Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Astor5

0 bejegyzést írt és 28 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Napi Gazdaság (a kormány csöcsein lógó Századvég alapítvány lapja) lehozott egy szenzációsnak szánt leleplezést, ami, abban a formában, ahogy ők megírták, kiválóan alkalmas volt arra, hogy a kedélyeket felborzolja és az emberek szája szélére habot képezzen (1,6 milliárd…..
Astor5 2014.06.23 15:53:18
Vadai Ágnes és dr. Baka István, a szabolcsi 4-es körzetben induló helyi képviselőjelölt közös nyilvános kampányrendezvényén akart a Hír Tv forgatni Jánkmajtison. Persze sejtették, hogy miután már korábban közölve lett velük, hogy terroristák és más okból is büntiben…..
A közvéleménykutatások szinte behozhatatlan előnyt mutatnak a kormánypártoknak, ám vannak, akik megkérdőjelezik az óriási előnyt és valójában csak 4-5 százalékos vezetést adnak a Fidesz-KDNP-nek. Ha nekik van igazuk, akkor bizony vészriadót kell fújni a Fideszben, hiszen elég…..
Rogán Antal szerény számításaim szerint mostanra biztosan elvégezte a nemzeti Jedi OKJ akkreditált képzést, rögtön a Roxfordban töltött tanulmányai után. A Rezesková ügy utóélete a bizonyítéka a Jedik erejének és annak, hogy hiába vásárolta fel az egészet a Disney, ők…..
Astor5 2013.12.04 19:57:40
@Szarvas Norbert: féljél baszdki, ha nincs jobb dolgod, megérdemled - egy ilyen poszt után :)
Astor5 2013.12.04 20:01:29
@Szarvas Norbert: nem, a demokrácia az, hogy szabadon vélekedhet és szabadon EL IS MONDHATJA! ez a lényege, nem kell a szemedbe mondania, hátat fordíthat, bedughatja a fülét, és szabadon üvöltheti a falnak. Te meg szabadon LESZARHATOD amit mond. Ez a demokrácia.
Már századszorra keseregtem azon, hogy Heller Ágnes miért nyilatkozik olyan gonoszságokat Magyarországról, aztán gondoltam: legjobb lesz, ha írok neki és megkérdezem. Kaptam választ is, ami nem válasz, de legalább egy kommunikációkezdemény. Megkerestem a Facebookon a Heller Ágnes…..
Astor5 2013.11.22 21:30:57
@Mr Falafel: kedves Mr. Falafel, ön okozta blogolvasó "pályafutásom" egyik legfelemelőbb pillanatát, mikor valami briliáns módon kiosztotta a kevély, okoskodó Babarczy Esztert - úgy iszkolt a helyszínről a megszeppent kiscsaj, hogy még porzott :D kösze :D
Érdekes helyzet állt elő ellenzéki oldalon az október 23-i rendezvénnyel. A Mesterházy-Bajnai formáció válaszúthoz érkezett.El kell dönteniük, hogy ketten együtt (meg persze a hozzájuk csatlakozott szervezetek) elegendő erőt jelentenek-e az orbáni hatalom demokratikus úton,…..
GFG Blog Baloldal 2013.10.09 08:55:00
1. ~ arról szól, hogy úgy kell nagyon hinni valamiben, hogy közben nem szabad és lehet hinni semmiben 2. ~ üres hely, valami, ami nincs.   Példamondat: „Ahol dinoszauruszok vannak, ott vannak bébiszauruszok is.”     Van itt egy üres hely, valami, ami nincs. Ma…..
Astor5 2013.10.10 08:50:22
@Urfang: mennyire nem érted te ezt a cikket.... :)))))))))
Néhány apró megjegyzést fűznék a korábbi „nagysikerű” posztomhoz. Moralizálni lehet ugyan, de minek? – teszi fel a kérdést, noha nem pontosan ebben a formában az utca egyszerű embere. Ő messzemenően boldog a jelenlegi rendszerben, mert relatíve békében és biztonságban…..
A BBC egyik adása lábjegyzet a médiatörténetben. A tévés műsorvezető tizenhatszor tette föl ugyanazt a kérdést a verejtékező miniszternek. Tegnap este Kálmán Olga, az Egyenes beszéd műsorvezetője beállította a világcsúcsot.   Az interjú kiindulópontja a…..
Be kell vallanom, hogy meglehetős fenntartásokkal ültem le megnézni az Alföldi rendezte István, a Királyt. Tartottam tőle, hogy öncélú és szenzációhajhász látványelemekkel fogja teletűzdelni az előadást, hadd pukkadozzon az a polgár. Abban sem voltam teljesen biztos, hogy lesz-e…..
Astor5 2013.08.22 00:31:13
@vilagnezet.blog.hu:
"szabadgondolkodó" :))))
te inkább annak vagy a példája, hogy miért veszélyes a demokrácia (foshatod büntetlenül a szót, ezáltal befolyásolván a nálad is tájékozatlanabb embereket)

"Állam ugyan is nem más mint egy adott földterület felett egységesen uralkodó politika hatalom." he? :)
az egy dolog, hogy képtelen vagy helyesen írni (pl. feljebb "2-tőt":)), de hogy aluliskolázott vagy, azt már az írásmódod, a stilisztikád jellege is mutatja :)))
Astor5 2013.08.22 00:41:03
@vilagnezet.blog.hu: hát ja, nem is olvaslak, más, aki befolyásolható viszont lehetséges, hogy igen. Így hát nekem az olyan idióták miatt, mint te kell plusz munkát végeznem, miközben az időt hasznosabb dolgokra is lehetne fordítani. Merthogy belém még szorult némi hivatástudat, irtom a gazt, ahol lehet.
Astor5 2013.08.22 00:52:01
@béla a görög: nem olvastam el az előzményeket, de meséld el lécci, hogy hogy lehet államalapítást "ember nélkül" (emberi vonatkozás nélkül) ünnepelni? Az állam alapítása azt jelenti, hogy létrehoznak bizonyos intézményeket és egy közigazgatási rendszert (pl. igazságszolgáltatást, úthálózatot, a szellemi és kulturális élet megszervezésére templomokat, okleveleket kibocsátó egyházi káptalanokat, stb.). Mindezt egy ember vezényli le (esetleg több ember, több fordulóban, lásd Szt. István, Szt. László), és eég nagy májerság és teljesítmény. Ha a tevékenységét ünnepled, óhatatlanul az embernek is elismeréssel adózol. Annak az embernek, aki az államalapítással sokak érdekét sértette, pl. politikai ellenfeleitől vette el azokat a birtokokat, amiket pl. az egyházaknak adott - cserébe ők helyben megszervezték a gyakorlati írásbeliséget (pl. oklevéladás), kórházakat működtettek, stb. Az államalapítással kereteket teremtett egy általa támogatott életmódhoz.
Elfogulatlan laikus helyett vérbeli István, a király rajongót menesztettünk a szegedi Dóm térre, aki Alföldi Róberttel szemben sem titkolja elfogultságát. Bolondul Stohlért, bírja a Kimnowakot: azt hitte, a földi paradicsomba váltott jegyet. Mégsem azt kapta, amit várt. A katarzis…..
Astor5 2013.08.21 13:10:10
Áve Embelek! Holnap nyílnak az első nemzetiélzelmű tlafikok mutyi plovinciában.A kontlolát szívás kezdetét veszi. Van, ahol ikel tolnyok helyett, ikel tlafikot nyitottak.A nemzeti tlafik új mottója: téldelj le, és szeless!:PAz a baj, a mai diktátolokkal, hogy nem tudják hol a…..
Olvasgatjuk a kommenteket a blog.hu-n, a Facebookon, és persze hatalmas az ellenzékiek túlreprezentáltsága - de ez ne tévesszen meg minket. Az agresszív kommentelők lámpavasat, elszámoltatást ígérgetnek, ám valójában annak örülhetnének, hogy az ő pártjaik úszták meg…..
Astor5 2013.08.11 17:38:08
@ob.szerver: telefosod minden blogot a szervilis baloldali dumáiddal, nem unod?! mert mi már igen
Astor5 2013.08.11 17:39:03
@dr Kangörény: buzik? minden balos homofób titokban?
Ha szalonképesebben akarom feltenni a kérdést, akkor a bejegyzésem címe szerint teszem meg. Miért kérdezem ezt? Mert bár a melegfelvonulás, vagy mások által egyszerűen buzizsúrnak nevezett Pride már egy hete volt, az interneten még mindig a "miért nem volt ott Tarlós, és a Fidesz?"…..
Astor5 2013.07.13 20:46:52
@tryml: mennyi baromság te jó éj!!! a demokrácia jogegyenlőséget jelent, nem többet és nem kevesebbet. Ha már hetet havat összehordasz, legalább ne a demokráciára hivatkozz.:))) A demokráciában mindenkinek ugyanazok az állampolgári jogai (kivéve néhány csoportot, pl. a börtönben ülőket). A demokrácia épp azt teszi lehetővé, hogy bárki, értsd, Orbán is a távollétével vagy a jelenlétével véleményt nyilváníthasson. A demokratikus berendezkedés NEM teszi kötelezővé senki számára, hogy udvariaskodjon. Aluliskolázott majom :)
Astor5 2013.07.13 20:56:32
Ajánlott olvasmány:
J. Goldberg: Liberálfasizmus (most jelent meg magyarul)
www.libri.hu/konyv/liberalfasizmus.html

"A "fasiszta" szót ma rendszerint sértésként használják a jobboldallal szemben - a neokonoktól a nagyvállalkozókig tartó kört illetve ezzel. De mit is jelent valójában? Nem lehet, hogy a fasizmus igazi örökösei valójában azok, akik roppant kedvesnek és progresszívnek gondolják magukat: a liberálisok? Jonah Goldberg érdes, figyelemfelkeltő amerikai bestsellere régi mítoszokat lerombolva fedi fel, hogy miért a baloldalról erednek az életünk feletti ellenőrzést célzó legalattomosabb próbálkozások, a dohányzás betiltásától a biztonsági kamerákig. A történelmen és kultúrán végigtekintve meglepő példákon - Woodrow Wilson rendőrállamától Clintonok személyi kultuszáig, a hatvanas évek radikális diákjainak militarista divatjától Hollywood totalitárius esztétikájáig - mutatja be, hogy éppenséggel a progresszivizmus és nem a konzervativizmus szellemi gyökerei azonosak a fasizmuséival. Ez a dühös, szokatlan és perlekedő mű a jó szándékú liberális barátságos ábrázata mögé tekint, és közben prekoncepcióinkat is leleplezi."
Nem irigylem Bajnai Gordont. Úgy tűnik, nem csupán ellenzéki, barátainak hitt partnereiről derült ki, hogy a vele való összefogás helyett leginkább ellenfélnek és elszigetelendő tényezőnek tekintik, de a Fidesz kétharmados rettegésének is ő az ellehetetleníteni kívánt…..
Astor5 2013.07.13 18:12:02
@czjanos: Na ne mondd. "Hé, Józsi, mész füvet kaszálni az árokpartra ma, vagy inkább fújjogsz-lábatlógatsz Bajnai szófosásain? Belátom, az utóbbi sokkal nehezebb meló; megérteném, ha az előbbit választanád, de sajna nem lehet. Marad a sokkal izzasztóbb Bajnainakfintorgás." Kretén:DD
Astor5 2013.07.13 18:12:53
@czjanos: de a lényeg még mindig az, hogy Gordonkának lebiggyedt a szájaszéále :PP
     Azt írja a Heti Válaszban egy Michnai nevű "újságíró", hogy a melegeknek nem kellene feszíteniük a húrt. Mert a homoszexualitást 5773 éve tiltják a keresztény-zsidó kultúrkörben.  A zsidó hagyomány szerint Isten 5773 éve teremtette a világot.…..