Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Újraértelmező Szótár

54 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Litera Újraértelmező Szótár c. pályázatait lezártuk. A zsűri ezekben a percekben hozza meg döntését mindkét díjról. Az egyik a Litera-díj, amelyet a meghívásos pályázat legjobbja érdemel ki. Erről diákzsűri dönt. A nyílt pályázatra érkezett művekről szakmai zsűri…..
Nagy Gabriellának Kedves Gabi, azért választottam az „ízlést” mint olyat, mert úgy érzem, „be akartál húzni a csőbe”. Az ízlésen kívül ugyanis a többi szócikk az ún. „beugratós” kategóriába tartozik. Hiszen az általad felkínált fogalmak…..
Felelősség? Kicsit megundorodtam ettől a szótól, talán mert önámításaimra és kudarcaimra emlékeztet, a vágyra, hogy a lehető legtöbb feladattal megbirkózzak, hogy „jó” legyek. Ezt „az értelmiség felelőssége” gondolatot csak örököltem, itthonról, az euro-atlanti…..
Felelős vagyok a tündöklő szemű, csodálatos lányomért; a páromért, akinek hűséget esküdve igent mondtam a közös életre, s aki lélektárs is egyben. Az írásaimért, a gondolataimért, a tetteimért. A fűzfáért, a birsért, a még ki sem nyílt muskátlikért, a kapormagért.…..
„A tanult társadalmi rétegek tájékozottsága" - így határoztam meg nemrég a műveltség fogalmát. Mégis, mi a fenét értettem ezen? Nyilván félig gúnynak, félig társadalomkritikának szántam. Egyébként egy Újraértelmező Szótár címszavaként gondoltam el.…..
Lelkiismeret. Főnév. Elvont, és talán ezért sokak számára teljesen ismeretlen fogalom. Lelkiismerete elvileg mindenkinek van, de egyre kevesebben tudnak a létezéséről. Nincs színe, szaga, viszont van hangja, amit meghallani nem egyszerű feladat. Ám ha egyszer megszólal, nagyon nehéz…..
Hogy mi lehet a határtalan és korlátlan Intelligenciának a véges és biológiai lényege? Már az első kijelentő mondatban idekívánkozik a határozott és jelentőségteljes válasz: Az emberi sejt, a testlényeg legkisebb lényege, amelyben a végtelen Intelligencia tükröződik…..
A művelt ember nem feltétlenül okos, de nem hátrány, ha az. A művelt ember nem feltétlenül egyedülálló, de társkeresésnél ez előny lehet. „Keresem azt a művelt, okos, diplomás, nemdohányzó férfit, aki bunkó módon már nagyon rágyújtana, és legszívesebben hülyére…..
A magyar értelmező szótár meghatározása alapján ez a szép és nemes fogalom a következőt jelenti: egy állapot, melyben valaki szabad, nem fogoly, se nem rab. Filozofikusan megfogalmazva: az a lehetőség, hogy az ember a fölismert szükségszerűség alapján választhat cselekvésében.…..
A szabadság az, amikor hihetővé válik, hogy a határ a csillagos (v)ég, pontosabban fogalmazva, amikor úgy tűnik, a determinisztikus törvények szerint zajló élet pont arról szól, amiről kéne, pont arra halad, amerre kéne, pont olyan eredményeket hoz létre, amelyek kívánatosak az…..
Szabadság. Érdekes valami ez a szabadság, annyi szent. Első körben ízlelgessük csendesen. Mindenki önmagában keresse a választ; szépen, nyugodtan. Ahány ember, annyi válasz. Ahány kor, annyi válasz. Szabadság. Mi a szabadság? Szabadság az, ha szabadságon vagyok. Szabadság az,…..
<Lelkiismeret> Rég. Pallas Nagy Lexikona szerint: A ~ az a 1. képességünk, melynél fogva saját cselekedeteink és egész erkölcsi mivoltunk fölött erkölcsi ítéletet mondunk. Az erkölcsi ítélet általában értékre vonatkozik; úgy mint…..
Forradalomról álmodom mostanában. Csendes, hosszú idő alatt kibontakozó, de kérlelhetetlen és felforgató erejű forradalomról. Az árát és a beláthatatlan következményeit vállalom, valamint azt a bizonyosságot is, hogy nem úgy zajlik le, mint ahogyan öntőforma nélkül…..
Élő közvetítés felvételről Kommentátor: Kocsis Árpád Asszem, hogy ez így, hogy a Demokrácia, ma nem játszik. Tegnap állították ki. Durva becsúszás miatt az Államnak. Hátulról. Ez így nem fog menni. Pár Jogvédő a kispadról lehet, hogy tiltakozni fog, de kérem, a foci az…..
Szombatonként látogatta meg a kisfiút. Villamossal a Moszkva térig, onnan fogaskerekűvel, aztán egy kis séta lefelé. Így ért el az intézet utcájáig. Itt tudta, melyik kerítés mögött áll lesben a beteg lelkű kuvasz, hogy őrjöngő ugatásával frászt hozza a gyanútlan arra…..
Bemutatkoztunk egymásnak. Hát Ürügyet Sajnos Én Gátlástalan mindig találok, hogy néha napján… Precízebben kifejezve: hogy néha éjszakáján…, kacsintottam feléjük. Azért ne higgyétek, hogy nimfomániás vagyok, vezettem be társalgásunkat.    A kávézó…..
Nem akartam tőle semmit, mégis vártam rá, egy fűrész, úgy átölelve, mint a ház előtti fát. A fekete ember is azon aludt, olyan magasan, hogy épp beláthatott volna az ablakon. Nem akart rosszat, de bámészkodót se maga köré. Másnap kopogott be először. Nem könyörgött vagy adta…..
Megszületik a gyerek, és nincs ízlése. Vannak ösztönei, van motivációja, tud sírni, nevetni, dühöngeni, csodálkozni, félni, még genetikusan undorodni is, egyszóval: érezni. De ízlése, az nincs. Ez egy igen különös, mégis pofonegyszerűen működő, tanult viszonyulás-rendszer,…..
Mikor új szelek fújnak, ennek hatására az egyik ember nekivetkőzik és pucéran beleszalad, míg a másik magára vesz még egy kabátot és arrébb lép.   Nem volt olyan nagy dolog október huszonharmadika, mondta régebben a nagyanyám. Előző este moziba mentünk. Minél többször…..
Azon a héten, pénteken már hallottam a kis harmonikást. De csak vasárnap láttam meg őt a teljes valójában. Előbb nem volt rá alkalmam, a hét utolsó munkanapján siettem haza, a kombinó száguldott helyettem, sürgettem, szerettem volna már otthon simítgatni zaklatott idegeimet. Be…..
„Végy minden napot úgy, ami rád virradt, hogy utolsó: kedves az óra, minek nem vártál már jövetelére.”/Horatius/   Ez a gondolat felvet egy igen fontos kérdést, mely egyértelmű betekintést enged a  válaszadó jellemébe:  Ha tudnád, hogy holnap este hatkor…..
Szeretjük a szabadságot. Mindent megadnánk érte. Holott azt sem tudjuk, mi az. Vagy tudjuk mi az?Hát, az valami olyan dolog, ami csak negatív irányból, alulról ragadható meg, vagy slégan, óvatosan ésszemlesütve közelítsen felé az ember, hátha. Szemből ugyanis sosem pillanthat rá…..
A hűség, a hű melléknév ragozásával létrejövő főnév. Hű az a személy/élőlény/csoport, amely kitartóan ragaszkodik egy másik személyhez/élőlényhez, helyhez, csoporthoz, ideológiához ésatöbbi. A hűség tehát egyfajta ragaszkodást jelent, de a hűség nem egyenértékű a…..
A demokrácia jó kétezer ötszáz éve született Görögországban. Egy halászfalu közelében találtak rá egy pénteki napon. A helyiek a délszaki emberek kedvesen őszinte kíváncsiságával köré gyűltek, a nevét találgatták. Egyikre sem hallgatott. Akkor, mondta valaki, legyen…..
Intelligencia Did you mean: intelligencia Úgy érzi Ön hogy hány oldalas háromszoget lát a képen? Számolj meg és küldj el SMS. Szeretné hogy Ön otthon pénz keresni? Szeretné Ön növel erekcióját? Megfékezni a haj hullásnak? Vagy szeretné Ön növel az szellemi…..