Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Tatando

0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A Rába magyar beszállítókat keres a Volvóval közösen gyártandó városi és elővárosi buszaihoz. A mai sajtótájékoztatón megnevezték a közösen gyártandó típusokat is, ezek 7900-as és a 8900-as buszcsaládok. A korábbi hírek ellenére úgy tűnik, hogy gőzerővel folyik a…..
Tatando 2013.03.20 16:36:23
@szabi1983:

Pedig pont ez a lényeg! Miért kellett az államnak buszgyárat indítania, amikor vannak magyar buszgyárak csak épp nem jutnak megrendeléshez, mert ugyanaz az állam amelyik most buszgyárat indít, megtiltotta a buszvásárlást a volán társaságoknak.

Gondolom akkortól lesz majd szabad megint buszt venni, amikor a Nemzeti Volvo gyár beindul és nyilván a közbeszerzéseket is sikerül majd pont úgy kiírni, hogy más véletlenül se rúghasson labdába. A magyar tőkéből felépített magáncégeket pedig kivéreztetik.

Visszatérünk szép lassan a legmocskosabb kommunista időkbe. Amit lehet, azt államosítanak, amit nem tudnak államosítani azt tönkreteszik.