Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Schlemmer Curtis Attila

7 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mindenek előtt szeretném tisztázni: nem vagyok barista, csupán egy súlyosan "fertőzött" amatőr, akit kellő mennyiségű kávé-szakmai behatás ér, és most nem a napi irodai kávémra gondolok, bár az is megérne egy külön történetet. Azt hiszem, a kávé, mint olyan visszatérő témám lesz, már csak azért is,…..
Nálam műveltebb emberekre vár majd a feladat, hogy megmondják, hol kódolták belénk a régi dolgok iránti perverz vágyat, de tény, hogy ösztönösen gerjedünk a régi dolgokra. Elég csak példaként említeni a különböző művészeti irányzatokat a reneszánsz kortól kezdődően - az egész ókori görög kultúra…..
Az elmúlt bő 9 évben igen sok mindennel foglalkoztam. Van, ami ezek közül már csak emlék és van, ami nagyon is aktívan megmaradt a mindennapoknak. Van azonban két olyan dolog, ami talán minden másnál jobban kapcsolódik a karakteremhez, ezek pedig a fotózás, valamint az autókért és vezetésért való…..
Schlemmer Curtis' Start up 2016.10.27 23:24:05
Réges-régen letettem róla, hogy újévi fogadalmakat tegyek, ennek pedig két igen egyszerű oka van: egyrészt nem fogadalomból kell valamit tenni, vagy nem tenni, illetve ha mégis erre vetemedik az ember, ne azért fogadjon meg valamit, mert újév van és ez a szokás, hanem azért, mert a fogadalom tárgyát…..
Nem egészen úgy haladtak a dolgok az elmúlt bő 3 hétben, mint ahogy szerettem volna. A napi 8 óra munka és a szerencsére viszonylag folyamatos maszekolás mellett beköltözött az életembe a költözés szele és az albérletvadászat; ezek mellett pedig szervezkedni és blogot vezetni…..
Már most elcsúsztam a helyzetjelentésekkel – heti 4-5 kisebb bejegyzést terveztem – de a főállás és az esti maszekolás mellett az elmúlt héten a magánéletemre sem volt időm, nem hogy szervezkedni meg blogozni. Meg aztán Viktor is Svájcban nyaralt, így éppen aktuálisan a…..
Beköltözés - lényegében így érzem most magam. Mikor az ember új helyre költözik, mindene dobozkban, ládákban, táskákban hever a sarokban, fogalma sincs, hol a kávéfőző és a falra való képek és poszterek. Idővel aztán persze minden a helyére kerül. Fogalmam sincs, mi hol…..