Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Treget

0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
2010. január 2-án volt egy balesete Erőss Zsoltnak a Magas-Tátrában, ami után egy héttel gondolkodás nélkül vállalta, hogy amputálják a sérült lábát. Azért tette, hogy mászhasson. A hétköznapi ember ezt nem értheti, de ha belegondolunk, nem került volna ilyen helyzetbe, ha nem…..
Treget 2013.05.23 18:03:16
@mojoking77: @Balt: Ha valaki otthon, a családja körében hal meg, akkor ott elég nehéz felelőst keresni, az az élet műve. Gyászolni azt szoktuk, aki önhibáján kívűl vagy legalább egy fontos ügyért hal meg. Ha viszont valaki nyilvánosan kihívja maga ellen a sorsot és elszántan üldözi a halált, az ne csodálkozzon rajta, ha a nyilvánosságnak nem csak az az egy gondolat jut majd róla eszébe ha utolérte a végzetet, hogy jajj szegény, hát nyugodjon békében.

Ha nem akarjátok, hogy rólatok is így emlékezzenek majd meg, akkor ne menjetek családos emberként, 8000 méter magas hegyeket megmászni, pláne ne úgy, hogy egy korábbi hasonló akciónál már elvesztettétek a fél lábatokat és pláne ne vigyetek magatokkal egy szerencsétlen 26 éves gyereket is - ezek a kommentek ilyen egyszerűen elkerülhetők.
Treget 2013.05.23 18:09:32
@Adj gázt!: Ne úgy halj meg, hogy az újságok címoldalára kerüljön és akkor biztos nem fog más foglalkozni a haláloddal, a családodon és szeretteiden kívűl.
Treget 2013.05.23 18:18:49
@Emmet Ray: Azért talán a űrkutatás meg hegymászás között van némi különbség, ami a hasznosságot illeti. Sőt még a búvárkosás és a hegymászás között is akad. Esetleg egy hamburger evő verseny globális hasznosságával már kicsit közelebbinek érezném a hegymászás hasznának összehasonlítását.