Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ziaduby

0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nem érettem, hogy ők ezzel mire utalnak, mire kisütötték, hogy túl fiatal vagyok ahhoz, hogy felfogjam, anya leszek, és kreálom magamnak a betegségeket, hogy velem foglalkozzanak. Magyarországon az egészségügy borzalmas. 19 éves vagyok, és terhes. Amikor kiderült, a párommal egy…..
ziaduby 2013.05.17 07:08:01
@Babette_: gyakoribb mint gondolnánk, én sem hittem volna. Már van egy 10 hónapos kisfiam, és most éreztem a mozgást a hasamban, nagy a gyanúm, hogy 2. trimeszterben vagyok, sajnos csak a jövő héten tudunk eljutni az orvoshoz a férjem programja miatt és a kicsit is le kell passzoljuk valahol. Igaz, hogy valami nem stimmelt, de csak mert már voltam terhes, és gyanús volt, tudtam ugyan, hogy a menzesz nem biztosíték arra, hogy nem vagyok terhes, de álmomban meg nem gondoltam volna, hogy nem fogok hányni. Az elsőnél 5 hónapig mindent kihánytam, és a pocim sem nőtt csak azután, most is mintha lenne egy kicsi pocakom, úgyhogy eddig stimmel. Még kicsi a mozgás, és csak azért vettem észre, mert már voltam terhes, és addig figyeltem, hogy a tegnap nemcsak éreztem, de láttam is. A teszt negativ, de nem is csoda, mert ekkora már nagyon lecsökken a hcg szintje, és az elsőnél is amikor megcsináltuk, nagyon halvány volt a második csík, pedig akkor minimum a duplája kellett hogy legyen a hcg szint, mint a 2. trimeszterben. De emiatt a férjem még mindig azt mondja, hogy nincs ott semmi, és ha nem láttam volna a mozgást, meg hogy néha féloldalt kiült a hasamon, még hinnék is neki, hogy csak a bélmozgás. Nos visszatérve arra, hogy valami nem stimmelt, könnyen lehet stresszre fogni, vagy hogy keveset alszok a kicsi miatt, a fáradtságra, ételre stb. Főleg, ha megjön a menzesznek gondolt vérzés. Én is azt gondoltam, hogy képtelenség nem észrevenni, de most olvastam valahol egy statisztikát, hogy 450 nőből 1 a 20. hét után veszi észre, 2500 nőből 1 pedig csak a szüléskor. Bár nem terveztük ilyen korán, most örülnék neki, ha igazam lenne, mert akkor átjutottam a nehezén!!! :D
ziaduby 2013.05.21 18:24:27
@Babette_: egyébként az elsőnél első naptól "tudtam", érdekes módon. Ennél is volt egy ilyesmi az elején, de aztán megjött, nem voltam rosszul, nem hánytam, el is felejtkeztem róla. Gondoltam, csak képzelődtem. Ezek szerint nem :D De most már 100% hogy terhes vagyok, olyan kb 1 cm-esen kidomborodó mozgást művelt a köldököm körül, hogy az kétségbevonhatatlan! :D
ziaduby 2013.05.21 18:28:57
@kispotzak: nekem is szabálytalan, 25-35 nap között
Rengeteget olvastam a témáról és nem olyan könnyű megszabadulni ettől a sunyi dögtől, főleg, ha az egész szervezetedben szétterjedt. Bármikor, akár egy antibiotikumos kezeléstől is, erőre kaphat a candida pl.:a bélrendszerben és évekig tartó kínzását vérvétellel sem lehet…..
ziaduby 2013.05.20 07:57:08
@pocokpocok: Lájkolom a bejegyzésed :D

Csalánkiütés terhességem alatt volt... lehetséges hogy a hormonok miatt van? Én ugyan nem szedtem fogamzásgátlót (még), de az is feldúlja a hormonháztartást. Az pedig sok mindent csinál a szervezettel. Ja és akkor azt mondták, allergia, de én soha semmire nem voltam allergiás, azelőtt sem, azután sem. Most is vannak kiütéseim, és nem tudtam, mitől, de most már világos, hogy jön a következő :D (amit eddig nem vettem észre, de visszagondolva az elmúlt néhány hónapra, fogalmam sincs, hogy a tünetekből hogy hogy nem erre gondoltam először - tudom, azért mert nem hánytam :D )

Hehe: jelszó: csak pozitívan :D