Regisztráció Blogot indítok
Adatok
H Krix

0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2013.02.01. óta tag.
Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szociális fóbiások küzdelme a nagyvilággal Szociális fóbia nálam 2013.06.06 21:30:00
Az egész életem kérdések tömkelege. Miért vagyok más? Miért nem vagyok olyan normális, mint a többi ember? Miért nem tudok egyszerű, hétköznapi életet élni? Könnyedén barátságokat kötni, állást szerezni, elbeszélgetni bárkivel, beilleszkedni egy munkahelyi környezetbe? Nem…..
H Krix 2014.02.21 12:13:08
Hihetetlen ez a bejegyzés. Eddig örökösen azt hittem, hogy velem van valami gond, bennem van a hiba, de most a bejegyzésedet olvasva... mintha csak én írtam volna, de szóról szóra. Nálam ez már évek óta tart, kibírhatatlan, volt mélypont, a legmélyebb is. Nálam is tini koromban kezdődött, szintén azt hittem, hogy majd kinövöm. Amint vége lett az iskolának, dolgozni kezdtem, az állapotom folyamatosan romlott. 4 évig dolgoztam suli után, majd végleg megtörtem, nem bírtam tovább az erőlködést, felmondtam és elzárkóztam a 4 fal közé. Az életem teljesen megrekedt, se előre, inkább csak hátra. Szörnyű érzés azt nézni, hogy mindenki más éri el a maga sikereit, végzi a mindennapi teendőit, én pedig... én még a szemetet sem vagyok képes rettegés nélkül kivinni a saját portánkon. Október óta, párom hatására orvoshoz mentem ezzel, de egyszerűen elképzelhetetlennek tartom, hogy ezt kiszedjék belőlem. Alapjaiban kéne az életszemléletemet megváltoztatni, de ezt képtelenségnek tartom. A kezelések elején bizakodtam, jobb volt a hangulatom, mert megcsapott valami remény, de mivel nem sok minden változott körülöttem, ez a lelkesedés leapadt. Az az igazság, hogy pont a kezelések miatt kissé elkényelmesedtem, mert papírt kaptam arról, hogy beteg vagyok és így jogot is éreztem ahhoz, hogy engedjek neki és kimutassam. Már jogom van a négy fal között lenni és megtehetem, mert beteg vagyok és senki nem szólja meg. Persze nem mondom, hogy amíg nem beszéltem a betegségről jobb volt, mert akkor a gyötrő kényszer szenvedtetett, hogy mennem kell, ki kell mennem, meg kell tennem, mert mégis mivel magyarázzam azt meg, hogy nem akarok elmenni a boltba tejért? Vannak jobb pillanatok, vannak gyötrelmes (olykor halálvágyas) pillanatok, mert az élet így több mint élhetetlen... Mit tehet az ember? Erőltesse a gyógyulást? Van értelme? Sikerült már valakinek? Rendezkedjen be erre az életre, mert szabadulni nem fog tőle sosem? Vállaljon otthoni munkát, ne legyenek barátai, kísérettel menjen csak utcára?
Mit csináljon az ember ha ez a betegség már a párkapcsolatára is rátette a kezét? Szégyent, félelmet és zavart érez már a saját párjával szemben is? Rettegek az emberektől, de rettegek a magánytól is. Mi lesz ha egyedül maradok? Kinek van türelme hosszabb távon egy ilyen emberhez?
felhasználási feltételek adatvédelmi tájékoztató segítség jogi problémák dsa impresszum médiaajánlat süti beállítások módosítása