Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Trafik Pax

0 bejegyzést írt és 43 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
„Jó reggelt, szeretnék megmenekülni” (Kispál és a Borz: Űrrock) A fenségest a nevetségestől csak egy lépés választja el, mondják. Ezen a szeles májusi hétfőn 370 kilométernyi ez a lépés: ilyen magasan köröz ugyanis fölöttünk a Nemzetközi Űrállomás, ahol szolgálata…..
Fellépés helyett erőteljes ellépés látszik a trafikmutyi ügyében, és gyorsított eljárást is csak a nyomok eltüntetésére vetnek be. Már csak az öregedő oligarchákban bízhatunk, akik - mint a héten Csányi Sándor - a kandalló mellett zokogva vallják be, hogyan nyúlták le a…..
Kövér László szerint a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságban idióták ülnek. Kósa Lajos szerint Olli Rehn pénzügyi biztosnak elgurult a gyógyszere. A Heti Válasz Viviane Redinget, az Európai Bizottság alelnökét, az alapvető jogok biztosát, nem mellesleg konzervatív…..
ByeAlex már a backstage-ben nagyon koncentrált. Legalábbis az Eurovízió honlapjának szerkesztője ezt állapította meg. Magyar csapat elárulta neki, hogy módosítottak a kivetítőkön futó videón. Hogy még az angol kisasszonyok is megértésék miről énekel ez a szíp magyar legíny,…..
HAZUDIK! HAZUDIK a beste parasztya! - ordítják a hazugok az egyetlenről, aki nem teszi - Összekeveri fatorlaszt a latorfasszal, régi konfliktusai vannak őneki és szemit is rájavetette a polgármonsteri székre! Abcug! Kurafi! Mink itten biza sosenem tapasztaltunk semmitse, itt nem volt…..