Adatok
"A jobboldal egy tekintélyes réSe"
0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
„Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti.”
A Máté írása szerint való Szent Evangéliom, 6. fejezet 24., Károli Gáspár fordítása - 1586
1. Ellenzéki tévedések
Itt…..
"A jobboldal egy tekintélyes réSe"
2013.07.07 11:14:55
@Becsületes brigantik: Ezt a riposztot tanítani lehetne, mint az „argumentum ad hominem”, azaz a HIBÁS ÉRVELÉS tipikus esetét, amikor valaki, ha már magát az érvet nem képes cáfolni, akkor az érvelő személyének hiteltelenítésével próbálkozik.
Ez az eljárás éppen olyan komolytalan, mint maga az írás, ami a vitát kiváltotta. Annak ugyanis, hogy Cs. Gy. milyen államtitkár volt, vagy, hogy szerény személyem - feltételezésed szerint - hány „cikket” olvasott, :) :) :) az égvilágon semmi köze nincs ahhoz, hogy komolyan vehető-e egy olyan koncepció, amelyik a kívánatosnak tekintett jövőt egy legalább 25-30 éve meghaladott koncepcióra alapozná.
Ha valaki a jövőkép alapjaként 2013-ban a modernizálást mantrázza, az arról tanúskodik, hogy ő még azt a két-három cikket sem olvasta el, melynek ismeretét másokról feltételezi.
Egy-másfél emberöltővel Hambermas, Lyotard, Gadamer, Rorty, és mások után a modernitáson, mint a kívánatos, elérendő cél vesszőparipáján nyargalászni komolytalanságra és/vagy teljes tájékozatlanságra vall.
Több szerénységet, és némi – előzetes - tájékozódást javasolnék.
Ez az eljárás éppen olyan komolytalan, mint maga az írás, ami a vitát kiváltotta. Annak ugyanis, hogy Cs. Gy. milyen államtitkár volt, vagy, hogy szerény személyem - feltételezésed szerint - hány „cikket” olvasott, :) :) :) az égvilágon semmi köze nincs ahhoz, hogy komolyan vehető-e egy olyan koncepció, amelyik a kívánatosnak tekintett jövőt egy legalább 25-30 éve meghaladott koncepcióra alapozná.
Ha valaki a jövőkép alapjaként 2013-ban a modernizálást mantrázza, az arról tanúskodik, hogy ő még azt a két-három cikket sem olvasta el, melynek ismeretét másokról feltételezi.
Egy-másfél emberöltővel Hambermas, Lyotard, Gadamer, Rorty, és mások után a modernitáson, mint a kívánatos, elérendő cél vesszőparipáján nyargalászni komolytalanságra és/vagy teljes tájékozatlanságra vall.
Több szerénységet, és némi – előzetes - tájékozódást javasolnék.
"A jobboldal egy tekintélyes réSe"
2013.07.09 12:19:03
Ha ismered a témát, akkor ne tegyél úgy ’baszki’ (hogy Téged idézve én is igazodjam a genius locihoz, a hely szelleméhez), mintha a mondernitás lázában élő 1962-őt írnánk, amikor még valóban nem lehetett előre látni az azóta bekövetkezett fejleményeket.
Ami a „magabiztos, alapos tudás”-t illeti, felhívnám a figyelmet arra az ismeretelméleti paradoxonra, hogy minél nagyobb az ismerethalmaz kiterjedése, annál nagyobb e halmaznak az ismeretlennel érintkező határfelülete. Más szavakkal: minél nagyobb tudása van valakinek, általában annál inkább szembesül a maga tudásának szerénységre intő korlátaival.
Ahogyan Verseghy Ferenc Az igazi bölcs című epigrammájában írta:
Nézd a búzakalászt, büszkén emelődik az égnek,
Míg üres; és ha megért, földre konyítja fejét.
Ez az „aus Stahl und Eisen” mottó meglehetősen baljósan cseng. Magyarországot az ötvenes évek propagandistái hívták a „Vas és Acél” (azaz Eisen und Stahl) országának, miközben bárki, aki nyitott szemmel közlekedett az utakon, tapasztalhatta, hogy egyáltalán nem a „vas és acél”, hanem sokkal inkább az Elhullajtott Patkószegek Országa voltunk…
Ezen felül is igen nyomasztó asszociációkat ébresztenek ezek a „vas és acél” kifejezések. Hazai viszonylatban Vas Zoltán a ’45 után kommunista prominensek egyike volt, Aczél elvtársat, a nagyhatalmú, egykori kultúrpápát bizonyára szükségtelen bemutatni. Nagy példaképük a Stahl, azaz Sztalin (magyarul acél) elvtárs volt, Hermann Göringnek, a Harmadik Birodalom marsalljának, Hitler helyettesének pedig a „Der Eiserne” – azaz a Vasember – volt a beceneve. Nem számszerűsíthető, hogy ezeknek az - egytől egyig csinált nevű -, „magabiztos, alapos(nak vélt) tudással felvértezett cselekvők”-nek, ezeknek a „modern, kemény” embereknek a nevéhez mennyi szenvedés, a kezükhöz hány millió ember vére tapad.
Nomen est omen - az effajta neveket választó személyiségekkel kapcsolatban - a történelem tanúsága szerint – tehát a legnagyobb fokú óvatosság ajánlható.
Nem tudom, hogy mikor és melyik egyetemre jártál, és hogy ott mit tanítottak Nektek. Magyarországon nem egy felsőoktatási intézményben még a kilencvenes években is (!) Lenin elvtársat, - az első világháborús német hadvezetőség fizetett, bajkeverő ügynökét – filozófusként (!) aposztrofálva adták elő a jobb sorsra érdemes hallgatóknak… A marxizmus évtizedeken át sulykolt mákonya nem könnyen párolog ki a fejekből…
Nem szokásom a kéretlen tanácsosztogatás, most mégis kivételt teszek; Michael Oakeshott és von Hayek műveinek olvasgatását javasolnám – függetlenül attól, hogy ők, és munkáik a tananyag részét képezték-e az egyetemen, vagy sem. Vagy esetleg olvasd el Karl Löwith-től a Világtörténelem és üdvtörténet-et.
Másokkal együtt mindhárman hangot adtak az úgynevezett „progresszió”- val szembeni indokolt szkepszisnek. Persze nem kell feltétlenül hinni a teoretikusoknak, hihetünk akár a saját szemünknek is, feltéve, ha hajlandóak vagyunk kinyitni és nézni vele.
Az üdvtörténeti narratíváknak lényegében befellegzett, manapság úgyszólván senki sem hisz a modernitás által hirdetett lineáris fejlődésben. Általában nincs meg a kellő távlat a saját korunk szemléléséhez, mégis, ha jelenleg körülnézünk, akkor egyértelműen azt látjuk, hogy nincs érvényes világtrend, inkább csak ideig-óráig érvényes „trendy”-k léteznek egymás mellett.
Nézd meg a kortárs építészetet; a formák jó kifejezői a mindenkori korszellemnek. Az építészeti formák egyértelműen mutatják, hogy a modernitás racionális-geometrikus paradigmájának vége, a kor vezető építészei által tervezett új épületek mintha csak káoszelméleti illusztrációk lennének.
Nézd meg a Pruitt-Igoe lakótelep 1972-es felrobbantásának még ma is sokkoló képeit, Charles Jencks, - akinek autoritását nem szokás kétségbe vonni – a drámai történetet a modern eszme, a modern építészet halálaként jellemezte.
www.youtube.com/watch?v=cd7VOz_Wstg
(Az már csak a sors furcsa fintora, hogy a modern, boldog jövőt jelképező Pruitt-Igoe összeomlasztott épület-álmát ugyanaz a Minoru Yamasaki nevű építész tervezte, aki a más okból, és más körülmények között, de ugyancsak leomlott WTC ikertornyokat – mindkét kollapszusnak erős szimbólumértéke van. Pruitt-Igoe felrobbantását Yamasaki még megélhette, a WTC tornyok katasztrófáját már nem.)
Ma már egyértelműen látszik, hogy nem létezik az a fajta „megérkezés”, amit a modernitás hirdetett, alig van kitűzhető és elérendő cél, marad a jó öreg út, marad maga az utazás, – vagyis az állandó változás, a panta rhei – a megérkezés reménye nélkül. Valahogy úgy, ahogy azt a jó öreg Goethe is felismerte, amikor úgy fogalmazott, hogy: "Der Weg ist das Ziel"
Bizony, „Marmor Stein und Eisen bricht” - azaz „márvány, kő és vas törik”, ahogy azt, egy mára, - méltán - elfeledett dal előadója, Drafi Deutscher énekelte majd’ fél évszázaddal ezelőtt:
www.youtube.com/watch?v=8twYCFACPjY
Ez a hozzászólás a szokásosnál hosszabbra sikeredett. Nem mondhatod, hogy a témától, a bejegyzésedtől sajnáltam a karaktereket.
Ami a „magabiztos, alapos tudás”-t illeti, felhívnám a figyelmet arra az ismeretelméleti paradoxonra, hogy minél nagyobb az ismerethalmaz kiterjedése, annál nagyobb e halmaznak az ismeretlennel érintkező határfelülete. Más szavakkal: minél nagyobb tudása van valakinek, általában annál inkább szembesül a maga tudásának szerénységre intő korlátaival.
Ahogyan Verseghy Ferenc Az igazi bölcs című epigrammájában írta:
Nézd a búzakalászt, büszkén emelődik az égnek,
Míg üres; és ha megért, földre konyítja fejét.
Ez az „aus Stahl und Eisen” mottó meglehetősen baljósan cseng. Magyarországot az ötvenes évek propagandistái hívták a „Vas és Acél” (azaz Eisen und Stahl) országának, miközben bárki, aki nyitott szemmel közlekedett az utakon, tapasztalhatta, hogy egyáltalán nem a „vas és acél”, hanem sokkal inkább az Elhullajtott Patkószegek Országa voltunk…
Ezen felül is igen nyomasztó asszociációkat ébresztenek ezek a „vas és acél” kifejezések. Hazai viszonylatban Vas Zoltán a ’45 után kommunista prominensek egyike volt, Aczél elvtársat, a nagyhatalmú, egykori kultúrpápát bizonyára szükségtelen bemutatni. Nagy példaképük a Stahl, azaz Sztalin (magyarul acél) elvtárs volt, Hermann Göringnek, a Harmadik Birodalom marsalljának, Hitler helyettesének pedig a „Der Eiserne” – azaz a Vasember – volt a beceneve. Nem számszerűsíthető, hogy ezeknek az - egytől egyig csinált nevű -, „magabiztos, alapos(nak vélt) tudással felvértezett cselekvők”-nek, ezeknek a „modern, kemény” embereknek a nevéhez mennyi szenvedés, a kezükhöz hány millió ember vére tapad.
Nomen est omen - az effajta neveket választó személyiségekkel kapcsolatban - a történelem tanúsága szerint – tehát a legnagyobb fokú óvatosság ajánlható.
Nem tudom, hogy mikor és melyik egyetemre jártál, és hogy ott mit tanítottak Nektek. Magyarországon nem egy felsőoktatási intézményben még a kilencvenes években is (!) Lenin elvtársat, - az első világháborús német hadvezetőség fizetett, bajkeverő ügynökét – filozófusként (!) aposztrofálva adták elő a jobb sorsra érdemes hallgatóknak… A marxizmus évtizedeken át sulykolt mákonya nem könnyen párolog ki a fejekből…
Nem szokásom a kéretlen tanácsosztogatás, most mégis kivételt teszek; Michael Oakeshott és von Hayek műveinek olvasgatását javasolnám – függetlenül attól, hogy ők, és munkáik a tananyag részét képezték-e az egyetemen, vagy sem. Vagy esetleg olvasd el Karl Löwith-től a Világtörténelem és üdvtörténet-et.
Másokkal együtt mindhárman hangot adtak az úgynevezett „progresszió”- val szembeni indokolt szkepszisnek. Persze nem kell feltétlenül hinni a teoretikusoknak, hihetünk akár a saját szemünknek is, feltéve, ha hajlandóak vagyunk kinyitni és nézni vele.
Az üdvtörténeti narratíváknak lényegében befellegzett, manapság úgyszólván senki sem hisz a modernitás által hirdetett lineáris fejlődésben. Általában nincs meg a kellő távlat a saját korunk szemléléséhez, mégis, ha jelenleg körülnézünk, akkor egyértelműen azt látjuk, hogy nincs érvényes világtrend, inkább csak ideig-óráig érvényes „trendy”-k léteznek egymás mellett.
Nézd meg a kortárs építészetet; a formák jó kifejezői a mindenkori korszellemnek. Az építészeti formák egyértelműen mutatják, hogy a modernitás racionális-geometrikus paradigmájának vége, a kor vezető építészei által tervezett új épületek mintha csak káoszelméleti illusztrációk lennének.
Nézd meg a Pruitt-Igoe lakótelep 1972-es felrobbantásának még ma is sokkoló képeit, Charles Jencks, - akinek autoritását nem szokás kétségbe vonni – a drámai történetet a modern eszme, a modern építészet halálaként jellemezte.
www.youtube.com/watch?v=cd7VOz_Wstg
(Az már csak a sors furcsa fintora, hogy a modern, boldog jövőt jelképező Pruitt-Igoe összeomlasztott épület-álmát ugyanaz a Minoru Yamasaki nevű építész tervezte, aki a más okból, és más körülmények között, de ugyancsak leomlott WTC ikertornyokat – mindkét kollapszusnak erős szimbólumértéke van. Pruitt-Igoe felrobbantását Yamasaki még megélhette, a WTC tornyok katasztrófáját már nem.)
Ma már egyértelműen látszik, hogy nem létezik az a fajta „megérkezés”, amit a modernitás hirdetett, alig van kitűzhető és elérendő cél, marad a jó öreg út, marad maga az utazás, – vagyis az állandó változás, a panta rhei – a megérkezés reménye nélkül. Valahogy úgy, ahogy azt a jó öreg Goethe is felismerte, amikor úgy fogalmazott, hogy: "Der Weg ist das Ziel"
Bizony, „Marmor Stein und Eisen bricht” - azaz „márvány, kő és vas törik”, ahogy azt, egy mára, - méltán - elfeledett dal előadója, Drafi Deutscher énekelte majd’ fél évszázaddal ezelőtt:
www.youtube.com/watch?v=8twYCFACPjY
Ez a hozzászólás a szokásosnál hosszabbra sikeredett. Nem mondhatod, hogy a témától, a bejegyzésedtől sajnáltam a karaktereket.
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
"1.) Köszönjük, hogy fiygelmeztettél az elíréásra, javítottuk!" (sic!)
Hát, ha én az ország dolgairól szeretnék elmélkedni a köz nyilvánossága előtt, akkor magam is megpróbálnák figyelemmel lenni az elírásaimra, akármennyire késő is van.
2.) Nézetem szerint 2013-ban nem lehet úgy beszélni a „modernizálás”-ról, mintha ez nem lenne már egy évtizedekkel ezelőtt elméletileg meghaladott és a gyakorlat próbáját ki nem állott paradigma.
Úgy vélem, hogy ez az idejétmúlt megközelítés nem egyeztető össze a „progresszivitás” egyébként ugyancsak, már a múlt században megkérdőjeleződött fogalmával, a bekövetkezett változás léptéke, a haladásillúzió szertefoszlása – mint Csepeli György a hivatkozott szövegben mondja - „a modernitást mint gondolkodást nem teszi folytathatóvá”.
Ha már a kiinduláskor eltekintünk attól az alapvető ténytől, hogy jelenleg egy, a modernitást követő posztmodernitás utáni korszakban vagyunk, amikor is teljesen új válaszokat igénylő új kihívásokkal kényszerülünk szembenézni, nos, akkor ez számomra az egész gondolatmenet hitelességét, megalapozottságát, komolyan vehetőségét kérdőjelezi meg.