Regisztráció Blogot indítok
Adatok
J. Gusztáv

1 bejegyzést írt és 19 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A közelmúltban több cikk is foglalkozott az azonnali fizetési rendszer bevezetésével, melyre - három éves előkészület után - július elsejével kerül sor. Ez a rendszer biztosítaná, hogy belföldön magánszemélyek tízmillió forint alatti utalásai legfeljebb öt másodpercen belül megérkezzenek a címzett…..
J. Gusztáv 2019.04.13 15:37:32
Naponta több hír is érkezik arról, hogy éppen mely országokban terveznek sztrájkot a Ryanair pilótái. Ennek pontos követésére nem vállallkozhatunk, de jelen állás szerint az ír, a német, a holland és a svéd bázisokon lehetnek törlések a következő hetekben. Ezek alapján nagyon pici a magyarországi…..
Valóban durva, hogy két egymást követő Budapest-Gran Canaria járat is úgy indult el, hogy az utasok csomagjait szándékosan Ferihegyen hagyták. Miért? Röviden: mert a rossz szabályozás miatt megtehetik. Kicsit hosszabban: a maga szempontjából a Ryanair a kisebbik rosszat választotta. Ez egy heti…..
Szerző: Horváth Zoltán A média hatalmi ág. Közhelyes, de tényleg igaz. Ha pedig igaz, akkor el kell fogadni, hogy nemcsak a média viszonyul a politikához, hanem a politika is viszonyul a médiához. Egy demokratikus közegben egyértelmű, hogy a sajtó ellenőrzi, kontrollálja, befolyásolja a politikát,…..
J. Gusztáv 2018.06.12 14:46:16
Szeva Gabesz, ez a Matyi gyerek jól lefináncoligarcházta a Csányit, nem kéne ezt kicsit turbózni nálatok? Dehogynem, Árpád, válaszolt az ember, aki ugyan írni nem tud, de nyalonc főszerkesztőnek tökéletes. Nem is kellett sokat várni, lett szép interjú a Heti Válaszban, melyből…..
Reggel még kacsának tűnt a hír, de délutánra maga a CBA erősítette meg a magyar üzletlánc vezetősége utasította a boltvezetőket, hogy minden dolgozóhoz juttassák el üzenetüket, el kell menni október 23-án tüntetni a Békemenet mellett, a liberális hazaárulók ellen, akik a…..
J. Gusztáv 2013.11.12 22:27:08
@Herbert Norman Schwarzkopf, Jr.: . Menj és vásárolj a cba-ba, te retardált vadbarom... Kifelé menet pedig nyaljál be keresztcsontig orsós buktornak....
A Népszava írta meg, hogy a CBA-boltokban egy körlevélben hívta fel a dolgozók figyelmét a Békemenetre a két tulajdonos, Baldauf László és Lázár Vilmos. Elkértük és meg is kaptuk a Népszavától (aki azóta be is linkelte a cikkébe) a levelet, hogy a saját szemünkkel láthassuk.…..
Na, végre, Szigetszentmiklós és a bukaresti vereség után újra öröm érte a hazai MSZP-DK-E14-PM lelkes kis csapatát (a továbbiakban csak MSZP): ha már a pályán nem ment a győzelem és emelt fővel nem tudnak veszíteni, megóvták hát a mérkőzés eredményét - és ennek valamiért…..
A forintosítás félredobásával újból kiszúrnak a deviza-adósokkal Hónapokig hitegette az Orbán-kormány a devizahiteleseket, most még is lehet, hogy pórul maradnak. Bejelentették ugyanis, hogy az egyetlen reális alternatívaként megjelölt forintosításról szó sem lehet. Azok…..
J. Gusztáv 2013.09.28 13:30:03
@Nyekenyóka.: Nem vagyok ideges... Csak számomra elfogadhatatlan, hogy ha a szomszéd baromságot csinál, annak az árát én fizessem meg... Fizesse meg ő, elvégre ő csinált baromságot és nem én... Ez szerintem elég egyértelmű... Mert azon az alapon, hogy jajj mentsük meg szegény devizahitelesek, akik elveszítik a lakásukat, akkor azok is jogosan hőböröghetnének, aki nem lakásra vettek feol devizahitelt, hanem pl. autóra vagy egyéb tárgyra... ÉS abban az esetben, ha a lakásos devizahiteleseket mentik, akkor teljesen jogos lenne a többi devizahiteles követelése is, hogy őket is mentsék meg...
Szóval ne mentsenek senkit, aki nem tud fizetni, az adja el a lakását, autóját egyebét , és menjen albérletbe meg járjon gyalog...
J. Gusztáv 2013.09.28 16:56:41
@Scorpion82: Anyád hátán is megbaszlak, ha akarod...
J. Gusztáv 2013.09.28 20:24:53
@Scorpion82: Te is inkább azt a fasszopó mocskos kurva anyádat baszogathatnád ahelyett, hogy ide büfögsz te vidéki fasszopó görény geci...
A Realitatea Tv híre szerint két fiatalember paradicsommal dobálta meg Orbán Viktort szombat délután Tusnádfürdőn, az általa megtartott előadásról való távozása közben. A fiatalok azután dobálták meg a magyar miniszterelnököt, hogy végighallgatták a Bálványosi Szabadegyetem…..
J. Gusztáv 2013.07.27 18:41:46
A Nyomozó Ügyészség szerint nem történt jogtalan hátrányokozás... Volt nyomozóként nem voltak különösebb illúzióim. Ismerve a rendszert tartottam tőle, hogy a Nyomozó Ügyészségnek fontosabb a mundér becsülete, mint a törvényesség. Ettől függetlenül volt bennem egyfajta…..