Adatok
Kis Gábor
0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Azt a mesét már mindenki ismeri, hogy Mihály vajda egykoron bevonult Gyulafehérvárra, és néhány hónapig egyszerre volt Erdély, Havasalföld és Moldva vezére. Ebből a történelem folyását kevéssé meghatározó fejleményből a román történetírás messzemenő következtetéseket…..
Kis Gábor
2013.06.06 10:29:56
Elgondolkodtató.Nagyon jó a cikk. Ugyanakor továbbra is megbeszélésre (megvitatásra) vár az a kérdés, hogy ha már "nem tettünk semmit" a név megörzéséért, akkor most miért nem vagyunk aktívabbak (mint párt vagy érdekvédelmi szervezet) az egyre nyílvánvalóbb elrománosítás ellen. Ugyanez tettenérhető a Színház épületével kacsolatosan. A helyi, megyei és regionális, de országos szintet is említhetnék, vezetői, tendenciózusan Regina Maria színház megnevezést használnak, amit kizárólag csak az újonnan létrejött intézmény megnevezésére kellene használjanak. A román sajtó hathatósan segít ebben. A színház épületén (még) az állami színház felirat szerepel. Ezekről és hasonló esetekről nyiltan kell beszélni oly módon, hogy ne csak egy napig legyen hír.
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz