Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Sallerbá

44 bejegyzést írt és 42 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Kevves Minnyájótok! Csabzottan ébrettem a rémálombó, melybe valami Pelikán nevü gátőr, akirő később filmet is csinátak, meg a tartótisztye vótak benne. A Virág mondott valami olyasmit, hogy ugyammá, kit csaptunk be? Magunkot? Mi tuggyuk mirő van szó. A politikusokat? Azok…..
Kevves Urajimék!Eléggé sokat beszégettünk a kocsmába jaz öreg Sanyiékka este, mer néztük közbe a tévét, ugyhogy mikó aztán éjfélkó ledőtem, nem es csodákozok, hogy meggyötörtek a rémlátások. Mer álmot láttam mámma éjje. Emondom mijet, hakarod, hanem.Vót ámomba egy…..
Na, Kevves kollégák, magyarok. Kicsit késve, - dolog vót a fődekenn, ki kőtt teregetni a trágyát – de köszönnyük meg Baj, ami Kordon nevü párelnök barátunknak, hogy engette piedesztálra emeni az álittólagos Ősellenséget, az Eredetet, avagy a Nagy Elnököt,  a Nagy…..
Kevves Felejim! Na, üddögélek a kocsma előtt, a Sorompóssékná, a kiülőssbe, a korlátnak ottan támaszkodik a körzeti, a megbizott, s szemlézzük az uccát a lapossakat pislogó, unatkozó szettember délutánni napsütésbe. Bringázik a naccseggü Jucika, a közértes, s a körzeti…..
Erkőccs, mit es monhatnék errő a naccerü tanálmányró: jó dolog, hát, sok vélleménye egy magyarnak állittólag nem es lehet rólla, hiszenn nem tanútuk eleddig iskolába, maj mostann a fenövekvő generációjó maj fogja. Hálistennek, ha széjjenézek a napégette róna…..
Sallerbá 2013.09.10 09:39:55
@maxval, a gondolkodni igyekvő birca: Kevves Bircaman ur! Lényeges mejjegyeznem akkó, hogy ennem egy cikk, ezegy blógbejegyzéss. Nyíván én es sejtem, hogy kommentye érdemi része a "szánalmas" kifejezés körű forogna, arra kéne mejjedzést tennem. Másrészt az almafa magoss ágánn a szettemberi napfénybe mán magányoss, de még vijaszossan fénylő érett, egésséges piros almát szerettem vón elérni vélle, ollyan formába, hogy kinyomtatom száz pédányba az irásst, esszétekerem s esszéragasztom üket egy hosszu pappérbotot képezve evvel.
Kevves adóstársak! Na, mámeg mitörtént, gyász még ollyan méjj nem vót, mind ami mostan a zsebeimbe dúll, hiszenn mivót: öreg fejje mostantó megszüntem hát önáló financijáliss identitás lenni. Igen, igen. Rákényszerittett a sors, a politikusok enyvess, ragacsoss keze, melyre a…..
Kevves felejim Elgyött a napja, mikó a maga méjjséges méllységébe, összefüggések szempontyábó is figyelembevéve köll elsőre nem látható egyértelmüségge környezetbe helyezni a politikát. Szóva, hogy ércsétek: vót, hogy a közeli Szombathelyenn vót akkó egy illyen…..
Kevves sorstársajim! Irok innet, az uzsorások és a nemzetmentő trafiklovagok között örlődő, fejit jobbról barra kapkodó, leesett állátt mán-mán hijába es kereső, igasságra szomjazó, de aztat soha meg nem kapó, cigerettájátó s lassan a cigerettája árátó es megfosztott…..
Kevves Sorstársajim, Svédek! Na, fekszek lé az árnyékba, a főd széllin, ebéd utánn, ojság a kezembe és a határontulli szavazatos mizérijáró óvastam, ettő fogva két perc múva már aluttam es, de ollyan álmot láttam, hogy a hideg verejték vert ki tűlle. Ez utobbi egyébkénd…..
Kevves utastársajim! Mesét mondok, ugyhogy kébzejjétek, mivót. Megyek be a közpondba, mondom, megveszem a lapot, meg illyesmi, iszok egy fröccsöt, megnézem, mén-e joll az iskola mellett a pógármester trafikja, szóva, gondótam, elütöm valami szokásossa a hétfő regget, nézem a…..
Na, kevves felejim! Ejött az idő, hogy amagyar fodball a magyar politika szintyére emelkeggyen. Avagy egy magyar futpallcsapat egyenértékü legyen pontossan egy tarisznya kiszáratt trágyáva. Biztossan avvan, hogy nem őtünk elég milijárd forintot beléjük, mostan ettő sértődötten…..
Sallerbá 2013.07.29 07:32:02
@doggfather: Tisztet doggfather ur! Valóba "részi" vótak, ahogyann Ön is - nyiván inspirácijót nyerve müvembő - irta. Azonba ez iten nem ety rekény - ahogyann arrat már más hezzászóllóknak es fehittam a figyelmét - hanem csak ety blokbejetyzéss. Megtisztellő, hogy rekényhez hasonlittyák, de azér én mégis csak a helyénn kezelem, némi önkritikáva: szóva ez csak egy blokbejegyzés, s illyen rövid terjedelmenn bellül vátoztatgatni a stilusson, véleménnyem szerind hiba vón. Az valóigaz, hogy messze vannak Mr. Füig levelejitő, körűbelű ollyan messze, mind Makkoshotyka Agadirtó...:) Véhetőenn azé, mer ezek má nem az ifju Füllig ur leveleji. Azokat már mekirta valaki. Egy Rejtő nevü Howard. Ezek már lekfejjebb az idősödő, rögmagyar Fülig ur leveleji lehetnének.Üvvözlette: A bloger.
Sallerbá 2013.07.29 07:39:33
@BHJ-962: Kevves BHJ-962! Perszehogy, a poggorica az Mondenekróban van, Albánijáva csak arra akardam célozni, hogy az ő lapdarugójik bemmarattak szinténn a ligaselejtezőbe, vagy mibe, s Albánijáva itthon jó lehet példálózni, mer bár személlyes élményejim szerind gyönyörü ország, mékis valamijér itthonn a pejoratif kivejezések között az emaradotsák egyik szimbólumának tekindhető a köznyevbe. Más témába - nem az elmaradottság témájába - Albánijáva még szóllás is van, a bőg mind az albán szamár nevü, ami szintén furcsa itthon, egy illyen távoli országga. Mer pédául mér nem szerb, vagy osztrák szamár szrepel ugye, na, de ekanyarottam nagyonn a témátó... reméllem a kérdésre kijelégittő válaszd kaptá. Üvvözlette: a blokker.
Sallerbá 2013.07.29 07:42:26
@Karipapa01: Kevves Karipapa01! A kommentye nagyon hizzelgő, egy pontyáva vitatkoznék: eme kitalát figura blokjával én nem szerednék bárkit es parodizáni, ez az én főszereplő levélirom anak a görbe tükörnek a tartója, amibe magam es jópárszó belenézek:) Üvözlette: a blokker.
Na, ese tuggyátok képzeni, mi vót! Lement falura a Baj, ami Gordon, s ottan olyan sót hozott esszé a Figyelszpárti baráttyai segiccségével, hogy csak na. Mer mivan. Alapbó, ha egy politikus, aki korábban má megbukott és lemén falura, átalába a kutyát se érdekli. Jelen esetbe…..
Ollyan álmom vót mámma, hogy aszittem, mentenn fölébredek, de valójába csak regge ébrettem fő. Na, emondom, mi vót. Álmomba mentem bé a főtérre, ahon a templom van, a kocsma, meg a bót, s ahon nem es olyan régenn még az öreg Sanyijék, - a párthozközelijéknek a csalággya,…..
Kevves Minnyájótok! Na, hazagyöttem a szabaccságbó, ahová a körzeti orvos küdött ingyenes üdűtetés végett a régi szottüdüllőbe, ahon az a fürdő es van. Má egy hétte korábban visszagyöttem, mer nem tuttam nyugonni, hogy mi lehet a tyukokka, a tehennel, a kacsákka, meg avva a…..
Kevves Népnemzetes Nagyurajimék!Azé tennap egy pillanatra rászorút a markom a vasvilla nyelire, mikó meghallottam a rádijóba, hogy mennyire egy tetü alakok vagyunk mink magyarok, hogy megpróbátunk spóróni a Tarzancickós adón, meg, hogyhát emijatt sajna meg kő emeni eztet a…..
Ádás, Békes stég!Na, akkó egyött az árviz. Nekiáttak a kasza trófea turisták es, hogyhát nézzék, ahogyann a többijek dógoznak. Ez tulajdonképpen olyan áttalános dolog, mint bármilyen közterülleti munka eseténn, mikó a munkások közű egy babrájja a szerszámot, a többi…..
Na, nézem árguss szemekke a hireket, s lám, mög lett a hét szük esztendő, a nagy nékülözések, az elszállott hitelekből való, valós háttértő nagyon mentes luxuskodás, meg a drága kenyér eredménnye. Megsimogatta a fejünköt az Érópai Biztosság. Aszonták, na, szünnyék meg a…..
Na, gyövök vissza a fődekrő, aztán mivan? Óvasom, hogy a miszter elnöki főkútturális Kenyérnyi szerü nevü megbizott megin micsinát, összekacsintva, vállveregetve szexualizált a Vidámszki nevü főszinházassa. Mármind, aszonta, hogyhát a szinház jó leszen, csak nem a buzikró…..
Kevves Minyájótok!Az eképesztőjenn álszent Ruhacsinálló nevü szabógyerek, a vidékfejlesztési népbiztosságró irta a levelit a rögvalóság megtörténte végett, melybe szerepel óllálkodó szocalista képvisellő és a magántulajdom. Mermivót: aszongya ez a vidékelvesztési…..
Zero már az első, kormányt dicsérő post megírását fontolgatta pénteken, amikor olvastuk a csütörtöki hírt, hogy a MÁV bújtatott áremelést hajt végre, vagyis május 15-től bevezeti a gyorsvonati felárat 258 gyors- és sebesvonaton. A pótjegy ára kilométer-tartományonként nő,…..
Sallerbá 2013.05.07 14:07:54
Ingyen nem jár semmi nyilván, ez a rendszer így kiváló, ahogy van. Aki dolgozik, attól vesznek el megint. Persze, a nyugdíjas, meg a kereset nélküli diák miből is fizetne? Hát a dolgozó apuka-anyuka pénzéből, vagyis megint csak a dolgozó, adófizető emberek járnak rosszul. És azért az elég nyilvánvaló, hogy nem a gazdag emberek szórakozása az órákig tartó vonatozgatás...

Egyébként ja, rúgjunk bele apáinkba, nagyapáinkba, nagyanyáinkba, minek mászkálnak vonattal, minek költöztek vidékre, majd tanuljon meg számítógépet használni, aztán majd mailben kap képet az unokáról, ha látni akarja. Meg a diákok is, menjenek a bányába dolgozni, ha vonatozgatni akarnak, nincs itt ingyenvonat a kis diákocskáknak... Ja, hogy ha mi leszünk nyugdíjasok, akkor a jelen diákljai lesznek a keresők és majd ők tartanak el minket, ha lesz még egyáltalán nyugdíjalap? És majd akkor nekünk, az akkori nyugdíjasoknak lesz hallgass a nevünk, hiszen a diákok azt tanulták, hogy nyuggernek, diáknak kuss a neve? Remek lesz...

Mondjuk, persze a dolgozó adófizetőkből nem lesz hatalmas szavazóbázis, az is kétségtelen... sikerült az elmúlt száz év politikusainak gallyra vágni az országot, köszönjük...

Ráadásul igenis bújtatott áremelésről van szó, egy újabb sarcról, hiszen semmiféle pluszt nem kap az utas a többletkiadásért cserébe az Unió legpontatlanabb vasútján. Három MTI hírcím máról (05.05), kora reggeltől kora délutánig: 1. Műszaki hiba miatt késnek a székesfehérvári, pécsi vonatok 2. Késnek a vonatok Budapest és Lőkösháza között 3. Műszaki hiba miatt késnek a vonatok a debreceni vonalon...
Sallerbá 2013.05.07 14:09:40
Jónapotkivánok Na, itten vidékre is akkó hát begyürüzött a vasúti katasztrófa, az egész falu arró beszél, hogy megen drágább leszen, ha gyorsvonatta ménk valahova világot látni, pédául a legközelebbi esztékába a hajnali vérvéterre, csak ide, alig kéccáz kilométerre, a…..
Jóregget kivánok! Na, amég kivótam a fődekenn ellenőrizni, hogy millyen kárt tettek a vetésbe a pockok, eterjett a hir, hogy a Figyeljél Ide párt, vagy melyik, ellopta a trafikokat a tősközönséges törzsközönség, legfőképpen a Szocilista Pár trafikvágyó barátjai elől.…..