Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Forever Kiss

0 bejegyzést írt és 19 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A blog indulása óta már sokszor elmondtam, hogy szeretnék mindenféle véleménynek helyet adni, így azoknak is, akik a maradás, vagy (mint ebben az esetben) a hazaköltözés mellett érvelnek. Finoman szólva is túlzás lenne azt állítani, hogy Nyba írásának minden részével…..
Forever Kiss 2013.04.15 08:10:45
@BoGyesz: erről beszélek, látványosan hülye propaganda
A jó király betiltotta a seggfejek vonulását, de ez nem elég, sőt, ez sokkal több, és jóval ízléstelenebb is, mint amit megtehetett volna. A liberális sajtó és bloggerek az indextől a cinken át a kettős mércéig azon derpegnek, micsoda alávaló húzás az Élet menetére…..
Nehéz felismerni a valóságot. Akkor is nehéz, ha az képünkbe vigyorog, ha kupán csap bennünket göcsörtös bunkójával, ha elgáncsol, földre taszít, ránk tapos és hintázva üldögél hátunkon egy kicsit. Álmaink, fantáziáink, a világról alkotott mesés hiedelmeink, képzelt…..
Üzenet a hisztérikus nyugati médiának: Magyarország tudja, hogy milyen egy diktátor. Orbán Viktor biztosan nem az. (Tibor Fischer írásának magyar nyelvű fordítása , The Guardian, április 3.)   Néha elgondolkozom, mi lenne a reakció akkor, ha egy magyar állampolgár…..
Fekete hajú lányok Zahyra 2013.04.03 07:55:00
..
Forever Kiss 2013.04.04 19:09:39
Jobbegyenes Az ország neve: Halál 2013.03.28 17:32:33
Miután nem kevesebb, mint 17 hónapig nyálazták, végre közreadták a 2011-es népszámlálási adatokat. A KSH adatsora számtalan grafikont, táblázatot és kimutatást tartalmaz. S ezek egyetlen szóvá állnak össze: HALÁL. Essünk túl gyorsan a rettenetes számokon, amelyeket ma…..
Nem is olyan régen rávettem magam, hogy eltöltök egy teljes napot a mobilom nélkül. Az ember azt hinné, hogy mennyire egyszerű a telefonmentes élet, de egy ilyen próba során könnye rá lehet jönni, hogy a telefonunk sajnos olyan mértékben megkönnyíti az életünket, hogy a hiánya…..
Döbbenetes infografika a Business Insideren: míg az eurózóna átlagos munkanélkülisége nő, addig Németországé meredeken csökken. Talán nem is esnek egybe Németország és az eurózóna maradékának érdekei? Talán nem is érdekelt Németország az eurózóna Németországon kívüli…..
Késik a kerettantervek akkreditációja, de ha lefogadják, heti egy órában kerékpározást is lehet majd oktatni az általános iskolákban. Az intézmények a szabadon tervezhető órakeret terhére vezethetik be a Bejárható Magyarország tanterv mellett megjelenő speciális – bringás,…..
Forever Kiss 2013.03.21 18:24:44
Fotó: Mandiner.hu Természetesen ez nem jelenti azt, hogy robogunk egy zöld szélsőjobb párttá alakulás felé, ott voltunk a Tibetet támogató tüntetésen is. Számunkra fontos, hogy minden nép tartsa tiszteletben, sőt, támogassa a másik szabadságát és kultúráját, így nehezen…..
Miután Áder Jánosból Darth Áder lett és ezzel elkaszálta magát minden jóérzésű állampolgár előtt, valamint Viktor is inkább Brüsszelben folytatja holnap a szabadságharcot, úgy érzem, a kormány agyhalálával nem is kéne foglalkoznom ma, nem is fogok. Ma olvastam, hogy mi,…..
"Ezek egy hét alatt összeraktak egy kiáltványt, két hét alatt egy honlapot, három hét alatt meg egy komplett pártot..." (Scheiring Gábor egyre csendesebb blogja) És öt hét alatt már alá is írták a megállapodást a közös listáról Bajnaival, és a korábban nyíltan chavezista…..
Forever Kiss 2013.03.20 23:56:06
Egyetlen nap, és az országos hókáosz kapcsán is csodálatosan megmutatták Orbánék, hogy milyen sajátosan gondolkodnak a magáncégekről. Utálják, szívatják, köpködik és adóztatják őket, de azért a kapacitásaikat, szolgáltatásaikat szeretik/szeretnék (ki)használni. 1,…..
Valóságos showműsort csináltak Kínában négy külföldi állampolgár kivégzéséből. A valód valóságshow nem mindenkinek tetszett. Családjáról beszél egy mianmari fiatalember egy kínai tévé kamerái előtt. Naw Kham nem szeretné, ha gyermeke is hasonló sorsa jutna, mint ő. Őt…..