Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Antikommunista, antiszemita

0 bejegyzést írt és 82 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Máté élete első tíz hónapjában négy különböző helyen élt, mire a gyermekvédelem gondoskodásából visszakerülhetett saját családjához. A másodfokon eljáró hatóság megállapította, hogy a családot megfelelő indokok nélkül tették ki traumák sorozatának. Egyedi esetről van szó, vagy rendszerszerű hibáról?…..
Az egyre inkább kínossá váló cicaharc apropóján sokan foglalkoztak az MSZP elnökével, és talán ennél is többen Bajnai Gordonnal. Éppen ezért velük most nem is érdemes foglalkozni, a következő napokban úgyis okot adnak majd arra, hogy a magyar sajtóban a belföld rovat…..
Antikommunista, antiszemita 2013.08.26 16:30:16
Közel 230 millió forint közpénzből. Ha jól értettem, ennyicske támogatást kapott a Vajna vezette Magyar Nemzeti Filmalaptól a Megdönteni Hajnal Tímeát című keresztény-nemzeti vígjáték, amelyben – a név kötelez megfontolást követve – még friss, ropogós, de leginkább 30…..
Vannak egy kormány tevékenységének objektív és szubjektív mércéi. Utóbbiak közé tartozik, hogy mennyire ért egyet például az állampolgár egy adott kurzus szimbolikus- vagy kultúrpolitikájával. Előbbiek közé pedig mondjuk az, hogy mennyivel tud kevesebb vagy több ember…..
Antikommunista, antiszemita 2013.08.22 01:22:20
@tcom:

Hülye magyar a kurva anyád, zsidó patkány.
Antikommunista, antiszemita 2013.08.22 11:09:17
EZ A HAZUG BOLSEVISTA SZENNYBLOG MÉG MINDIG A ZSINDEX.HU CÍMLAPJÁN HARSOG?

TÖCSI ELVTÁRS A KURVA ANYÁD!
 foto: ustream A legviccesebb mindig az, amikor a hibát keressük. Sajnos kismagyar valóságunkban ez jellemzően mindig meg is van. Most éppen itt van: A'lmos. Tényleg egy percig sem tűnt fel senkinek, hogy az egésznek semmi értelme? Miért erőltetünk valamit, ha nem is figyelünk rá?…..
Antikommunista, antiszemita 2013.08.19 18:21:38
A zsindex.hu szerint a köcsögbüszkeség menőbb, mint a Sólyom légitársaság. Legalábbis ez jön le a cikkeikből. Látszik, hogy melyikben tartják a pénzüket.
Antikommunista, antiszemita 2013.08.19 18:23:42
@♔batyu♔:

Legalább annyi gerinc lenne a szadeszt sirató álértelmiségiekben, hogy már csak becsületből is összedobják azt a fél ropit. De olyat, hogy becsület, hírből sem ismernek.
Antikommunista, antiszemita 2013.08.19 18:32:53
@Nem vagyok fideszes:

Ez a féltéglás duma már hiányzott. Rég hallottam, de akkor is pont ugyanezzel a szavakkal, és ha jól emlékszem, akkor is valami hozzád hasonló antimagyartól.

Égetni viszont magadat égetted, ugyanis összetett mondatok tagmondatai közé vessző dukál. Egészen pontosan nem az az égő, hogy ezt nem tudod, hanem az, hogy miközben erről lövésed nincs, másokat "oktatsz" nyelvtanból.
Lassan 21 hónapja bóvli kategóriában van az ország és már csak Bulgáriánál teljesítünk jobban a régióban.  Van azonban valami amiben fáradhatatlan a Fidesz. Ez az utcaátnevezés. Persze a helyben lakók sokszor tiltakoztak az átnevezések ellen és sok átnevezésnek nem volt…..
Antikommunista, antiszemita 2013.08.19 13:52:07
B(alu)LOG A múlt él 2013.08.12 10:39:07
99 évesen halt meg. Ágyban, párnák közt. Körülbelül 15000 – igen, tizenötezer! – embernek ez miatta nem adatott meg. Sem a békés öregkor, sem a békés halál. „…az idős férfit régóta belgyógyászati panaszokkal kezelték, az elmúlt napokban az egyik fővárosi…..
Antikommunista, antiszemita 2013.08.12 18:03:35
@Egy igaz ember:

Mindenesetre felvet súlyos kérdéseket a hollókauszttal kapcsolatban is az MSZMP-Munkásőrség-Mazsihisz nagykoalíció ebben a kérdésben is összerántott egységfrontja.
Antikommunista, antiszemita 2013.08.12 18:04:40
@maxval, a gondolkodni igyekvő birca:

Mit értesz munkaképtelen alatt? Aki nem tudta használni az oswiecimi fürdőt vagy a kaszinót?
Antikommunista, antiszemita 2013.08.12 18:09:28
@$pi$:

Mert ismersz valakit, aki tagadja a holókausztot?

Vigyázz, mert mást bűncselekmény elkövetésével rágalmazni bűncselekmény!
Borostásan jelent meg egy Csányi Sándor OTP-elnököt leuzsorásozó sajtótájékoztatón Lázár János. Egy ilyen jelentőségű arcszőrzetváltozás a kremlinológia szabályai szerint óriási változásokat jelent a belpolitikában. Mi következik most? Államosítják az OTP-t? Újabb…..
Megszülettek a felvételi eredmények, lassan elözönlik Szegedet is az újdonsült egyetemisták, akiket a gólyatáborokban próbál szocializálni a hallgatói önkormányzat. Ezek a bulik persze eddig is lehetőséget adtak arra, hogy a „jófej, haver” hökösök közelebb kerüljenek az…..
Antikommunista, antiszemita 2013.08.04 14:26:06
Antikommunista, antiszemita 2013.08.04 16:02:33
@vega4:

Szerencsés, aki a kamerásmobilos-faszbúkos -megosztóslájkolós idők előtt vehetett még részt gólyatáborban, így nyugodtan ihatott, füvezhetett, baszhatott anélkül, hogy szarháziak visszaéltek volna a helyzettel.
A kérdés fel nem ismeréséből, hogy milyen lehet a konzervativizmus egy premodern politikai környezetben, fakad a jobboldali (nekem nacionalista baloldali) teoretikusok legtöbb szellemi problémája és identifikációs tévelygése idehaza. A politikai konzervativizmus modern eszmekör, a…..