Regisztráció Blogot indítok
Adatok
juszuf16

59 bejegyzést írt és 19 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Idén nem vezettem a blogot rendszeresen, mint az eddigi években, de úgy gondolom, már sok újat nem igen tudnék írni, ismételni meg nem szeretném magam, ezért 2016-ban egy tömörebb, rövidebb dokumentumot készítek, aminek ez a mai bejegyzés ha jól számolom, immáron az ötödik tagja :) - az első három…..
A legtöbb időt már az erkélyen töltik a növények, sőt, mivel a napokban tavasziasra fordult az időjárás, éjszaka is kint vannak.  Semmi cécó, csak a nagy magyar valóság, vizet kapnak és ennyi :) Egyikük nem tudta a maghéjat ledobni, így ő valószínű megy a kukába, tehát 8 jalapenom van…..
Szóval a áztatás-csíráztatás jól sikerült. Miután vízbe kerültek a magok, 2 nappal később már el is kezdtek kicsírázni. Nem mindegyik, de 1 héttel később már mind a 11 mag életképesnek bizonyult. Költözés miatt csak napokkal később kerültek földbe a magok, március 17-én. Aztán 2 nappal később…..
Hát ez gyorsan ment :) Már csíráznak is a magok, legalábbis ketten már mehetnének a földbe. Biztató :)..
Megkezdődött az új szezon 2016-ban nálam is kicsit megkésve de törve egyáltalán nem. A lakásfelújítás, munkahelyváltás miatt most jócskán eltolódott a start, de bízom benne, hogy ősszel bő termésátlaggal zárhatom a szezont. Idén kicsit visszakanyarodtam a legelső, kezdeti évhez, amikor Early…..
Itt a vége az évadnak.  Az udvarról bekerültek az épületbe a növények. A legutolsó, be nem érett, zöld terméseket is leszedtem, ugyanis már hideg idők járnak, esik és a jelek szerint nem is fordul már szignifikánsan jobbra ebben az évben.  Összességében majdnem 2 hónappal…..
nagyobb szüret múlt héten pénteken lett megejtve. Szép adag tabasco és cayenne került a tarsolyba. Mennek a hűtőbe illetve a fagyasztóba és felhasználásig ott is maradnak. Az időjárás még kellemes napközben, esténként viszont már elég hűvösek vannak, valószínűsíthető,…..
az első nagyobb Tabasco szüretre... :) Ezen a képen látható a mennyiség. Néhány Cayenne természetesen ismét betakarításra került és néhány darab Thai Burapa is. A növények pedig így néznek ki. A kevésbé forróságot jobban szerették, mint a 40 fokos hőséget.…..
Volt itt minden az utóbbi időben, 40 fokos hőség, jégeső, lehűlés, szél. Szerencsére jól vannak a növények, már az összes fajta érik. A Cayenne természetesen már a második körös terméseit érleli plusz tele van új virágokkal, úgyhogy jól vannak. Otthon a konyhában…..
Nagyon meleg van mostanság, átlagosan naponta 3-szor locsolok de reggelre így is elégé el tudják magukat engedni a növények. Termések vannak, mostmár a Tabasco és az egyetlen egy tő Thai Burapa is tele van beérésre váró terméssel.  Balra Thai Burapa, mellette Tabasco: A…..
Tegnap is jött le egy adag :) Tabasco és Thai Burapa még nem érik, terméseit hozza...
A mai termésátlag :) ..
Újabb 4 db Cayenne vált szüretelhetővé, ezeket le is szedtem. Íme: A Tabasco és a Thai Burapa is kezdi hozni terméseit. A növények küzdenek a meleggel és az elemekkel. Látszik, hogy nem teljesen 100%-os a csapat de sok a virág és a paprika rajtuk, ezért még annyira nem esek…..
Engem ott fenn az égieknél valaki nagyon nem szeret. Na de ne ugorjunk ennyire előre! A hétvégén a palánták második felét ültettem ki az itthoni kertbe. Itt egy kicsit árnyaltabb volt a kép a fajtákat tekintve. Tavalyhoz képest annyi a változás, hogy most kevesebb fajta van, de…..
Idén is viharkárokról kell írjak. A keddi jégesős zivatar nem nagyon kímélte a növényeimet. Szerencsére termések nem estek áldozatául az időjárásnak de az erős szél és néhol ping pong labda méretű jég megtette negatív hatását. Néhány kép illusztrálás végett. Ez…..
Szüretnek még nem nevezném de mindenképp megkezdődött a "betakarítás", ugyanis 4 db Cayenne-t tudtam éretten leszedni a növényekről. Többi fajta még várat magára de az összes tő Cayenne roskadásig van beérésre váró terméssel.   ..
1 hónap alatt igen sok minden történt. Mindenki megkapta a végleges helyét a ládákban és cserepekben, ők az udvaron növekednek. 1 hétig nem voltam itthon, látszik is kicsit rajtuk de ma újra kaptak tápot, remélhetőleg ettől új erőre kapnak. Az illetékes kollégáknak köszönöm,…..
Várható volt és be is következett: a dobozban már rég nem férnek el a növényeim, ezért egy szomszéd szoba ablak párkányára kellett költöztetni a fél brigádot. Kábé 1 hete átültettem az első Cayennet már a végleges helyére a cserépbe, amit aztán reggel kiteszek az udvarra,…..
Az elmúlt hetekben ugrásszerűen növekednek a palánták, köszönhetően az átültetésnek. Ebből kifolyólag már most is nagyon szorosan vannak, már nagyon várjuk a következő és egyben utolsó átültetést. Innen már a végleges ládákba, cserepekbe kerülnek majd a növények.…..
Az átültetésnek hála nagyon beindultak a palánták és a korábbi sárgulás sem terjedt tovább és a hétvégén gyors növekedésbe kezdtek a versenyzők. Ráadásul megjelent néhány virág is. Nagyon korai még de úgy döntöttem, idén nem szólok bele az életükbe, jöjjön,…..
Megtörtént az első átültetés, már igencsak időszerű volt. Egyik-másik növény alsó levelei elkezdtek sárgulni, ami lehet, hogy tápanyaghiány vagy tápanyagsokk de a relatív kis földmennyiség és az összeállt közeg is lehet az oka ennek. Ezért én gyors javulást is várok az…..
Majdnem 1 hónapja nem írtam bejegyzést, így viszont nagy különbségek látszódnak a képeken is. Igencsak eltérő ütemben fejlődnek a növények, a Cayenne még mindig toronymagasan a leggyorsabban növekszik. A papírpohárban lévő néhány tag a leglassabb. Legkésőbb is lettek…..
Csak egy gyors helyzetjelentés, mert 2 napja is fotóztam de gondoltam, ha már feltöltögettem a poharakat földdel, készítek néhány képet. Kezdett tömörödni a föld a palánták alatt, ezért utántöltést végeztem ma. Az első adag neem olajos oldatot is megkapták, az tavaly is…..
Nagyjából 1 hónapja kezdődtek az idei munkálatok a csíráztatással és ma véglegesedett a helyzet. Volt még 5-6 annyira kicsírázott Tabasco és Thai Burapa, amik majdnem a pohárban kezdtek termést növeszteni, annyira jól érezték magukat a fűtőtesten (egyik-másik 3-4 centis…..
Szépen növekednek a palánták, ráadásul a hétvégén magukra voltak hagyva, ami annyiban látszott meg, hogy a föld kiszáradt. Nem valami jó minőségű ez a föld, amit vettem, szerencsére csak 3 liter volt, így már el is fogyott. Ebből kifolyólag 1 ml Chili Focust adagoltam 1…..