Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Always.A.Lesson!

0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kállay-Saunders András és a Fool Moon ment tovább a zsűri, Pál Dénes és a Honeybeast pedig a közönség szavazatai alapján A Dal második középdöntőjében. Kállay 40 pontot kapott a produkciótól félájulttá váló zsűritől, akik még az elképesztően feledhető Fool Moont…..
Az alábbi videón látható amerikai nő anyja hét és fél hónapos várandós volt, amikor úgy döntött: megöleti kislányát. Ilyen előrehaladott állapotban már az úgynevezett vegyszeres feltöltést alkalmazzák, ami abból áll, hogy az anya méhébe sós oldatot fecskendeznek, amit…..
Always.A.Lesson! 2013.05.11 12:48:51
Nemrég akadtam rá erre a cikkre a neten, a videót már láttam, de érdekeltek a kommentek. Bár nem mostaniak a hozzászólások, azért mindenképpen szeretnék üzenni egy kedves felhasználónak, aki szerint egy 22éves nő még nem nő... Nem is tudom, hogy a megdöbbenés vagy a harag volt az első érzésem. Valószínűleg egyébként egy korban jóval magasabb illetővel állok szemben, de természetesen nem igazán érdekel: ugyanis én a hozzá hasonlóan gondolkodót nem tartom intellektuálisan fejlettnek nemhogy egy gyermek, de egy állat felnevelésére sem. 22 éves vagyok és a második gyermekemet várom úgy, hogy 17éves korom óta nem menstruálok, nincs peteérésem és gyermekem sem lehetne (bár inkább az orvos tudását kérdőjelezem meg, mert erre a természet igencsak rácáfolt)!! Az orvos javaslata ellenére azonban nem hagytam abba a fogamzásgátló szedését, mégis teherbe estem--immár másodjára! Az első alkalommal pedig csak 18éves voltam, ráadásul teljesen egyedül, mert az édesapám meghalt, az édesanyám pedig elhagyott. Később a kedves apuka is. Mégsem jutott eszembe érdemileg az abortusz, de még az örökbefogadásra is képtelen voltam. Szembenéztem vele. Most itt állok egy okos, gyönyörű 3éves kislánnyal, érettségivel, szakmával és lassan államvizsgával a kezemben, mindezt teljesen egyedül. Időközben megismerkedtem a jelenlegi párommal, akitől második lánykámat várom szintén úgy, hogy elméletileg (!) nem eshetnék teherbe, ráadásul állítólag nem lehet több gyermekem sem. Nem mondanám, hogy a legjobbkor jött egyetem, munka, háztartás és a kicsi mellé még egy pici, de bevállalom, holott "önhibámon" kívül történt a dolog, amennyiben hiba egyáltalán. Hozzáteszem, mindenki tisztel és felnéz rám, példaértékűnek számítok azért, amit véghezvittem és viszek minden egyes nap. Ezt tényközlésnek szánom, nem nagyképűségnek, bár valóban büszke vagyok magamra is. És 22éves vagyok. Nem mellesleg NŐ VAGYOK. A szó minden értelmében. Aki ezt kétségbe vonja, az vagy szűk látókörű vagy irigy!
Végezetül a kedvenc idézetem: "Mielőtt elítélsz, vedd fel a cipőmet és járd végig az utamat. Járd végig a múltamat, érezd a könnyeimet, éld át a fájdalmaimat, az örömömet. Tedd meg a lépéseket, amelyeket én megtettem, és botladozz meg minden, kövön amelyben én megbotlottam. S mindegyik botlás után állj fel és menj tovább, úgy, ahogy én tettem. Csak is ezek után ítélhetsz rólam, és felettem. Akkor mondhatod, hogy ismersz."

Ui.: egy másik hozzászólónak: a magzat természetesen képes nyelni. Magzatvizet is nyel, annak mennyiségét is vizsgálják a gyomrában. Ezért veszélyes az is, ha bekakil a magzatvízbe, ugyanis a meconiumos víz megmérgezheti. Gondolom, a savat a magzatvízbe juttatják valamilyen módon, amit a magzat lenyel (csak feltételezés).