Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Poszt Olok

0 bejegyzést írt és 68 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A szörnyállam felfalja gyermekeit. Ákos, nemzedékének legjelesebbje, aki a Kossuth-díj és néhány zsíros állami megrendelés viszonzása gyanánt bármikor készséggel visszaveri a fényt a miniszterelnök környezetében - ha nem is személyes élmény alapján, de láthatóan -,…..
Poszt Olok 2013.05.30 17:39:22
@solesz: Egyetértek. Mindaddig amíg Ákos Istent játszik vagy prófétának képzeli magát, addig csak szimplán szánom (bár régen szerettem a zenéjét). Onnan kezdve, hogy az emberek adójából pénzelik és ennek mértékét titkolják, nem csak, hogy ellenszenves pojáca, de kártékony élősködővé is vált. Gondolom nem 500Ft/db áron írta a szignálokat, sőt a jó magyar szokás szerint bőven túlárazva. Viszont az embereknek joguk van tudni és felülbírálni,h mire költi diktátorunk az adójukat. Kossuth-díj...sem ő, sem Pataki (szánalmasan buta) Attila nem tett le annyit az asztalra,h megkapják. Rengeteg olyan nagy magyar van aki megérdemelné, de mivel politikailag máshova vagy esetleg sehova sem tartoznak, ezért szóba se kerülhetnek. Ezzel konkrétan a díj értékét a WC papír szintje alá vitték. Gratulálok!

A nyugdíjasok piszkálásával sem értek egyet! Azon emberek nagy része ledolgozta az idejét, jár neki az a kis pénz amiből lassú haldoklásra ítélik (mert ugye az átlagember nem sokat kap).

Tisztelt Puzsér úr, lehet, hogy önnek nem munka az amit ezek az emberek csináltak 30-50 éven át. Mások oldaláról megkérdőjelezhető,h az ön arroganciája és az ezért (valamilyen munkaadó által) befizetett járulékok akár, csak fele annyit is érnek a jövő generációjának, hogy fizesse a nyugdíját majd (ami persze nem lesz), mint a mostani generációknak a mostani nyugdíjasok eltartása. Mert ugye egy kivénhedt suta, komplexusos szájkaratés, mégsem sokat (vagy semmit) dolgozik élete folyamán...akkor meg minek költsenek rá?

Nem Ákossal van bajom, hanem az elmúlt 30 év politikai tolvajlásának viktátoros kicsúcsosodásával, ami a végtelen pofátlanság szintjét csapkodja péklapáttal. Kérnék mindenkit,h nézze meg mit ígértek 3 éve ezek a politikai bűnözők (és korábban elődjeik), hasonlítsák össze a valós cselekedetekkel, majd a választásokon tények és nem politikai ideológiák alapján tegyék voksukat...persze csak akkor, ha lesz alternatíva, mert ugye Gyurcsány és Mesterházy nem az. Majd kapjon az ország egy szakmai szervezetek által megalkotott ALKOTMÁNYT és börtönözze be az új vezetés ezeket a 30 éve élősködő, bizonyíthatóan hazaárulókat.
Talán akkor változna valami itt. Addig amíg ez a szar van (hívhatjuk figyesznek, maszopnak, jobbiknak), addig csak a szart kevergetjük.
Reklámadó. Selmeczy Gabika olyan elbűvölő vicsorítással intette meg a kereskedelmi csatornák hírműsorait a szokásos butuska stílusában, amiben azért benne volt mind az előzmény bírálata, és a következmény kétséget nem hagyó ígérete is egyszerre. Név szerinti említéssel…..
Poszt Olok 2013.05.29 13:07:19
@$$$=$$$:
Századvég?? Kb mint ha az MTV1 adna politikailag hiteles képet. Erröl ennyit! Persze van akinek ez is elég, lelke rajta.

Aha...viktátor meghallgat valakit is?? Ez is új infó erröl a hataloméhes szerencsétlenröl. :) Közbiztonság?? Ez is hiteles felmérés lehet, ha napi 10-20 rendör szerel le (vagy szereltetik le, mert politikailag nem elfogadható) és megy pizzasütönek külföldre. Külföldön élek!...nekem ne magyarázzon viktátor vagy a századvég Mo. vagy a fityesz megítéléséröl külföldön. Böven van hallok itt erröl a pozitív megítélésröl nap mint nap. Ez is ugyanolyan hazugság részükröl mint minden eddig tett hazaárulásuk.

Félre ne érts, Gyurcsány se jobb ennél, söt az egész Mo.-i politikai "elit" hazaárulók gyülekezete.
Poszt Olok 2013.05.29 16:27:55
@$$$=$$$:
Mär megbocsätsd, de te tenyleg beteg vagy. Tudod mi a különbseg a között a szarkupac között amin Te es kedves pärttärsaid kaparäsznak egymäs kepebe hazudozva??? Itt az emberek nem politizälnak, hanem elnek es probäljäk elvezni. Majd amikor jönnek a välasztäsok akkor ertekelik az aktuälis kormäny teljesitmenyet es ha nem tetszik, akkor levältjäk öket. Ezzel szemben Mo-on van 2-4 pärt akik nagy egyetertesben szivatjäk a nepet, de közös jellemzöjük,h elsödleges celjuk az emberek tönkretetele es sajät boldoguläsuk biztositäsa. A hozzäd hasonlo kommunizmuson nevelkedettek pedig megszoktäk,h pärtban kell gondolkodni es jo szolga modjära azt is teszitek. Gratulälok. NEm tudom,h sajnäljalak vagy szänjalak a hülye politikai es nem gazdasägi gondolkodäsod miatt.
Poszt Olok 2013.05.29 16:38:59
@Fejesrob:
Csípem az ilyeneket. 2006.október 23-a után liheg, hogy élessel kellett volna lőni, hiszen terroristák, ma pedig ha szétverik a fidesz székházat fel van háborodva, hogy mekkora diktatúra van, mert elkérték a személyijét.

Azert az egy szint,h a bekesen üldögelö, de mocskos modon neha egyszerre käntällo terrorista diäkokat osszehasonlitod az ärtatlan maszkos, gyujtogato rombolo kedves emberekkel 2006-ban. Teged fizetnek ezert a gondolkodäsmentessegert vagy alanyi jogon van max 2 neuron az agyadban gätlo szinapszissal?
A 444 megszerezte az EU jelentéstevőjének Rui Tavarez jelentését, amit az Európai parlament később módosíthat még, de valószínűleg nem fogja nagyon felhígítani. A jelentés, pontosan igazolja az elmúlt időszak alkotmányvédő tüntetéseinek igazát, és egy Petőfi idézettel…..
Poszt Olok 2013.05.08 10:55:10
@Fejesrob: Mitöl hamis egy erv?
www.youtube.com/watch?v=Cqci73FA-gg
www.youtube.com/watch?v=fzkO46ZrogI

Igazad van, dugd a homokba a fejed es edd a maszlagot amit adagolnak neked.
Amugy nem a fideszgyülesröl szetszeledö tömegröl beszeltem, hanem a barikadepitökröl, a kukagyujtogatokrol es a macskakö doblokrol. Aki oda ment katasztrofaturistaskodni az megerdemli,ha öt is eltalaljak. Azert nagyon furcsa gondolkodasmod szegeny fityeszes szimaptizansokrol beszelni az ejszaka közepen akiket hazafele kezdett lövöldözni a gonosz rendörseg.... nem erzed az ellentmondast?
Amugy egy olyan pontot nem tamasztottal ala eddig szamokkal, amit mondtal. Azert te hamis ervezed a masikat. Viszont a gazdasagi lepesekre semmit nem mondtal.. Ok, hagyjuk abba. Jelek szerint Te sem akarod latni a fatol az erdöt.
Poszt Olok 2013.05.08 10:59:24
@kennyking: Lehet,h nem elsz jobban, de ez biztos az EU hibaja?? Nem lehet,h az orszag vezetöi a rossz, inkompetens gazdak? A penz nem csinal magatol semmit. Ahhoz megfelelöen kell felhasznalni.
A negativ befizetö azt jelenti,h egyik oldalra megy a kiadas, masik oldalra a bevetel. A bevetel (minden utan) több mint a kiadas. Azaz elönyös...lenne,ha nem lopnak szet az orszag vezetöi.
Poszt Olok 2013.05.08 11:01:24
@kennyking:
Ennek örülök, de akkor miertnem teszünk valamit ennek a csürhenek az elkergeteseert? Legyen vegre olyan kormany a köv valasztason, aki tesz is az orszagert. Nem pedig azt hiszi,h az emberek es az orszag van öerte....
Kormányunk mindent megtesz a népességünk növekedéséért - ha a kisbabáknak itthon mégsincs kedvük megszületni, hát a külföldön megszületőket is beszámolja ezentúl, legalábbis erről szól a statisztikai törvény módosítási javaslata.  "Az utóbbi években…..
A seggnyalonc újságírás prémium kategóriájában igazi mestermű született. A történet kiindulópontja nyilván az, hogy jobbos körökben nagyon menő lett az európai válságkezelés furcsaságait és elkúrásait úgy értelmezni, hogy a tehetségtelen unió, illetve a tagállamok…..
Olvasom, hogy a magyar baloldalt okolja a Fidesz a Magyarországgal szemben kilátásba helyezett monitoring eljárás miatt. Nem a kinyilatkoztatás hírértéke okán (milliószor hallottuk már az elmúltnyócév napjainkat is átívelő egetverését), csak az újabb, impertinens csúsztatás…..
Poszt Olok 2013.04.27 19:31:52
@wmiki: Gratulálok. Három mondattal jellemezted szellemi képességeidet, illetve ama 1.5 neuron meglétét a fejedben, ami a lélegzésen kívül másra nem tesz alkalmassá.:)
Sok ilyen gyökeret a fidesznek..jó pártkatona lesz belőled.
Részvétem Magyarország!
A blog indulása óta már sokszor elmondtam, hogy szeretnék mindenféle véleménynek helyet adni, így azoknak is, akik a maradás, vagy (mint ebben az esetben) a hazaköltözés mellett érvelnek. Finoman szólva is túlzás lenne azt állítani, hogy Nyba írásának minden részével…..
Igazi szenzáció történt a Fidelitas országos választmányának ülésén: Kocsis Máté összeszedte minden tudását, és a közönség biztatása - és remélem kellő ovációja - mellett elszámolt kettőig. Döbbenet, Feleim! Ha így halad a karrier és töretlen lesz a fejlődés…..
Poszt Olok 2013.04.14 15:57:56
@Fahéjas proli BoliDa – Ch.T. is, meg’há...: Akkor tedd azt amit én...viktátor maradt, én mentem. Így is idegesít amit csinálnak, de megélek és nem az én adómból csinálják a baromságaikat.:) Azt is el fogják érni,h mikor haza megyek látogatóba a családhoz, viszek innen kaját ajándékba (mert 3 év alatt olcsóbb lett mint Mo.-on) és ezzel sem az agyament adóbevételeiket növelem (csipssszadóó és társaik). Többet az a szar banda nem lop el tőlem. Sem az, sem a jelenlegi ellenzéknek csúfolt hasonlóan alkalmatlan banda.
100%-ban új politikai ELITET. A 89 óta lévőket pedig elszámoltatni a hazaárulásukért (párttól függetlenül)!
Kicsit is tájékozott olvasóink jól tudhatják, hogy Magyarország és/vagy a magyar kormány renoméja borzasztóan rossz külföldön. Mi magunk is évek óta foglalkozunk a jelenséggel, melyben a jogos kritikák teljesen hajmeresztő túlzásokkal keverednek; miközben az, hogy ennek a…..
Poszt Olok 2013.04.09 11:00:33
@Fejesrob: Nem ertek veled egyet. Ne ertsd felre, Mesterhazy, Gyurcsany tenyleg szepen leszerepeltek, mint miniszter. Bajnai legalabb probalt tenni valamit, igaz annak biztos tudataban,h ugysem kerül kormanyra a köv. valasztas utan. Eselytelenek nyugalmaval könnyü.
Az összehasonlitasod masik oldala:
1. Ki teremtette meg a törvenyi felteteleit a rövidlejaratu devizahiteleknek? Ki vett fel olcsobb IMF hitel helyett dragabb piaci hitelt? Ki fizeti ezt meg?
2. Allamhaztartas hianyarol ev vegen celszerü beszelni, annak tükreben,h milyen eszközökkel es kinek a karara ertek azt el. Viszont jogos kerdes lenne,h ki lopta el a MANYUP-ot az emberektöl? Kinek a kormanyzasa alatt dragul drasztikusan az elelmiszer (vilagvalsag nelkül)?
3. Mikor jutott vki el a csödig, milyen nemzetközi gazdasagi környezetben? Amugy fogalmilag kicsit megzavarodtam..ha eljutunk a csödig az nem csöd? Vagy csak majdnemcsöd? A majdnemcsöd is csöd?

Hozzavehetjük,h hol erzi magat biztonsagban az ember, ha ellenzeki, de szerinted egy felbujtott maszkos, gyujtogato bünözö bandat össze lehet hasonlitani bekesen tüntetö diakkokkal akiket utana több oras kihallgatasra elvisznek?

Szemkilövös ferit felelössegre vonni? Igaz, tegyük meg, van eleg büne, mint annak is aki utcara küldte a rombolo hordat, mert nem tetszett neki (az akkok meg demokratikusabb) välasztäs eredmenye. Melyik a nagyobb bünös?

HA feri felel a törvenyekben megfogalmazott kötelezettsegeit teljesitö rendörseg müködeseert, akkor viktator miert nem felel a miniszterei (selmeci, lazar, matolcsi) es sajät tetteiert es szavaiert???

Ne legyen kettös merced. Mindenkit ugyanugy itelj szemellenzö nelkül. Viktatorek semmivel sem jönnek ki jobban semmiböl mint az öket megelözö söpredek. Ugyanaz a szar mind.

Valos eredmenyek alapjan iteld meg mindegyik kormanyt. Ezt kene mindenkinek tenni es utana a fejehez kapni,h hogy tudtak az elmult kb. 25 evben ennyire palira venni. Mikor lesz vegre szakertö, az orszagert tenni akaro vezetes?
Mit ad isten, nem lesz rajta az „egyéni nyugdíjszámlán" az államosított magánnyugdíj-pénztári egyenleg. Orbán Viktor és tettestársai végighazudozták az elmúlt két és fél évet erről az ügyről. Amíg rá nem tették a kezüket a háromezer milliárd forintnyi magánvagyonra,…..
Poszt Olok 2013.04.07 21:49:53
@fal_adja_a_masikat: NEhéz eldönteni,h szimplán ostoba vagy-e vagy csak nem akarsz számolni. Kérlek..keresd ki,h a MANYUP-ba fizetett pénzt a MANYUP milyen arányban és hova volt köteles lekötni. Amíg ezt nem teszed meg, kérlek hallgass ebben a témában.
Munkahelyteremtésről, minőségről írsz, de gőzöd nincs a gazdaság szerkezetéről, az azt mozgató folyamatokról. Te beszélsz demagógiára menetelő emberekről, de te sem vagy képes ezen felül emelkedni. Ha képes lennél rá, akkor látnád,h ami most megy az évtizedekre lehúzza az országot. Látnád,h nincs gazdaság ami működne,nincs olyan munkahelyteremtés ami bármit segítene..sőt, a versenyszféra munkaerő felszívó hatása is csökken, mert a vállalkozásokat ellehetetlenítik. Ennek eltakarására kellett a közmunkaprogram, mert így nem látszik,h mekkora szart csinálnak.
Viszont igazad van. Sem a mostani ellenzék, sem a mostani kormánypárt támogatása nem ér semmit. Egy harmadik alternatíva kéne, aki az országért dolgozik és DOLGOZIK.
Poszt Olok 2013.04.07 21:54:48
@fal_adja_a_masikat: Nem mondtam egy szóval sem,h a MANYUP pénz biztosítókhoz irányítása piacot teremt. Az csak az állam belső hitelfelvételét szolgálja, de az emberek mégis kaptak volna valamit nyugdíjas korukra. Ami most = semmivel.
Egy szóval sem mondtam,h MSZP jó lenne. Soha nem szavaznék rájuk, de a fityeszre sem.
Poszt Olok 2013.04.07 22:11:50
@deruyter: Ha szart akarsz olvasni, akkor ajánlom figyelmedbe az alaptörvényt (fityesz pártújság..mert másra nem jó), illetve a gyerehaza.org 10 pontját. Vicces. :DDDDDD
Ez győzött meg,h ne akarjak egy ideig haza menni...és viktátor és talpnyalói eddigi ténykedése.
Ha kínos a helyzet, zárd le gyorsan a vizsgálatot A hét elején még magam sem akartam elhinni, de tényleg húsvéti sonkával, tormával gyűjtötte a Fidesz az idős emberek aláírásait a Belvárosban. A személyes adattal való visszaélés ügyét pedig úgy lehet a legjobban elrendezni,…..
Másképp növelné a foglalkoztatást az IMF, mint az Orbán-kormány, és kétharmados arányban igazuk is van. Ha alaposabban megnézzük az IMF pénteken nyilvánosságra hozott riportját (pdf), itt-ott mintha a sietség nyomait fedeznénk föl.  Az 5. oldalon a 2012-es 18 százalékos…..
Poszt Olok 2013.03.31 20:25:33
@pánpéter: Forint alapú hitelem van és az "át nem hárított terhek" hatására egyik napról a másikra 13%-al emelt a bank rajta. A PSZÁF megrándította a vállát, mikor panaszt tettem. Nekem ne magyarázd,h 2008 miatt van! Európa más országaiban 2009 óta nincs válság, csak nálunk...mondjuk ott nincs fülkeforradalom és állandó ellenségkeresés sem. Értesz Te a közgazdaságtanhoz? Ezt tényleg minden tiszteletem mellett kérdezem... HA értenél, tudnád,h az árfolyamgát semmit sem segít senkinek, csak elodázza a problémát és 5-10 évvel tolja ki a család gazdasági összeomlását, illetve megnyújtja a hitel hosszát.

"Viszont nincs is magánnyugdíj megtakarításod" - de van, csak nem kötelező, hanem önkéntes nyugdíjpénztár.

Igen? Viszont a fizetésedből ugyanannyit vonnak le, mint a mikor volt MANYUP csak állami pénznyelőbe megy, amiből biztos nem látsz viszont semmit. Ezen felül lehet MANYUP-od, de ez plusz teherként jelentkezik, azaz ez is egy ELVONÁS.Ne légy szemellenzős.
Poszt Olok 2013.03.31 22:09:39
@pánpéter: Mit zavar Téged, ha a MANYUP vezetők jutalmat kapnak, ha Te bőven infláció felett kapsz kamatot? Az államnak és a közgépnek fizetett adóból látsz valamit viszont? SEMMIT.
Nem érted. Ami korábban a MANYUP-ba ment, azt TE 100%,h visszakaptad volna nyugdíjazás után. Havi vagy egyösszegű visszatérítésként. Állami nyugdíjad nem lesz 2020 után. Mivel elvették a MANYUP-odat ami nem a nettó fizetésedből jött le, azaz nem csökkentette az életszínvonalad fenntartására fordított összeget (addig, ha Te indítasz megtakarítás kötvényt, az a nettó pénzedből jön le). Valóban öngondoskodás a megtakarítás...mint ahogy a MANYUP is az volt. 3 lábon állás volt a cél(állami nyugdíj+MANYUP+megtakarítás). Jelenleg ebből: nyugdíjad nem lesz. MANYUP-od ellopták, megtakarítás az ország lakosságának 80%-nak drasztikusan csökkent, hála viktátor és dilettáns talpnyalói ténykedésének. Hmmm..dübörög a gyorsnaszád.
Poszt Olok 2013.03.31 22:37:48
@pánpéter: Sajnálom, hogy közgazdaságtanban nem vagy otthon. Tudnád,h mi mit jelent és mi a hazugság abban amit eladnak neked kommunikációval. Ami MANYUP volt, azt most is fizeted, de nem kapod vissza ez 100%, mert a nyugdíjrendszer nem megtakarító rendszerben működik. Ciprus nem fogadta el az IMF-et ha jól tudom, és mégis szivat. Tények a politikai kommunikáció ellen nem képezhetik vita tárgyát. Sajnos Te jobban hiszel a politikai kommunikációnak, minthogy számoljál. Közgazdászként tudom,h hazudnak.
Publius Vagy ingyen, vagy sehogy? 2013.03.24 13:08:29
A minap volt szerencsém belebotlani egy, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának dékánjával készített interjúba az mno.hu-n. Botos Máté dékán úr szinte minden egyes szavával egyet lehet érteni, és egyet is értek a többségével, azonban…..
Poszt Olok 2013.03.25 11:01:42
@IP gyűjtögető: Milyen egy elhallgatott államcsőd? Ez igazán érdekel.
Sok történetben szerepelt már itt, a blogon is az, hogy mennyire kell vigyázni külföldi munkavállalásnál (is...), hogy mit ír alá az ember, és milyen közvetítőkön keresztül vállal munkát. Ferenc története Németországon és Anglián át Svédországig tart, nem kevés…..
Poszt Olok 2013.03.20 13:04:08
@Azbej Tristan: Olvastam azt a "szinvonalas" oldalt. Egy masik posztban tökeletesen felboncoltuk kint levö magyar tarsaimmal együtt. Arra jutottunk,h nagy baromsag az egesz es biztos jo sok penzt kapott az aki elkeszitette (kb 1 ora alatt) ezt az oldalt.

En azutan dobbantottam,h elloptak a nyugdijamat. Azt mar nem vette be a gyomrom. Nem könnyü kint, de 100x nyugisabb, mint otthon es nem azon kell gondolkoznom,h holnap miböl veszek kajat vagy fizetem be a szamlakat. Hülye voltam, mert hitelre vettem otthon egy lakast...szivja is az allam es a bank karöltve a verem! No comment!!!! Az en tapasztalatom:

Diplomas embert megbecsülik (mintha külön kaszt lenne). Aki dolgozik, azt elismerik es hagyjak dolgozni. A kollegak mindenben segitenek amiben tudnak (hianyos nemet nyelvtudas ellenere).Engem segitett eddig a munkaadom es a kinti magyarok is segitik egymast, viszont nem egy olyanrol hallottam,h MAGYAR vallalkozo vagott at magyar embert... Ez azert beszedes! Jaaa.. es a munakszerzödesemet elolvastattam nemetül normalisan beszelö magyarral, mielött alairtam!
Poszt Olok 2013.03.20 13:10:43
@Whave: Heeee...annyira öreg nem vagyok. :) Csak a tisztessegtelenseget nem veszi be a gyomrom. :)

Amugy en is mar parszor megkaptam otton maradt "honfitarsaimtol" a hazaarulo, szarember jelzöket. Mondjuk röhögök csak a szanalmas barmokon, de az elejen rosszul esett,h pont ilyenek mondjak rank...
A feleségem kapott egy SMS-t a Belügyminisztériumtól ezzel a szöveggel: Segítünk! Ne hagyja el a gépjárművét! Ha elfogy az üzemanyaga, üljön át egy másik autóba! Belügyminisztérium Nos, az asszonyka jelenleg – teljes szerető pereputtyunkkal – a jólfűtött, barátságos…..
Poszt Olok 2013.03.15 17:27:51
@reloaded: Melyik resze nem tetszettr??A hazaarulo?? Miert? Mi mäs lenne? Remelem,h a magadfajtanak nem hianyzom. Tudod mi a különbseg Mo. es No. között ??? Itt mar akkor mindent felkeszitenek, mikor csak az eselye megvan. Ott meg felkeszületlenül eri öket minden, mert csak a penzt tudjak kilopni az emberek zsebeböl, de latszatintezkedesen es diktaturan kivül mast nem tudnak csinalni. Itt megvan a hatasköre mindenkinek es a felelössege is. Ott csak a pofaja nagy minden idiota politikusnak, de semmihez sem ertenek...azert a frankot meg akarjak mondani. Jaaaa.. es nincs következmenye, ha valamelyik politikus hibajabol (mert nem volt a helyzet magaslatan amikor kellett volna)lebenult orszagreszben akadozik a segitseg.
Mielött mast kritizalsz, ertekeld a tenyeket es az alapjan alkoss velemenyt..bar akkor valoszinüleg kiabrandulnal a politikabol.
Poszt Olok 2013.03.15 17:29:42
@vackor1: Cellainfo alapjan a telefonod beazonosit,h hol vagy (talan 5x5m2-es körben). Ez alapjan szerinte lehetseges lenne,h adokörzetenkent valtozanak az ertesitettek
Nem, nem csak magyar probléma. Globális probléma – sőt, a globalizációhoz tartozó folyamat az elvándorlás, a népességmozgás. A TÁRKI kutatásai szerint közel félmillió magyar él külföldön. De ez a létszám valóban ennyi? Fél millió magyar állampolgárnak van biztos,…..
Poszt Olok 2013.03.14 08:43:37
@nincs_itt: En is beneztem oda a peldadon felbuzdulva. Huuuu... nagyon ütös a 10 erv Magyarorszag mellett. Olcsobb orvosi ellatas..ja. Nem megelözö, hanem "problema" kezelö hozzäällässal. Itt a Krankenkasse evi 200EURO-t nyom a zsebembe, ha nem cigizek, elmegyek a fogakat ellenöriztetni, sportolok.. Otthon mit kapok, ha megelözök? SEMMIT! Csaladbarat szoc. rendszer..: itt is visszaveszik a fizut, ha gyereket mesz nevelni, de melle tamogatnak is...nem kicsit. Viktatorek es elödeik csak pisloghatnak, h mennyire. A 9. pont egy agyhalal. Szot sem erdemel. Uj ötlet Mo.-on? Mire fel?Nincs fizetökepes kereslet egy uj ceg alapitasahoz. Teljesitmenyt dijazo jövedelem: na persze...veletlenül csokkal vagy szerencsevel jo helyre kerültel, akkor kereshetsz. HA öneröböl helyezkedsz el, 95%,h kihasznalnak a munkaadoid minimälberen. 1. csalad: innen tudom tamogatni a szüleimet. Ott magamat is alig tudtam eltartani. Az a barom aki azt irta, csoda,h el! Eröltetett az egesz. Mondjuk ennyi sületlenseget összehordani csak az kepes akinek a fejeben veletlenszerüen talalkozik az ott szekelö max 2db neuron. Gondolom ezert fizettek par szaz milliot.
Poszt Olok 2013.03.14 10:54:05
@zombizan: Mint külföldre vetödött reagalnek... Nem tudom hol fog felnöni a gyerekem, mert azt sem tudom,h en pontosan hol elek majd. Viszont (mint ahogy engem is tamogattak a szüleim)tamogatni fogom ,h ott telepedjen le, ahol boldogsagot es biztos, nyugodt megelhetest talal. Nehez a szerettektöl tavol, de ülni a langyos fosban es szenvedni meginkabb nehez lenne.
A "vörös csürhe" újra mozgolódik! Az MSZP  készített egy videót, afféle depis hangulatjelentést. A "magasztos" cél az volt: lássa mindenki, hogy is fest Magyarország ma! Természetesen voltak olyan balfékek a film alkotói,  hogy bőven hagytak támadási felületet a…..
Poszt Olok 2013.03.07 13:09:36
@Farkantoán Chatpartner: Ok, ebben igazad van. Viszont ettől még nem jobb egy grammal sem a jobb oldal "gazdaságpolitikai" rendszere. Sőt, ennél károsabb rendszert még nem láttam.
Poszt Olok 2013.03.07 13:22:31
@windex: Nem fejlődtem sehova. Mindig is ezt vallottam és igyekeztem ennek tükrében a legkisebb rosszra szavazni. MSZP-re nem tudnék többet voksot adni, mert bizonyította,h alkalmatlan a kormányzásra. Fidesz néhány politikusát ugyancsak elszámoltatnám a hazaárulása miatt. Jobbik röhej, LMP nulla. Bajnaiékkal az a gondom,h rengeteg az olyan szereplő ott akik bizonyították az alkalmatlanságukat. Szóval örülnék egy valódi forradalomnak az országban, de kétlem, hogy olyan szakemberekből álló társaság létezne az országban, akik át tudnák venni ezeknek a helyét.
Poszt Olok 2013.03.07 13:50:44
@windex: A közélet fejődése esetén nem ülne az a 3xx politikusnak nevezett szégyenfolt a parlamentben. Nem egy megmondóember takony vezetné a BKV-t, nem barát és család közeli cégek kapnák az összes állami megbízást.

Viszont viktátorék elértek valamit.... az építőiparban nincs már körbetartozás...mondjuk építőipar sincs. :DDDD
„Mint kormányrudat használta a reményt és a félelmet; az egyiket, hogy féken tartsa az athéniak önteltségét, a másikat pedig, hogy felemelje és vigasztalja őket, ha kedvüket vesztették.” (Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok)   HAZAFIAS KÖTELESSÉG MARADNI ÉS EMELNI A…..
Poszt Olok 2013.03.01 11:20:56
@Lencsés István:
Mint ahogy te is hibázol írás közben, úgy más is. Viszont addig nincs jogod kritizálni senkit, amíg te nem küszöbölöd ki ezt a hibát saját magadban, mert másnak is jogos elvárása lehet veled szemben, hogy helyes mondatszerkezetekkel és helyesírással oszd meg vele az észrevételeidet. Arról nem is beszélek, hogy a témába (a fentiek figyelembevételével) nem illő "érveknek" nincs helyük.
Poszt Olok 2013.03.01 11:57:06
@Lencsés István:
A tény az tény... Azok leírt szabályok, konkrét (valós), számokon alapuló statisztikák. Viszont neked, kötelességed nem elfogadni minden eléd tolt "tényt". Köteles vagy ellenőrizni a forrás valóságtartalmát. Amennyiben ezt nem teszed meg, nem értelmezhető a helyesség és tényszerűség fogalma nálad. Én nem kérem és nem kritizálom mások helyesírását, mert az enyém sem tökéletes. Ezt hívom önkritikának, illetve élek az ártatlanság vélelmével, hogy valaki véletlenül rontott...mint ahogy én is elvárom ugyanezt az írásom megítélésekor.
Poszt Olok 2013.03.01 15:24:04
@bőrmók:
Külföldinél nem teheti rá a kezét, de az már bonyolultabb dolog. Ott az odautalás drága.
A hagyományoknak megfelelően immáron 15. alkalommal értékelte a miniszterelnök hazánk teljesítményét. Bár épp a tegnapi napon hozta nyilvánosságra az Európai Unió, hogy nem bízik a magyar hiánycél 3 százalék alatti tartásában, illetve az 1 százalékos gazdasági…..
Poszt Olok 2013.02.23 16:53:07
@Poszt Olok:
Még egy apróság!! Orbán és talpnyalói vajon az államadósság csökkentő alapba mennyi pénzt fizettek be????? Ez elég beszédes infó lehetne...Minden, a tényeknek ellentmondó szöveg csak szócséplés.
Poszt Olok 2013.02.24 14:52:19
@Airgüzü:
20 év múlva ez a hulladék "ember" rég a földben fog rohadni a jelenlegi "szakértő" minisztereivel együtt..nem hülye, azért ígér 20 évet, mert tudja,h a kutya nem fogja tudni számon kérni rajta a hazudozásait.