Regisztráció Blogot indítok
Adatok
unionista (törölt)

0 bejegyzést írt és 118 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ismét áll a bál egy törvénymódosítás kapcsán – ahogy azt a Népszabadság megírta. A KIM az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi törvényt úgy módosítaná, hogy a „nem jelenti az egyenlő bánásmód követelményének…..
unionista (törölt) 2013.04.07 18:03:17
@S=klogW:
az a nép a leggazdagabb, amelyik a pénzügyi központot lakja körül. az indiánoknak mikor voltak saját bankházaik?

az egy főre jutó osztrák gdp 38 ezer euro. a német 34 ezer euro. a német a kevesebb. azért, mert bécs inkább pénzügyi központ, mint berlin.

budapesten egyszerűen ki kellett volna jelölni egy "zsidó" negyedet. ahol felhúzhatják a tornyokat ott, ahol különösebben nem zavarnak senkit se. és akkor a magyarok diktálnak a környező népeknek. akkor a környéken a magyar értelmiség mondja meg, hogy mi a rasszizmus, és mi nem az. mert a magyar relatív többség megtartása a "zsidók" érdeke. ha nem, akkor ezt kell bedönteni. akkor a magyaroknak kell kisebbségbe kerülniük. úgy gondolkodnak, ahogyan minden kultúrnép.
unionista (törölt) 2013.04.07 18:10:08
@S=klogW:
jobboldali polgármestere pécsnek. nehogy már ezért is toller legyen a felelős.
unionista (törölt) 2013.04.07 19:33:23
@Mr Falafel:
az etnikai keveredést alapvetően a vallási különállás akadályozza. magyarországon van egy csoport, amelyik szkítának mondja magát. vegyék fel a síita vallást. és nem fognak keveredni. a magyaroknak nagyjából a harmada cárizmust akar. ez a csoport miért nem veszi fel a keleti keresztséget?
Reflex Semmit? Róluk? Nélkülük? 2013.04.05 20:11:52
A napokban lezajlott egy fontos találkozó Bajnai Gordon és néhány határon túli magyar szervezet képviselője és támogatója között. Az eseményen nagyjából olyan kijelentések hangzottak el, amelyekre számíthattunk, és amelyek önmagukban ideális irányát vázolják a határon…..
unionista (törölt) 2013.04.06 21:49:45
@akist:
olyan aligha legfeljebb akkor lesz ha második bécsi döntés újra hatályba nem lép. dél-tirol ugyanis szomszédos ausztriával. székelyföld földrajzi értelemben el van szakítva magyarországtól. ha az autonómia a jelenlegi székely követelések szerint megvalósulna, akkor az gyakorlatilag egy székely gettó lenne.

azért, mert a székely politikusokat egyetlen dolog érdekli: az európai pénzek fölötti diszponálás. ezért találták ki az egészet.

tartományi szinten elkülönülne az erdélyi tömb magyarság a szórványtól. ami azt jelenti, hogy a székelyföldön kívül élő kb. 600.000 magyar jogait semmi sem védené. a 600.000 székely pedig kulturálisan teljesen elkülönülne. egy gettóba lenne zárva.

ebből így sehogy se lesz dél-tirol.
unionista (törölt) 2013.04.07 16:56:40
@akist:
az európai unió a magyarország esetén a határmenti eurorégiókat favorizálta. vagyis azt, hogy etnikai értelemben kiegyensúlyozott térségek jöjjenek létre. és abban a magyarok és a szlovákok is autonómok. a magyarok az európai rendezést elutasították. ebből következően semmiféle autonómia igényről nem nagyon lehet szó. mert szlovákia magától ilyet biztosan nem adna.

a székely nemzetiség számára európa kistérségi autonómiát javasolt. európából úgy látták, hogy az önálló térséggé válásnak nincsenek meg az előfeltételei. az európai rendezést a székelyek egy népszavazással elutasították. innentől kezdve a döntés románia kezében van.

tehát nem arról van szó, hogy európa magára hagyta a magyarokat és a székelyeket. hanem arról, hogy ez a két nemzetiség az európai rendezési javaslatokat lesöpörte az asztalról. mint ahogyan az eddigit történelme során mindig.
Mandiner blog Felszabadulás 2013.04.04 08:01:00
„Mindenesetre mondjuk ki: az emberek alapvető joga, hogy meghaljanak és öljenek az országért, amelyben élnek, és hogy kivételes szigorral büntessék meg azokat a fajtájukbelieket, akik a betolakodók tűzhelyénél melegedtek.” (Sir Winston Churchill) Történt, hogy a brit szigeteken…..
unionista (törölt) 2013.04.04 15:17:14
@ArmaGedeon:
ez ügyben érdemes elolvasni a magyar alaptörvény bevezetőjét. a "nemzeti hitvallás" elég egyértelműen fogalmaz: magyarország a zsidótörvények meghozatalának idején teljes mértékben szuverén volt. azt ugyanis a német megszállással vesztette el az ország. a zsidó diszkrimináció eltörlését viszont a szovjet hadsereg kényszerítette ki. azért, mert a szuverenitást az antall kormány szerezte vissza. (a nemzeti együttműködés nyilatkozata szerint a második orbán kormány.) ez a hatályos alaptörvény és a nemzeti együttműködés rendszerét megalapozó országgyűlési határozat normaszövegéből következik.
unionista (törölt) 2013.04.04 19:27:15
@Fejesrob:
ugyanígy fel lehet menteni kádárt. nem akart az oroszoknak ellentmondani.
A fenti tételmondat csak egy a sok közül, ami elhangzik az alábbi két videóban, vannak még olyan gyöngyszemek, mint az "abc 31 betűből áll" illetve a "valamilyen szinten mozog a Föld is" és a "A Föld a Napot sehány nap alatt kerüli meg." A mi kérdésünk pedig az, hogy ezek a…..
A Fidesz centralizált hivatalpárt, amelynek gyenge az ideológiai kötőanyaga, és nem mondhatjuk, hogy konzervatív, mivel néppártról van szó. Ugyanakkor nincsenek benne különféle irányzatok sem – mondta a Mandinernek Körösényi András, az MTA Politikatudományi Intézetének…..
unionista (törölt) 2013.04.03 22:50:34
@gyalog.galopp:
a törésvonal nem a liberók és a konzik között van. hanem a felvilágosultak és a felvilágosulatlanok között. a konzervativizmus és a liberalizmus felvilágosult formái hasonló következtetésre jutnak. a liberálisok absztakt jogelvekből indulnak ki. a konzervatívok meg keresztény gyakorlatból. de abból semmi se következik közvetlen, hogy jézus mit mondott a hegyen. azzal kapcsolatban gondolhatsz valamit. ki lehet próbálni. és fel lehet mutatni a kereszténység gyakorlati alkalmazhatóságát. de a tapasztalat az, hogy szinte pontosan ugyanaz jön ki, amit a liberálisok absztrakt jogelvekből logikai úton levezetnek.

de fölösleges erről diskurálnunk. a legegyszerűbb ha kölcsönösen sötétnek gondoljuk a másikat. lécci.
unionista (törölt) 2013.04.04 11:30:15
@pocaklakó minimanó:
mindegy, hogy mi van egy könyvben. ez a trivialitás. amíg zárt az emberek közösségekben éltek képesek voltak akár egy tucat gyereket is nevelni. hiába volt a falu elzárva a lakosságot mégis tizedelték a járványok. mert bevitték a kórokozót a rovarok, a rágcsálók. amíg rá nem jöttek, hogy közegészségügy kell. de az ilyesmit rendszerint az asszimilálódott "jöttmentek" találják ki.

most persze az erőforrások korlátozottak. és az egészségügy csinálhat hülyeségeket. amivel tizedeli a lakosságot. de nem ész nélkül. úgy, ahogy a nácik tették.

gyakorlati példa erre, hogy a székelyek egy gettót akarnak maguknak. a románoknak egy kevés eszük lenne akkor azt mondanák: oké. kell egy román kápó. aki székelyföldi kisebbségi románok jogait megvédik. körbe lesz kerítve a székely tömb. intézményesen el lesz szakítva a szórványtól. és akkor bukaresti kormányzati támogatással a székely tömbbe megindulhatnak a román betelepítések. a szórványt a székely autonómia miatt felerősödő ortodox nacionalizmus felszámolja.

de egy olyan igazi székely paraszt embernek nem lehet elmagyarázni, hogy ő közéleti értelemben hülye. hiába "csaba királyfi" leszármazottja. a közéletben az ügyes az, akinek sokfelől jönnek az őseik. de ugyanígy a kevés őstől leszármazó ortodox nacionalista zsidók és a palesztinok se tudják a konfliktust megoldani. az ortodox nacionalista magyarok se. hiába mutogatnak az izraeli zsidókra.

az európai asszimilánsok össze vissza keveredtek. ahogyan az arisztokraták. és közéleti értelemben okosabbak voltak, mint a parasztok. csak ehhez felzárkózott a multikulturális városok piacvezető polgársága. a városok és falvak népe is keveredett.

elvben ugye két szülőd van, négy nagyszülőd, nyolc dédszülőd, stb. csakhogy a gyakorlatban ez nem lehetséges. ha mondjuk 25 év egy generáció. akkor 2500 évvel ezelőttről 2^100 ~ 10^30 embertől aligha származunk. ha a felmenők egymás között házasodtak, akkor sokkal kevesebb ős van. a másik véglet, amit az egyház tanít. ádámtól és évától ered mindenki. ugyanígy szinte kizárt, hogy az emberiség egyetlen hím és női példánytól ered. tehát az aligha úgy volt, hogy egyszer csak kiegyenesedett két majom, vagy a jó isten rájuk mutatott, hogy akkor ők ketten lesznek, akiktől minden ember származik. mert akkor a többi majom legyilkolta volna a két különcöt.

a biológia a közéleti és a magánéleti tulajdonságokat is erősen befolyásolja. nem kizárólagosan persze. de a "zsigeri" attitűdöt alapvetően meghatározza.
unionista (törölt) 2013.04.04 11:39:39
@pocaklakó minimanó:
olyankor a liberálisok csavarnak egyet. kicsit módosítják az axiómáikat. és abból vezetik le az elképzeléseidet. azért, hogy ne legyen igazad. a liberálisok doktriner módon gondolkodnak. újabb és újabb politikai doktrínákat találnak ki. és szinte kötelező az elvi igazodás. azért, mert rajtuk kívül senki sem gondolkodik logikusan.

a keresztények erre képtelenek. mert dogmáik vannak. és azokból békeidőben nem lehet engedni. mert különben szétesne a gyülekezet. de a gyakorlatban rendszerint a vallásos csoportok segítenek másokon.

szerencsés esetben az van, hogy amit a liberálisok elvi elképzelése és a keresztények lelki gyakorlata éppen összeillik. akkor van felemelkedés. ha ez nem áll fent, akkor következik be a hanyatlás. mindenki a másikra mutogat. a keresztény elméletek milyen rossz, és a liberális gyakorlat is az. nincs összecsiszolódás, hanem erőteljes széthúzás van.
Általános alapvetés: Magyarországon a politikát pártok csinálják. Következtetés: ha valaki politizál, akkor azt azért teszi, hogy valakit hatalomra jutasson. Teljesen ésszerű, ha valakinek így jár az agya, csak azzal nem számol, hogy ez nem az egyetlen lehetőség. A civil…..
unionista (törölt) 2013.04.03 21:23:25
@panelburzsuj:
szóval reálisan egy spö/övp típusú koalíciót lehet csinálni. ami a szocialista párt és a haza és haladás. mesterházy és bajnai előzetesen (előválasztáson) eldöntik, hogy ki legyen a miniszterelnök. a civileket önkormányzati helyekkel kínálják.

a pártok kormányoznak, és vissza kell térni a független önkormányzatisághoz. ez a demokrata gondolkodás.

amúgy nem ez, hanem a szövetségi keretek megteremtése a döntő. ha bajnai belátja, hogy béccsel, berlinnel és bernnel kell megegyeznie, akkor lehet belőle egy batthyányi. hogy minden bé betűs legyen. :-D

vagyis azt mondja, hogy a demokratikus parlament mellé kell egy szövetségi kormány. valószínűleg nem fogja ezt érteni. pedig van számtalan reálgazdasági projekt. az, hogy e-on német-magyar vegyesvállalattá válik. úgy hogy belép az mvm. vagy osztrák-magyar szövetségi vasúttársaság. hosszasan lehetne ezeket sorolni. kárpát-medencei liga kupa például. a cél nyilván a közép-európai bundesliga.

ehhez igazából egy republikánus párt kellene, amelyik közép-európai szövetségi köztársaságot vizionál. a navracsics blogon ezt sokszor leírtam. majd azt, hogy republikánus párt legyen a nevük. ami egy mérsékelt konzervatív csoport. ezek után valaki bejegyezte a republikanus.hu domain nevet. de nem hiszem, hogy leszakadnának orbán viktorról. azt javasoltam, hogy ha orbán viktor nem áll biztos nyerésre, akkor a választások előtt fél évvel hozzák létre a republikánus pártot. mit veszíthetnek. a pénzek már jelentős részben le lesznek osztva. ha orbán viktor nyer, akkor is velük kell kormányozni. mert a jobbikkal nem tud. ha veszít, akkor kellenek a kétharmadhoz.

a demokratáknak azt kellene mondani, hogy lesz egy szocialista-nemzeti liberális (patrióta) koalíció. az önkormányzatokba pedig várja a zöldeket és a klasszikus liberálisokat. kiegyezik mindenféle nemzetközi sleppel és a nemzetközösséggel.

reálisan ezt kell baloldalon csinálni. ez a győzelemhez éppen elég lehet. kétharmad aligha nem lesz belőle. ahhoz nagyon elvontnak kell lenni.
unionista (törölt) 2013.04.03 23:36:47
@panelburzsuj:
számomra a doktriner nem szitokszó. szerintem mindig újabb és újabb politika doktrínákra van szükség. és ahhoz kell igazítani a keleti és a nyugati vallást. ami az ortodoxia és a dogmatika.

orbán viktor is doktriner politikus amúgy. ő az unortodox vallást építené fel. a magyarságába vetett feltétlen hiten alapul. szerintem alapvetően a felvilágosult latinkereszténység az európai vallás. nemzetközösségbe vetett feltétlen hiten alapul. de ez lehet a felvilágosult moszlim vallás. a szakrális és a liturgikus elemekben lehet különbség. misztérium játékokban. de amit így meg lehet kreálni az elemi matematikára és elemi logikára épülő közgazdaságtan és közjog.

ami jelentős részben hasonlít a jelenlegire. és legfeljebb néhány ponton tér el. na abból lesz az új politikai doktrína feltéve, hogy az a gyakorlatban érvényesül.
unionista (törölt) 2013.04.04 11:02:50
@panelburzsuj:
nekem van egy tippem, hogy a közéletben az érzelmi motiváció rejtett biológiai tulajdonság.

a balkáni és a skandináv népek ugyanattól törzsből erednek. a biológusok protoeurópainak mondják mindkettőt. ez a közösség valamiért ketté vált. az egyik csoport elkergette a másikat. ugyanígy van egy nyugatos és keleties "rassz" az az eurázsiaknál, és az indouerópaiaknál is. az arabok és a zsidók ugyanaz a sémi nép. mégis van egy "zsigeri" ellentét.

a népek össze-vissza keverednek és domináns kisebbségek vannak mindenhol. a relatív többség (úgy egyharmad) cárságot akar. de van egy hatod, amelyik szultánságot, basáskodást.

én értem, hogy alulról kell szervezni a demokráciát. hogy járási szinten kell az agrárkultúrát kitalálni, a mezvárosokban kell megteremteni az agrárpiacot. a megyék szuverenitását kellene kivívni. oda kell tenni a helyhatóságot. de a népnek "uruszág" kell. fentről mondja meg valaki.

de egy csak az egyik probléma. a másik, hogy a leszakadó térségekbe felülről kell pénzt tenni. vagy kívülről. na most a külföld (a kereskedelmi bankok) csak közvetlen megtérülő beruházásokat finanszíroznak. az unió pedig alapvetően egy adminisztrációs testület. szétszórja a pénzt, egyáltalán nem ellenőrzi a megtérülést. ezért gyenge az unió.

ezért kell föderatív államrend. de ezt el lehetne adni foci nyelven. úgy, hogy bundesliga kellene. és attól megmarad a nationalelf. fel tudsz festeni egy képet, hogy a fradi bajnokin fogadja hertát. és ennek jobban örülnének a "zöld sasok", mint játszani az egerrel, vagy a pápával. racionálisan kárpát-medencei liga kupát lehetne szervezni. amiből majd aztán lesz közép-európai bundesliga. és még számtalan ilyen közép-európai kooperációt lehet mondani.

csak érzelmes reklámfilmek kellenek. a telekom mennyi mindent nyújt a magyar nézőgyerekeknek. hiába teszel oda egy számolótáblát. hogy ha ennyi beruházás elmarad, akkor hiába szeded a különadót. és erre mondom, hogy a "szövetségi" kulcsszó. ami a keleti nyitással sem ellentétetes. szövetségi keretek között üljünk le tárgyalni kínával, szövetségi keretek között hódítsuk meg a kaukázust. ettől a baloldal megretten. de a jobboldalnak érzelmileg tetszik. mert akkor hódítás van, magyarságunk, meg mit tudom én mi.

a politikának kell, hogy legyen egy racionális magja. de azt érzelmileg telítve kell eladni. persze ez a legnehezebb feladat.
Egy teljes évtizedig tartott ugyan, de a Fidesz elérte célját: kettős állampolgárságot és szavazati jogot adott a határon túli magyaroknak. Az egész folyamatra jellemző, hogy minden egyes lépésnél tagadták a következőt. A 2001-ben elfogadott státustörvény után azt…..
unionista (törölt) 2013.04.02 16:36:47
@lyia:
aztán mitől humanitárius ügy.
az egy főre jutó gdp vásárlóerő paritáson számolva az európai unió átlagában:
-- észak-magyarország: 40%
-- észak-alföld: 41%
-- dél-alföld: 42%
-- észak-nyugat román régió: 42%
-- közép-román régió: 45%
a jaj szegély kis-székelyek semmi egyéb mint nagy nyafogás.
„A hazánkban tapasztalható fasizálódás” miatt emigrál Gerendás Péter - harsogja a cionista szekta portálja. A jobb körökben sehol sem jegyzett huszadrangú muzsikus nagy terjedelmű Facebook bejegyzéséből aztán előtűnik a lényeg. A fasizmus emlegetése, a folyton arra való…..
unionista (törölt) 2013.04.01 22:06:59
@zsola78:
ha "antifasiszta = antimagyar", akkor ebből következik valami olyasmi, hogy "fasiszta = magyar".
unionista (törölt) 2013.04.02 11:34:56
@pocaklakó minimanó:
ebben a sztoriban nincs döntetlen. legalábbis úgy tűnik, hogy erre nem játszik se. vagy nyugat, vagy kelet-európa fog összeomlani.
Az alábbi levél létjogosultságát egy gazdasággal foglalkozó oldalon a Magyarországot teljes egészében érintő jövőkép indokolja, és ez talán a legtöbb fiatalt és nem fiatalt foglalkoztatja. Valószínűleg sokunkban megfogalmazódott már egy miért igen? és egy miért nem? elképzelés az esetleges külföldre…..
unionista (törölt) 2013.04.01 18:40:31
@Binladen:
tudod az úgy van, hogy a "jobbak" nem "uruszágot" akarnak építeni. hanem nemzetközösséget, vagy ha így jobban tetszik: civilizációt. a "jobbak" ezért mennek londonba, a németalföldre, vagy berlinbe, vagy akárhová. keletre is. és persze mindenki a legjobbat akarja magának és a családjának. de a "jobbak" ezt nem úgy képzelik, hogy a kincstárból kiszedik a pénzt. nem lesz mindenki az "uruszág" (az "uraságok") hűbérese.
unionista (törölt) 2013.04.01 18:51:40
@midnight coder:
a szocik is loptak. de mondjuk a legnagyobb állami bankot, a legnagyobb állami iparvállalatot, a legnagyobb állami áruházat ki írta át a saját nevére?
unionista (törölt) 2013.04.02 11:19:12
@Nzoltan:
az "ejrópaiak" úgy vannak vele, hogy ha keletiek nem integrálódnak, akkor a "hasznos" munkaerőt (orvost, mérnököt, szakmunkást, nyelveket beszélő tanárt) egyszerűen elviszik. ők a "nyugatos" réteg, amelyik képes lesz integrálódni. a kulimunkás legfeljebb néhány évre megy el kizárólag a pénzért. a jobboldal elmélete az, hogy ha a "nyugatosok" végre eltűnnek az "uruszágból", akkor a "haza" fényre derül. meglátjuk.
Gerendás Péter zenész tegnap egy, a Facebookon közzétett írásában jelentette be, hogy felhagy magyarországi karrierjével és külföldön próbál szerencsét. Önmagában a levél is illeszkedik a Határátkelő profiljába, de nem ezért szeretnék írni róla, hanem a kapcsolódó…..
unionista (törölt) 2013.04.01 23:38:24
@Gazdagréti Jack Bauer:
na jó, jó, de milyen köpés. ő az "antifasiszta" szöveget mondja. és erre mondja mindenki, hogy "antimagyar". akkor most a fasiszta a magyar szinonimák? csak kérdem. mi a visszaköpés?
unionista (törölt) 2013.04.01 23:42:18
@pocaklakó minimanó:
de mi a pofátlan. hogy valaki "szemét patkánynak" nevezte. és ez nem tetszik neki. vagy az, hogy erősödik az antiszemitizmus. miért talán gyengül? a gerendással szembeni ellenzérzések nem érthetőek.
unionista (törölt) 2013.04.02 00:27:25
@pocaklakó minimanó:
a jobboldali érvrendszer a tökéletes ellentmondás.

ha gp rosszat mond az országról, akkor a nemzetnek elvben csak jó. nem jönnek ide a csúnya gonosz külföldi befektetők. a jobbos elképzelés szerint így fog felvirágozni a haza.

a jobboldal feltételezéseiből az következik, hogy a nemzetnek az a jó ha gp elmegy, nagy hanggal szidja az országot. de éppen ezt helytelenítitek.

szóval ez olyan, mint amikor az egyik azt mondja: nem is volt holokauszt. kamu az egész. a másik meg azt, hogy hitler félmunkát végzett. döntsétek már el, hogy melyiket állítjátok. mert van egy brutális ellentmondás a kettő között.
Facebookon lőtték vasárnap ezt a mennyei backdoor üzenetet, ami a Pécsi-Belvárosi Plébániatemplom ajtaján és bent a falon is látható. A faliújságon a mellette lógó plakáton "A Szentírás üzenete: Mit jelent szeretni? Odaadni mindent, odaadni az életünket" jótanács olvasható.…..
unionista (törölt) 2013.04.01 19:01:46
@gchg:
vagyis: mindenki addig hívő, ameddig kényelmes.
unionista (törölt) 2013.04.01 19:04:18
@étcsokinyuszi:
az teljesen rendben lenne ha a koldusmaffiát szétkergetnék a rendőrök. de hagyni kellene már ezt a hülyeséget. amikor mindenre, ami álszent és képmutató ez a válasz: bezzeg a zsidók. csak szólok, hogy az ártatlan palesztinok legyilkolását kihagytad.
unionista (törölt) 2013.04.01 19:07:52
@Licus:
ez a levél nem a koldusmaffiát tiltja ki, hanem megkéri idézem: "a koldulni kényszerülő szegény Testvéreket", hogy a templom környékéről húzzanak el. és megkérik az idézem "Hívőket", hogy ezeknek az embereket (ti "a koldulni kényszerülő szegény Testvéreket") a templom környékén ne támogassák. ez van odaírva. te meg itt regélsz a koldusmaffiáról.
Az az egy biztos, hogy nem az Isten tehet róla.   ... meg vagy gyõzõdve arról is, hogy te a vakok vezetõje vagy, meg a sötétben járók világossága, az oktalanok nevelõje, és a kiskorúak tanítója, mivel tied a törvényben az ismeret és az igazság teljessége: ha tehát mást…..
unionista (törölt) 2013.03.31 13:25:44
@tundrazuzmo:
nem vagy kissé farizeus. jézust követed?
unionista (törölt) 2013.03.31 13:33:05
@tundrazuzmo:
érdekes dolog azt állítani, hogy minden szegény tékozolna. ti. jézus is szegény volt.
unionista (törölt) 2013.03.31 13:34:26
@willdataa:
egyik bűnt a másikkal nem lehet tisztára mosni.
Adásunkat megszakítjuk, csapataink harcban állnak! A HírTv jól visszavágott a német közszolgálati csatorna gyerekhíradójának! Hogy az is értse, miről van szó, aki már annyira besonkázott, hogy már tormásat böffent csak aktuálpolitika helyett, annak foglaljuk össze azért az…..
unionista (törölt) 2013.03.30 22:12:57
@grani:
igen, mivel szövetségi keretek között működik. németország régiókból áll össze. tartományi miniszterelnökök vannak. és azok önálló döntési jogkörük van. amit a német szövetségi kormány felügyel az nem egyetlen ember kénye kedvének van kitéve. a német ipartestületek tagjai sem pártkatonák. németország szövetségi köztársaság. magyarország pártállam. olyan, mint az egykori ndk.

egy lehetséges megoldás lenne az, hogy az e-on hungária német-magyar vegyesvállalattá alakul. vagy mondjuk létrejön egy osztrák-magyar vasúttársaság, amiben tulajdonosok az önkormányzatok. a közlekedést és a közműveket szövetségi keretek között működtetjük.
unionista (törölt) 2013.03.30 22:18:40
@balfék:
én égetem magamat. bocs.
unionista (törölt) 2013.03.30 22:35:57
@grani:
nem szedem elő. ezek a közműcégek eddig többet ruháztak be, mint amennyi nyereséget kivittek. egyébként ne gondold azt, hogy a németek nem fontolgatják magyarországról való kivonulást. az ottani keményvonalasok (a poroszok) régóta azt mondják, hogy németországnak a saját iparvárosait kell építenie. és a "hasznos" munkaerőt el kell vinni kelet közép-európából. lehet, hogy ezek után a forintgazdaság összecsuklik, mint egy zollstock. de németországnak azzal nem kell törődnie. merkel játssza az altruista tyúkanyót.
Mandiner blog Igazságból való 2013.03.29 17:01:00
Jn 18.37Pilátus közbeszólt: „Tehát király vagy?” „Te mondod, hogy király vagyok - mondta Jézus. - Arra születtem, s azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, hallgat szavamra.”Jn 18.38Pilátus ezt mondta: „Mi az igazság?”..
unionista (törölt) 2013.03.29 23:56:22
@bbjnick:
már megint mosod kezeidet. ne akarjál már folyton a helytartóságban hinni.
unionista (törölt) 2013.03.30 17:09:45
@Pizsamás Forradalmár:
ki mondja a rómaiak helytartójának magát? a pápa. a helytartó alattvalói pont olyan ostobák, mint annak idején. ennyi.
unionista (törölt) 2013.03.30 20:42:41
@bbjnick:
a pápa földi helytartósága miben különbözik pilátusétől? túl a mitológián. a pápa hitében jézus és a tanítványok a főszereplők. pilátuséban jupiter, junó, apolló, vénusz, mars és a többiek. ennek a sztorinak a nyilvánvaló olvasata, hogy a helytartók sem tévedhetetlenek. mindegy, hogy miben hisznek. süsü a sárkányban, vagy a kockás fülű nyúlban.
Most olvasom, hogy Fodor Gábor liberális pártot kíván alapítani. A létrehozni kívánt formációról egyelőre nem sokat tudni, de azt igen, hogy már gyanús. Ahhoz, hogy a magyar liberalizmus megtépázott renoméja ne szenvedjen további károkat, elsősorban egy következetes, de…..
unionista (törölt) 2013.03.29 19:50:56
@mcs:
de ez az ellentét nem a "komcsi edukáció" óta van jelen. kossuth azt mondta, hogy ha őt széchényivel együtt akasztják fel, akkor lehetőleg egymással háttal álljanak. nem lehet mindent horthy/kádár/orbán nyakába varrni.
unionista (törölt) 2013.03.30 13:29:18
@Lord_Valdez:
(közép-európai) szövetségi iskolarendszer kialakításához nem kell megfejni a német adófizetőket. a német és az osztrák háziasszonyoknak egy centet nem kellene a magyarok oktatására áldozni.

ahhoz egy közép-európai fed kell. (közép-európai) szövetségi költségvetési és monetáris tanács. szövetségi bank, befektetési és tartalékalap. és az finanszírozza meg a közberuházásokat. elsősorban iskolaépítést. és a szövetségi közoktatási és szakképzési tanács felügyeli. de a szövetségi államok (közte magyarország) a pénzt természetesen visszafizetik.

számoljunk egy kicsit. a német-osztrák-lengyel-cseh-szlovák-magyar gdp évi 5000 milliárd euro. ebből a fejlett térség (németország és ausztria) állít elő 4000 milliárdot 90 millió lakossal. a leszakadók (lengyelország-csehország-szlovákia-magyarország) 1000 milliárdot 60 milliós népességgel.

1% adósságnövelés évi 50 milliárd euro beruházási többletet jelent. cca. 15 ezer milliárd forintot. tegyük fel, hogy a közép-európai fed 300 forintban rögzíti az euro árfolyamot. vagy ne legyünk ennyire merevek: a nemzetközi hangulattól függően a 290 és 310 forint közötti sávba várja. a magyarok ennek nagyjából az ötödét költhetnék el. vagyis évi 3000 milliárd forintot lehetne fordítani iskolaépítésre, vagy bármi másra.

de ezt nem vissza nem térítendő támogatásként kell a németektől és az osztrákoktól elkérni. a szövetségi államok (magyarország) ezt utolsó centig visszafizetnék.

magyarország nem tud hirtelen évi 3000 forinthoz jutni. 10% magyar eladósodást senki se finanszíroz meg. de 1% közép-európait mégis csak. szövetségi forrásokból 200 LAU-1 (kreis/district) évi 15 milliárd forint fejlesztési forráshoz juthat. abból építhet iskolát. fejleszthet közutat, vasutat regionális (tartományi) keretek között. részt vehet a közműépítésekben. a piaccal partnerségben. az oligopóliumok hasznán osztoznak. a közmű nyereségből és a növekedési többletből fizetik vissza támogatást.

a tőkepiac pedig a szövetségi bankkal van kapcsolatban.
és ugyanígy lehet mediterrán fed. mentse meg magát a periféria. ne a német adófizetők pénzét használják, hanem a földközi tengert.
unionista (törölt) 2013.03.30 17:47:50
@mcs:
a keleties emberek (magyarországon az ún. jobboldal) népnemzetben gondolkodnak. nem akarnak nemzetközösséget szemben a nyugatosokkal. a latin-kereszténység a nemzetközösségbe vetett feltétlen hit. a briteket is ez jellemzi, a franciákat, a németeket, a németalföldieket, az ibériai és (észak) itáliai közgondolkodást is ez dominálja.

de ettől keletre (lengyelországban, csehországban, szlovákiában, magyarországon, szlovéniában és horvátországban) hibába a latin-kereszténység adja a kultúrát. a népek gondolkodása keleties. mint szerbiában, bulgáriában, romániában, ukrajnában.

mind a balkáni, mind az orosz mentalitás az, hogy van egy világi és egyházi vezető. ők dominálják a közéletet. a magyarok ugyanúgy szupremáciát hirdetnek, mint az oroszok. csak ez itt nem sikerül, mert nincsenek magyar kézben olaj, gázmezők. nincsenek bányák. ezért nem tudják a magyarok elnyomni a környező nemzetiségeket. de ez a szándék. ahogyan a románok is el akarják nyomni a székelyeket. a szerbek a horvátokat, és persze mindez megfordítva. de ennek az oka biológiai. kínai is el akarja nyomni a népeket. vagy a törökök is. vagy az ortodox nacionalista zsidók.

és a nagy kérdés, hogy a nyugat ezzel mit kezdjen. az egyik lehetőség, hogy európát egy nyugati föderációra és keleti konföderációra osztják. ez az ún. kétsebességes európa. ehhez szlovákiát, görögországot és ciprust ki kell rakni az euroövezetből. nem a gazdasági mutatók számítanak. hanem az, hogy ezek az országokban a domináns politikai erő nem nyugatos. őket nem veszik be az új közös piacba. magyarországot, romániát, bulgáriát természetesen nem. lengyelország északi részén iparosítják. az egykori porosz területeket. ahol egyébként tusk van többségben, és nem kaczynski. zeman, fico, orbán, ponta uraknak azt mondják: aus.

az egyik opció, hogy németország felhagy mindenféle altruista gondolkodással. koncentrálja a tőkét. a saját iparvárosait építi. és elviszik kelet-közép európából a "hasznos" munkaerőt (orvost, mérnököt, szakmunkást, nyelveket beszélő tanárt). ezzel megállítja a népességfogyást. a külvárosok építése a saját kis üzemeinek, kis üzleteinek ad munkát.

a másik, hogy létrejön egy közép-európai, mediterrán, atlanti, skandináv fed. és ezekből áll össze az unió. utóbbi nagyobb nyereséget kínál. de sokkal kockázatosabb. mert nem volt igazán kipróbálva. a közös piac viszont igen. egész egyszerűen ki kell rakni kelet-európát a partvonalra. a népek legyenek szuverének. ezt akarják. azt kell mondani: oké.
Ha tetszett ez a videó és poszt, akkor arra kérünk, hogy keress minket az uzenjteis@gmail.com email címen, és a Facebookon: Ne csak lájkolj, videózz!Ha 1989-ben találkoztak volna, Dávid és Orbán Viktor egyetértettek volna abban, hogy az "Alkormány és az Alkotmánybíróság a…..
unionista (törölt) 2013.03.29 19:11:19
@Modor Tibi:
vagyis úgy képzeled, hogy nem lehet csak úgy kritizálni a kormányzót. ugyanezt fogod mondani ha a libás, vagy meseházy lesz a király?