Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Fidesz Jászság

0 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Jászapáti 2000. Mezőgazdasági Zrt. nyílt levélben szólította fel Pócs Jánost, Jászapáti polgármesterét, országgyűlési képviselőt, hogy lejárató nyilatkozatai helyett inkább méltányolja azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a vállalat a fennmaradása és a munkahelyek…..
Fidesz Jászság 2013.05.03 12:40:34
VÁLASZ A NYÍLT LEVÉLRE!
Mivel több személytől kaptam az MgZrt. nyílt levelét és nem utolsó sorban egy meghatározott közösséget érint a levél tartalma, ezért magam is nyílt levél formában kívánok reagálni.
Tisztelt Aláírók!
„Mindennek rendelt ideje van az ég alatt.” A kampány évében természetesen az ilyen nyílt levélnek is. Köszönöm, hogy figyelemmel kísérik a munkámat és azt a szemléletet, amit mindig is képviseltem, mely szerint a politikustól sokkal nagyobb tiszteletet és elismerést érdemel az, aki ma egy embernek munkát ad, mert az egy családot tart el. Legnagyobb megelégedésemre szolgál, amikor néha a választókörzetemen kívül is a segítségem kérik és segíthetek. Példának okáért a Magyar Pékszövetségtől a mezőgazdasági nagy vállalkozókon át a különböző Mezőgazdasági Részvénytársaságok boldogulása érdekében tettem lépéseket.
Természetesen a saját városomban is ez a szándék vezérel.
- Ezen szándékomnak adtam hangot, amikor még a ciklust megelőző kampányban lehetőséget kértem a jászapáti Mg. Zrt. vezetésétől egy személyes konzultációra. Sajnálom, hogy ez akkor egy kissé komolytalanra sikerült a fogadtatást és a tárgyalást illetően.
- Megválasztásom idején elsőként kértem lehetőséget a 2000 Mg.Zrt Elnök-vezérigazgatójától és erősítettem meg, hogy politikai nézetkülönbségeink ellenére számomra a dolgozók foglalkoztatása, a gazdasági egység fejlődése a legfontosabb ,ennek érdekében kértem ,hogy bármikor bármiben keressenek bizalommal és mindent megteszek,hogy segítsem Önöket.
- Természetesen sajnálattal vettem tudomásul, hogy az új városvezetésre az volt az első reakció, hogy a mobilizálható iparűzési adót másik településre vitték. Persze ez megtörténhetett volna régebben is, de mégiscsak Tény: ez a lépés az új városvezetésnek szólt.
- Ahogy az új városvezetésnek szólt a parkolóban az a Tiltó tábla is, ami egyfajta „szöges drótot” húzott az Mg. Zrt és a Városháza közé.
- A kialakult ügyek megbeszélése érdekében a télen kértem az Elnök- vezérigazgató Urat, hogy üljünk le, beszéljük meg közös dolgainkat. A válasz az volt, hogy nem akar és nincs is mit beszélni velem, nem fog velem leülni semmilyen megbeszélésre. Őszintén sajnálom, miként azt is, hogy 3 év alatt nem tudtam elérni, hogy az Elnök- vezérigazgató Úr Jászapáti város alpolgármesterének és polgármesterének fogadja a köszönését.
Tisztelt Aláírók!
Elnézésüket kérem, ha a foglalkoztató és a dolgozók iránti nagyrabecsülésemnek nem adtam megfelelő hangsúlyt. Büszke vagyok minden eddigi és ez utáni sikerre. A Francia Mezőgazdasági Érdemkereszt tiszti fokozatának a megtiszteltető súlyát magam is átéreztem. Msr. Marchet Úr előtte nekem ajánlotta fel…
Az RT. Elnök – vezérigazgatójának az év vállalkozója díjhoz a testületi ülésen, a Tv nyilvánosságát kihasználva gratuláltam és ezúton is gratulálok, további jó egészséget és sok sikert kívánok!
Mindezen túl, kérem fogadják el, hogy a munkahely teremtés mellett elkötelezett voltam és vagyok. Miként elkötelezett voltam és vagyok azon kijelentésem mellett is, hogy ha valaki visszaélést követ el, legyen az megélhetési vagy politikus bűnöző, azt nem védhetem és nem védem! Értem ezalatt a rendőrségi és NAV eljárás alatt álló JKHK ügyeket.
Ezen gondolatok jegyében köszönöm meg a Jászapáti 2000 Mezőgazdasági Zrt. vezetésének és minden dolgozójának a munkáját, továbbra is kérem, ha a város polgármestereként, a parlament kormánypárti képviselőjeként bármiben a segítségükre lehetek , számíthatnak rám, kérem keressenek bizalommal.
A levelükben megfogalmazott kérést a továbbiakban is támogatom és tiszteletben tartom, azzal a bölcs igazsággal ,hogy: az életben a tiszteletet, a szeretetet és a megbecsülést nem lehet sem megvenni, sem utasításba adni!

Tisztelettel: Pócs János
Pócs János fideszes országgyűlési képviselő, Jászapáti polgármesterének felesége is trafiküzemeltetési jogot nyert az állami pályázatokon. A dolog érdekessége, hogy Pócs Jánosné már két hónappal a döntések előtt felvette az általa vezetett két cég tevékenységi körei…..
Fidesz Jászság 2013.04.28 17:42:34
Micsoda szenzáció! Pócs és társai dohányértékesítési jogot nyertek. Azaz semmivel sem többet mint: munkát, lehetőséget mások foglalkoztatásához!
Évek óta működik – dohány terméket is árusító! – büfé Pócsék portáján. Azért mert Pócs János most képviselő be kellene zárni az üzletet? Ha már hónapokkal ezelőtt beadták a trafik pályázatot, akkor talán a feltételekhez igazították a céget is.
Az objektív JászBlog arról miért nem tudósít, hogy kik kaptak még trafiküzemeltetési jogot Jászapátin? 5 trafikból csak 3-t emlegetnek, kié a maradék 2 értékesítési jog? Azt miért nem reklámozták, hogy uniós kertészeti pályázat útján Pócs családjának a cége megnyert 50 millió Ft.-ot , azonban a képviselő visszamondta, mert nem akarta, hogy másoknak ő miatta kelljen magyarázkodni.
A JászBlog azt is közzé fogja tenni, hogy Zachar Ferencnek miért kellett távoznia a MÁV-tól? Bizonyára a valódi ok sokakat érdekelni fog.
Arról miért nem írnak, hogy Lóczi Miklós LEADER elnöksége alatt csak és kizárólag Mszp-s cégek (plusz Lóczi volt, jelenlegi, esetleg leendő feleségei és vállalkozásaik) nyertek? Hogy a pártcsaládhoz köthető barátok még egymás aláírását is hamisították némi kiküldetési pénzért? A számtalanból csak egyetlen példa: egy fénymásolót több száz ezer forint nyereséggel „adtak el” saját maguknak. Több száz ezres nyereséghez nagyon sok dohányt kell értékesíteni! A trafik pályázat lehetőség a foglalkoztatás növeléséhez és nem pénzbeli támogatás a barátoknak. Ellentétben a „MI VAN A PARAVÁN MÖGÖTT” című országos napilap cikkével. Nézzük csak meg, röpködtek a 10 milliók az Mszp alelnöknek, az Mszp Jászapáti köreinek:
mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/fiktiv-utak-baratoknak-kiutalt-penzek-1100969
Esetleg a JászBlog arról is be fog számolni, hogy Szekeres Imre valamikor egy kocka lámpás zsigulival jött a Jászságba , most Pesthidegkúton és Tihanyban úszómedencés villákkal rendelkezik, pincészete van és Afrikába jár vadászni. Álszent módon Pesten a luxus Sport Passat-ját használja, de a Jászságban csak Ford-dal közlekedik. Mindezt képviselői fizetésből teszi vagy a HM mutyiból? Ugye erre is ad majd választ a független JászBlog…
Az elmúlt hetekben heves vita bontakozott ki a Jászságban és itt, a JászBlogon Szekeres Imre MSZP-s és Pócs János fideszes országgyűlési képviselők között a kormány rezsicsökkentési programjáról és a szocialisták árcsökkentési javaslatairól. A személyeskedésektől sem…..
Fidesz Jászság 2013.04.15 11:33:29
Tisztelt Fórumozók!

Elöljáróban megértésüket kérem abban a tekintetben, hogy a jövőben nem szeretnék Szekeres Imre Jász blogbeli és facebook-os felvetéseivel foglalkozni.

Főként színjátéknak, provokációnak tartom azt az előadást , amelyben Szekeres Imre névtelen kérdéseket tesz fel saját magának, majd később bölcsen megválaszolja azokat. Hiába is válaszolok , hiszen az adekvát válaszaimat eddig is kitörölte és letiltotta a portálokról.
Amíg Szekeres Imre önmagával foglalkozik és problémái vannak, addig én másokkal foglalkozom, mert nekem feladatom van.
Amíg Szekeres Imre a gáton egyedül pózol, addig én az Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével 10 db. nagy teljesítményű szivattyút adtam át.
Azzal, hogy ő az ÁFA csökkentéssel manipulál, védi a külföldi tulajdonban lévő energiaszolgáltatók profitját. (Akik a Privatizáció óta a 3x4 évig kormányzó szocialisták jóvoltából több mint 1000 milliárd Ft. profitot vittek ki az országból.) Mi az emberek zsebében éves szinten 90 ezer Ft. megtakarítást jelentő intézkedést foganatosítottunk a közüzemi díjak befagyasztásával és a folyamatosan növekvő rezsicsökkentéssel.
Szekeres Imre 8 éve ünnepelteti magát, hogy megcsináltatja a jászsági utakat, azonban semmit nem tett érte. A Fidesz-kormány még az idén meg fogja csináltatni a jászsági utakat.
Szekeres Imre az úszómedencés villáiból 4 évente leugrik a Jászságba néhány kampány fotót készíteni, engem naponta emberek százai keresnek meg, mert én itt élek, minden nap találkozok Velük, ez követhető a közösségi oldalaimon.
Szekeres Imre ÁFA csökkentésről beszél, pedig tény, hogy ők emelték meg az ÁFA-t, ők vették el az emberektől a 13. havi fizetést, a 13.havi nyugdíjat. Az emberekkel a Jászságban, eddig több mint 12 ezer aláírást gyűjtöttünk a rezsicsökkentés mellett.
Vajon Szekeres Imre hány aláírást gyűjtött az érvei mellett. Vélhetően annyit, ahányan még hitelt adnak a gyűlöletkeltésének
Szekeres Imre a felszólalásaiban gyűlöletet szít Orbán Viktor és a kormány ellen. Én itt élek, továbbra is Önökkel és Önökért fogok dolgozni.

Ezek jegyében teszem a dolgom és tartom magam Woody Allen intelméhez: "Sose magyarázkodj! A barátoknak nem kell, az ellenség meg úgysem hiszi el!"

Tisztelettel: Pócs János