktív politizáláshoz. Hogy a könyve jól van-e megírva, és főleg, hogy igaz-e, az nem annak a függvénye, hogy Magyar egyébként milyen ember és mit csinált vagy nem csinált hosszú politikai karrierje alatt. Sőt! A különböző alvilági rendszerek működését is általában alvilági alakok szokták leleplezni, szóval egy korrupt Magyar e tekintetben talán még hitelesebb is, mint egy tisztességes. ;)
De visszatérve a kérdéshez: vajh' Fodor (vagy akár Magyar) miért is ne csinálhatna egy pártot és mérettethetné meg azt a választáson, ha már a többi pártot is pont ugyanennyire (vagy még jobban) hogyanmerészelik emberek csinálják? e tekintetben ez a legtisztességesebb hozzáállás, vagy legalábbis nagyságrendekkel jobb, mint felkéretőzni egy listára.
Azt meg erősen kétlem (vagy inkább: remélem, hogy nem így van), hogy egy liberális beállítódású ember számára a különösen kanyarulatos politikai karriert befutó Debreczeni József neve hívószó volna. Bauer persze más tészta, de róla meg évekkel ezelőtt is tudni lehetett, hogy szerelmes Gyurcsányba. Gréczy meg egyenlő Gyurcsánnyal, de valójában az egész DK egyenlő vele, épp ezért nem vonzana engem sem az egyébként nagyon szimpatikus Bauer a DK-hoz, mert tudom, hogy ez a párt nem róla, hanem egyedül Gyurcsányról szól. akinek modernizáció törekvései kétségen felül állnak, de ettől ő még messze nem liberális.
és igen, emlékszem én is, amikor rólad szólt a választmány, számomra akkor te voltál az igazság mosdatlan szájú bajnoka, akinek nincs igaza, de nem érti, hogy miért. egy pártnak a korrupciós ügyeinél (főleg a nagy nyilvánosságot nélkülözőknél) is sokkal többet árt, ha annak tagjai és prominensei a médiában gyalulják egymást. ha a politikai ellenfél támad korrupciós váddal, az nem okoz kognitív disszonanciát a választóban, viszont ha a sajátok sem bírnak megegyezni, és folyamatosan kiteregetik a szennyest, az sikeresen elijeszt mindenkit. az SZDSZ-re talán még kevésbé is volt jellemező a hűbéri rendszer, mint a Fideszre vagy az MSZP-re, az a bizonyos korrupciós buké viszont épp a folyamatos kibeszélések, meg a sajtó előtti vádaskodások eredménye volt. persze lehet az ember grállovag, és világgá kürtölheti, ha valami büdöset érez a saját háza táján, de akkor ne csodálkozzon, ha elfogy mögüle a párt. nem lehetsz egyszerre az erkölcs feddhetetlen bajnoka és politikus is.
ja, még valami: Medgyessy ominózus mondata. nos, nem véletlenül nem volt ott az az "is". a mondat célja ugyanis nem az volt, hogy megvilágítsa, hogy bizony az SZDSZ is korrupt. nem szólt ez semmi másról, minthogy Medgyessy dühös volt ránk a visszahívása miatt. sarazás volt ez, semmi több.
A magukat sokszor baloldalként, sokszor demokratikus ellenzékként azonosító szervezetek és támogatóik körében komoly vihart kavart a hétvégi székely menetelés. Mint azt tudjuk, a Székely Nemzeti Tanács szervezte demonstráció célja a székelyföldi autonómia propagálása volt,…..
Kiskirályok. Kósa Lajos, Mészáros Lőrinc, Tállai András és még hosszan sorolhatnánk a neveket. Egytől-egyig élet-halál urai saját pátriájukban. Ahol ők uralkodnak, ott nem történhet semmi a tudtuk és jóváhagyásuk nélkül. Nem nyithat meg egy éjjel-nappali közért,…..