Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Father Justice

0 bejegyzést írt és 409 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
http://csajokespasik.blog.hu/2014/02/20/ha_dicserem_az_egojat_barmit_kiszedek_belole..
Father Justice 2014.02.20 08:59:27
@Szintet lépett (ex) Naiva.: Ingyensunáról hallottál-e már? Nem mindig jöhet össze a potya numera az éjszakában.
http://csajokespasik.blog.hu/2014/02/19/eljegyzes_visszament_a_volt_pasijahoz..
Father Justice 2014.02.19 17:03:07
@croesus: Ezek a fogalmak párkapcsolati vonatkozásban nehezen értelmezhetőek. Jogos, vagy jogtalan, amikor átlag Juci elhagyja az érte hegyeket megmozgató átlag Lalit a hejjespasee Józsi miatt, aki úgy kezeli, mintha a seggéből rángatta volna elő? Egyik sem: egyszerűen ilyen az élet.

Legfeljebb azt lehetne mondani, hogy a posztíró csodálkozása _érthető_, de még akkor is azzal a feltételezéssel élnénk, hogy mindvégig tisztában volt a konstrukció alapjaival. A posztból viszont egyértelműen kiderül, hogy nem, mivel kölcsönösen érzelmi alapú viszonyként fogta fel az ügymenetet.

Az anyagi helyzetnél figyelembe kell venni, hogy még ha a nőnek nincs is saját lakása, ellenben a gitáros exnek van, - ami egyáltalán nem ördögtől való gondolat -, akkor egy percig sem lehet kérdéses, hogy újbóli választási helyzetben melyik versenyző lesz a tuti befutó.

A hosszú táv is elég relatív fogalom, simán elképzelhető, hogy a csaj számára ez a 9 hónap is bőven annak tűnt, ami a szinteket és a saját húspiaci lehetőségeit illeti.

A csaj szintje azért lőhető be legalább 10/7-re, mert ennél alacsonyabb szint esetén még egy 10/3-as Dezsőkéről is nehéz lenne elképzelni, hogy ennyire el legyen tőle ájulva. De természetesen ezúttal sem a nő szintje (önmagában) hangsúlyos, hanem a nettó szintkülönbség, ami garantáltan legalább 2.

A kor fontosságában teljesen egyetértek, én is azért hangsúlyoztam külön, mert a biológiai óra ketyegése 25 évesen még jóval halkabb, mint bármelyik hejjespasee zabolátlan hangszere. Ennek ellenére sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy a nő 5-10 év múlva már nem szimplán "sunáért lakhatást" konstrukciót keres, hanem valamelyik gitáros életművész kismajmát próbálja majd egy szuboptimális Ödönke nyakába varrni ..

.. de az már egy másik történet.
http://csajokespasik.blog.hu/2014/02/17/azert_hagy_el_mert_32_vagyok..
Father Justice 2014.02.18 08:30:09
@Nem királylány, csak nő: Majdnem mindenkire igaz, hogy bizonyos ideig képes a szebbik arcát mutatni, mert majdnem mindenki képes kisebb-nagyobb mértékű alakoskodásra, amikor az eszközt a cél szentesíti. De ha nyilvánvaló, hogy ez így van, akkor miért nincs igény a nőkben legalább annak a férfinek az alaposabb megismerésére, akinek szülni akarnak? Miért mindegy, hogy mennyi az a bizonyos idő? A kötetlen kúrogatásnál nyilván pont azok a szempontok a mérvadóak, amiket felsoroltam, de a családalapítás már kicsit komolyabb történet (kellene, hogy legyen..). Az "..alig ismerem, de csak nem lesz már akkora faszmalac, hogy otthagy egy kisgyerekkel.." megfontolás elég instabil kapaszkodó: nem csoda, hogy az összes hejjes-pénzes faszinak szülő nőismerősöm kivétel nélkül pofára esett ezzel.

Nyilván a csóró, rút faszik is játszhatnak szerepeket, sőt, ők azok, akiknek igazán oda kell tenniük magukat az élet színpadán, ha nem a 110 kilós Gizivel akarnak szaporodni. Az "alfáknál" viszont hatványozottan nagyobb valószínűséggel van benne a pakliban, hogy a nyíltan felvállalt legfőbb életcéljuk (kötetlen, költséghatékony minőségi sunázás a megfelelő mennyiségben) miatt nemhogy nevelni, de pénzelni sem akarják majd az utódaikat. Valóban mindenkinél résen kell lenni, de ennél a típusnál pláne.

Értelemszerűen addig semmi gond, amíg Gerzson rendszeresen sok zsetont dobál a konstrukció gépezetébe, még ha nem is fűlik hozzá a foga túlságosan. Ilyenkor csak arra kell vigyázni, nehogy egy rafinált könyvelő kiokosítsa arról, milyen előnyei vannak a papíron minimális jövedelemnek. Ezért célszerű előre konzultálni egy talpraesett ügyvéddel, aki adott esetben ügyesen rá tud mutatni a gyerektartás-optimalizálás burkolt céljára.

A szerelem meg nyilván sokmindentől függ, csak most pont nem arról van szó, hanem hogy milyen érdekek mentén alapítan(án)ak a nők családot. Ha 35%-kal rosszmájúbb lennék, mint amilyen egyáltalán nem vagyok, azt is mondhatnám, többnyire nem véletlenül nem az egyszerű, nemtúlhejjes szakmunkás szokott a tuti befutó lenni. 80% esetén azt is hozzátenném: a nők többsége akkor is folyamatosan a jó fogást keresi, amikor a szuboptimális kényelmi állandói valamelyikével él, így a szerelemről - a konkrét témával összefüggésben - nagyjából ennyit.
Father Justice 2014.02.18 19:40:25
@Nem királylány, csak nő: Az életben semmire nincs garancia, de azt mondani, hogy "miért ne sétáljak az úttest közepén, hiszen arra sincs garancia, hogy a járdán nem fognak elgázolni", komolytalan kibúvó. Nyilván mindegy, mennyi időt töltesz a másikkal a gyerekvállalás előtt, ha alapból hiányzik a szándék a tényleges jellemének feltérképezéséhez a mundane szempontok (hejjes + pénzes) okozta káprázat miatt.

Az viszont általánosságban igaz, hogy minél hosszabb az együt töltött idő, annál nagyobb valószínűséggel bújik ki a szög a zsákból - még egy 10/1-es emberismerő számára is.
Father Justice 2014.02.18 19:59:07
http://csajokespasik.blog.hu/2014/02/18/tobb_lakjon_benned_mint_a_plazazas_igenye..
Father Justice 2014.02.18 11:13:38
@mütyür: Honnan tudod, hogy nem a hármashoz ragaszkodott és az utójátéktól határolódott el? Várjunk csak... te ismered a fickót? :)

@Namely: Ha tudná, mi az a racionalitás, esetleg el tudná dönteni azt is, lehet-e rá építeni. De amíg a szerelmet és a vadszexet is összekeveri, ilyesmit felesleges is lenne tőle elvárni. Persze attól fuck doll-nak még jó lehet.
Father Justice 2014.02.18 11:49:59
@mütyür: Dehát nemcsak a röhögés és a bosszankodás lehetséges. Indulatoktól mentesen, precízen is elemezhető, hogy a klasszikus CsP-típusú igazságok közül melyek érhetőek tetten a történetben!
Father Justice 2014.02.18 19:00:10
@alebzsaflab: Ezt képtelen voltam végigolvasni, de:

"..azzal, hogy akar és tud is élni, nos ezt a külsős dolgot bőven tudja ellensúlyozni."

Egy max. 10/6-os nőnél talán, ha nem hót csóró is a faszi egyben.
http://csajokespasik.blog.hu/2014/02/14/nem_leszek_a_gyermekei_anyja..
Father Justice 2014.02.14 19:03:37
Ezúttal sokféle zavar van a rendszerben, ezért következőket kell végiggondolni.

Kendőzetlen arcbapontozással eleve csak markáns (x>2) szintkülönbség esetén találkozhatunk, és kizárólag a magasabb szintű fél hozakodhat elő ilyesmivel. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ő feltétlenül igazat is mond, hiszen a helyzet megszépítésével (a valósnál magasabb pontszám bemondásával) jópontok begyűjtését, ezáltal a konstrukció időtartamának kiterjesztését is remélheti.

Más kérdés, hogy 10-nél alacsonyabb szintet emlegetni nagy rutintalanságra vall, mert minden nő 10/10-esnek akarja képzelni magát a "férfije szemében". Ez természetesen alapból vakvágány, mert a szint nem szubjektív tényező - lévén hogy éppen az egyed húspiaci értékét határozza meg az ellenkező neműek ÖSSZESSÉGÉNEK szemében (átlagszámítás). Ahogy a "számomra igazad van" és a "számomra kék vagy" kijelentések is értelmezhetetlenek, ugyanúgy nincs értelme szubjektív szintekről beszélgetni. Ahogy már el is hangzott, legfeljebb annyit lehet mondani, hogy "számomra te vagy a legfontosabb", de attól a szint - mint a valóság legszikárabb szelete - még ugyanakkora marad.

Szintén komolytalan feltételezés a nő részéről, hogy Gerzson kizárólag azért nem tudja elképzelni a gyerekei anyjaként, mert nem elég magas a szintje. A férfiak elég nagy hányada eleve nem a legmagasabb szintű, hanem a legmegbízhatóbb, legháziasabb, leghisztimentesebb, leggondoskodóbb nőt keresi az anyaszerepre. Aztán hogy mellőle milyen szintű nőkkel kúrnak vagy nem kúrnak félre, egészen más kérdés.

A posztírónak azt kellene belátnia, hogy a 10/8 rendkívül magas szint, és egyáltalán nem biztos, hogy G-nek érdemi esélye lenne ennél jobb kategóriájú sunára mozdulni. Olyan, mintha automatikusan azt feltételezné, hogy a fickó egy tetszőleges személyiségű 10/10-es nőt keres, és amint megtalálja, következhet is a családalapítás - holott semmiféle logikai kapcsolat nincs a 10/8-as pontszám és a "nem leszel a gyerekeim anyja" kijelentés között.

Egyszerűen csak akkora a szintkülönbség a posztíró és a sunátora között, hogy az megengedheti magának az ilyen mértékű őszinteséget is.
Father Justice 2014.02.15 07:15:50
@plantingC4: Igazmondással általában sem lehet 25 éves bombanőket kefélni - nemhogy a szintrendszer ismertetésével, ami szembesíti őket azzal, hogy az ő lehetőségeik is korlátozottak -, bár eleve nem is értem, a kommentelésnek miért lenne szükségszerűen ez a célja. Ha itt akarnék csajozni, természetesen a jópofizás-műmájerkedés-majomkodás vonalon indulnék el, csakúgy mint mindenki más, aki ezért írogat blogokra. Élőben egyetlen nővel sem közlöm a szintjét, és maga a szintkérdés is csak akkor kerül szóba, ha egy spontán felmerülő problémának éppen ez a megoldása. ("A barátnőm, Juci, három éve csalja a férjét, pedig az olyan rendes, becsületes, jóravaló férfi..." - stb.)

25 éves bomba csajszikat pedig az ultimate hejjespasee-k és a kőgazdag férfiak kefélnek zsinórban. Mindenki más, aki azt állítja, hogy egyik kvalitással sem rendelkezik, mégis lépten-nyomon váltogatja a minőségi sunákat, egyszerűen hazudik.

Egy nő pár másodperc alatt felméri, "van-e kémia" (megüti-e a szintet a bepróbálkozó hím), és ha nincs, onnantól kezdve csak pénzzel lehet ringben maradni. Ha se kémia, se zseton, végső mentsvárnak még ott van a majomkodás-vagánykodás-rámenősség kombó, amivel a férfi határozott, sikeres alfa benyomását próbálja kelteni, azaz azt sugallja, hogy jóval pénzesebb, mint valójában. De ez legfeljebb az átlagnál kicsivel magasabb szintű nőknél működik, a 25 éves bomba csajszik láncsunázásához édeskevés.
Father Justice 2014.02.17 07:51:47
@Sadist: A legfőbb motívumok előkerülnek, de a 'szakértő' válaszán jót röhögtem. A nő nyomatékosítja, hogy hejjespasee-ról van szó, erre a pszichológus előhozakodik egy ilyen magyarázattal:

"Nem biztos,hogy ez a példa Rád illik, viszont ez alapján érdemes elgondolkodnod, hogy mit mozgattak meg benned eddigi párjaid: szerelmet vagy valami gyerekkorodból ismerős érzést?"

Nyilván még véletlenül sem a harmadik variációról (a medúzák mozgolódásáról) van szó, mert akkor a hülyének is egyértelmű lenne, hogy ismét triviális szintezéssel állunk szemben.

Persze ezt nem szabad felróni a szakinak, elvégre az ügyfeleiből él: neki sokkal kifizetődőbb a lelki finghámozásba csomagolt "te megérdemelsz mindent és mindenkit, csak keresgélj aktívabban" üzenet, mint az ügyfél arcába tolni a szikár igazságot: "kellő nyomulás és félreérthetlen célzások után valószínűleg összejönne a dolog a hejjespasee-val.. 1-2 patron erejéig."
http://csajokespasik.blog.hu/2014/02/13/o_csalt_meg_es_en_vagyok_a_szemet..
Father Justice 2014.02.13 13:42:24
@Namely: A dolog nem borul, ha a rüfis tapasztalatából okulva a továbbiakban már nem gondolkodik összecuccolós, "eltartalak a sunádért" típusú konstrukcióban - sem fiatalabbal, sem idősebbel. Pontosan ez a lényege az egésznek.

Ha egy fiatal, 10/8-as nőnél és egy 10/8-as milfnél ugyanakkorák lennének egy férfi esélyei, a milfekkel kb. senki nem foglalkozna. Egy 10/8-as fiatal (gyermektelen) nő elvárásai valójában a csillagos egekben vannak a milféhez képest, aki:

- az utódlás kérdését már letudta, ezért nem idegbeteg a gyerektéma miatt
- után már nem kapkodnak a komolyban gondolkodó, független, problémamentes udvarlók
- akinek a saját korosztályában már ritka a nem szétesett, energikus, kellemes megjelenésű sunátor
- pontosan tudja, hogy senki nem fogja eltartani a sunáért cserébe, ezért nem kizárólag pénzes főmérnökök, orvosok és üzletemberek között válogat, hanem csak élvezni akarja mindazt, amit az élet még adni tud neki

Nyilván vannak olyan férfiak, akiknek csak a zsenge sunák jönnek be, de vannak, akiknek a milfek is. Olyannal még nem találkoztam, akiket kizárólag a milfek mozgattak meg, csak olyanokkal, költéshatékonysági megfontolásokból fókuszáltak az érettebb korosztályra. Nincs is ezzel semmi gond, nem feltétlenül akarja mindenki egy magas szintű, huszonéves kitartottkurva finanszírozása közben meggyőzni magát és a világot arról, hogy szerelmes - miközben a gatyája is rámegy a konstrukcióra, aztán a nő idővel jó eséllyel úgyis faképnél hagyja egy jobb ajánlat miatt. Vélhetően ebből a megfontolásból jutott arra a posztíró, hogy ezután inkább idősebb nőket fog sunázni.
Father Justice 2014.02.13 14:29:27
@Namely: Az tény, hogy minden korosztályban hasonló valószínűséggel lehet lotyót találni, viszont annak, hogy a nő lotyó-e vagy sem, csak klasszik párkapcsolat esetén van jelentősége. Ha a posztíró egyszerűen csak arra gondolt, hogy a következő "komoly" társa csak azért lesz idősebb, mert az biztosan nem fog félrekúrni, akkor tényleg nagyon hülye lehet, de én alapesetben senkit nem nézek _ennyire_ hülyének.

Ezért jóhiszeműen abból indultam ki, hogy laza kapcsolatra keres majd milfet, mert náluk nemcsak a külsőségek és a pénz, hanem a fiatalabb, életerős, problémamentes mivolta önmagában is vonzerőnövelő tényező lehet.

Ha viszont kizárólagos klasszikot keres, úgyis rájön, hogy a fiatalabb nő finanszírozása az azonos szintű milfhez képest egy nagyságrenddel több zsetont jelent, így ott már nem azon kell elgondolkodni, hogy mennyire kell belehúznia, ha mégiscsak zsenge sunát akar eltartani, hanem az, hogy a havi x * 100.000 HUF kiadáshoz képest már kurvázni is jobban megéri. Persze a kurvázás VS. állandókurvatartás problémakör már rengeteg további szubjektív kérdést is felvet, ami nem kapcsolódik szorosan a posztíró jelenlegi gondjához-bajához.
Father Justice 2014.02.13 15:37:34
@Sadist: Ez tény, ilyen szempontból (is) mérvadó, hogy ki milyen lehetőségekkel tud élni, ki mennyire van válogatási helyzetben. A milfek többségét már nem a csúcsrakúrás vezérli, szemben a ropiseggű huszonévesekkel, akiket túlnyomórészt még igen. Ettől persze még rüfitípusú milfet is kifoghat a posztíró, ezért teljesen biztosra semmiképp nem tud menni: a kockázatot csak csökkentheti, de kizárni nem tudja. Éppen ezért lenne célszerű eleve kihagynia az érzelmi maszlaggal bevont, összecuccolós, hazugságokkal és lehúzásokkal terhelt klasszikot, és rögtön a következő fokozatra ugrani: belépni az őszinte, kötetlen, sallagmentes sunázás világába.
http://csajokespasik.blog.hu/2014/02/12/szeretnem_ha_elete_reszenek_tekintene..
Father Justice 2014.02.12 11:05:46
@Szintet lépett (ex) Naiva.: A végét tökéletesen eltaláltad, de ugyanezt a gondolatmenetet követve a "közepesen szép" kategória 10/7 és 10/8 közé esik. Persze ez nem az én véleményem, csak az igazság. ;)
Father Justice 2014.02.12 11:42:10
@Niobe: De nem hattól szép, hanem héttől nyolcig, kilenctől tízig pedig gyönyörű.
postimg.org/image/6pikra12r/ :)
Father Justice 2014.02.12 11:44:57
@Sadist: Szerintem azok a fiókok már nem is léteznek, de ki tudja.
http://csajokespasik.blog.hu/2014/02/11/a_nok_konnyebben_kiheverik_a_szakitast..
Father Justice 2014.02.11 11:07:53
@Szintet lépett (ex) Naiva.: Olyat még tényleg nem láttam, ahol a szakítás oka az volt, hogy túl jó volt a másik. A "mivel Bélával / Gizivel nem működött a dolog, ezért inkább apáca / remete leszek" gondolatmenet pedig elég ritka, ezért igen, életszerű a feltételezés, hogy a szakítást követően a szakító fél elkezd jobb fogást keresni. Az, hogy talál-e, vagy sem, más kérdés.
Father Justice 2014.02.11 20:49:48
@Szintet lépett (ex) Naiva.: Azt tényleg ritkán mondják, mert az emberek 99.9%-a nem kockáztatja meg az aktuális ingyensuna / kényelmi állandó elvesztését ennyire kendőzetlen őszinteséggel. Egyébként a nagy többségnek lenne más (kiszemeltje), csak azoknak pechjükre ők nem kellenek.

A "számomra te vagy a legszebb" kijelentés nyilvánvalóan hazugság, ha a partner esztétikai szintje alacsonyabb, mint 10/10. Még 10/10-es szint esetén sem biztos, hogy a csúcskategóriás mezőnyből az abszolút favorit típust sikerült kifogni, de az alatt a konkrét kérdés kapcsán nincs is miről beszélgetni.

Így aztán csak annyit lehetne mondani: "Vannak szebbek - ahogy nálam is - de számomra te vagy a legFONTOSABB, ezért akkor sem cserélnélek el egy magasabb szintű partnerre, ha költséghatékonyan megtehetném".

A valódi probléma az, hogy bár egy ilyen mondat akár már lehetne igaz is, 10-ből 9 párkapcsolatban élő ember ezt sem őszinte meggyőződésből jelentené ki, csak hazudná. Akkor meg már egyszerűbb röviden, tömören azt hazudni a másiknak, hogy tényleg ő legszebb.

Problem solved.
http://csajokespasik.blog.hu/2014/02/10/a_ribancos_nok_a_menok..
Father Justice 2014.02.10 18:49:36
@Nem királylány, csak nő: Sejtettem én, hogy lesznek itt még elhallgatott részletek. :)

A legszórakoztatóbb gondolat a maiból:

"ezért nem vagyok hozzászokva a chaten való udvarlásnak
lehet ezért tűntem erőszakosnak.."

(Most lépjünk túl azon, hogy mennyire nem vagyok nagy barátja a ragozásHOZ.)

Fordítás:

"Kurvára elegem van! Épp elég kiakasztó, hogy élőben nem tudok minőségi sunára mozdulni, de újabban online is egyre sűrűbben és egyre hamarabb pattan el a cérna, amikor a nők elkezdik sejteni, hogy vetítéssel kompenzálok.. ettől üvölteni tudnék."

Sokszor nem az ordító baklövések adják a legpontosabb jellemzést a sumák széltolókról, hanem azok, amiknél csak megérzi az ember, hogy nem stimmel valami.
Father Justice 2014.02.10 19:17:09
@akut schizo effektív pszichózis: A CsP posztokra gondolsz? Azok elvétve tartalmaznak "egy társkeresőn ismertem meg.." kezdetű történeteket. Nem véletlenül. :)
Father Justice 2014.02.10 20:48:34
@Nem királylány, csak nő: Jó az! Nem vagyok komponens a témában.
http://csajokespasik.blog.hu/2014/02/07/a_pasinak_honapokra_nyoma_veszett..
Father Justice 2014.02.07 15:12:33
@Niobe: Már mitől lenne ez hónaljszagú? Ha összehasonlítasz egy "bölcsességre" 15-nek, és egy 80-nak tűnő 25 éves nőt, pontosan ezeket kell megvizsgálni. Az intelligencia is részben genetika függvénye, bárkiből nem lehet zseni, egy unintelligens ember pedig elég ritkán bölcs. Ha azt is megnézed, milyen közegben forgolódik egy 25 éves plázapicsa, és egy szintén 25 éves, a másoddiplomás tanulmányai mellett napi 8 órában dolgozó nő, elég érdekes különbségeket fogsz tapasztalni. Azt is érdemes megvizsgálni, melyiket milyen játszótársak és nevelők (felnőttek) vették körül a személyiségfejlődésük legmeghatározóbb időszakában (0-18).

Felőlem akár létezhet a lélekvándorlás is, de ezek mellett akkor sem lehet elmenni.
Father Justice 2014.02.07 15:29:43
@Niobe: #define unintelligens www.youtube.com/watch?v=CjhTWv5J4y8 :)
Father Justice 2014.02.07 16:09:57
@Niobe: Nekem mindig az, ráreagál a közérzetemre kicsit. :)
http://csajokespasik.blog.hu/2014/02/06/nem_akarom_hogy_a_szuleid_tartsanak_el..
Father Justice 2014.02.06 11:40:12
@Nem királylány, csak nő: Azért őket fogod ki, mert alapból az izgalmas, érdekes, nem szokványos férfiak zsongatnak be, csakhogy ezek 95%-a kamuparádés életművész, más szavakkal sumák széltoló. Egy bohém életet élő, független, fiatal nőnek ez általában nem számít, amíg megvan a 'feeling', de ha idővel más szűrőfeltételek is bekerülnek a rendszerbe (mondjuk egy kis komolyodás, vagy megváltozott élethelyzet eredményeként), hamar zavaró lesz, amikor ugyanezek az emberek hülyének akarják nézni.

Szóval nem az arányok változtak, de azért véletlenek sincsenek:

"Ő: - Ha ezt írtam,ebből mire következtetsz. Segítek akkor! Vagy tudod magadtól is?"

Az, hogy egy ilyen flegma faszkodás után sem tiltottad le azonnal a tagot, egyértelműen jelzi, hogy alapvetően mégiscsak az ilyenekhez vagy hozzáedződve.
Father Justice 2014.02.06 15:21:11
@Niobe: Szerintem az ilyenek éppen azért tudnak létezni egyáltalán, mert mindig lesznek olyanok, akiknek - egy ideig - nagyobb pozitívum a nagy duma, mint amekkora negatívum a hiteltelenség. Aztán ha átbillen a mérleg nyelve, másoknak lökik tovább a sódert. Nem történik károsodás.
http://csajokespasik.blog.hu/2014/02/05/hogyan_tudnam_elfelejteni_ot..
Father Justice 2014.02.05 15:35:16
@Perihelion 2014: "..kihangsulyozza a pasi jelenleteben a csabito tulajdonsagait."

Itt inkább az volt a probléma, hogy nem nagyon volt mit hangsúlyozni.
Ha érdemben lett volna mit, hangsúlyozás nélkül is működött volna a dolog.
Father Justice 2014.02.05 15:56:53
@Perihelion 2014: Az idézőjel teljesen indokolt, százszor jobbak valóban nem lehettek.

Életszerű feltételezés, hogy kb. 1 szinttel voltak jobbak Józsinál, de mivel ők valóban csak megdönteni akarták, külön kell kezelni a két kérdést. Egy, azaz 1 db patron ellövéséhez az átlagnál egy árnyalatnyival jobb bepróbálkozóknak az is elegendő ok lehetett, ha a posztírónak például formás mellei vannak.

Viszont nem elegendő ok Átlag Józsinak arra, hogy felvállalja a csúnya arcát, idegesítő nevetését, sótlanságát, {tetszőleges negatívum behelyettesítendő} a mindennapokban egy klasszikus kapcsolat keretében, ahol ráadásul még szerelmet is kell hazudnia a szexért, amennyiben ilyen szintű nőből (számára) jobbat is kap állandóra.
Father Justice 2014.02.05 17:29:27
@Perihelion 2014: Teljesen kizárható, hogy a faszi szintje alacsonyabb legyen egy olyan nőénél, aki egyáltalán előhozakodik azzal, hogy őt 100x jobb kanok is sunázták volna, de lepattintotta őket. Ez csak abban az esetben lenne elképzelhető, ha Józsi baromi jól keresne, de a posztból egyértelműen kiderül, hogy csóró.

A szintet az ilyen értelemben vett (rámozdulás típusú) próbálkozás és nempróbálkozás nem módosítja, az csak a kapcsolat létrejöttének valószínűségére lehet kihatással. A 10/5 => 10/7 irányú változáshoz nem kicsit kellene összekapnia magát a nőnek, mert természetes (nem műtéti) módszereket feltételezve kb. csak az étrendváltoztatás - aktív testformálás - bőrtónus alakítás eszköztár áll a rendelkezésére. A többi metódus csak optikai tuningra lehet elegendő.
http://csajokespasik.blog.hu/2014/02/04/1_eve_nem_enged_sehova..
Father Justice 2014.02.04 10:03:07
@Niobe: "..egy nála jobban vonzó nőegyeddel."

Ezúttal hamar megragadtad a lényeget. A nő eddig is látta, hogy a fickónak nála magasabb szintű kényelmi állandó beújítására is van lehetősége, most viszont - a rózsaszín köd szétfoszlása után - már a fickó is.

Annak, hogy Gizi "csak" durcázással, flegmasággal és félrevonulással szankcionálta, hogy Józsi szívesen jár olyan helyekre, ahol akár ismerkedésre is sor kerülhet, alapvetően két oka lehet:

1) A virtuális szintkülönbség miatt azt feltételezte, hogy az extrémebb módszerek (sunamegvonás, tányérdobálás, "éljünk külön két hétig, kell egy kis gondolkodási idő..", stb.) bevetése csak meggyorsítja az elkerülhetetlent (a minőségi cserét a férfi részéről).

2) A tulajdonviszonyok: ha például Józsi kétszobás kecójában laknak, legalább átlagos mentális kapacitást feltételezve tudja, hogy bizarr lenne, ha ő szabná meg a háziúrnak, hogy mikor hová mehet és jöhet. Mivel egyetemistákról van szó, ezt jóhiszeműen kinézhetjük belőle.

A két ok ezúttal sem zárja ki egymást, valószínű, hogy együtt vannak jelen a rendszerben.
http://csajokespasik.blog.hu/2014/02/03/megcsalt_allitasa_szerint_a_pia_miatt..
Father Justice 2014.02.03 15:23:19
@Niobe: Inkább úgy fogalmaznék, hogy bizonyos érzelmi állapotok egy adott időpillanatban befolyásolni tudják a döntéshozatalt, azaz a racionalitás rovására mehetnek. Ha a mentális szint alatt az intelligencia, műveltség és street smartness kombinációját érted, szerintem azt érdemben nem befolyásolják az érzelmek / az illető érzelemvilága.

Egy primitív tahó típusú bűnöző fején általában lehet látni, hogy véglényről van szó, ez tényleg tudja befolyásolni a fizikai megjelenést valamilyen mértékben. De egy 10/10-es hejjespasee is lehet érzelemmentes, hétpróbás bűnöző, ezért a konkrét fizikai szintre (!) ezek a tényezők nincsenek komoly kihatással. Azon csak életmódváltással, kondizással, sporttal lehet érdemben, és optikai tuninggal (smink, frizura, előnyös öltözködés, stb.) megtévesztő jelleggel segíteni.

Mindezt ki tudnám fejezni egyetlen képlettel is, de abban már integrálás is szerepelne, olyan jelet viszont nem tudok a komment dobozba írni!
Father Justice 2014.02.03 15:38:47
@Bundabandi (Cookie Bunny): "A személyiség meg nem CSAK a belső tulajdonságok összessége. Ha így lenne, lenne egy csomó egyforma ember."

A személyiség pontosan a belső tulajdonságok összessége.

Pont azért nincs két egyforma ember, mert belső tulajdonságból nagyon sok van, ezenkívül nincs két olyan ember, aki pontosan ugyanannyit és ugyanúgy tapasztalt volna meg a világból az élete során. A tapasztalatai alapvetően befolyásolják egy ember személyiségét annak ellenére is, hogy a sarokpontok egy idő után már nem változnak. De attól ez még nem lélek.

Nem szabad a vonzalmat nemlétező paraméterekkel magyarázni, mert innen hamar veszélyes vizekre lehet tévedni: a belső kisugárzás világába! Márpedig mint tudjuk, azt azok a nők szokták emlegetni, akiknek meg kell indokolni valamivel, hogy miért vannak a rút, pocakos, 25 évvel idősebb papamaci mellett, ha NEM a pénz miatt.
Father Justice 2014.02.03 15:48:41
@Sadist: Ez eddig ok, de itt határozott integrálásról lenne szó, aminek az intervallumát nem lehet korrektül megjelölni. :)
http://csajokespasik.blog.hu/2014/01/29/en_udvaroljak_egy_pasinak..
Father Justice 2014.01.29 21:10:57
@mütyür: Az emberek nagyon kis hányada mondhatja teljesen őszintén, hogy olyan (szintű) társa van, amilyenre mindig is vágyott. A többiek pontosan azért vannak együtt, mert nem jutott jobb. Alighanem elsápadnál, ha megtudnád, a kapcsolatok hány százalékában fantáziál legalább az egyik fél a jobb fogásról (vagy minimum időszakos minőségi sunázásokról) miközben négyszemközt és nyilvánosan is folyamatosan szerelmet hazudnak egymásnak. Inkább nem is írom le, hogy 93,22%-ról van szó.

A konkrét kérdés eleve paradox: ha annyival több pénzem van, mint a vetélytársamnak, hogy a nő velem van, akkor hogyan lehetne ő a jobb? A férfiak esetében a vagyon közvetlenül befolyásolja a szintet, és a versenyben végül mindig az a jobb, aki megműveli a nőt, nem pedig az, aki egyébként még "juthatna neki". Ilyen értelemben éppen ezért sokkal jobb nálam az 50 körüli, hordóhasú, orkfejű bunkó is, aki havonta fél milliót tud költeni csak nőkre. Ez hiába hangzik kegyetlenül, előbb-utóbb az élet legszikárabb igazságaival is szembe kell nézni.

Azért válaszolok. Úgy érezném magam, mint a pufók napközis, amikor megtudja, hogy spenót helyett rántott szelet lesz petrezselymes krumplival, de kárpótlásul jár mellé csoki is!
Father Justice 2014.01.30 14:22:21
@Sadist: Ez a kegyetlen őszinteség vállalhatatlan lenne az emberek többsége számára, mivel szeretik azt hinni (és a világgal is elhitetni), hogy bizonyos döntéseiket elsősorban nem az állati ösztöneik és egyszerű érdekeik, hanem magasabbrendű, komplex szempontok alapján hozzák meg. Bár vitathatatlan, hogy az utóbbi típusú szempontok is léteznek, kizárólag azokról csak az beszél, aki nem, vagy alig van válogatási helyzetben. (Vagy akinek a "belső kisugárzással" kell indokolnia azt, hogy miért van együtt fiatal, csinos nő létére a 35 évvel idősebb, ellenben pénzes papamacival.)

@Bundabandi (Cookie Bunny): Eköré lehetne még írni pár terjedelmes bekezdést, de a lényeg ez marad: "Ő mindig az igazán hejjes, jóképű, modellszerű pasikhoz vonzódott. Ezek a pasik nem a nőt látták benne."

Namost ha a szuperhímek alapból nem látták benne a nőt, akkor a mesteri optikai tuninggal legjobb esetben is csak annyit tudott volna elérni, hogy néhány alfa beteszi az "egy patront megér", vagy a "kényelmi állandónak jó lesz" kategóriába. Onnantól kezdve pedig rendre-másra jöttek volna a csalódások és a pofára esések, rosszabb esetben pedig a kihasználós konstrukciók és a szintezés.

Jobb neki így, hogy végül belátta: nem egy ligában játszik azokkal a férfiakkal, akik tetszenek neki. Persze így értelemszerűen úgy érzi, hogy alul kellett választania - még ha látszólag boldognak is tűnik -, de még mindig jobb ez a verzió, mintha a végső szintbelövést követően tolná a posztokat a Velvetre arról, hogy nincsenek már normális férfiak.
Father Justice 2014.01.30 16:43:14
@Bundabandi (Cookie Bunny): Abból, hogy a férje volt az első, hogyan következik, hogy nem érzi, hogy meg kellett alkudnia? Én pont fordítva látom: abból érezheti csak igazán, hogy alul kellett választania, hogy egy 20 évvel idősebb férfi volt az első, aki akart tőle valamit - miközben állításod szerint világéletében a korban hozzá illő hejjespaseekra gerjedt. Nagyon ritkán őszinte boldogság az ilyen, inkább csak amolyan átmeneti "végre nekem is van valakim" feeling a korábbi semmihez képest.
http://csajokespasik.blog.hu/2014/01/27/ket_pasi_kozott_orlodom..
http://csajokespasik.blog.hu/2014/01/23/a_pultos_lany_1_eve_nem_szolgal_ki..
Father Justice 2014.01.23 10:52:32
@Nem királylány, csak nő: Ez komolytalan szerecsenmosdatás. A nő már akkor pontosan tudta, mit akar ettől a faszitól, amikor felhívta - és egy évig meg is kapta. Ha Dezső nem elég hejjes, tökmindegy, mennyire lett volna határozott, semmiképp nem mozdulhatott volna sunára. A határozottság annyiban vált volna a hasznára, hogy nem 1 év, hanem legkésőbb 1 hónap után elküldi a ribancot a picsába, és nem reménykedik és fantáziál további 11 hónapig feleslegesen.
Father Justice 2014.01.23 11:09:08
@Nem királylány, csak nő: Na igen, az ördög a részletekben lakik: eleinte "szimpatikus" akárki lehet, de a szimpátia nem az a tényező, ami férfi-női viszonylatban meghatározó szokott lenni. (Feltéve, hogy a nő bármiféle válogatási helyzetben van.) A nők a határozott _hejjes_paseekat szeretik, a többi meg már alakul magától akkor is, ha a konkrét delikvens emberileg egy nulla kétszer áthúzva. Az pedig, hogy hejjes-e vagy sem, nem eleinte derül ki, hanem az első percben - a többi csak körítés.

Persze a posztból kiderül, hogy ennek a nőnek igazából szponzor kellene, de a posztíró és a nő közötti (nem)ügy szempontjából ennek nincs jelentősége.

"Szóval azért nem vennék rá mérget, hogy tényleg semmit nem akart a csaj."

Ilyet nem is állított senki szerintem. Persze, hogy akart: felhőztetni Dezsőkét.
http://csajokespasik.blog.hu/2014/01/13/nem_tudlak_anyakent_elkepzelni..
Father Justice 2014.01.13 16:49:29
@m.gray: Az A) variáció valószínűsége pontosan 0. Ha lenne rá minimális esély, akkor:

1) A posztíró nem kizárólag a B) verziót járná körbe 69 irányból,
2) Eltűnődne, hogy miben / mennyiben kellene változnia az elkövetkezendő X évben ahhoz, hogy Béla el tudja képzelni anyaként is,
3) Ha mindketten kibaszott fiatalok a gyerekvállaláshoz, nem kattogna ennyire az agya a kapcsolatuk jövőjén, mert abban az esetben:
3/a) Ő is Béla arcába tolhatná, hogy szintén nem tudja (még) elképzelni apaként,
3/b) Bőven lenne még ideje minőségi cserét végrehajtani neki is.

@Nem királylány, csak nő: "Fogadjon fel sztem egy jó bejárónőt."

Ezzel csak az a probléma, hogy hiába házias a bejárónő, ha Bélával ellentétben nem gyarapítja a házipénztár tartalmát, hanem apasztja. Ha a nőnek lenne érdemi lehetősége meglépni ilyesmit, már rég megtette volna.
http://csajokespasik.blog.hu/2014/01/10/5_ev_utan_egy_hippiert_hagyott_el..
Father Justice 2014.01.10 10:07:37
@mütyür: Ezt nagyon korrektül összefoglaltad, nincs is mit hozzáfűzni. :)
Father Justice 2014.01.10 10:12:37
@Bundabandi (Cookie Bunny): 84%, hogy kidobja a nőt végül, de 98,5%, hogy csak akkor, amikor az már megtalálta az új átmeneti szállását. 70% körül van annak a valószínűsége, hogy a nő még azelőtt visszatér(ne) hozzá, hogy betölti a 40-et, és 25% annak az esélye, hogy Dezső addigra öngyilkos lesz bánatában.
http://csajokespasik.blog.hu/2014/01/08/otthagyta_a_nojet_es_visszajonne..
Father Justice 2014.01.08 10:06:25
@Q of ‹3: 20-tól lefelé haladva is ugyanígy.
Father Justice 2014.01.08 17:09:02
@Sadist: 170 cm, 87 kg? Akkor a BMI 30.

1) 30 - 25 = 5.
2) 2 + 4 + 8 + 16 + 32 = 62.
3) 100% - 62% = 38%.

Mondjuk ebből is kiderül, hogy a képlet tényleg javításra szorul, mert ha elképzelek egy 170 centis, 87 kilós nőt, még a 38% is nagyon soknak tűnik.

Valóban reálisabb lenne nem 2, hanem 3 pozitív egész kitevőjű hatványaival számolni.
Úgy a 28-as BMI még pozitív százalékot eredményezne (100%-3%-9%-27%=61%), de a 29 már átmenne negatívba, onnantól kezdve meg már tényleg mindegy.
http://csajokespasik.blog.hu/2014/01/06/az_en_nagy_o-m_nos..
Father Justice 2014.01.06 15:59:51
@Nem királylány, csak nő: Ha a 10/3-as Bözsi érzi úgy, hogy neki alanyi jogon jár a 10/8-as Józsi, az tényleg komolytalan ügy, de viszonylag ritka is.

Ellenben ha a 10/6-os Juci funkcionált már fasztarisznyaként legalább egy 10/8-as Józsi alatt (aminek statisztikai alapon elég nagy a valószínűsége), "joggal" gondolja úgy, hogy ez az a szint, ami alá nem szabad mennie. Csak még rá kell találnia annak a konkrét Józsinak, aki nőtlen, megbízható, kizárólagosságban gondolkodik majd vele, stb. Ha ez sehogy nem jön össze, szomorúan levonhatja a végső következtetést: nincsenek már normális férfiak.

Az első bekezdés a szimpla álmodik a nyomor szindróma, a második a szintezés.
Father Justice 2014.01.06 17:02:04
@Nem királylány, csak nő: Ők azok a 10/8-as Józsik, akik látszólag teljes szerelemben / mintaházasságban élnek a 10/6-os Jucival..

..csak éppen levarrják mellette a "nagyon rossz a házasságom" típusú maszlagot megkajáló, 10/7-es libák közül akiket csak lehet. Lásd a posztot.

Mivel egy 10/8-as nő megtartásához általában már nem elég a 10/8-as külső - ha érted, mire gondolok - érthető, hogy a 10/8-as Józsik többsége ezt a biztonságos, kecske és káposzta típusú módszert követi.

A fordított felállás pedig pont az utóbbi okból kifolyólag nem mérvadó: megfelelő mennyiségű pénzzel bármekkora, N > F irányú szintkülönbség áthidalható.
Father Justice 2014.01.06 23:13:38
@Sadist: _Megfelelő mennyiségű_ pénzzel bármekkora. Az, hogy kevés 10/2-es, hatvanas papamacinak van annyi pénze, hogy akár egy 10/10-es nőt is összeszedjen állandóra, ezen a tényen semmit nem változtat. Legfeljebb ebben az esetben havi szinten milliókban lesz mérhető a megfelelő mennyiségű pénz. (Magyar viszonylatban, forintban).

Az arányosság természetesen exponenciális, hiszen egy 10/10-es nő anyagiakkal kapcsolatos elvárása átlagosan alsó hangon a duplája a 10/9-es társáénak, a bepróbálkozó férfiak szintjétől függetlenül is.
http://csajokespasik.blog.hu/2013/12/27/amikor_eloszlik_a_rozsaszin_kod..
Father Justice 2013.12.27 11:25:58
@Nem királylány, csak nő: Mert ő - a többiekkel ellentétben - látja az emberi értékeidet is. Na nem azért, mert annyira nehezen észrevehetőek, hanem mert ő az egyetlen a környezetedben, akinek fontos ez is. Amikor ezt megtanulod kellően értékelni, végre túllendülhettek a barátság fázisán.

(Just trollin'.)
Father Justice 2013.12.27 13:58:43
@Niobe: Ha a 3-4 együttműködőből akárcsak egy rosszindulatú vagy retardált, alapból nincs értelme a teljes írási jogosultsággal megosztott collaborative spreadsheet-nek. Ha a táblázat jellege lehetővé teszi a tartományonkénti jogosultságkezelést, azt kell alkalmazni, és akkor nem is kell log. Mindenki olvassa mindenkiét, de írni csak a sajátját tudja.
http://csajokespasik.blog.hu/2013/12/24/inkabb_hazudok_hogy_beke_legyen..
Father Justice 2013.12.24 12:26:13
@Szintet lépett (ex) Naiva.: Amikor a sunázás ár/érték aránya elfogadható, sokszor van "értelme" (pontosabban: sokszor meg lehet magyarázni), de ebben a konkrét esetben nincs. Az a probléma ugyanis, hogy vannak olyan, pénzben nem kifejezhető tényezők, amiket akkor sem szabad feláldozni a költséghatékonyság oltárán, ha az egy dugásra jutó fajlagos költség mindössze 1.500 Ft.

Erre célzok: "..(mert én egyre nehezebben bírom a csalódást, és már többször megfogadtam azt is, hogy hagyom az egészet, nem ér annyit, akkor nem lesz társam, nem lesz senkim, társtalanul, egyedül is lehet teljes értékű életet élni)..."

Magyarul a félrekúró rüfi lassan ledarálja a posztíró utolsó morzsányi önbecsülését is.
Biztos vagyok benne, hogy normális embernek semmilyen konstrukció nem érhet ennyit.
http://csajokespasik.blog.hu/2013/12/18/atvert_a_szexehes_anyuka..
Father Justice 2013.12.18 09:09:22
@Easyke: Az a különbség, hogy fordított felállás esetén ezt csak hejjespasee tudja csont nélkül kivitelezni, nőből viszont egy átlagos szintet megütő is. A másik, még fontosabb eltérés, hogy egy nő a kúrópajtifelhőből egész jól fenn is tudja tartani magát - ahogy a mai poszt második mondatból is kiderül.

Azért hadd ne kelljen sajnálni az átlagnőt, hogy folyamatos gyanakvással együtt is szívesebben vállalja a hatodik fasztarisznya szerepét a hejjespasee mellett (alatt), mint egy átlagférfi oldalán a kizárólagosságot. Ha annyi esze van, mint egy tyúknak, és elhiszi, hogy az "alfa" beéri vele is, megérdemli a sorsát.
Father Justice 2013.12.18 09:26:57
@Dr.Rekettyés László: "Lassan 1 éve ismerem, munkája már akkor sem volt, nem tudom, miből tartja fent magát, de elég nagylábon él, vagy legalábbis ezt az illúziót szeretné fenntartani."

Ha nagyobb kényszert érez a kúrópajtiktól befolyó összegek folyamatos felélésére, mint a megtakarítására, akkor természetesen nem lesz nagyobb a lakás. De az is valami, hogy nem kell dolgoznia a nagylábon éléshez a kora és a körülményei ellenére sem.
Father Justice 2013.12.18 09:39:32
@Bundabandi (Cookie Bunny): Hát ezt valaki már észrevette odaát, ahogy elnézem.
http://csajokespasik.blog.hu/2013/12/17/en_szeretlek_jobban..
Father Justice 2013.12.17 18:21:49
@Bundabandi (Cookie Bunny): 1. Azért, mert ez baromira nem triviális manapság. Ha figyelmesen elolvasod a posztot, azt is láthatod, hogy egyszer már lepattintotta a posztírót a lány. Ezek után úgy jött vele össze, hogy nem kellett pénzzel áthidalnia a szintkülönbséget, és ez meglepő volt számára. Számomra is. Majd ha a következő életedben férfiként születsz újjá, megérted, mi a különbség a költséghatékonyság (kedvező ár/érték arányú, folytatólagos sunázás) és a szarrágás (mindennapos fillérbaszás, nemcsak nőügyekben) között.

2. Lényegében ugyanez: nyilván találkozott már ilyen lányokkal, csak nem ilyen kaliberűekkel. A kettő együtt meglehetősen ritka. Bár az igazság kedvéért hozzá kell tenni, hogy a fiatal, átlagon felüli szintű nők érdeklődése nem tiniként, hanem inkább 23-25 évesen fordul a külsőségektől a pénz irányába. Vagyis akkor, amikor elkezdik látni a plafont, azaz hogy mennyire vihetik majd önerőből, a saját kvalitásaik alapján az életben. (Súgó: semmire).

3. Azért megy hozzá a lány, és nem ő a lányhoz, mert a lány a szüleinél lakik, így ott nem tudnak zavartalanul együtt lenni. Szándékosan nem azt írom, hogy dugni, mert rossz megérzésem van. És az sajnos az esetek 97,85%-ában igaznak bizonyul. Arról van szó, ami szemet szúrt nekem, és már írom is, mi szúrt nekem szemet.

Nekem az szúrt szemet, ami a jelek szerint senki másnak, pedig ez a lényeg: van szex, vagy nincs? Hiszen ha lenne, kb. nem is lenne miről beszélgetni: senemhejjes-senempénzes fickó létére kiváló ár/érték arányon sunázhat egy fiatal jónőt, ameddig tudja. Aztán nagyjából ennyi. Ha viszont nincs.. akkor kb. csak az a kérdés, hogy a jövőben milyen szerepet szán neki Izabella a felhőjében.

Mi a meglátásod?