Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Xylan

0 bejegyzést írt és 684 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Pár ezer éve az emberiség nagy része még hitt benne, hogy az ősök dicsősége, kudarcai, hőstettei és bukásai generációról generációra vándorolnak tovább. Spirituális tanok beszéltek róla, hogyan határozzák meg sorsunkat az előző életek. Szent könyveinkben olvashattuk:…..
Xylan 2015.05.15 10:02:05
@Nico3: "Említi azt is, hogy minél több gyerekre vágyik egy nő, annál "nőiesebb" férfiarcok tetszenek neki. :D"

Ez szerintem lehetséges. A nők egyedül, vagy férfias férfival nehezebben nevelnek fel sok gyereket, ha a férfias férfi a saját útját, küldetését járja, és ez a küldetés számára elsősorban nem a család, (a családdal való foglalkozást szolgaságnak érzi).

Én ilyen értelemben sem tekintem negatívumnak a nőiességet egy férfinél.

Nem tartom nőiességnek a metroszexualitást, érzékenységet, gyerekekhez való kötődést, de el tudom képzelni azt is, hogy az utódok sikeres túlélése miatt a nőies férfi értékesebb a férfias férfinál, mert biztosabb lehet a nő benne, hogy jó apa lesz.
Ezzel az is megcáfolódott, hogy a családcentrikus nők keresik a klasszikus "alfahímeket".

@Kalechtor: "A gyereklétszámmal kapcsolatban hozták ki a "feminimebb" arcok preferenciáját a sok gyerekre vágyó nőknél (milyen fura, ennek majd még utánanézek, feminimet / felnőttkori alacsony tesztoszteronszint melletti relatíve magas prenatális tesztoszteront érthetünk-e alatta) - és ezzel párhuzamosan a jó külső jelentőségének növekedését, párhuzamosan az erőforrásokat biztosító készség jelentőségének csökkenésével."

A magas prenatális, alacsony felnőttkori szint se biztosít alapból olyan szülői ösztönöket, mint amilyenek egy nőnek vannak. Kialakulhat, de a felnőttkori magas tesztoszteronszint hiánya önmagába csak hiány. Értekeztünk már róla, hogy a klasszikus férfiasság hiánya nem jelenti, hogy a férfinek klasszikusan nőies értékei lesznek. Nekem nincs is visszataszítóbb, mint ha lenőieseznek egy fizikailag gyenge, ügyetlen, életképtelen férfit. Az ilyen férfi még nem lesz a képességei hiánya miatt jó anya, nem tud szülni, nem fog tudni jól főzni, ügyesen varrni, nem válik empatikusabbá. Én se férfiasozom le a klasszikus női értékekben nem jeleskedő nőt. Nyilván a felsoroltak hiányától ő se lesz fizikailag erős, nem lesz jobb térlátása, nem válik képessé a hagyományos férfiszerep betöltésére.

A családcentrikus nők ezért vonzódhatnak ösztönösen a nőies férfiakhoz, nem az alacsony prenatális tesztoszteronszinthez. A nőies értékeket keresik, hogy jó szülő legyen a párjuk, nem pusztán a régi férfiértékek hiányát.

Ezzel párhuzamosan=külön szálon?
Xylan 2015.06.06 18:04:49
@Nico3: Jó téma az egyedülálló szülőség is. Az anyák hagyományosan vissza vannak szorítva a gyereknevelés területére, magas fizetést biztosító munkát sokuk ezért nem is tudna vállalni. Válás után szüksége lesz a gyerektartásra. Az apák ezt hagyományosan megúszhatják, ezért ha elváltak, eltartani eltarthatják egyedül is a gyereket, mert előtte az anya volt, aki nevelte kettőjük helyett is. Az apa ezután megfizetheti a női segítséget, ami legalább részben pótolhatja a hiányzó anyát. Az anya a házimunkájával nem állhat ki a sarokra, hogy "megfizesse" a férfi kieső jövedelmét. És ezek után meglepődnek azon, hogy a hatalmas bizalom közepette a nők miért ragaszkodnak hozzá, hogy ők is rendes jövedelemmel járó munkát vállalhassanak.
Mert írásba adni persze egyik férfi sem akarja, hogy ő elválva is ugyanúgy hozzájárul anyagilag a gyerekei felneveléséhez, a kis feleség nyugodtan lehet mellette félig háztartásbeli. :)

A linkelt eredmények kiegészítésére írtam, hogy emberfeletti munka lehet, amit az egyedülálló anyák végighúznak. Könnyű azt mondani a kiszolgáltatottabb félnek, hogy vagy ne váljon el, hanem alkalmazkodjon egyoldalúan a másikhoz, vagy ha elválik, nevelje egyedül a gyereket, amihez éppen azért lennének szűkösek az anyagi forrásai, mert a másik szülő házasság alatt se volt hajlandó kivenni belőle a részét, ezért ő nem tudott rendes munkát vállalni mellette.

"Erre miért nem akar reagálni senki?????"

Hát akkor ezekre?

nokesferfiak001.blog.hu/2015/03/13/genetika_oroklodhetnek_a_szulok_tapasztalatai/full_commentlist/1#c26933380

nokesferfiak001.blog.hu/2015/03/13/genetika_oroklodhetnek_a_szulok_tapasztalatai/full_commentlist/1#c26933404

nokesferfiak001.blog.hu/2015/03/13/genetika_oroklodhetnek_a_szulok_tapasztalatai/full_commentlist/1#c26934368

nokesferfiak001.blog.hu/2015/03/13/genetika_oroklodhetnek_a_szulok_tapasztalatai/full_commentlist/1#c26934378

nokesferfiak001.blog.hu/2015/03/13/genetika_oroklodhetnek_a_szulok_tapasztalatai/full_commentlist/1#c26934390

nokesferfiak001.blog.hu/2015/03/13/genetika_oroklodhetnek_a_szulok_tapasztalatai/full_commentlist/1#c26958434

nokesferfiak001.blog.hu/2015/03/13/genetika_oroklodhetnek_a_szulok_tapasztalatai/full_commentlist/1#c26967818
- avagy az ösztönök harca - A cikk első része Térjünk vissza azokra a kutatásokra, melyek oly egyértelműen állítják, hogy együttélésre feminimebb, míg legtermékenyebb napjaikon, utódaik apjául magas tesztoszteronszintű, maszkulinabb, domináns férfiakat választanak a nők. Mit kell egyáltalán…..
Xylan 2015.06.04 21:05:31
@Kalechtor: Ez hasonlít ahhoz, ami a Távol-Keleten történik.
A Távol-Kelet is nagyobb nőelnyomó térség volt pár évtizede Európánál, de ma már India is több tudósnőt ad a történelemnek, mint Európa vagy Amerika.
Nincs idejük reagálni a férfiaknak, a világ nagyon felgyorsult.
Nyugaton más történések előzték meg a nők tudományos világba való belépését. Olvastam a múltkor idézett csiki-csukiról. Száz éve sincs, hogy minden egyetemi kar megnyílt előttük. Sok még akkor is 90 százalék feletti férfi kvótával. Néhányat később párszor még lezártak, ezekből lettek a ma férfiasnak számító szakok.
A háborúk miatt a fizetett munka a nőknél jóval megelőzte az egyetemi tanulmányok engedélyezését. Dolgozniuk kellett előtte is, de ekkor szoktatták őket hozzá, hogy nőként csak alacsony presztízst biztosító, alulfizetett cseléd vagy besegítő munkakört tölthetnek be. A férfit akkor helyettesíthetik, ha hiányzik onnan.

Kínában ezt kivédte az egykepolitika. A japán nők meg a háziasszony létből kerültek egyenesen az "egyenjogú" munka világába. Közel-Keleten sem lépnek fel a nyugatihoz hasonló akadályok, egyedül Iránról olvastam, hogy túl sok lett a reál szakos lányhallgató, ezért férfi kvótákat vagy teljes kitiltást vezetnek be. De szerintem már azzal is elkéstek.

Sok embertől hallottam, hogy a törvények még erősen diszkriminálják a nőket, mint például a kínai családjogi törvények, amelyek nem büntetik rendesen a családon belüli erőszakot, válásnál az apánál helyezik el a gyereket, a ház is a férfiak nevére kerül, annak ellenére hogy a lakásváráslások nagy részét a pár tagjai egyenlő anyagi részesedéssel valósítják meg. Mégis kimagasló a nők aránya a tudományos világban, a cégvezetésben, a művészetben. A közel-keleti törvényeket is erőltetik felülről, több-kevesebb sikerrel, de igazából már csak a szegényebb, elmaradottabb területeken találnak fogást általában a nőkön.
A menekültek többsége is onnan kerül egyébként Európába.
Xylan 2015.06.06 18:01:33
@No_Name01: A nőt átlagban nem vonzódnak a sok arcszőrzettel rendelkező férfiakhoz, a szőrös mellkasú férfiakhoz, a túl izmos férfiakhoz, az agresszív férfiakhoz. Ez nem általános érvényű törvényszerűség, de erős átlag. A szőrös férfitesthez is vonzódik kb. 20 százalékuk, a túlzott izomzathoz is kb. 10 százalék, biztosan az agresszió is bejön valakinek, még ez sem kizárt. Hogy kinek, miért, az jó kérdés, Black is mondta már, hogy nála nem sok vizet zavart, ha agresszív hajlamú volt a férfi. :)

Úgyhogy ezt csak a túl magas tesztoszteronszintre írom, mert ezek a legfőbb hozadékai.

Itt van ez a két kutatás, szerintem ezeket kellene összevetnünk megbízhatóság szempontjából, mert ellentmondanak egymásnak. Black azt mondja, trükköztek annál, amiben a magas tesztoszeronszint, az immunrendszer erősség, a stresszmentesség volt vonzó. Az "alfahímek" stresszszintje magasabb is.

Az első:

"Dr. Fhionna Moore és kutatói teamje 74 fiatal felnőtt, lett(országi) férfi hepatitis vakcinára adott immunválaszának adatait gyűjtötte össze."
"Az erős immunválaszt adó férfiak, akiknek a tesztoszteron szintje magasabb volt, kapták a legmagasabb „attraktivitási” pontszámot a nőktől"

www.diagnozis.hu/az_immunrendszer_alakitja_a_ferfi_vonzerot/

A második:

www.livescience.com/25079-females-prefer-thin-over-macho.html

"However, a new study finds that while women do respond more favorably to the faces and bodies of men with strong immune responses, they seem to cue into fatness and thinness, not macho features, when making their judgments.

Fatness, or adiposity, "is an obvious choice for a marker of immunity because of its strong association with health and immunity," study researcher Vinet Coetzee, a postdoctoral scientist at the University of Pretoria in South Africa, told LiveScience."

"The trouble with the immunocompetence handicap hypothesis is that masculinity is not universally attractive to women, Coetzee and his colleagues wrote today (Nov. 27) in the journal Proceedings of the Royal Society B. Nor have studies consistently linked macho features with good physical health."

"The results revealed that fatness, as measured with facial adiposity, was linked to both antibody response and attractiveness, with pudgier men both having weaker immune systems and being seen as less appealing by the fertile women. A statistical analysis found that contrary to what the immunocompetence handicap would suggest, masculinity was not linked to either immune response or bodily or facial attractiveness."

A másik kedvencünk, az egészség is fontosabb, mint a "macsó jegyek".

www.livescience.com/18414-healthy-skin-attraction.html
2014- ha nem is a bukások éve volt, abból ízelítőt kaphattunk, hogy néhány, előzőleg már tökéletesen elfogadott tény mégsem áll annyira sziklaszilárd alapokon. Ilyen többek között a "népszerű", BDSM kapcsolatot bemutató bestsellerek egészséges szexuális és párkapcsolati élet függvényében való…..
Xylan 2015.01.20 13:21:43
@Kalechtor: "Ha viccesre akarom fogni, azt írom: aki éjjel szubmisszív, legyen nappal is az..."

Ott a pont. :) Ennek ellenére, aki éjjel szubmisszív, az gyakran azért hisztizik, hogy nappal miért nem lehet családfő. :)

Egyszerű lenne, ha születési alapon megkaphatnák, elég lenne felmutatniuk, ami a lábuk között van. Közben bármikor szívesen voltak és lesznek a férfielit robotoló rabszolgái a szent patriarchátus érdekében.

(Felesleges megjegyezned, hogy ez részben törvényszerű, mert a fizikai erőből van túlkínálat így az a legkönnyebben pótolható. Tisztában vagyok vele én is, miért mindig a fizikai munkások a legjobban alulfizetettek.)

A túlkompenzáló szubmisszív férfiak kicsit hasonlítanak ahhoz, mint akik szerint ők építették 80-as intelligenciahányadossal az egész civilizációt, a kis százaléknyi férfizseni folytán. Az sem számít, hogy újabban a nők is építik. Akik nyilván azért is rosszak, ha építik, meg azért is, ha nem. :)

A dominancia kérdésében természetesen a hosszabb kommenteddel értek egyet. Nem akarok én családfő lenni, de az biztos, hogy egy szubmisszív férfit sem fogadtam volna el családfőként, amikor még egy dominánstól sem vágyok ilyesmire, meg nem is hagynám neki, hogy fölém rendelje magát.

Ez utóbbit nem arra írom, hogy olyan férfival élek együtt, aki szexuális dominanciát gyakorolna felettem. :)
Rövid összefoglalónk első részében néhány olyan tehetséges, fiatal feltalálót, kutatót mutatunk be, akik fejlesztéseikkel, találmányaikkal, újításaikkal megpróbálják jobbá tenni a világot, legyen szó akár egy hétköznapi technikai eszközről, vagy valami olyasmiről, ami valamikor majd emberéleteket…..
Xylan 2014.11.02 13:22:55
@Nico3: Megint megnéztem ezt a képet. Jól mutatja, mit gondolnak a férfiak magukról és mire vágyik a nő. A bal oldali arc egyáltalán nem nőies, ám jóval szelídebbnek, altruistábbnak és fiatalabbnak tűnik. És tényleg szexibb. :)

peakshop.hu/man/wp-content/uploads/2014/05/perfect_body_male.jpg

A tesztoszteron, agresszió és női ízlés viszonyát jól szemléltetik az arcszőrzettel kapcsolatos kutatások. A nőket ösztönösen taszítják a túl magas tesztoszteronszintű férfiak és az agresszív viselkedés. Volt erről olyasmi is, hogy emiatt nem vonzódnak a túl komoly férfiakhoz, mert a humort is ennek ellentéteként értelmezik, illetve akkor vonzó nekik egy férfi, ha kedvelik a munkatársai, beosztottai, nem akkor, ha képes uralkodni rajtuk.

www.newrepublic.com/article/116472/psychologists-bearded-men-look-older-more-aggressive-higher-status

Ebben írják, hogy a szakáll az érettség, státusz és agresszió jelzője, mégsem vonzza a nőket.
Xylan 2014.11.02 21:50:54
@Kalechtor:

"4. DISCUSSION
Our results indicate that psychological dominance is associated with odour attractiveness. The preference for the odour of dominant men varies with menstrual cycle phase and partnership status of women. The published evidence that men who are visually perceived as dominant are also rated attractive is, however, ambiguous. A positive correlation between attractiveness and perceived dominance was found in one study (Neave et al. 2003), but others have found negative correlations (Perrett et al. 1998; Swaddle & Reierson 2002). None of the studies on facial attractiveness investigated actual dominance in local hierarchies or psychological dominance (i.e. tendency to dominate) of the target subjects. Therefore, it is not clear whether dominant-looking men have a genuine tendency to dominate or whether the attribution of dominance based on facial appearance is misplaced. Evidence for the former suggestion comes from Mueller & Mazur’s (1997) study, which found that dominant-looking men reach higher military rank compared to those who look rather submissive. However, even in this case, it remains possible that achieved rank is influenced by dominant appearance without necessarily implying a direct link with psychological dominance.

Although we find that psychological dominance predicts odour attractiveness, we find no significant correlation between dominance and perceived odour masculinity. It washas been showned previously that women rate the smell of androstenone more positively around the time of ovulation (REFERENCE). This substance is a significant constituent of axillary odour and is found in much higher concentrations in men than in women. More objective measurement of odour masculinity (e.g. levels of 16-androstenes in the axilla) was unfortunately not available in our study. Dominance is stereotypically attributed to more masculine faces (Perrett et al. 1998). However, it is possible that the relationship between dominance and both perceived and measured odour masculinity differs qualitatively from the relationship between dominance and facial masculinity.

There is no common agreement on the interpretation of the association between dominance and attractiveness. Some researchers have suggested that the high mating value of dominant men is due to their tendency to reaching higher socio-economical status and therefore gaining the resources which they may invest in their mate and offspring (Mueller & Mazur 1997). Alternatively, dominance has been suggested to honestly reflect male genetic quality. Tendency to dominate is a risky strategy in competitive encounters and is associated with higher levels of testosterone, which may reduce immunocompetence in various species (Folstad & Karter 1992); dominance could therefore reliably indicate male condition. There is also evidence that males of high genetic quality have a tendency for lower parental investment (Waynforth 1998). In response, a mixed mating strategy may have evolved in females: they prefer genetically superior males as short-term or extra-pair sexual partners while at the same time they are seeking males who are more willing to invest in their offspring as long-term or social partners (Reynolds 1996; Penton-Voak et al 1999; Blomqvist et al 2002; Foerster et al 2003). This interpretation is consistent with our findings that women in stable relationships have a strong tendency to prefer the smell of dominant men when in the fertile phase of their cycle, while single women and all women in non-fertile phases lack this preference."

A preferencia még ebben a sok pontban bizonytalan vagy cáfolt, illetve nagyon kis eltérést mutató leírásban is minimális. Az is kiderül, hogy a "maszkulin" arc addig vonzó, míg szimmetrikus tud maradni. A dominanciát pontosan meghatározni sem tudják, annyira elvont maga a fogalom. Egy másik kutatásban például a testtartás alapján jutottak arra a következésre, hogy a nők a nyitott, domináns testtartású férfiakhoz vonzódnak és nem vették figyelembe azt a tényt, hogy a férfi zárt testtartása elutasítást sugallhat.

Ez is illeszkedik ahhoz a megállapításodhoz, hogy a nők a "domináns" férfiakat csak akkor preferálják, ha már szereztek egy nem-domináns férfit, mindaddig az ösztöneik elutasítóak velük. Olyan viszonyt próbál tehát kiépíteni a nő, amelyben a domináns férfi nem kontrollálhatja. Mindez viszont azzal a véleménnyel ellentétes, hogy a nők is keresik a kihívásokat és megpróbálják megszerezni maguknak az "alfahímet".
Xylan 2014.11.06 08:37:53
@Nico3: @Kalechtor: A testtartással kapcsolatos vizsgálatban egy zárt és egy nyitott, laza testtartású férfi volt az alternatíva. Utóbbi a "dominánsnak" minősített. Nőkkel is ki kellett volna próbálni, hogy a nyitott, laza, vagy a magába roskadó, szigorúan összefonott karú nőt találják-e a férfiak szimpatikusabbnak. :)

velvet.hu/blogok/randi/2012/08/07/az_embernel_a_jopofaskodas_a_pavatoll/

A dailymail cikk kapcsán visszagondoltam rá, hogy én soha nem féltem az agresszív férfiaktól. Ám az életben is, a filmekben is nagyon unalmasak és fárasztóak a túl komoly és erőszakos figurák. A két említett filmbeli főhős is ezt adja vissza számomra egymáshoz képest. A túlzott komolyság csak csendességgel és félénkséggel párosulva vonzó, az agresszió meg nagyjából sehogy.
Mélyen el kell gondolkozniuk a szaúdi férfiaknak a legújabb statisztikák és kutatások eredményein. A szaúdi nők körében bekövetkező népszerűség-csökkenésük ugyanis arra mutat rá, hogy mégsem vált be a több ezer éves, "nőelnyomó" minta, ami szerintük a jól működő, erkölcsös társadalmat, jólétet és…..
Xylan 2014.09.17 09:27:10
@Kalechtor: Írtad, hogy a leszbi pornó a nőknek "nemsemleges" lehet. Ettől függetlenül én képtelen lennék izgatónak találni. De ehhez fűzném azt, hogy a heteroszexuális pornó nagy része lassan olyanná válik, mintha melegpornó utánzat lenne. Orál és anál. Nemsemleges testrészek.
Erre szokták vádként hozni azokat a pornókat, amelyekben a férfiak, vagy a férfiak is "kapnak" análszexet, de változatlanul nem látom úgy, hogy ezzel ők nőiesítve lennének. Nem csak a prosztata miatt. Az előbbi logikából kiindulva legfeljebb semlegesítve vannak. Vagy ha egy nő számára természetes lehet, az lehet egy férfi számára is. Fel nem fogom, nekünk miért jelentene mást az a nyílás, mint egy férfinak, prosztata nélkül? (Nem is nekünk jelent mást, azért veszik "természetesebbnek", mert a férfiak akarják mindenhová bedugdosni.)

Az "erőszakkal" kapcsolatban a nőkkel szembeni támadások meg arról is szólhatnak, hogy a férfi lassan már nem tud hogyan kezdeményezni, mert a nők mindent zaklatásnak vesznek és feljelenthetik. Ez szerintem nem igaz. Azt veszik zaklatásnak, amit nem akartak, világosan a férfi tudtára is adják ezt, már az elején, de a férfi erre nem figyel, megkérdőjelezi, úgy gondolja, a nő hazudik és valójában csak kéreti magát.

A nők is kérdezhetnék, hogy hogyan "csábítsanak", ha a férfiak mindent úgy vesznek, hogy a nő le akar velük feküdni, mégpedig pontosan az ő kedvük szerint és ha ez mégsem következik be, a nőket szidják és a fejükhöz vágják, hogy velük ne játszanak. Miből veszi a férfi, hogy az a nő kinek öltözött úgy, kit akar elcsábítani, kinek akar tetszeni és főleg hogyan és mikor akar majd lefeküdni vele? Tudja-e egyáltalán, hogy majd le akar valamikor feküdni vele, vagy csak ismerkedni akar? Menet közben nem lehet anélkül visszafordulni, hogy baj lenne belőle? Nem jöhet rá közben a nő, hogy az a férfi valami miatt mégsem az esete? Akkor már biztos, hogy csak "húzta az agyát" és játszani akart?

Klasszikusan értelmezgetve, a férfiak hányszor mondják a kapcsolatban reménykedő nőknek, hogy ők nem ígértek semmit, hiába keltettek más látszatot, és örüljön a nő is annak, hogy szexeltek. Ők aztán nem húzták a nő agyát azzal (dehogynem), hogy összeköltöznek vagy feleségül veszik. Ami részben jogos, mert egy olyan világban, amelyben nem nehezedne épp a férfiak részéről mindkét irányba nagyobb nyomás a nőkre (legyen könnyen elérhető, de kapcsolatfüggő is), ők sem mindig akarnának többet, mint a szex.

A hoppon maradt férfiaknak is lehetne mondani, hogy nem ígértek nekik semmit. Örüljön annak a férfi, hogy randizgattak, jól érezték magukat együtt. Ők nem a férfi agyát akarták húzni. A közös randi, a beszélgetések, a séták talán nem volt élmény neki? Mert ha nem, akkor talán nem is akkora baj, hogy mégsem történt meg az a szex...
Xylan 2014.10.15 09:06:30
@Kalechtor: @Nico3: @KevinT: Nem mindegyik meleg vagy leszbikus filmben egyenrangúak a szereplők.

A túl magas tesztoszteronszint ugyanakkora eséllyel okozhat homoszexualitást, mint szubmisszivitást, vagy nagyon erős birtoklási és a másik leigázására törekvő szándékot. Biztosan ti is hallottatok az izmosabb testű, szőrösebb melegekről. Változó és véletlenszerű, melyikük a dominánsabb. Az sem ritka, hogy egy feminimebb férfi mellett töltenek be szubmisszív szerepet, és a feminim férfi itt valóban feminim, nem csak fiatalabb, vékonyabb, alacsonyabb és férfiatlanabb.

Ami a nőknek tetsző melegpornóról elsőként beugrik, az viszont az "egymást kényeztető", jó külsejű fiatal fiúk, vagy férfiak jelenetei. Ezekben tényleg kölcsönösség és egyenrangúság van, vagy külső alapján még sztereotip értelemben sem határozható meg dominánsabb vagy szubmisszívebb fél. A hentai-okban sem ritka, hogy a nők a szubmisszívebb szereplőért rajonganak. Szerintem nem a behatolás az elsődleges szempont. Azzal egyetértek, hogy a domináns emberek is élvezhetik az anál- vagy az orálszexet, de általánosságban talán mégis rájuk jellemzőbb a "nemiszerv-preferencia". Ez annyit jelenthet, hogy nőként hagyományos módon szeretnének együtt lenni a vágyott fiúval, ami a hüvelyi úton történő közösülést jelenti, férfiként viszont ők hatolnának bele. Mindkét esetben az a dominánsabb fél, aki a nemi szervét használja illetve akinek a nemi szerve "aktívabb". Férfi-nő esetében lehetne vitatkozni az aktivitáson, mivel a hüvely izmos és akaratlagosan mozgatható, a pénisz passzív szivacsos állomány, ám épp a női nemre jellemző induló dominancia és passzivitás miatt a férfi kénytelen mozogni. Vitatkozni azonban nem érdemes. Néha már azt sem értem, miért kellene bármelyik félnek dominánsabbnak lennie? A férfi megkapja a nőt, a nő meg a férfit.

A leszbikus filmekben (ha nem egyenrangúság van) egyértelműbb, a nőiesebb fél a domináns, a "fiúsabb", éretlenebb, vagy csak kevésbé vonzó a szubmiszív.

A nőnek nyújtott orálról és a menstruációs szexről egy nőnek a biztonság is azonnal eszébe juthat. Szerintem nem ördögtől való megoldás egyik sem, feltéve, hogy izgatja a férfit is. Az egyiknél ugyan a férfi csak a nyelvét "adja oda" a nőnek, mégis érintkezhet, részesülhet a női testből, mégpedig a nő "lényegéből" is, ahová a nemi szervét dugná be. Mivel a női nemi szerv részt vesz a dologban, ez már szex. :)

Most én is ironikus vagyok, de a férfit nem csak a nemi szerve jelenti, nekem egy férfi nyelve is ugyanúgy férfi. Magam viszont ott akarom megkapni a férfi nemi szervet, nyelvet, ujjat, ahol azt élvezem is. Ha annyira elképzelhetőnek tartják, hogy nekünk orgazmusunk lehet bármelyik testrészünkön, vagy éppen olyan jó lehet lenyelnünk a spermát (amitől a nők nagy része idegenkedik), mint hüvelyi úton megkapnunk, élvezzenek el ők attól, hogy bedugják a nyelvüket. :)

Le is vontam a legfőbb következtetést, ami minden probléma okozója. A szexualitás nem egyszerűen csak férfiközpontú, hanem egyenesen férfi nemiszerv központú. Lassan az egész női test a férfi nemi szerve körül pörög, miközben a női ingerközpontokra nem figyel senki. A nő eszközzé válik, hatalmas szexobjektummá. A keze, szája, feneke, haja, arca, nyelve. A többszörös, intenzívebb orgazmus viszont ettől még nem vándorol át ezekre a testrészekre, marad a rendes helyén, a hüvelyen és a csiklón.

A jelenlegi helyzetnél az az alternatíva is kielégítőbb, amikor csak annyit mondogatnak, hogy a nőket "jól meg kell dugni". Ha nem hígítják fel mindenféle, a péniszt harci eszköz gyanánt használó hozzáállással és nemi erőszakra hajazó mozgássorral, emellett a "hagyományos" helyen alkalmazzák, talán még a női orgazmusra is van esély.

Az orálszexről való véleményem természetesen nem ilyen "prűd", az egymással történő kölcsönös örömszerzés is lehet öröm, az is lehet izgató, hogy képesek vagyunk felizgatni a másikat, az ő élvezete is lehet élvezet, maga a látvány, a hatásgyakorlás, de ne keverjük a szezont a fazonnal, ez nem hasonlítható a nemi szerven keresztül elért orgazmushoz. Ha valaki számára mégis, annak senki nem tiltja, hogy magától megtegye. Azt meg kétlem, hogy egy nőnek az a legnagyobb kielégülés, hogy a szájával kielégít egy férfit, miközben azt képzeli, hogy ő az a férfi. Vagy akár fordítva. Azért említem meg, mert férfiaknál olvastam valahol ilyesmiről. Nagy százalékuk amiatt akar análisan közösülni a nővel, mert azonosulni szeretne vele. Ő vágyna anális orgazmusra, prosztatamasszázsra, csak szégyelli önmaga előtt.
Xylan 2014.10.15 17:59:58
@No_Name01: @Nico3: @KevinT: @Kalechtor: Történhetett még egy nagyon érdekes dolog. A férfipornó régóta alkalmaz biszexuális elemeket. Általában a férfi színész a könyörtelen leigázó, akit több nőnek is ki kell elégítenie és a nők kényeztetést legfeljebb egymástól kaphatnak. Ezeket a filmeket valószínűleg nők is nézték, mert lassan nem volt más. Aztán felfedezték, hogy ebből akár el is lehet hagyni a magát kellemetlenné tevő elemet, a férfit.

Az életben is előfordul, hogy a leszbikusok egy igen jelentős része 30-40 között coming outol, néhány heteroszexuális viszonyban való csalódás után. Egy könyvben szerepelt, hogy sokuknak előtte már volt része leszbikus kalandban, a párja kedvéért, aki szerette volna élvezni, hogy két nő kényezteti, akik egymással is játszadoznak. A pornóba is sok, "egymást szerető" nőt akarnak a férfiak. Pedig normális esetben, heteroszexuális nőnek a háta közepére sem hiányzik, hogy egy másik nőt szeretgessen. És éppen azok a férfiak nem számolnak ennek veszélyével, akiknek olybá tűnik, a férfiassága annyira hadilábon áll, hogy még a normális, heteroszexuális nő is inkább egy másik nőt választ végül.
A nők várható élettartama a föld minden táján hosszabb, mint a férfiaké. Mindez azért is érdekes, mert a nők egészségügyi ellátásától és életkörülményitől többé-kevésbé független tényről van szó. Mindegy, hogy egy afrikai törzsben dolgoztatják-e őket szinte rabszolgaként, vagy Indiában, elmaradott…..
Xylan 2014.09.28 16:56:30
@Kalechtor: "A biztonságot? Mindenkit emlékeztetnék arra a csekélységre, hogy a nőket családon belül éri a legtöbb nemi erőszak, bántalmazás, stb."
Ha így értetted, akkor igen:

"Az elköltözött feleség vizsgálatonként eltérő arányban, 2-6-szor gyakrabban esik gyilkosság áldozatává, mint az otthonában élő nő."
"Hogy az asszonygyilkosságok szoros kapcsolatban állnak a szaporodási konfliktussal, azt jól jelzi az áldozatok életkori megoszlása is:

www.tenyek-tevhitek.hu/eletkori-csoportok-szerinti-feleseg-gyilkossag.jpg

Természetesen olykor a nők is gyilkolnak, azonban a nők bármelyik életkorban azonos eséllyel válnak gyilkosokká, míg a férfiaknál a gyilkosságok legvalószínűbben a szaporodás szempontjából legkritikusabb időszakra esnek."

Ezzel magyarázzák (a szaporodással), hogy a férfi "óvja" a nőt. De ez a megóvás az elnyomással együtt eredetileg szerintem is önös érdekekből fakadt. Szüksége van a nőre, ezért birtokolja, egyszerre korlátozza és vigyáz rá. A nők talán érdektelenebbek a férfiakkal, sok téren. Lehet, hogy a férfiak néha úgy érzik, hogy akár fel is fordulhatnának a nőktől. Ez nem igaz, mert mindenkit anya szült és erre én is mondhatom, hogy a nő ösztönösen vonzódik a férfihoz és ösztönösen vigyázni akar rá. :) De még ha el is hiszem nekik, akkor sem rosszabb a helyzet: érdektelenebbek vagyunk mi nők, ám meg sem ölnénk és be sem zárnánk őket. Ilyet sem csinálnánk.

"Az asszonygyilkosságnak tehát kettős üzenete van: a, az asszony a férfi tulajdona, s ha nem lehet az övé, ne legyen másé sem; b, az életével játszik minden asszony, aki elhagyja vagy megcsalja a férjét. Amikor tehát egy férfi követi menekülő feleségét és végez vele, a férfitársadalom ítéletét hajtja végre."

"Az angolszász területeken 1973-ig a férjnek joga volt fogva tartani feleségét, ill. megakadályozni szökését, és aki szökött feleségnek menedéket nyújtott, annak kötelessége volt feladni a nőt vagy felelősséggel tartozott az okozott kárért."

Értitek: "az okozott kárért". Mintha valami haszonállatról lenne szó, nem szabad emberi lényről. Nem abból kell kiindulni, hogy megvédte más férfiaktól a feleségét. A tulajdonunkat is megvédjük, ha tönkre akarják tenni, mégsem szeretjük egyenrangú társként, emberként, hanem birtokoljuk és használjuk. Elnézést, nem kiélezni akartam. :) A legtöbb férfi bizonyára embernek és nem tárgynak tekinti a párját. Remélem.
Xylan 2014.09.28 17:45:34
@Nico3: A női nemi szervtől és élvezettől való rettegés. Démonizálás. Legalább bevallottan. Szerintem a hipergámia mítosza is ilyesmi: a nő a nemi szervével együtt egyenesen vágyik arra, hogy a férfi legyőzze és rajta uralkodjon. Akkor is, ha tagadja. Amelyik nő nem hipergám, az nem is igazi nő. Az már férfi.

És a ribancozás, meg az, hogy a társadalom hajlamos frigid nőket nevelni és a férfiak is hajlamosak frigid nőket elvenni, aztán szexmegvonásra panaszkodni. Mondjuk a frigidet elég hatékonyan kötik össze a megvehetővel és a kapcsolatfüggővel.

@Kalechtor: Azt mondod, ezek azért részei a férfitermészetnek, mert így tudták maximalizálni a szaporodást. Miért nincsenek meg az én páromban? Benne miért csak annyi van meg, hogy jó vele együttélni és élvezetes a szex?

És ha a többségben ilyen erősen kódolt, mi akadályozza meg, hogy az idők végezetéig patriarchális társadalmakat akarjanak építeni, hogy elvehessék, amit akarnak?
Xylan 2014.10.15 09:06:28
@Kalechtor: Nem gondoltam, hogy valaha befejezitek. :)
Szervezetünk kódolt jeleket bocsát ki, hogy csábítólag hassunk partnerünkre. Ezek a jelzések potenciálisan átörökíthető immunrendszerünkről is titkos információkat hordoznak. Az Új-Mexikói Egyetemen dolgozó Randy Thornhill biológus hisz abban, hogy ezeket a jelzéseket…..
Xylan 2014.09.19 08:16:15
@Nico3: A művészvilágban a legnagyobbak között is felülreprezentáltak voltak a melegek, feminimek. Ez egyáltalán nem modern, liberális jelenség. A világ nem változott, sőt sok dolog csak jobban megmutatkozik.

Nekik sem lehetett könnyű. Ha egyáltalán nem palástolják az identitásukat, valószínűleg helyettük is kevésbé tehetséges heteroszexuális férfiak nyerik meg azt a versenyt, amiből akkor nőként vagy melegkénk valaki szinte teljesen ki volt zárva.
Xylan 2014.09.23 08:21:22
@Kalechtor: Vannak más érdekességek is, a napokban vettem észre. :)

www.stop.hu/belfold/ismet-egy-no-lesz-a-nemzeti-vagta-gyoztese/1169402/#

www.origo.hu/itthon/20140921-egy-no-lett-a-nemzeti-vagta-legjobbja.html

"Öt alkalomból háromszor női lovas nyert a Nemzeti Vágtán, s az idei verseny előválogatóin is egyelőre fölényben vannak a női győztesek. Vajon mi lehet ennek az oka: az eltérő fizikum, a nagyobb összhang, vagy kizárólag az ügyesség?

- A Nemzeti Vágtán a női és a férfi lovasok egymás ellen, egyenlő feltételekkel indulnak, mindenkinek ugyanaz a táv és a nevezhető lovak fajtája is - mondja Szotyori Nagy Kristóf, a Nemzeti Vágta versenyigazgatója. - Az összehasonlítás szerintem felesleges, egyszerűen arról van szó, hogy az utóbbi két évtizedben egyre több lányt érdekel ez a sport, ebben nőnek fel, és ügyesek benne. A tanulók között a lányok aránya úgy nyolcvan százalék, a gyerekek sokszor már 4-5 éves korukban elkezdik az ismerkedést a pónikkal, ez is előnyt jelent. Ha jó az összhang ló és lovasa között, valamint a megfelelő edzésmennyiség is ott van mögöttük, akkor jönnek azok a jó eredmények, melyek az Elővágtákon is megfigyelhetők. Egyébként számos esetben a második helyen is hölgy végzett."

A könnyebb testsúly itt nem olyan jelentős szempont. Általában a férfi lovasok sem 100 kg-osak. :)
Xylan 2014.10.15 09:06:25
@Kalechtor: "Bár a férfi általában szelídebb, jó esetben nem akarja azonnal ledobni az embert."

Minden attól függ, mit súgsz a fülébe. A nősoviniszta szövegek kétesélyesek. :)
Ahol nem söpört végig a feminizmus romboló ereje… Szeretet, Őszinteség, Béke, Kölcsönös megbecsülés és megbecsültség? Szemben az elszabadult, vad liberalizmussal, a lezülléssel, prostitúcióval? Sok fiú (sőt, néha sok lány?) irigykedve vágyódik el olyan országokba, melyekben még "nő a nő és férfi a…..
Xylan 2014.04.14 08:21:07
Hiába papolnak a nők védelméről, bizonyos, sajnos ma is terjedő mentalitással a hasonló férfi nem megvédené a nőt egy másik férfitól, hanem még egyet rúgna belé, miután elmagyarázta, miért rúgott bele az előző.

Nem akartam semmi különöset mondani. De például hosszú távú kapcsolatba én csak olyannal mentem bele, akivel 3 fontos dologban egyezett a véleményünk. Egyformán vélekedtünk az agresszióról, a gyereknevelésről, házimunkáról, önérvényesítésről és a szexről.

Ő sem híve annak, hogy bármi is felmentheti az először ütő felet és egyikünknek se szokása pofozkodni, pedig mindketten képesek vagyunk az önvédelemre, de ez inkább önfegyelemre tanított. Valljuk, hogy mindkettőnknek emberi joga az egzisztenciateremtés, saját szakma, ha igénye van rá szellemi önkiteljesedés és egyikünk sem akarja, hogy a másik mondjon le arról, hogy a saját lábán is képes legyen megállni, ha kell. Mindketten valljuk, hogy a gyereknevelés és háztartás, utóbbi, mint "szükséges rossz", közös kötelesség. Egyikünk sem akarja kiszolgáltatni a másikat azzal, hogy egyoldalúan rányomja az ingyenmunkát. Végül egyikünk se tudja elképzelni, hogy házastársi kötelességből szexet várjon el a másiktól, vagy akár hálából tegye ezt, és ne a kölcsönös élvezetre törekedjen.

Amelyik férfi kicsit is megszegte bármelyik pontot és magyarázatokat keresett a nők, vagy bárki fizikai bántalmazására, az egzisztenciától, önrendelkezéstől való megfosztásra, a házasságon belüli nemi erőszakra, vagy a házastárstól, élettárstól megvásárolható, kizsarolható szexre, azzal egyetlen napig sem éltem volna egy fedél alatt.

Nevezheti kicentizett egyenlőségnek is valaki azt, amit vallok. Talán valóban az. Eddig még bevált. Egyetlen centivel sem várok többet, vagy fogadok el kevesebbet, mint amit én minden további nélkül nyújtani tudok a kapcsolatban. Létezhetnek egyéb jól működő minták is, nem vitatom, de mindig joga van mindkét embernek ahhoz, hogy ne más döntsön helyette ebben. Végigéltem, milyen nehéz kivitelezni, mert a normák helyetted szabnák meg, hogy ha te nő vagy, mondj le a karrierről és vállalj fel több ingyenmunkát, legyél hálásabb és tűrj többet, szellemi képességeidtől, céljaidtól függetlenül, közben a férfit áldozatnak láttatják, ha belemegy egy teljesen egyenlő kapcsolatba, annak ellenére, hogy egy ilyen kapcsolatban valószínűleg soha nem válnak el tőle, az önálló jövedelemmel rendelkező nő nem "nyúlja le a vagyonát", és az apai jogaitól sem fogják soha megfosztani, de talán még rá se erőltették volna, ha nem akarja ő maga is. A szexről nem is beszélve, mert a szexmegvonás fogalma is ismeretlen és értelmetlen.

BH.-ra visszatérve, még semmi olyasmivel nem tudott kritizálni, ami nem a HAGYOMÁNYOS, PATRIARCHÁLIS kapcsolatokra jellemző. Háztartásbeli anyukák által vagyonukból kiforgatott apukák? Szexmegvonó feleségek, akik nemet mondtak arra, hogy HÁLÁBÓL ODATARTSÁK? Anyáknak ítélt gyerekek, akiknek apja már a házasság alatt is önként mondott le a gyereknevelésről? Hűtlen nők, akik férje még hétvégén se volt otthon? Ezzel csak a saját fajtáját szidja. Azt szidja, amit vall, nem engem, vagy a feministákat. Ezek a régi normák. Hogy ma már más következik belőlük, mint a nők egyoldalú kihasználása, az amellett, hogy nagyon is helyénvaló, csak azt mutatja, hogy ezek a normák egy nemek egyenlőségén alapuló világban működésképtelenek, nem jók egyik nemnek sem. Először a nő szenved tőlük, aztán ennek folytán a férfi is.

Ahhoz meg, hogy én kiálljak valaki mellett, nem kell kifejezetten nőpártinak lennie, sőt: meglehetősen rosszul viselem azt is, ha valaki férfiellenes. Az is elég, ha nem nőellenes és emberpárti. Sajnos sokan csak annak látszanak egy ideig, vagy jól meg tudják játszani magukat, míg ki nem derül, valójában milyen primitív elveket vallanak a nőkről, annak ellenére, hogy születésük szerint velük egyenrangú emberek. Nem tudom hol tanulták, mit védelmeznek úgy, a saját vágyaik miatt van-e, otthonról hozták, vagy valami csalódás az oka. Nem is érdekel. Mindenki azokkal oldja meg a problémáit, akik okozták azt.

BH. már annyi szélsőséges dolgot írt le a nőkről, annyi elszólása volt, hogy őszinte leszek: írhat ide bármit, átfutom, és elkönyvelem, hogy valószínűleg egy újabb hazugság. Nem tudom, összeköti-e majd valakivel az életét, lesz-e gyereke, de biztos, hogy az eddigiek alapján a nőhibáztatása, az egyoldalú mércéi, a néha már szinte emberellenes hozzáállása (ha nőkről van szó) miatt én szívem szerint egy kismacskát is inkább bíznék a sarki hentesre. Ezen már nem változtat semmi, de velem nem is kell foglalkoznia, az én részemről ez egy egyszerű következtetés, ami főleg az itteni kommentjeiből fakad. Bármikor több oldalnyi áldozathibáztatást, nőgyűlöletet, és "férfimagasztalást" idézhetnék tőle. Úgy van, ő választotta, hogy ilyennek lássák. Rám támadhat, szidhat, de egy valamit már nem tehet. Nem változtathat a véleményemen. Gondoljon ő is, amit akar.

Ha jól sejtem, megint bonyolult lett a szöveg. Nem baj, majd ráhúzza, hogy "sztereotip csacskaság".
Xylan 2014.05.16 15:33:50
@Kalechtor: @Nico3: "Miért nem dolgozhatnak az arab világban a nők?

Hatalmas munkaerő-piaci szakadék

A Gallup 22 államra kiterjedő vizsgálata szerint a 23-29 év közötti arab férfiak mintegy 80, az ugyanezen korcsoportba tartozó nők alig több mint 30 százaléka dolgozik. A nők munkaerő-piaci részvétele valamelyest összefügg hazájuk anyagi helyzetével. A gazdag országokban munkaerő-piaci arányuk 28, a szegény országokban viszont már 36 százalék.

A két nem közötti munkaerő-piaci szakadék annak ellenére ilyen jelentős, hogy számos ország oktatáspolitikája már a nemi egyenlőség irányába hajlik, amelynek eredményeként a gazdagabb országokban a fiatal nők épp olyan iskolázottak, mint a férfiak. A gazdag országokban a 23-29 év közötti nőknek 80 százaléka rendelkezik másod- vagy harmadfokú iskolai végzettséggel, míg a férfiak esetében ez az arány 79 százalék. Mivel a közepes jövedelmű és szegény országokban a nők kevésbé iskolázottak, mint a férfiak, az összes vizsgált országra nézve a nők átlagosan 50, a férfiak 63 százaléka rendelkezik az alapfokúnál magasabb iskolai végzettséggel.

A hagyományok visszatartó ereje

A kulturális és intézményi akadályok ellenére mindkét nem jelentős arányban helyesli, hogy a nők beléphessenek a munkaerőpiacra, igaz, a férfiak kisebb arányban támogatják a kérdést. Összességében a 23-29 év közötti férfiak 70, a nők 82 százaléka véli úgy, hogy a nők az otthonukon kívül elvégezhessenek olyan munkát, amelyre képesítésük van.

A Gallup szakértői szerint a két nem munkaerő-piaci helyzete közötti különbséget a kulturális, társadalmi szokások mellett, amelyek a nőknek alapvetően háztartási szerepet szánnak egyéb faktorok is magyarázzák. Ilyen például, hogy a jelentős munkahelyhiánnyal és munkanélküliséggel küzdő országokban a nőknek kisebb esélyük van arra, hogy álláshoz jussanak. Hasonló módon, a társadalmi értékekből fakadóan, a munkaadókon jelentős a nyomás, hogy inkább a fiatal férfiakat alkalmazzák, annak érdekében, hogy meg tudjanak házasodni és családot alapíthassanak.

A Gallup vizsgálata során több mint 7600, 23 és 29 év közötti fiatalt kérdezett meg Algéria, Bahrein, a Comore-szigetek, Dzsibuti, Egyiptom, Irak, Jordánia, Kuvait, Libanon, Líbia, Mauritánia, Marokkó, Omán, a Palesztin területek, Katar, Szaúd-Arábia, Szomália, Szudán, Szíria, Tunézia, az Egyesült Arab Emírségek és Jemen térségében."

Ez a cikk két fontos információt is tartalmaz.

"A nők munkaerő-piaci részvétele valamelyest összefügg hazájuk anyagi helyzetével. A gazdag országokban munkaerő-piaci arányuk 28, a szegény országokban viszont már 36 százalék."

Ez egy fordított arányosság ahhoz képest, amit állítani szoktak róla.

"Összességében a 23-29 év közötti férfiak 70, a nők 82 százaléka véli úgy, hogy a nők az otthonukon kívül elvégezhessenek olyan munkát, amelyre képesítésük van."

Önmagáért beszél, nem is kommentálom.

nol.hu/kulfold/megszavaztak_az_arab_vilag_legeloremutatobb_alkotmanyat-1440647

"bár továbbra is az iszlám az államvallás –, valamint a férfiak és nők közötti egyenlőséget (sőt, az állam elkötelezte magát a nők jogainak védelme mellett).

„Ez egy igazi forradalom, sok demokratikus alkotmányban ennyi sincs. Ennek óriási hatása lesz az arab régióban, mert végre kimondhatjuk, hogy most már nemcsak nyugati eszme a nők jogainak tiszteletben tartása” – mondta a Bawsala elnöke."
Manapság is gyakran hallhatjuk a munka és család összeegyeztetése miatt ideiglenesen problémákkal küzdő, megoldást nem találó nőktől, mennyivel kívánatosabb lenne háztartásbeliként élni. Hisz milyen jó lehetett régebben, amikor a férfi tartotta el a családot (hogyisne, javaslom a történelemkönyvek…..
Xylan 2014.04.15 15:50:58
@Kalechtor: "MI FÉRFIAK MINDEZT ELFOGADJUK- mert EZ az egyenlőség"

Várhatnád, mikor egy patirarcha ezt csak úgy kimondja neked. Hosszas vitával ki lehet préselni belőlük, én is tapasztaltam, de az meg úgy sz.rt se ér. Már elnézést. Én biztosan nem fognék össze azzal, aki kényszerűségből meghajlik az érveim előtt, de tudom róla, hogy arra vár, hogy valamelyik pillanatban hátba döfhessen.

A kapcsolatokban sem hittem ebben soha. Meg lehet valakit észérvekkel is győzni az egyenlőségről, elérhető, hogy belásson valamit, de ha látszik rajta, hogy fanyalogva teszi, inkább le kell lépni időben.
Xylan 2014.04.16 11:21:54
@KevinT: Azok a szegény nők csak áldozatok Kevin. A patriarchális rendszer áldozatai. A társadalom, a férj elvett tőlük mindent. A céljaikat, az ambícióikat, a karrier lehetőségét.

Be vannak zárva, a saját házukban raboskodnak és minden ingyenmunkát végezhetnek egyedül, hogy a kedves férjüknek legyen lehetősége túlórázni, karriert építeni és verni a mellét, hogy ő a családfenntartó. Ezeknek a nőknek te vagy az egyetlen vigasza.

Egyszerűen nem lehet párhuzamot vonni egy szabad férj és egy ilyen raboskodó, kihasznált, kiszolgáltatott feleség félrelépése között, mert a férjnek lehetősége lett volna arra, hogy egyenrangú kapcsolatban éljen és elfogadja a kölcsönös boldogságot, de inkább megfosztotta a feleségét ettől, éppen azért, hogy hűséges maradjon, miközben ő kitudja mit meg nem enged magának. Ráadásul dolgozhat és egzisztenciális függetlenséget élvezhet, közben a szegény nő attól is meg van fosztva, hogy eltarthassa magát. És gondolom otthon sincs semmi segítségük, házimunkamegosztásról még csak nem is álmodhatnak, ha csak te nem főzöl, mosogatsz néha együtt velük. Érthető is, ha a jó külsőd mellett ez az egyik olyan dolog, amivel be tudsz náluk vágódni.

Remélem érted, hogy ezen kívül mi boldogság maradhatna az életükben?
Xylan 2014.04.21 20:05:46
@Kalechtor: @Nico3: Én ezt az egész kérdéskört, amit fentebb Bedő Imrével kapcsolatban feszegettek, úgy látom, hogy a nők még mindig társat, segítséget, partnert keresnek gyermekeik felneveléséhez. És vonzó férfit, akitől szerelmet, jó szexet kaphatnak és akinek szerelmet és jó szexet adhatnak. De mindez nem ér nekik annyit, hogy azt az árat fizessék meg érte, amit a hagyományos férfi kíván szabni.

Régen sem ért volna. Ezért ismételgetjük a tényt, hogy régen egyszerűen azt hitték az emberek, amit manapság annyi patriarchális országban hisznek: hogy frigidek a nők.

A nőnek partner kell az EGÉSZ EMBERKÉNT MEGÉLT életéhez, aki mellette áll (kiáll mellette, NEM megvédi, sőt: úgy áll ki mellette, hogy támogatja abban, ha képessé akar válni arra, hogy megvédje magát), nem gáncsolja el a céljait, nem ellenségeskedik, küzd, verseng vele.

Segítség a nőnek, amit azzal mutat ki, hogy terheket vesz le a válláról, nem plusz terheket pakol rá. Ezek a terhek lehetnek a gyerekneveléssel és háztartással járó mindennapi gondok, a mosogatás, főzés, takarítás, apró ügyek intézése. A megfelelő társ ezek megosztására törekszik, nem azt várja, hogy az ilyen "szükséges rosszat" a nő még helyette is csinálja, végezze el, oldja meg, hogy ő mindeközben "kiteljesedhessen". Mert akkor bizony nem társ. Miért élnék olyasvalakivel, aki el akarja venni tőlem, amiről úgy érzem: emberré tesz? Aki el akarja lehetetleníteni az életem, a nyakamba akarja sózni a saját "nemszeretem-munkáját", közben pöffeszkedik, és ajnározza magát, hogy bizony ezt azért kell így, mert én "csak" nő vagyok, és természetes, hogy nekem fontosabb a kapcsolat.

Hát ilyen áron nem fontosabb. Mit tudna adni nekem egy olyan férfi, aki mindent elvenne, mindentől elvonna, ami érdekel, ami örömet, kiteljesedést okoz, és minden olyasmit rámnyomna, amit ő maga is utál csinálni? Mi maradna nekem? Csak a gyerek. Meggyőződéssel állítom, mert láttam, hogy az ilyen nőknek a végén csak a gyerek marad. Őrzik, óvják, kényeztetik, minden gondolatuk a gyerek lesz, és még a saját apjától is ki akarják sajátítani. Hiszen a férfinak annyi terület maradt, a nőnek meg semmi. Akkor legalább a gyerek legyen csak az övé!

De ezt éppen a gyerek fogja leginkább megsínyleni. Talán belőle lesz az a fiú, akinek anyuka még huszonéves korában is kivasalja az alsóneműjét, kicentizi a vacsoráját, sálat köt a nyakába, és édes pici fiaként tekint rá, miközben féltékeny minden egyes nőre. Az ilyen fiú a feleségétől is hasonló kényeztetést fog várni, mint a mártír anyukájától. Ezek a nők termelik ki a következő generáció patriarcháit.

Ez egy kis kitérő volt, nem erről akartam írni, hanem arról, hogy a patriarchális férfit egy teljes életet élő nő úgy látja, hogy a férfi minden jót el akar venni tőle. Ellenségként, támadóként, amint jön felé, egy halom mosatlannal, koszos alsóneművel, éhesen, hogy nesze asszony, csináld meg! :) Túlzok, de ez így már tényleg csak félanalfabétizmusban élő nők számára adható el, akik inkább áldozatok, mint nyertesek. Én is megteszem, amit Nico. Ketten mosogatunk, minden "szükséges rosszat" megosztunk, kölcsönösen támogatjuk egymás céljait.

Most is tanulni akar, támogatom benne, ahogy ő is támogatott engem mindenben. Társak vagyunk. :)
Érdekes jelenség ütötte fel a fejét az iszlám világban- már ha újnak mondható egyáltalán. Az utóbbi években ugyanis egyre több esetben derült fény arra, hogy bár a harcot kizárólag "férfidolognak" tartják, az utódlás szempontjából értékes nőket is készek feláldozni a…..
Xylan 2014.04.18 20:59:57
@Kalechtor: "A nőknek általában nem jönnek be a klasszikus akcióhősök. Azok sem, akiket a férfiak többsége férfiasnak tart."

Nem csak az akcióhősök, de a régi akciófilmek sem. A nők szerepe kifejezetten nőietlen: buták, gyengék és befolyásolhatók. Mit kellene élveznem abban, hogy egy buta, gyenge és befolyásolható (számomra nőietlen) nőt, akinek soha nem tudnám magam beleélni a helyzetébe, megment egy beképzelt, gyakran öreg és csúnya férfi? Ezek a filmek mindig is férfiaknak készültek, ezért is nem volt női közönségük.

A romantikus filmeket szerintem itt senki sem kedveli, az Alkonyatot én sem bírtam megnézni, de a régi akciófilmek női szereposztása ugyanúgy fogyaszthatatlan. Az új akciófilmek egy részét kedvelem, attól függően, milyen szerep jut bennük a nőknek. :)
Több cikkben is érintettük már a pornó témakörét, amely gyakran próbálja meg valóságnak beállítani azt is, ami nem több filmes trükknél, ahogyan mondjuk egy sci-fi esetében is történik. A mostani gyűjteményben a leggyakoribb fogások kerülnek bemutatásra kicsit arra vonatkozóan, miért ne próbáljuk ki…..
Xylan 2014.04.14 11:04:10
@bALFAszHÍM: Most írtad le, hogy a nőknek nincsenek fajfenntartó ösztöneik. Nem kedves asszonykát importálhatsz, hanem egy világvégi, félanalfabéta nőt, aki elmenekül onnan valami elől, aztán az lesz a legnagyobb problémája, hogyan kerüljön ki, verjen át, vagy mérgezzen meg, amikor már nem bírja elviselni a hülyeségeid.

Erővel és elnyomással nem vehetsz boldogságot. Se pénzen.

És egyáltalán, felállna rá? :)
Xylan 2014.04.15 08:48:54
@Kalechtor: Neked igazad van, de abban nem vagyok biztos, hogy ez megoldást jelentene. Az ellenkezője is előfordulhat és az ilyen ember utána még jobban arra törekszik, hogy "revánsot" vegyen a nőkön. Igazad van abban is, hogy már az elfojtás is erre sarkalja, de a nyílt felvállalás még ennél is jobban ebbe az irányba mozdíthatja el.

Ha ennyire érdekel az ilyesmi, egy ideig csak figyeld meg, mit művel és milyen "logika" alapján teszi. Ne írj semmit, ne szólj bele, csak figyeld. Én egy ideig ezt tettem itt is, ha utamba került, elolvastam, próbáltam nem reagálni, inkább feldolgoztam az olvasottakat és rájöttem a motivációkra. Amikor nagyon nem állom meg, reagálok, de tisztábban meg tudod figyelni, ha hagyod kibontakozni a nőkkel szembeni indulatait.
Ki ne tette volna még fel magának a lassan közhelyessé váló kérdést-  mi a tartós, boldog, és nem utolsósorban kölcsönös hűségen alapuló párkapcsolatok titka? Mennyire fontos a hűség? Fontos-e egyáltalán? Ki az, aki hajlamosabb a félrelépésre és mi okból teszi? A nő,…..
Xylan 2014.03.30 18:33:08
Válás után legtöbbször nem történik más, mint hogy a férfi továbbra is kénytelen bizonyos mértékben eltartani a saját gyerekét, viszont senki nem végzi el a házimunkáját és senkitől nem kap jó szexet. A férfiak nem fogják fel, hogy a nők egyedül azért válnak, mert esetükben az ilyenek mellett már házasságon belül is így volt.

A továbbiakban a nő is eltartja a gyerekét, ő is rákölti az általa megkeresett pénzt, de emellett neveli is és gondoskodik is róla. A férfi egyenesen kevesebbet tesz, hisz ő csak fizet. Érdekes, hogy a nő így is jobban jár. Ami szerintem azt jelenti, hogy nem volt igazán értékes vesztenivalója, a férje semmi olyat nem tudott adni neki, amiért érdemes lett volna megtartania. Sem kielégítő szexuális életet, sem házimunkával és gyerekneveléssel járó terheket nem vett le a válláról. Ellenkezőleg, előfordulhat, hogy még több terhet pakolt rá.

Kíváncsi lennék arra is, hogy a férfiak vajon elválnának-e az olyan nőktől, akik egy picit többet keresnek mint ők, de miután hazaértek, leülnének tévézni vagy netezni, elmennének a barátnőkkel szórakozni, nem vennék ki a részüket a házimunkából és a gyerekeikkel sem foglalkoznának 10-20 percnél többet, mert úgy lennének vele, hogy nem az ő feladatuk, csinálja csak apuka egyedül. Ám majdnem minden éjszaka elvárnák a minőségi szexet.

Apuka vajon elgondolkozna-e azon, hogy jobban kijön, ha nem tart otthon a gyerekei mellett egy ilyen női óriáscsecsemőt, hanem inkább fizesse csak a gyerektartást és ne élősködjön rajtuk?
H. Nikolett a japánban tapasztalt népességcsökkenésről és a nemek elidegenedésének okairól írt kommentjét hozzájárulásával tesszük közé. A jelenségről: "Újabb lökést ad a japán népesedési válság mélyülésének, hogy egy friss demográfiai jelentés szerint a helyi fiatalok jelentős részét nem érdekli…..
Xylan 2014.03.22 17:37:09
@Nico3: Nagyon jó lett ez a hozzászólás, csak azt nem tudom, kedvenc erotikus novellaíródat miért keverted bele. :)
Xylan 2014.03.23 20:10:32
@Nico3: Nekem érdekes volt ez a gondolatmenet. Konkrét személyek, fiúügyek kapcsán sosem beszélgettünk ilyesmiről, valószínűleg ez a nőkre minden ellenkező híresztelés mellett sem jellemző, ezért is nincs a nagyotmondó, valóságot kiszínező excsajok oldalhoz hasonló pasi áztató oldal. És szerintem most is elég diszkréten van kezelve a téma, általánosságban, nem lépve túl, inkább elvonatkoztatva attól, ami egyébként is nyilvános.
Nemrég jelentették be: tudományos áttörést jelenthet egy új, férfiak számára kidolgozott fogamzásgátló tabletta. Abban talán mindenki egyetért, hogy a fogamzásgátlás, a nem-kívánt, vagy akár a kívánt terhességhez hasonlóan - két ember közös felelőssége. Egyesek szerint…..
Xylan 2013.12.22 18:38:12
@Dave(dkovari): Én nem akarok kitelepülni Kínába, de ha mégis, akkor egész pontosan olyan helyre, ahol egyenlő eséllyel indulhat nő és férfi. Kedvezmények nem kellenének, sem kivételezés.

És a férfiak hová mennének, amikor Ázsiát emlegetik? Általában többnejű milliomos arab sejknek, vagy pimaszul gazdag japán üzletembernek képzelik magukat, aki pénzért hozathat saját hazájából kitörni készülő kínai, vagy thai gyereklányokat ágyasnak. Erre értik az ottani jó világot, nem a lecsúszott, kihasznált, nyomorba döntött férfilakossággal cserélnének.
Xylan 2014.02.07 15:10:47
"Az emberi viselkedést mélyen áthatja a felelősség vállalásának a kerülése, és sokan képtelenek szembenézni elődeik bűneivel. Főleg az olyan, háborúk során bevett és ezért szinte "természetesnek számító" cselekedetekkel, mint a tömeges nemi erőszak, vagy a hadifogoly nők prostitúcióra kényszerítése.

A történelmi bűnökre, a különféle tömegesen elkövetett rémtettekre mióta világ a világ, sokan mentségeket keresnek (ha már letagadni nem lehet), vagy a feledés jótékony homályába burkolnák ahelyett, hogy alázattal elismernék: egyes emberek egyénileg vagy közösen, de felelősek az áldozataiknak okozott szenvedésekért."

"A történelmi múlttal való szembenézés nyilván nem könnyű: hosszú és fájdalmas folyamat. A tények elferdítése, a valóság tagadása, a másokra mutogatás könnyebb utat kínál arra, hogy a múltunkról szebb képet fessünk és a felmenőinket jobb színben láthassuk. Ám a múlttal való szembenézés nélkül nem lehet továbblépni. A gennyező fekély eltakarása nem lehet megoldás. Soha. Sehol."

feminfo.postr.hu/hol-all-a-megeroszakolt-no-szobra

Kik is az igazi történelemhamisítók?

A patriarchizmus visszásságaival és nőelnyomásával kapcsolatban is megtehetnék már, az állandó terelés helyett. Hacsak nem akarnak ma is mentségeket keresni ugyanazokra a törekvésekre.

A patriarchizmus nőelnyomása ugyanis, bármennyire egységes volt, mégsem magukkal a férfiakkal egyenlő. Különösen nem a mai férfival.
A ma élő férfi egyetlen döntéssel elhatárolódhatna tőle. És akkor talán a nők is elhatárolódnának a feminizmus esetleges visszásságaitól. Addig nem hiszem, hogy mindez megtörténik. A nők úgy érzik, minden egyes túlkapásra szükség van ahhoz, hogy nehogy visszatérhessen a múlt.

Folyton arról hallunk, hogy szegény férfiak mentek a háborúkba, a nőket védeni. Kitől, vagy kiktől? Talán a többi nő támadta meg őket, vagy a földönkívüliek?

Miért annyira egyértelmű, hogy a férfiak hatalomért, nőkért és erőforrásokért kezdeményezett háborúzása teljesen természetes és örüljünk, hogy legalább nem minket küldtek a harctérre? Még életben is hagyták a nőket, mert a testük és reprodukciós képességeik miatt értékesek voltak.

Ezt nem letagadni kellene, hanem nemet mondani rá.
Xylan 2014.02.08 16:17:45
@Nico3: A nagy erőlködésük, hogy függetlennek és sebezhetetlennek mutassák magukat oda vezetett, hogy attól az egyetlen embertől kezdenek mindennél jobban függeni, akinek el akarták játszani ezt.

Hiszen egy részük már eljátszani is azért szeretné, mert titkon túlságosan is függ a nőtől de nem akar kiszolgáltatott lenni. Inkább a nőt tenné azzá. Remélem nem lett túl érthetetlen. :)
Több ízben is szó esett már arról, mi vonzza a nőket a férfiakban (I., II., III., IV., V., VI., VII.). A kérdés természetesen összetett, s előfordul, hogy sokféle szempontot kell mérlegelni, azonban úgy tűnik, bizonyos prioritások szinte minden esetben megfigyelhetők. Olyanok,…..
Xylan 2014.01.18 18:13:00
@bALFAszHÍM: Nekem az is megfelelne, szigorúan elméleti alapon, hogy egy olyan hős patriarchával való frigyben, amilyen te is vagy, én viszem a házat, kocsit, magas fizetést, míg te a puszta testedet, majd miután évekig mostál, főztél, takarítottál rám és nevelted a gyerekeim, szigorúan csak azt tartom meg, amit ÉN kerestem és vásároltam, a SAJÁT fizetésemből. Egy fillér sem kellene tőled.

Te meg összepakolhatod az életed egy tescos szatyorban és agyő. :) Elvihetsz mindent, amit TE vettél, vagy TE hoztál a lakásba.

Akkor biztos nem lennék élősködőnek minősítve. Sőt, neked kellene megköszönnöd, hogy annyi ideig tartottalak parazitaként. Ha vállalnád a 3 gyerek nevelését még az egyik lakásom is megkaphatnád, mellé fizetnék neked gyerektartást minden hónapban.

De mivel semmit nem értesz abból, amit fent írtam, vedd ezt a kommentet tárgytalannak.

Nekem soha nem kellett egyetlen filléretek sem, neked kellenek olyan nők, akik anyagilag függnek tőled. Írtam már, megvan az ára. A sok éves, rajtuk való élősködéseteket utólag kell megfizetni, törvényes úton. Ahogyan azt is, ha valaki nem akarja kivenni a részét a gyereknevelésből, a lenézett házimunkából, ezért a másik nem kénytelen helyette is elvégezni. Behajtják rajtatok, adó formájában. A rabszolgatartás kora elmúlt.

Erre értem, hogy nekem fordítva is megfelel, lehet cserélni. Miért nem tapsikolsz hozzá? Megkaphatnád, amire látszólag (de csak látszólag) oly irigy vagy te és a többi férfi is. Bár tudom, nem a csere kellene nektek, hanem nemes egyszerűséggel minden.

Válaszolnod felesleges, szerintem ne gabalyodj bele még jobban.

"Az, hogy ki válik egyedülálló apává anyává, azt kizárólag a feminista érzületű bíróságok döntik el, 90%-ban a nők javára."

Majd akkor írj, ha egyetértesz azzal, hogy egy apa is épp úgy etessen, pelenkázzon, fürdessen, öltöztessen, tanítson, ápoljon, stb. gyereket a házasságon belül, mint egy anya. Mert ha nem, akkor ugyan miért ítélné neki a bíróság? Aki még a házasságon belül sem volt kompetens ebben, arról miért higgyék el, hogy hirtelen megtanulja és szívesen végzi? Fordítva ülsz a lovon. Majd igazat adok, ha olyanok reklamálnak tömegesen, akik arra készülnek, hogy aktívan részt vegyenek a gyerekről való gondoskodásban.
Xylan 2014.01.26 18:58:09
@Nico3: Nem akarják feljelenteni a pofozkodó nőket, mert férfiatlannak tartják az ilyesmit. :) Azt szeretnék, ha a férfiak pofozkodásával szemben is elnéző lenne a társadalom, nem azt, hogy a nőkét is büntessék.

Bár elhiszem, hogy mindaddig nem pofozkodik a férfi, míg valamiről nem érzi úgy, hogy az már súlyos tiszteletlenség vele szemben, de ennek a megítélése egyénenként változó lehet. Meg aztán legtöbbször már a beígért pofon is elég lehet hozzá, hogy a másik elhallgasson.

Egyébként azért tűnik olyan kicsavart logikának az egész, mert mindenki tisztában van vele, hogy amikor bántalmazó nőket emlegetnek, csak a bántalmazó férfiakról akarják elterelni a figyelmet, arányoktól függetlenül. Én és több nő is feltettük már a kérdést az ezzel a módszerrel támadó férfiaknak, hogy szeretnék-e ha "szigorítanák" a fizikai bántalmazás büntethetőségét nők esetében és tennének-e valamit ezért (kampány, bántalmazott férfiak toborzása). A válasz általában "nem" volt. És itt tényleg ne azokra gondoljunk, akik valóban képesek harcképtelenné tenni egy férfit, különösen, hogy ők meg általában nem élnek vissza ezzel.

A női bántalmazókkal való érvelés ennek alapján olyan, mintha a nők harcoltak volna a jogaikért, azzal együtt, hogy egyben kinyilvánították volna, mégsem akarnak szavazni, vagy egyetemre járni, mert azt nőietlennek tartják. Viszont ne éljenek a férfiak se a lehetőséggel, és akkor egyenlőség lesz.

Írok még egy példát. Ugyanilyen a gyermekelhelyezési hajcihő. Harcolnak érte a férfiak, elfogultsággal vádolva a bírói gyakorlatot, miközben még a házasságon belül is visszautasítják, hogy ők is kivegyék a részüket a gyermekről való gondoskodásból. Ilyenkor mi van? Miért harcol valaki olyasmiért, ami valójában nem kell neki? Az egészről az a benyomásom, hogy jobb híján, mert az eredeti cél inkább az, hogy a nő se tehessen feljelentést, illetve ne legyen lehetősége elválni. Ez maga a "klasszikus modell", elég pár évtizedet visszamennünk hozzá. A családon belüli bántalmazást nem igazán tekintették büntetőjogi kategóriának és a válás se volt valami egyszerűen kivitelezhető mutatvány.
Válassz sikeres férfit! – záporozik ránk szinte mindenhonnan a jótanácsok tömege. Ő az igazi férfi! Minden nő a lábai előtt hever, nagykanállal falja őket. Megvan mindene: lakás, autó, egzisztencia. S ami a legelengedhetetlenebb: társadalmi státusz! Önbizalma teljében, férfiasságának teljes…..
Xylan 2013.12.15 20:35:58
Én akkor sem értem, hogyan merülhetnek fel egyáltalán ilyen kérdések még mindig? Biztos ez az elcseszett, többgenerációs-feminista szocializációm, amit készen kaptam. Meg az, hogy inkább egész éjszakákat diákmelóztam, minthogy bárkire is rászoruljak anyagilag.

Ráadásul külön szám, hogy válásnál a nőt sem érik kedvezmények, esetleg csak ha nála marad a gyerek. De ha nincs gyerek, legfeljebb feleződik a közös vagyon. Nem kell olyan nővel kezdeni, akinek nincs semmije, ennyi, ha meg valaki ezt bevállalja, nyugodjon bele, hogy az a nő miatta nem vállal jól fizető, egzisztenciát nyújtó munkát, aminek folytán rá vesztegeti el az értékes éveit. A gyerek meg általában annál marad, aki többet foglalkozott vele és gondoskodott róla. Ez tehát nem kedvezmény. Az anyja neveli tovább. Ha az apa a jobb szülő, nevelje ő. Erre fel azzal vádolják a szülést állítólag elodázó, karrierista, feminista mai-nőket, hogy szándékosan teherbe esnek, majd elválnak a férfi vagyonáért. Pedig mint tudjuk, az átlagférfi kicsit sem áll már jobban, mint egy átlagos nő. A férfiak 80 százaléka bányász, meg kukásember, útépítő munkás, nem légkondis irodákban ül több százezer forintért. Hát van képük a nőknek még azt a keveset is lenyúlni? És mindenki rossz feminista: az is, aki halogatja a szülést, meg az is, aki idejekorán teherbe esik. Ha jó munkát keres, ha egzisztenciálisan megbízható férjet, egyesek véleménye, hogy mindenért a feminizmus a hibás. Miért is ne hallhatna éhen egy nő a maga csendességére? Ugyanoda tudok kilyukadni, ahová a férfi-fogamzásgátlóról szóló cikk alatt is jutottunk.

Ezek az érvek teljesen szubjektívek, semmi értelmük. Ebben Oliva e-mailje is megerősített, majd elmeséli, ha akarja.
Xylan 2013.12.22 18:38:09
@__________________: Ez egy nagyon konszolidált és tapintatos kifejtése annak, ami általában a felvázolt hozzáállás mögött van.

"Valami olyan cím lenne jó ennek, hogy "kompenzáló férfiak- avagy az igazi szexmegvonás"."

Előfordulhat, hogy ugyanazt tartják elképzelhetőnek a nőkről, ami nekik olyan természetes. A szexmegvonással való büntetést, akár az önbüntetés árán is.
A cikksorozat befejező részében a gyűjtemény változatlanul a legérdekesebb, legmegdöbbentőbb és legelterjedtebb sztereotípiákat próbálja bemutatni- vagy épp megcáfolni. 1. Kizárólag a nők hormonháztartása változik meg, ha gyermekük születik. Az állítás a legújabb kutatások szerint téves. A…..
Xylan 2013.12.06 09:55:25
Engem mindig az emberek tájékozatlansága döbbent meg. Ha már százalékolunk, 90 százalékuk szinte egyáltalán nincs tisztában azzal, mekkora tévhit a férfi, mint családfenntartó, a nő, mint főállású anya szerepe.
Milliószor írtam, régen mindkét fél otthon, a családi gazdaságban dolgozott, a főállású anyák hajnalban keltek, erőforrásokat termeltek meg, földekre jártak, kenyeret sütöttek, s az akkoriban többnyire még analfabéta férjnek sem volt hivatalos munkahelye.
A többletjog, a minősítés, csak ez különböztette meg őket.
A másik fontos dolog, hogy az emberek jóval kevesebben voltak, többségük vidéken élt. A városokban dolgoztak a nők is, akadémikusok nem lehettek, sem bírók, vagy tudósok, de varrónők, piaci árusok, fogadókban esténként talpalók igen. A különbség újra a jogegyenlőség hiánya.

A munkahelyekre a modern kor lökte be a férfiakat is, a nőket is, meg az, amit sokadjára írok, hogy városon nem lehet tyúkokat és teheneket tartani, de még disznókat sem. :)

Igen, jobb lenne nagyobb önállósággal rendelkezni arra vonatkozóan, hogy mikor, mit, mennyit dolgozzunk. Nem nekem, nekem hivatás a munka, egyre kötetlenebb, de a bányásznak, a tesco-pénztárosnak, vagy az élelmiszergyárban dolgozó munkás(nőnek) mindenképp. Régen megvolt ez? Ha nem volt kedve mezőre menni, vagy kenyeret sütni, megtehette? Talán jobban a maga ura volt, de a férfi fennhatósága alatt. Nekem ez például bezavarna az intim szférámba. Akaratlanul függünk egymástól, de egyikünk sem eltartott a másik által.

Érdekes, hogy én éppen akkor nem tudnék FÉRFIKÉNT nézni valakire, ha kénytelen lennék azt nyújtani számára, amitől a klasszikus férfi állítólag férfinek érzi magát. Magamra sem tudnék nőként nézni. Az már nekem messze nem egyenlőség.
Az előző cikk folytatásaként ez a kis gyűjtemény a legérdekesebb, legmegdöbbentőbb és legelterjedtebb sztereotípiákat próbálja bemutatni- vagy épp megcáfolni. 1. Az okos nők felfelé házasodnak. A megfigyelések szerint az intelligencia és a párválasztás ezen módja inkább fordítottan…..
Xylan 2013.12.01 01:36:51
Dani kérdezett erről hét közben, aztán kicsit beszélgettünk róla, de úgy tűnik, mégis ide került.

Leírom, mit gondolok. Dani hozzáállása megint meglehetősen merev és újra olyan dolgokat próbál erőltetni, amik közül sok csak az ő fantáziájában létezik. A múltkor szinte ugyanez történt a "férfierőszakkal" és CSBE törvénnyel, kiprovokálva ezt Nicoból. Ami azért is fontos, mert tökéletesen rámutat, hogy rajta kívül senki nem akart állandóan a CSBE témáján lovagolni.

nokesferfiak001.blog.hu/2013/10/19/miert_allnak_maskepp_a_ferfiak_a_feminizmushoz_egyeni_meglatas_egy_ferfiszemszogbol/fullcommentlist/1#c20983767

Nem tudom, van-e értelme folyton ilyen kölcsönösen félreértett és mellékvágányra terelt vitákba bonyolódni, mert ő mindenáron a radikális feministákkal vitatkozna. Attól továbbra sem lesznek itt radikális feministák, hogy annak akar látni bennünket. Azt sem hiszem, hogy ha valamilyen problémája van velük, arra az a megoldás, hogy minden nőt letámad, mintha velük lennének azonosak.
Xylan 2013.12.02 08:30:44
@__________________: "Menjenek nyugodtan tanárbácsinak a férfiak is. Vagy felőlem tanítsák külön iskolákban a kislányokat és kisfiúkat.
Egyetlen aggályom, hogy ezt Kínában már most úgy akarják megvalósítani, hogy a szerintük elképzelt nemi szerepek függvényében kezelik őket. Lányoknak kötelező balett, fiúknak kötelező sport. Legyen. De mi a garancia, hogy nem fogják a kisfiúk teljesítményét mesterségesen felfelé nyomni, a kislányokkal meg nem hitetik el, hogy butábbak és nekik csak a háztartás való? Az ilyen törekvéseik indokait és ideológiai hátterét (a hagyományos nemi szerepek visszaállítása) nézve semmi, sőt, ellenkezőleg."

Én is azt mondanám, áldásom rá, de ez a félelem sajnos reális. Kelet-Ázsia több térségében (főleg Kínában), sőt a közel-keleten is hatalmas mértékben megnövekedett a reál szakokon is kiválóan teljesítő lányok aránya. Kína fejlettebb vidékein már olyannyira nem marad el a férfiakétól, hogy a mérnökök nagyjából fele nő.

Többek között ez ijeszthetett rá a kínai államhatalomra, amely még mindig mélyen hagyománytisztelő, s így az oktatáspolitikájukban sem figyelhető meg különösebb feminista ráhatás. Én is olvastam azt a cikket, hogy a kínaiak óvodás kortól szétválasztanák a nemeket, hogy a kisfiúkat bátorítsák, harciasságra neveljék, a kislányokat pedig visszafogják, rózsaszínbe öltöztessék, bájosságra, kedvességre, szerénységre tanítsák. Így újra "igazi nők" lehetnek. Bevallom, a képek láttán kis híján a rosszullét környékezett. Szerencsétlen 3-4-5 évesekre húztak talpig rózsaszín táncruhákat és arra kényszerítették őket, hogy pipiskedjenek bennük. Mi ez, ha nem a természet megerőszakolása, azáltal, hogy az addig vagány kislányokból egyszerűen kiölnek minden belevalóságot, határozottságot, vállalkozó szellemet?

Sajnos a legtöbb hasonló törekvésnek az a vége, hogy az iskolában is teljesen eltérő követelményrendszert állítanak a két nem elé. A lányok háztartástant tanulnak, esetükben nem fektetnek túl nagy hangsúlyt a reál tárgyak oktatására, s a fiúk is tanulnak bár "férfiasnak minősített", technikai tárgyakat, ennek üzenete számukra mégsem az, hogy majd megfelelően felkészített, barkácsoló férjek lehetnek a karriert építő feleségük mellett. :)

Itt tehát újra megfigyelhető, hogy amiből a fiú profitál, mert szakmájában segíti majd (a gyakorlati oktatás), abból a lány a majdani munkája során semmiféle hasznot nem húzhat.

Olvastam egyházak által fenntartott, nem koedukált iskolákról, melyekben a mai napig létezik ez a különbség. A fiúk sportolnak, barkácsolnak, kísérleteznek, szerelnek, a lányok varrnak, főzőcskéznek, gyümölcsöt termesztenek.
November 19-e a férfiak napja. A nemzetközi férfinapot 1999., Magyarországon 2009. óta ünnepeljük. A férfinap célja elsősorban a fiúk, férfiak egészségére és a nemek egyenlőségére való figyelemfelhívás, mindezekre azonban nem csak ezen a napon kell odafigyelnünk. Mi,…..
Xylan 2013.11.23 17:26:57
@__________________: "Az egyik barátnőm volt munkatársával jártam így."

Milyen diszkréten fejezed ki magad. :D Mielőtt valaki félreértené, nem a barátnő volt munkatársa vagyok. Mi fiú miatt még nem akadtunk össze. Mindketten átengedősek vagyunk. :)
A nőről továbbra is az a véleményem, hogy normális, egyszerűen ti egy nagyon szerencsétlen helyzetben ismertétek meg egymást, érdekes előzményekkel és egy frusztrált fiú közvetítésével.
Xylan 2013.11.23 17:37:31
@KevinT: Már azt hittük, elvesztél. :) Számomra ez nem ilyen egyszerű. Valahol leírtam, nekem zsigerből nem kellene foglalt pasi. Nem azért, mert velem tisztességtelen, hanem mert a párjával szemben az.

Ha csak szexet akarnék, hidegen hagyna, elhagyja-e értem. Az is előfordul, hogy egyenesen kényelmes lenne az állapot, nem aggódnék azon, hogyan szakítok majd vele.

De ott a másik nő, akinek hazudott, ki tudja mit (azt, amit hallani akart) és ez nagyon visszataszító tud lenni. Talán hihetetlen, de ilyenkor az nyugtatna meg ha tudnám, a nő is csalja őt, mint a bokrot. :) Lehet, hogy túlságosan nőpárti vagyok, ez van.
Miért jut el odáig egy nő, hogy megcsalja a párját? Azért nem sokan űznek sportot belőle - ha hűtlenek, annak általában oka van. Lássuk, melyek a leggyakoribbak. Először is szögezzük le, hogy nagyon sok nő nem csalja meg a párját. Különösen, ha boldog a párkapcsolatban. Amikor igazán odavan a…..
Xylan 2013.11.17 12:37:03
Vagy még mindig olvas. Úgy járt, mint a Bagdi-Tamási-Rusz hármas. Már azelőtt cáfolva lett minden, mielőtt leírta volna. Újat nem hozott. :)

"A kutatókat a tudományos megállapítások során néha jobban befolyásolják a saját, előzetes feltevéseik, az addig elfogadott nézetek, mint az amúgy is hiányos és önmagukban értelmezhetetlen "adatok"."

Ennél csak az a cifrább, amikor nincsenek is tényleges adataik, vagy nem vesznek tudomást róla, hogy olyan helyzeteket vizsgálnak, ahol a körülmények minden más lehetőséget kizárnak az általuk preferáltan kívül.

"Az értelmemmel persze felfogom, amit a férfiak erről nyilatkozni szoktak, de magyarázhatják egy nőnek, hogy nem ez a helyzet, csak egyszerűbb, problémamentesebb, hiába feküdne le velük x számú jó csaj. Feltételezhetem, hogy így van, akkor is gyanús marad, hogy valami nem stimmel."

Mert a prostik fő klienskörét változatlanul azok a férfiak alkotják, akik egyáltalán nem jutnak szexhez. A prostituált ilyenkor kicsit a barátnőt is pótolhatja. Ha nagyon gazdag a férfi, előfordul, hogy nem hivatásos lányokat látogat, hanem hosszabb távra köt "érdekházasságot" egy arra hajlamos nővel. Ez ugyanolyan prostitúció, nem hiszem, hogy a nő részéről komoly szexuális vonzalom állhatna fenn.

"Ráadásul a nők a másik testéhez is pontosan úgy hozzászoknak, ahogyan a férfiak. Emiatt tartom éppen a monogámiára kifejezetten károsnak, ha valaki nőként nincs tisztában azzal, hogy néhány év elteltével már semmi különöset nem fog érezni, ha meglátja a párját meztelenül. Legfeljebb nyugtázza, hogy még mindig jól néz ki és kellemes látvány. De az újdonság varázsa elmúlik."

Ezen a téren újra a patriarchális társadalom csapja be a nőket. Érdekes volt látni, hogy egyesek nem a női természet leminősítésével és megbélyegzésével élnek, hanem a tények egyszerű tagadásával próbálják elhitetni, hogy a nőnél létezik az a bizonyos örökké tartó, kizárólagos szerelem, ami lehetővé teszi, hogy egyetlen férfit tartson vonzónak. Tényleg káros, emiatt keresik a nők életük nagy szerelmét és emiatt csalódnak sorozatosan. Végül azt gondolják, vagy velük nem stimmel valami, vagy minden férfi selejtes. :) Lényegében egy mítoszt kergetnek. Keresik az ideális társat, akit kitartó munkával, akarattal és tudatossággal, önismerettel meg is találhatnak. De nem amiatt, mert a sors úgy rendelte, és mert az az egy férfi tíz év múlva is ugyanolyan vonzó lesz.
Vagy inkább ugyanúgy lesz vonzó. Mert ez bizony nem igaz, mint ahogy az a mese sem, hogy a nő élete akkor kezdődik, amikor érte jön a herceg és kiszabadítja az addigi csipkerózsika álmából. :) Akinek előtte nem volt élete, annak azután sem lesz és hamar rádöbben, hogy a férfi is csak ember. Volt erről szó valahol. A férfi ilyenkor egy olyan nőt lát, aki mindent feláldoz érte, a nő meg egy olyan férfit, aki majd mindent megad neki. A legtöbb esetben mindkettő csalódik. A férfi lemondást vár, de nem kapja meg. A nő a világot várja, arany tálcán, s mivel szintén nem kapja meg, erőszakkal akarja elvenni. Előtte kellett volna kicsit "erőszakosabbnak" lennie, hogy képes legyen magának megszerezni, amire szüksége van. :)

"szépen működött a közös főzés, vagy a megosztott mosogatás-tányér pakolás, míg pár hónap elteltével a srác egyszerűen felszívódott a konyhából."

"Ahol a feleség otthon marad, és a férj semmilyen háztartási feladatban nem vállal részt, jóval nagyobb a válások kockázata. A kockázat akkor a legmagasabb, ha mindketten dolgoznak, a házimunkát viszont egyedül a nő végzi. A válások száma ilyenkor a statisztikák szerint megduplázódik."

Az embereknek talán azt kellene leginkább megérteniük, hogy "főállású anyaság" soha nem létezett. Dolgozó férfiak léteztek. És dolgozó nők, akik emellett a jogegyenlőtlenség miatt kénytelenek voltak a férjüket is körbeugrálni.
Ahány ember, annyi látásmód. Ez egy abszolút szubjektív cikk. A valósággal történő bármi egyezés csak a véletlen műve. Azért van köze, de ne vegyük véresen komolyan.Egész jól beoszthatóak csoportba a férfiak a feminizmushoz való hozzáállás terén. Kevés csoport van, de…..
Xylan 2013.11.06 22:44:49
@danibusz: Csak egyetlen dolog még.

"Én írtam kommunikációról beszéltem, ti pedig a "jó lesz neki, amit mondok" irányról beszéltetek. Ez zavart össze. Nálatok egyértelműnek kellett, hogy legyen a kommunikáció, stb., nálam meg leírva sem volt jó. :("

Továbbra sem érted. Nem a kommunikáció, hanem, hogy nem vetted figyelembe, vágyik-e vajon erre a másik. Hiába finomítod, nemek alapján döntöttél róla, hogy a férfi legyen a végső döntést meghozó vezető, MERT ő a férfi. Ezt nem fogadom el. Gondolkozhatsz így, de nem várhatod azt a nőktől, hogy értsenek veled egyet ebben. :) Ezt akkor is leírtuk, a te ügyed, csináld ahogy akarod, sőt, csak ennyit írtunk, azzal együtt, hogy nem értünk veled egyet. Mire te kezdted támadni a más véleményen lévőket. De hagyjuk, száz egyedjére nem kívánom letárgyalni, el ne kezd megint!

Ezzel ellentétben én nem azt állítom, hogy mindig a nő legyen, vagy legalábbis névleg feltétlenül ő legyen, mert ő a nő a családban.

Döntsenek a képességek, igények, motivációk, rátermettség, temperamentum, vágy, kölcsönös elvárás. Még egy tehetségtelen embert is csak támogató módon szabad vezetni, ha nem akar követni senkit, inkább maga fejlesztené önmagát arra a szintre, hogy senkire ne legyen szüksége, aki irányítaná.
Xylan 2013.11.07 18:18:21
@danibusz: Azt a kifejezést se hallottad még, hogy "elveteti magát"? Olyannyira bevésődött a köztudatba, hogy a bizonyos kort betöltött férfiak és a beképzeltebb fiatal fiúk még mindig szentül hiszik, hogy nem is a férfi akar nősülni: a nő veteti el magát vele.

Régről, nagyon régről származó kifejezés! Üknagyanyám korából maradt ránk a mondás, hogy okos nő tudja, hogy kell elvetetni magát. Fura egy okos nő fogalom. Főleg annak fényében, hogy "intelligens nőnek nem kell gazdag férj- 2. kör". :)

Régen a lányoknak muszáj volt magukat elvetetniük, ha nem akartak "szégyenben maradni". Mivel házassághoz kötötték a szexet és főleg, sőt kizárólag nőktől várták el ennek betartását, kész is a recept: ha BÁRMILYEN kapcsolatot akarsz a férfival, vetesd el magad! Vagy még előtte, vagy utána bulizd ki valahogy, különben te leszel a falu szégyene!

Én akárhogy csűröm-csavarom, tökéletesen olyan marad a jelenség, hogy ha férfit akart a nő, "körbe kellett udvarolnia", míg meg nem kérték a kezét. Mindegy, hogyan. Kérette magát, nyaggatta, megvonta a szexet hiába vágyott volna rá, sugalmazta, pedzegette- de neki kellett aktívabbnak lennie. Játszani a szende szüzet, erkölcsös feleséget. Más fiúra rá se nézni!
Versengeni a többi lánnyal, ki tudja megfogni a fiút, aki többfelé is csapja a szelet! :)

És mégis mit akarhatott még a férjen, házasságon kívül a nő, ha máshonnan ki volt tiltva? :)

Amikor a férfiak azzal érvelnek, hogy azokban az időkben még egyedül építették a civilizációt, egyedül tették a nagy felfedezéseket (bár csak 8-10 százalékukra volt igaz, a többi nem tett nagyobb felfedezést, mint a felesége; s igaz volt sok nőre is, annak ellenére, hogy súlyos árat fizettettek velük és többszörösen meg kellett küzdeniük, ha alkotni akartak a nagy-közösben), soha nem gondolják át, hogy ezt elsősorban maguknak csinálták. Ők élvezték a gyümölcseit. A jólétnek, a vívmányoknak, a tudománynak. Szórakozhatott egy nő? Ihatott, mehetett egyetemre, sőt, olvashatott bármit, amit akart? Még az úrilányok is csak azt, amit a kezükbe adtak, célzatosan.

A nőknek mindegy lett volna, ha primitív ősközösségekben élnek. Ha tudományos felfedezéseket olvasgattak, ijedten kapták ki a kezükből, miközben az egyház szinte megátkozta őket érte. Ha élvezkedni, szórakozni akartak, erkölcstelennek lettek minősítve. Mi maradt? A jó feleség szerep és a gyereknevelés. Meg színházba vitték el őket alkalmanként.
Xylan 2013.11.08 13:03:34
Fogalmam sincs, honnan jött elő nála ennyiszer ez a negatív férfikép. Olvasott valahol valamit és itt vitázik miatta? Egy olyan statisztikát se nyomtunk az orra elé, hogy minden negyedik, vagy ötödik nő... akkor miért itt? Még az erről szóló pdf fájlban is csak a bántalmazás lelki folyamataira hívtuk fel a figyelmet, hogy megértsük, miért képtelen elmenekülni a bántalmazott.

Az viszont nekem is szúrja a szemem, hogy, idézem:

"Igaz, jobb is, ha ketten keresik meg éppen a kenyérre valót, mintha egy ember el tudna tartani egy egész családot! :P"

Szerintem Dani semmit nem ért ebből. De ő nyugodtan eltartathatja magát valakivel.

Megpróbálom a hamis rágalmazáson keresztül megvilágítani. Írta, hogy azért zavarja, mert nem lehet elsőre kiismerni a nőt.

Nos, a férfit sem. :) Az egykeresős modell legalább annyira rizikós, mint annak a lehetősége, hogy a férfiakat bemondásra ítélhetik el nemi erőszakért. A nő honnan tudja, mi lakozik a leendő férjében? Miért tenné magát teljesen kiszolgáltatottá neki? A férfi talán meg akarja tenni ezt a nővel szemben?

A "gonosz férfiakról": felőlem úgy is érvelhetünk, hogy a patriarchizmusban csupa jóság volt minden férfi, akik védelmezték a nőket és gondoskodtak róluk.
Remek ötlet, ezentúl így közelítem meg, és ennek fényében fejtem ki, hogy ÍGY SEM szeretném. Nem kell, hogy megóvjanak vagy gondoskodjanak rólam. Megfelelő patriarchizmus kritika lesz, ami a JÓ patriarcha férfiakat elemzi abból a szempontból, hogy az ég világon semmi szükségem rájuk? Sem családfőre, sem védelmezőre, eltartóra, vagy gondoskodóra. Nem apuka kell, nem vagyok kislány; hanem társ. :)

A bántalmazásról annyit, hogy minden eset nagyon összetett, és rengeteg szempontot kellene figyelembe venni ahhoz, hogy tisztán láthassunk

A nők között például nem feltétlenül azért gyakoribb a súlyos testi sértés, felgyújtás, mérgezés, fegyverhasználat, mert a nő gonoszabb és nagyobb benne az ártó szándék, hanem mert nagyon sokszor fizikailag gyengébb és nincs lehetősége lefogással vagy pofonnal, odacsapással, asztalra csapással védekezni.

Ezért veszélyes a "nőbántalmazás". Ha már végképp mindegy a nőnek, rosszabb már úgysem lehet, fogja magát és megöli a bántalmazót. Nincs vesztenivalója. Valószínűleg elmenni sem tud. A nyílt önvédelemre kisebb testi erejénél fogva nincs esélye sem.

A szavannákon kóborló ember is fegyverrel lő, ha nekitámad az oroszlán, nem birkózni áll le vele. Pedig ha megtehetné, talán mindketten életben maradnának.

Arra meg könnyű hivatkozni, hogy más lehetőségeket is kereshetne a bepánikolt, megfélemlített, teljes mértékben kiszolgáltatott nő. Nem tud hová menni, a hatóságok sem intézkednek, ha jelenti az esetet, még nagyobb verést kap. Azt gondoljuk, nem fordul elő? A munkatársam mesélte, hogy ismert olyan nőt, akit a férje rendszeresen betegre vert. Átlagos, középosztálybeli család, diplomás férj. Nem romák, nem küzdenek anyagi gondokkal. Azért térek ki rá, mert sokan hiszik, hogy a CSBE csak ilyen családokra jellemző.
A férfit bevitte bár a rendőrség, de pár nap múlva hazaengedték. A megfélemlített asszony visszavonta a feljelentést. A nőnek nincs saját jövedelme. Van két gyerekük, a szüleivel rég nem tartja a kapcsolatot (állítólag hasonló apa). Mikor a neten olvasok hasonló bántalmazó esetekről, azok nyomják oda elsőként, hogy miért nem hagyta ott, akik szerint a lányoknak saját egzisztencia nélkül kellene férjhez menni, hozzá sokat szülni, lehetőleg mielőbb.

Biztos léteznek gonosz, rosszindulatú, önző, embertelen nők, de olyanok is, akiket éveken át provokáltak, míg eljutottak odáig, hogy vagy magukat ölik meg, vagy a bántalmazót. Vagy mindegy lenne, meddig verték előtte?

Míg a másik oldalon provokáció lehet egy kétértelmű megjegyzés, félmosoly, vagy miniszoknya is.

Én azt mondom, magára vessen, aki először üt, főleg ha nem akar leállni vele. Soha nem ütöttem vagy ütnék meg gyengébbet. Ha mégis folyamatosan ezt tenném, igaza lenne, ha elintézi ahogy tudja.

De nem muszáj belekeverni a nemeket, akár úgy is értelmezhető, hogy "gyengébb" meg "erősebb", anélkül, hogy egyértelműen azonosítanánk a fogalmakat a férfival és a nővel.

A fizikai erőszakra számomra nincs indok, vagy mentség, legfeljebb és kizárólag az önvédelem. És a férfiaktól sem várok többet, mint saját magamtól. Tőlem nem lehetne kiprovokálni, hogy először üssek, mindegy mit mondanak, vagy hogy viselkednek velem. Ha kezet emelnek rám, akkor is arra törekszem, hogy csak hárítsak. Ennyit kellene betartani. Hogy senki ne üssön először.
A női egyenjogúság fogalmát sokan, sokféleképpen próbálták már eláztatni, s látva néhány mai elrugaszkodott feminista akciót, néha magukban a nőkben is felmerül: talán el kellene gondolkozni a feminizmus létjogosultságán. Hiszen gyakran használ olyan eszközöket, melyek ellen eredetileg küzdeni…..
Xylan 2013.10.19 14:54:07
@Dave(dkovari): Talán. De úgy is megközelíthető, hogy tényekből vonunk le következtetéseket. :)

Egyelőre a férfi bőven szabadon választható, s szerintem ez így is marad. Minden választópolgár dönthet majd, kire akar szavazni. Nem úgy, mint régen, amikor a nőknek sem választó joga nem volt, sem választhatóak nem voltak, s még e mellé jöttek a sztereotípiák.

Egy ilyen háttérrel igazán szép eredmény, amit a politikusnők összehoztak. Nagyobb összefüggésében inkább hagyjuk, mert az USA egész politikáját elfuseráltnak tartom. :)
Xylan 2013.10.19 14:57:52
@Dave(dkovari): Kihasználja? Nem tudom, hogy érted. Inkább kijavítani igyekszik. :)
Xylan 2013.10.20 17:23:03
@danibusz: "Én már várnám ezt a korszakot. Ahol hiába mondod egy nőnek, hogy nem mehet egyetemre, menne! :)"

Ezért van szükség pozitív példákra, elemzésekre, magyarázatokra. Hiszen ha ezek nem lennének, mindannyian a hagyományokba, a múlt normáiba szocializálódnánk. Úgy nem megy, hogy csak az ellen-oldal fejti ki a véleményét, hosszasan ömlengve arról, szerinte mi a nők szerepe és hivatása, miközben a nők meg ettől függetlenül, "némán" vonulnak befelé az egyetemekre. :D Tekintetve véve, hogy senki nem 18 éves, viszonylag felelős gondolkozású, szabad akarattal rendelkező (ez sem igaz, a 18 éves javában függ a szüleitől) emberi lénynek születik, hanem azzá fejlődik, részben a környezete befolyására.

Mindebből azt akarom kihozni, hogy a feminizmusnak erőteljesen arra kell fókuszálnia, hogy tudós, vezető, minden tiltás ellenére helytálló, önmagukért kiállni tudó, sikeres nőket mutasson be példakép gyanánt a jövő nemzedéknek. Kívánatosnak tartanám, hogy főleg olyanokat, akik emellett nem voltak épp úgy férfigyűlölők, ahogyan jó néhány múltbeli egyházi személy, filozófus, vagy tudós nőgyűlölő volt ("tömeghisztéria"), de be kell látnom, éppen az említett tömeghisztéria után nem lehetett könnyű nekik elkerülni, hogy először ne az ellentétes oldalra lendüljenek át.
Tim Jacob professzor szerint nem csak látásunk, hanem szaglásunk is óriási szerepet játszik abban, milyen párt választunk magunknak. Illetve a férfiak "illata" az, ami a külsővel összhangban szintén döntő momentumnak mutatkozik. A professzor mellett sokan mások is igazolták ezt a…..
Xylan 2013.10.19 19:51:58
@Nico3: Sadist belekötött BlackLine-ba, aki a végén úgy látta, egyenesen jobb, ha Sadist verziója lesz igaz. Így biztatni kezdte, hogy bizonyítsa be, ami azért se történt meg. :)
A hozzászólást bejegyentzés formájában tesszük közé, annak terjedelme miatt. A témák kifejtésére egy nálunk kommelő, saját bevallása szerint a nemek kérdésében elméletileg kissé tájékozatlan, bár gyakorlatilag nagyon is jól boldoguló fiatalember kérdéseire válaszul került sor. A levezetés több…..
Ifjú barátunk, kommentelő társunk rövid novellája következik- az Ördögűzés mintájára a patriarchizmus szertartásos kiűzéséről, feminista nővérek segítségével. A novella hatékony írói eszközökkel az érzelmeinkre ható dráma, és csöppnyi iróniát felvillantó paródia…..
Xylan 2013.10.11 08:17:07
Azért valahol mélyen elszomorító a férfiak erőlködése. A saját szempontjukból is, de a nők miatt is az. Ez a hozzáállás valahol mindkettőnek tragédia. Férfinek lenni, elismerem, különös kihívás lehet a női léthez képest. Talán ezért próbálja tönkretenni a másik nem képességeit?
Most ugyanis egyszerűen arról volt szó, hogy meg ne inogjon az elképzelés: a férfiak hozzák létre a kultúrát. Így megerőltető lett volna azt mondani a képekre, hogy zseniálisak. Körbejáró önigazolás.
A férfi agyban néha egyetlen parancs fut, hogy én is átváltsak kicsit erre a nyelvezetre: "Egy nő! Vitasd el valahogy az érdemeit!" :) A forma szinte mindegy. Tehetségtelen, esetleg nem is olyan jó neki amit csinál s majd a férfiak megmentik, gondoskodnak róla? Mindez nagyon változatos lehet.

Olvastam egy festő házaspárról, a férj egy életen át ezzel a véleménnyel próbálta ellehetetleníteni a felesége alkotásait. A nők nem lehetnek zseniálisak, mert nők. Az asszony jobban festett, ő pedig képtelen volt elviselni. Neki nyíltak tárlatai, a nő otthon nevelte a gyerekeket, dolgozott, szabadidejében foglalkozott a művészettel. Igencsak lelkesen, több képe maradt fenn, mint a férjének. Csak haláluk után találták meg őket, életében nem merte, nem akarta mutogatni, néhány barát és a család tudott róluk. Azt hiszem, az unokái nyitottak belőlük nagy sikerű tárlatot.

Bele sem gondolok, hány és hány nő lehetett még? Sokan talán abba is hagyták, a módszeres cseszegetés miatt. A férfiak is leamortizálják magukat, ha a társuk állandóan azt próbálja elhitetni velük, mekkora tehetségtelen lúzerek.

t7.hu/0tem

Ennek értelmében viszont éppen a férfi alkalmatlanabb arra, hogy zseni legyen, illetve ő fizet érte nagyobb árat. Igaz, hogy sok, más téren fogyatékos ember lesz zseniális valamiben, ez azonban szerintem nem jelenti, hogy "épelméjű" személy nem alkothat hasonlóan jót.

Sőt, talán pont férfispecialitás, hogy csak akkor képes egy-egy területen kiemelkedővé válni, ha a tehetség a többi terület rovására megy.

Számtalan férfi matematikusról gondolják, hogy részlegesen autista volt, de egyetlen, hasonlóan nagy felfedezést tett nőről sem tudjuk, hogy kicsit is az lett volna.

Figyelemreméltó a homoszexuálisok aránya is a művészek között. Olyannyira, hogy egyesek szerint éppen a nőies irányba eltolódott agyfelépítés játszhat szerepet tehetségük kifejlődésében. De ahogyan minden autistából, úgy minden homoszexuálisból sem lesz kimagasló alkotóművész. A zsenik között nagyobb az autisták, homoszexuálisok, mentális, szociális problémákkal küzdők száma, nem pedig fordítva.

A különcködés más, általában a női művészekre is jellemző. A zseniális emberekre gyakran igaz, hogy nem követik a normákat.

S egy érdekes életrajz.

t7.hu/0teo

Az ő képeinek nagyon is van rejtett jelentése. De megértem.