Regisztráció Blogot indítok
Adatok
tuzharc

0 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nincs azzal semmi baj az Alkotmánybíróság szerint, hogy a közfoglalkoztatottakat mindössze húsz nap szabadság illeti meg évente, miközben a „rendes” munkavállalóknak életkoruktól függően pótszabadság is jár, ami egy 25 esztendős dolgozó esetében plusz egy, de 45 év felett már tíz nap...
tuzharc 2017.12.27 22:55:07
@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Attól még nem szakmunka. Max. betanított munka. "

Kisgépkezelői tanfolyam kell hozzá (annak szerencsére csak 8 általános az előfeltétele), ha munkavégzés keretében csinálod.
Vajon hány közmunkásnak van ilyenje?
A Gyurcsány-párt most már tényleg kezd emlékeztetni egy vallási szektára, azok szokták így magasztalni a prófétájukat, és tesznek magasról a valósággal való bármilyen egyezésre...
tuzharc 2017.11.18 19:58:52
@br17: Ezért a kommentért jöttem :)
Emlékszem, még kettőezer-kevésből, hogy egy élő mikrofonállvány leminiszterelnökurazta orbánt, aki persze akkor már bőven nem az volt éppen, majd ki is fejtette, hogy az alkotmány szerint neki kijár a megszólítás, mert már volt. (t.i. miniszterelnök)
A KSH adatai szerint az év elejéhez képest növekedés tapasztalható a foglalkoztatottságban. A III. negyedévi munkanélküliségi ráta országosan és az egyes megyékben is alacsonyabb az I. negyedévben mértnél - kivéve Hajdú-Bihar megyét. Itt fél év alatt 4 400 fővel emelkedett a…..
tuzharc 2013.12.19 08:57:46
@szerencsésflótás:
"Ez egy költői kérdés volt" :-D

Többire:

* Az NI és az IT-SH is csak egy kapitalista cég, amik az abszolút szuperioritás ködét lebbentik magukra, mert csak (pl marketing megfontolásokból). Nyilván van, aki ezeket elhiszi, ez nekik szól. A maradék meg oda megy dolgozni, ahova felveszik :)

* Felvesznek valamire, s azt csinálod, ennyi. Ha k+f melót akarsz, irány pest meg veszprém. Vagy külföld.

* Átlagéletkor valahol 32 körül mozog, elég kis szórással.

* Fluktuáció nem nagy, általában magasabb fizu miatt mennek máshova.
tuzharc 2013.12.17 17:26:24
@szerencsésflótás: ugyan nem én vagyok a szerző, de: nincs látható jele :D

@Online Távmunkás: Itt Debrecenben két hely van, ami szóba jöhet szakmailag egy természettudományi diplomásnak: az NI és az IT. Ebből az előbbi évek óta alig vesz fel diplomást, az utóbbihoz meg eléggé kell a német (tudom, nem kötelező, csak emiatt ne regisztráljon senki).
tuzharc 2013.12.18 18:14:26
@Online Távmunkás: igen, de ettől még az IK/TTK-sok ugyanúgy még angolul sem tudnak, nemhogy németül :-)
A Nyugat- és multiellenességét gyakran hangoztató kormány sorozatban kötött stratégiai megállapodásokat Magyarországon jelenlévő külföldi cégekkel. A tulajdonképpen csak gesztusértékű szerződés aláírását a piaci pletykák szerint sok vállalat visszautasíthatatlan…..
Kérdéseim nem a munkahelyi-, hanem a munkahelykeresési terrorhoz tartoznak. Lehet, hogy csak költőiek, de hátha kapok rájuk választ.   Azt tapasztalom a környezetemben, hogy - míg itthon egy diplomás, nyelveket beszélő ember 200-400 elküldött CV és 1-2 év felett is simán…..