Adatok
Knowing
0 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Policity
A félelemkampány és a Bilderberg-csoport – avagy a világra szóló összeesküvés vagy „összeesküdés-elmélet”?
2013.06.21 11:14:42
Az elmúlt hónapokban a baloldal a félelem köré építette a kommunikációját. Ez a kampány egy olyan országot vizionált, ahol az emberek nem merik felvállalni politikai beállítottságukat, nem mernek elmenni szavazni. Az ellenzéki lépéseket azonban félbeszakította a…..
Bölcsészhallgatóként fűznék néhány megjegyzést az újra és újra feléledő témához, miszerint a műszaki és természettudományok a bölcsész- és társadalomtudományi szakok felett állnak. Klinghammer István emblematikus mondata már falvédőkön is terjed, azóta tudjuk, hogy a…..
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
A volt/jelenlegi résztvevők kiléte teljesen nyílt. Ha azoknak a listáját végigtanulmányozzuk, azért a vak is látja, hogy milyen cégek, bankok vezetői. Tudjuk, hogy a kapitalizmus hogyan működik. Ez már elég kiindulópontnak egy-két elmélethez. A másik, hogy teljesen zárt ajtók mögött zajlik és nagyon nagyon ügyelnek rá, hogy semmi ne szivárogjon ki. A harmadik érdekesség pedig, hogy régebben még tagadták ennek a "csoportnak" a létezését, vagy legalább is azt, hogy rendszeresen összeülnek.
"aki a Bilderberg konteót komolyan veszi, az okos ember nem lehet." Ezzel nem feltétlenül értek egyet.