Adatok
peetestveer
0 bejegyzést írt és 12 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Az infrafóliával való fűtés veszélyeiről írtunk már korábban is, de az új házat építőket az üzletkötők sajnos meg tudják még mindig győzni ennek a terméknek a gazdaságosságáról és hatékonyságáról. Állandó szakértőnk segítségével próbálunk egy újabb problémára rávilágítani...
peetestveer
2018.02.18 09:11:26
A legújabb, R32 hűtőközeggel üzemelő, levegős külső hőcserélőjű hőszivattyúk -25C- íg is használhatóak, úgyhogy ha probléma a talaj hőkinyerését biztosítani, ez is alternatíva lehet. És akkor egy két fancoil-lal megvan a nyári klímatizálás is.
Persze, hogy van! Hangzana a válasz a vérmes dunai horgászok szájából, akik nem rettennek el sem a rossz időtől, sem az anyagi áldozatoktól, sem a borzalmasan nagy vízfelülettől, sem a rohanó folyó erejétől, sem pedig a fogyó dunai halállományról szóló…..
Úgy vélem, a sokat zenét hallgató ember előbb-utóbb eljut odáig, hogy maga is zenélésre adná a fejét. Nem feltétlenül azért, hogy színpadra álljon, inkább csak az 'alkotás' vágya miatt, nem csak fogyasztani akarja a zenét, hanem 'birtokolni' is. Kissé fennköltebben mondhatjuk…..
Egy korábbi posztban már említettem, hogy írnék pár szót a klubkoncertek hangosításával kapcsolatban. Gondolhatnók, hogy mi olyan különleges ebben, hiszen itt is csak mikrofonokra, erősítőkre, hangszórókra, no meg egy keverőpultra van szükség, mint bármilyen más koncerten. …..
Ez most megint kicsit politikai írás lesz, de igyekszem rövidre fogni…
Szóval az jutott épp az eszembe a ’Százezren az internetadó ellen’ facebook oldal egy bejegyzéséről, hogy vajon miért van az, hogy minden politikai oldalon és politikai fórumon elérkezik előbb-utóbb a…..
Az internetadó bevezetése nem a világ vége. Még törvény sincs, sőt tervezet sem, elő sem terjesztették, amiből következtetve parlamenti vita tárgyát se képezte. Pontosan a mértékét se lehet tudni, de tegnap, valakik jóvoltából az adó bevezetése miatt világvége hangulat…..
Magyarországon alig alkalmazott, szinte tabuként elutasított megoldás az elektromos fűtés. Ennek az okairól sokat lehetne vitatkozni, de a gázenergiánál jelenleg mintegy háromszor magasabb ára valószínűleg a legfontosabb szempont. Az árkülönbség ellenére a kisebb házak, lakások…..
Legtöbbünknek vannak olyan álmai, amelyeket azzal a bizonyos legendabeli lottóötössel lehetne megvalósítani. Ezek persze sokfélék lehetnek, álmaink házától egy extrém drága gitáron át a saját repülőgépig sok minden beleférhet ebbe a kívánságkosárba. Azonban azok esetében,…..
Már elég régen megy a Furdancs blog ahhoz, hogy egy-egy poszt megjelentetése előtt viszonylag pontosan meg tudjuk jósolni, milyen jellegű hozzászólások fognak érkezni rá. A tapasztalat azt mutatja, hogy minden olyan poszt esetén, amelyik valamilyen házilagos szerelésről szól,…..
peetestveer
2013.09.22 14:24:31
@magyar bucó: Na jól van - barkácsolok egy kisebb orczát magamnak:)
Csak azt akartam a magam módján hangsúlyozni, hogy milyen fontos a magabiztosság ebben a témakörben (is). Ez már fél siker a cél eléréséhez - nyilván valamilyen szintű alapra építkezve természetesen. Valójában gyakran szorongok a rám váró feladatok miatt, ezt különböző előkészületekkel lehet kompenzálni, minél nagyobb a rinya, annál komolyabb felkészülésre van szükség. (tervezés, utánaolvasás, gyakorlat megszerzése, stb) Örülök, hogy nálad kivertem a biztosítékot, mert ez volt a cél és érthető a reakciód - ráadásul elég frappáns is.
Jó "barkácsolást" mindenkinek! (mert az tényleg tud nagyon jó lenni)
Csak azt akartam a magam módján hangsúlyozni, hogy milyen fontos a magabiztosság ebben a témakörben (is). Ez már fél siker a cél eléréséhez - nyilván valamilyen szintű alapra építkezve természetesen. Valójában gyakran szorongok a rám váró feladatok miatt, ezt különböző előkészületekkel lehet kompenzálni, minél nagyobb a rinya, annál komolyabb felkészülésre van szükség. (tervezés, utánaolvasás, gyakorlat megszerzése, stb) Örülök, hogy nálad kivertem a biztosítékot, mert ez volt a cél és érthető a reakciód - ráadásul elég frappáns is.
Jó "barkácsolást" mindenkinek! (mert az tényleg tud nagyon jó lenni)
Az utóbbi időben egyre jobban zavarnak a facebook falamon megjelenő különböző posztok és képek, amelyek arról szólnak, hogyan javítsuk meg és alakítsuk át az életünk. Persze én magam is ezen fáradozok, és az alapgondolatokat én is vallom. Ami zavar, az inkább az általam…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz