Regisztráció Blogot indítok
Adatok
blindnose

0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kiírták a pályázatot három repülőgép megvásárlására, amelyek az állami légiflottában repülnének, katonai üzemeltetésben – írta keddi számában a Népszabadság. Jó esetben már a menekülésükön dolgoznak. Kun Béla elrepült, Orbán is el fog, felfér még mellé a három…..
blindnose 2013.06.18 22:40:55
@Gerilgfx: Imperialista terrorállam? Engem egyre inkább a feudalizmusra emlékeztet. Bárókkal (vajon kikre is gondolok?), grófokkal (kinevezett hatalmasságokkal), köz- és kisnemesekkel, mindegyik a jelentőségéhez mért hűbérbírtokkal kistafírozva. És van a pórnép. Az előre jutást a polgári erények, a tehetség és a szorgalom inkább akadályozzák, mert az független a hatalomtól, gyanús. A feltétlen hűség és aktív hadrafoghatóság sokkal értékesebb.
Aztán a feudalizmustól meg lehet-e szabadulni békés eszközökkel, az kérdés. De hogy a hűbéresek nem adják olcsón a jussukat, az is biztos. A legfelső vezetést elzavarni kevés, mert az ország az ő kezükben van, és marad.
Úgy érzem, ezt igazi polgári forradalom és polgárháború nélkül nem ússzuk meg.
Remélem, tévesen értékelem a helyzetet.