Regisztráció Blogot indítok
Adatok
luckalakó

260 bejegyzést írt és 38 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Én mindig megfogadom, hogy most jól fogok aludni. Aztán.... Aztán kinyiffan a klíma. Jó, rendben, nincs itt gond, kérem szépen, egész délután esett az eső, hűvös van odakint, kinyitom az ablakot.  Aztán megjelennek a szomszéd elvadult macskái, és olyan nászorgiát rendeznek az ablak alatt, hogy az…..
Szóval van az a jelenség, hogy csaknem 10 éve nem alszom, minek is azt, pedig közben azért voltak időszakok, amikor lehetett volna, mert az első gyerek két évesen már aludt mint akit agyonvertek, és akkor volt kábé egy évem, amíg a másodikkal terhes lettem, de nem, nem bírtam megszokni a nyugodt…..
Valahogy nekem mindig a szilveszterek voltak a mérföldkövek, amiket számon tartottam, mint például kilencvenkilenc Afganisztán, kétezer Eger, kétezeregy szintén Eger, kétezerkettő... na azt nem tudom fejből, de ha egy kicsit gondolkodnék, biztos meglenne. Amióta gyerekeim vannak, azóta viszont…..
Három hónapja itthon vagyunk.  És még csak most kezdődik a nyári szünet...  Három hónap alatt szerintem mindannyian kicsit bekattantunk. Én például kocsit akarok venni, ami még soha nem fordult elő életemben, de a "jó nekünk az Inter City is" most nem játszik, viszont az sem, hogy egész nyáron…..
Karantén-kattanásos hajfestés, igazi teszkós impulzusvásárlásból származó szín, és természetesen home made megoldás.  A gyerekek reakciója...  Kislány (4), előtte: Anya, ne fesd be a hajad, te így vagy szép (bocitekintet, igazi könnyek, könyörgés).  Ugyanő, utána: jaj, Anya, így is nagyon szép…..
Luckalakó személyes blogja Zajlik 2019.09.18 11:28:23
Nem vagyok elragadtatva a bejelentkezéseim számosságától, de már nem ígérek semmit a jövőre vonatkozóan, én magam sem hiszem el úgysem. Most itt vagyok, és van öt percem kábé arra, hogy elmondjam az elmúlt fél évet, kivéve, amit már elfelejtettem, szerencsére ebből van több. Vagy sajnos.  Szóval.…..
Na, szóval születésnap. Semmi terv nem volt, délelőtt meglátogatott minket Papó, a gyermekeim apai nagyapja, ennek köszönhetően tetemes falusi hússzállítmányt volt alkalmam szortírozni és a fagyasztóba pakolni, mondhatnám, hogy csodás szülinapi program. Ebéd után viszont elmentünk fagyizni, ami…..
Nem mai történet, de muszáj elmesélnem, hogy legkisebb, csirke típusú lánygyermekem úgy karácsony tájt kapott egy meglehetősen rózsaszín, cumis játékbabát, akit természetesen első ránézésre befogadott a szűk körbe, azóta is gyakran ringatja, hordozza, hajigálja, egyszóval játszik vele, és a…..
...kell visszamenőleg áttekintenem. Egy időben rajta volt a to do listámon, hogy minden vasárnap posztoljak, de aztán magánjellegű okok miatt (magyarul lustaságból) a to do listát egyszerűen csak elfelejtettem, és kész. Ezáltal pedig írni is, pedig van mit.  Dalma bölcsis lett még októberben. A…..
Gondoltam, írok egy blogbejegyzést, mert ma voltunk optikusnál meg szemészeten, és az ilyen mindig ok az örömködésre. Egyrészt, mert az ember nem minden nap ver el nyolcvanezer forintot a gyerekeire, másrészt meg mert muszáj megörökíteni azt, ahogyan az ilyesmi zajlik. Kezdve az indulással. Lehetne…..
Egy ideje már feladtam a to do listák követését, így a blogírás is kimaradt (és, hogy még mi minden más, azt meg sem merem nézni a néhai to do listámban...). Az van, hogy az előző év hajtása után fogtam magam, és kipurcantam. Nehezen veszem rá magam a "munkára", legyen az írás vagy szerkesztés, és…..
  Most megint egy hosszút írok, de sebaj, mert szerettek sokat olvasni, főleg, hogy havonta egyszer esedékes :) Mostanában új családi hobbink van. A kölyök kezdte, a nagyobbik, még valamikor tavaly, mert a nagyanyjánál látott egy ásványkereső tévéműsort, aztán felásta az udvart rubin után.…..
Szinte napra pontosan együtt töltötték április végén. Mindketten nagyon sokat fejlődtek, tanultak, nőttek az elmúlt fél évben, kivéve Karit, mert ő pont ugyanolyan tök maradt, mint 5 évesen volt, de hát az ő korában ez már normális. Dalmus viszont 10 kiló lett és 84 centi, ami barátok közt is apró,…..
Persze megint klasszikusan a hétfői ikeázás után három nappal tört ki rajtam a dráma. 39 fokos lázzal, vacogva, szédelegve kezdtem. Aztán jött az orrdugulás és kísérői, a házi praktikák. A gyerekek olcsón megúszták, Karinak is volt egy enyhe takonykórja, és egy bemondásra elhitt, de valószínűleg…..
Vannak napok, amelyekre örökre emlékezni akarunk, és vannak olyanok, amelyeket bárcsak öt perc alatt elfelejtenénk. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nálam sajnos gyakori, hogy épp fordítva történik ez a dolog, mint ahogy elterveztem. Csodás pillanatok, megörökítenivaló érzéseket temet maga alá az…..
Még sehol nincs a vasárnap, mégis úgy érzem, muszáj írnom, mert kissé kiborultam tegnap. Az csak egy dolog, hogy a hétvégi terheléses vércukrom csúnya igt-t mutat, ami már majdnem cukorbetegség. Ez nem volt másként Dalma születése előtt, viszont az igen, hogy akkor tudtam diétázni, most meg…..
Heti paránk az alvás. Dalmancs ugyanis elkezdett félni az ágy egyik sarkától (nem, én sem értem, de mindegy), aminek eredményeként egy éjszakát reszketve a másik oldalamon töltött, ahonnan persze bármikor leeshet, úgyhogy én sem aludtam. Másnap megpróbáltam a Kari szobájában altatni, amiből kisebb…..
Akkor most a hétről hétre rovatunk első bejelentkezése következik, avagy éljen a tervezett to do lista. A hetet úgy kezdtük, hogy nem vittem Karit oviba hétfőn, merthogy TSMT kontroll, aztán szerencsére reggel még időben észrevettem, hogy hoppá, az kedden van. Ahhoz persze már késő volt, hogy…..
Luckalakó személyes blogja '17 q4 2018.01.07 23:13:43
  Mélységesen szégyellem most már magam, hogy csaknem fél év elteltével jelentkezem ismét. Annyira sok mindennapi cukiság van, mégsem jutok el idáig, ha meg egy hétig nem írok, akkor már kettőig sem, amiből hirtelen három lesz, és így tovább. Az elmúlt egy évem amúgy is egy nagyon durva trip volt.…..
Mit nekem te zordon Kárpátok, vagy tengerpart, meg a mittudomén, nekünk a falusi nyaralás a riviéra. Ahogy véget ért az ovi, felcuccoltam a két gyerekkel, és irány egy röpke 4 órás vonatút a szülői házba (ami esetünkben, anyám házát jelenti, mert se nem él itt az összes szülőm, se nem itt…..
amíg van időm. Kari. Sajnos szegénykémet eléggé elhanyagolom mostanában. Minden nap egy olyan trip, ami reggeltől estig egyetlen pillanatnak tűnik. Nem hagyom magam unatkozni. Amikor oviban van, főzök, dolgozom, sétálunk. Ez még így oké is. Amikor hazajövünk az oviból, egy, azaz egyetlen óránk van…..
Na tehát akkor, egy kis update. Lássuk, mivel gazdagodott a leányzó mostanra. Kilók. Van belőlük nyolc, felfelé kerekítve. Határeset, elfogadjuk. Centik. HIvatalosan 72, gyakorlatilag az ordítva rúgkapáló gyerek méréséhez megfelelő eszközt még nem találták fel, a ruhaméretezés pedig annyira…..
Mindig megfogadom, hogy hetente írok, aztán nézzétek meg... írok, csak nem ide. Ezt a szösszenetet például egy anyukás klubba írtam lassan két hónapja, mondhatni aktualitását vesztette, de azért jó újraolvasni.   Lássuk, mivel gazdagodott a leányzó mostanra. Kilók. Hát öö khm.. inkább dekák. A…..
Luckalakó személyes blogja K 4 2017.01.04 10:05:39
Négy éves lett a négyévesem még októberben, és azóta is adós vagyok a poszttal. Négy tortával ünnepeltünk idén, de ezt a tendenciát nem szeretném megtartani, ezért jövőre inkább egy lesz, és aki jön, az itt lesz, aki pedig nem, az így járt. De melyiket tartsuk meg...? Mert volt egy…..
Kalaposkalandok A fülőke füle 2016.12.06 10:25:37
    Egyszer volt, hol nem volt, északtól délre, déltől pedig északra, volt egy keresztben széles, széltében hosszú nagy hegység. Volt ebben a hegységben egy óriási nagy hegy, amelyet teljes egészében erdő borított. Tölgyfák, bükkfák, itt-ott pedig kisebb csoportban fenyőfák álltak az erdőben.     A…..