Regisztráció Blogot indítok
Adatok
a_voros

5 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Eddig ugye annyi történt, hogy Will Graham nagyon különleges ügynök az FBI felkérésére a tanítás mellett nyomozást is bevállal ismét, és milyen jól teszi, mert Hobbs nevű emberevő nyomorultat el is fog, mit elfog, lelő, mint egy kutyát, miközben Hobbs éppen a saját lányának…..
a_voros 2013.04.25 16:37:42
@mulholland2: pl. egy látványosan emberi tüdőt sütögetett a konyhájában, ami hoppá-hoppá, hiányzott a mezőn felejtett hullából. Szerinted mi ez, ha nem "hobbiszinten ölögetés"?

Nekem egyelőre az rejtély, hogy Hannibal miért segített Hobbsnak, aztán Abigailnek is. Hobbs esetében még úgy tűnt, mintha Willt túráztatná vele (akit egyszerre furcsamód kedvel, mert megvan benne valami, ami Hannibalból teljesen hiányzik, illetve akit a saját terepén le akar győzni), Abigail meg nyilván a fültanúja volt, de nem látok semmiféle szimpátiát irántuk, sőt, Hobbstól elhatárolódik, Abigailt meg jó eséllyel készíti el valamilyen gourmet-vacsorának. Akkor miért tette kockára miattuk a saját inkognitóját?

A sorozat egyre jobb, értem a fanyalgást, de nem tudok vele egyetérteni. Szerintem pont a forgatókönyvben lévő lyukak teszik teljesen újszerűvé, vagy legalábbis érdekessé a történetet, mert semmit se vehetsz biztosra, mindent átértelmezhetnek a következő részben (ki gondolta volna, hogy a pici Abigail tényleg segített apunak lányokra vadászni?), és a narrációban visszafelé is helyre kerülnek dolgok, kiegészülnek hiányos információk.

Mivel angolul nézem a részeket, és nem olyan ostoba a szövegük, hogy minden részletre pontosan emlékezzek, ezért a hétvége után általában alig várom, hogy kijöjjön a friss hogyvolt, mert néhány dolgot helyrerak.
A vörös Majdnem-romantika 2013.04.02 01:47:55
Jóember egy vérbeli jó ember, aki magát hibáztatja, amiért gondok vannak a kapcsolatunkkal, pedig  azt szeretné, ha boldog lennék (és én hiszek neki, biztos vagyok benne, hogy komolyan gondolja, amit mond; tudom, hogy minden ostoba nő azt hiszi, hogy az ő kapcsolata különleges,…..
A vörös Ez a nap egy fekete lyuk 2013.04.01 19:12:23
A lassan vánszorgó időt igyekszem értelmesen eltölteni, de a blogolvasáson kívül máshoz éppen semmi türelmem sincs. Utcakész állapotúra szépítkezem magam (holnap vár a könyvtár, az újabb olvasmányok a szakdogához), aztán jöhet is a mantra, hogy "mindjárt összeszedem magam,…..
A vörös Your Heart's A Mess 2013.04.01 15:38:30
(Valaki mondja meg, hogyan kell másra gondolni! Ötpercenként kaparom össze magam a letargiából, annyira hiányzik.) ..
A vörös Nőstények 2013.04.01 15:02:13
A férfiaknál csak a nőket kedvelem kevésbé: a folytonos nyavalygásukat, az irracionalitásukat, a felesleges hisztiket, az utalgatásokat, az érzelmi hullámzást. Igen-igen, magamról - is - beszélek, tudom, hogy ilyen vagyok, nyilván pont emiatt elviselhetetlen a többi nőstény.…..
Reggel összevesztünk Jóemberrel, úgy döntött bennem a hiú picsa, hogy megérdemli a büntetést, és nem beszélünk egy egész hétig (tényleg nem), ami persze nekem nagyobb kín, mint neki. Az ok egészen prózai, kérdéses, hogy melyikünk volt a nagyobb fasz; valószínűleg…..