Regisztráció Blogot indítok
Adatok
stanmore

0 bejegyzést írt és 484 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Labdafényezés, zsebkendőnyi cselek, bokapasszok? Az kell? A hazai pályána 1-3-ról kezdő Barcelona hozza neked, hiszen muszáj hoznia, ha nem akarja újra felgerjeszteni az "első erős csapat..." kezdetű mantrát. Sziklaszilárd, mérnöki pontossággal megkomponált…..
stanmore 2010.04.29 21:29:13
@Rico1: Engem meg az a sunyiság bőszít fel ,ami a Barcára általában jellemző.Szegény Busquets csak azt csinálta ,amit szokás a Barcában ,és amit pl korábban Messi is művelt a Chelsea ellen.A hülyegyerek még buta is ,mert tudhatta volna ,hogy amikor kikukucskál a keze mögül a haldoklása közben ,hogy beveszik e a nagyjelenetét ,akkor a száz kamera közül egy biztos leleplezi.Az igazán nagy csapatok nem szorulnak rá az ilyen cigánykodásra ,gondoljatok csak a nagy Reálra vagy a Puskás féle Honvédra.Ezeknek a nyomába nem jön ez az impotens tili toli játékot játszogató Barca,amelyik a hátul való adogatással is csak a nagy mellényét fitogtatja ,aztán meglepődik ,amikor egy igazi focit játszó és valódi csatárokkal rendelkező csapat pofánveri.
Mondhat Jose amit akar, ez bizony előrehozott döntő, avagy erre vártunk egész évben: valószínűleg a világ két legjobb csapata találkozik. Idén már összefutottak egyszer, akkor a milánói döntetlen után simán nyert a Barca, és talán most is úgy vélik a szurkolók, hogy a…..
stanmore 2010.04.21 00:36:06
@BillyMack: Ja és csacsenoljál csak ,hacsak nem te vagy a Hajdú B.
stanmore 2010.04.21 00:48:13
@BillyMack: Halgassál már bele a közvetítők dumájába .Van nekik egy sablon szövegük ,és szinte elélveznek ha egy Messi levesz egy labdát ,miközben másnál ezt észre sem veszik.És ez bizony az újságírók zöménél így megy .Így aztán nem csoda hogy a sztárocskák személyes sértésnek tekintik a bírótól ,hogy nem ők nyertek.
És én mán csak ilyen hülye vagyok ,igaz nem egy két video alapján ,hogy sokkal nagyobb kalibernek tartom a foci történelmében Puskást ,de pelét eusebiót még Maradonát is mint messit.
Ugyanis ehhez áttekintő képesség kell, igen régi videók is, szakvélemények személyes emlékek és érzék .
stanmore 2010.04.21 00:54:43
@BillyMack: Murinho pedig nem röhejeset mond ,mert még nem is említette azt ,ameccset ,amikor a színészkedő Messi sunyin kiállítatta a chelsea játékost és azt ameccset emiatt elbukták .A tavalyi meccs az meg égbekiáltó volt ,fordított estbena Barca még ma is azon rikoltozna mint egy sebesvalagú csirke .Az persze nem érdekes ,de ma aműesés miatt rinyálnak.Én a bíró helyében ki is állítanám utólag a reklamálókat.mind.Nadehát ezt a nagy Barcával ,Platini kedvenc csapatával nem lehet megtenni ,mert akkor vége a bírói karriernek.
Miután Szanyi Tibor belefutott a saját öklébe, felmerült bennünk, hogy egy ekkora égés után még Szomáliában is visszalépne egy jelölt, de ő biztos nem fog. Igazunk lett. Ildinénit megszégyenítő rezzenéstelen arccal kiállt és sajtótájékoztatót tartott "Itt jó…..
stanmore 2010.04.17 10:46:08
@Kalmár: Te honnan tájékozódsz?biztos az Echo Tvből.Hidd el ,hogy a fideszes ügyeket ugyanúgy fel lehetett volna tunningolni ,mint az MSZpsekét.csak két nevet említek ,akik sokkal többet loptak mint Zuschlag és max felfüggeszettett kaptak ,és zsíros állásokat töltenek be ma is : Varga Tamás ,Virág lászló .És folytathatnám estig.nem kell ám mindent beszopni ,ami szajkóztak reggeltől estig nektk.
stanmore 2010.04.17 10:52:11
@Advocatus_Diaboli: Na nyilván amásodik fordulóban is tiszta véletlenségből kb 2000-en meg akarják majd mondani az ottlakóknak ,hogy ki legyen aképviselőjük .Ezért akár éjjel kettőig is sorban állnak ,és aztán mint demokratikus hazafiak hazamennek és lejelentkeznek a fideszes kommiszárnál.
Egyébként ha nem vetted volna észre Szanyi számba vette a lehetőségeket ,míg a Fidesz konkrétan csalt is .
stanmore 2010.04.17 10:55:52
@Illúzióromboló kockacukor: Te tényleg ennyire naív vagy vagy csak megjátszod?
A Stop.hu információi szerint Orosz József napokon belül abbahagyja rádióműsorát, és gyorsan Kanadába távozik. A lap információi szerint a Kontra már csak április végéig marad műsoron, azután a rádiós műsorvezető állítólag a tengerentúlon fog tanítani. De hogy mit, arról…..
stanmore 2010.04.17 10:19:33
@vernarancs: Nagyon tévedsz Vona maga is zsidó ,hiszen megjelent a kurucinfon ,hogy Gyöngyösön acsaládja milyen meghívókat küldözgetett fiuk beavatására egy spéci zsidó szertartáson.
stanmore 2010.04.17 10:20:40
@Tibi bácsi: Az miért van hogy a jobbosok 95%-a primitív?
 Megtörtént. Mélységesen megalázott bennünket a magyar országgyűlés. Parlamenti képviselőink – a szocialista párt vezetésével, a Fidesz asszisztálásával - tegnap sárba tiporták emberi méltóságunkat, megkérdőjelezték kulturális identitásunkat, megfosztottak…..
stanmore 2010.02.24 00:41:15
@tundrazuzmo: Má bocs ,de hogy lehet egy neonáci érzelmű értelmes?Mikor csak a torka véres az érzelmeinek?
stanmore 2010.02.24 00:48:17
@mi nem foglalt még: Izrael azt nem fogadta el ,hogy visszacsapása eltúlzott volt az Ensz szerint .de mondjuk az elgondolkodtató is ha az Ensz semmi garanciát nem ad ,ők visszavonulnak ,aztán az arabok újra támadnak egy jobb pozicióból.Másrészt miféle jogalapja is volt a palesztinoknak ateljes területre?Tán csak nem az ,hogy szétszórva ott éltek egy időtartam idején.de mikortól számít?mert mondom elöttük meg zsidók éltek ott.Ha meg az erő az érdekes ,mintahogy Árpád is úgy foglat hazát ,akkor mi is aprobléma?ne égesd magad ,hogy az övék volt aterület.Nem volt államuk ,és ami al éányeg ,pl László betelepítette a kunokat hozzánk ,tehát nem látom ,hogy miért baj ,ha más is él ott ,amikor az őket nem hátráltatná ,sőt.?Persze csak ha béke van.
stanmore 2010.02.24 00:52:18
@mi nem foglalt még: Akkor hurrá ,mert akkor igazságos volt az államosítás zsidó vett el zsidótól.Ilyen kicsiségekkel ,meghogy állami tulajdon ,nem érdemes törődni:)
Majd akkor fogják büntetni amalenkij robot tagadást ,ha egy bakancsos csapat felvonul és a focimeccseken azt üvölti ,hogy indul avonat gulágra.Addig minek?
Na pá!
Sok dolog miatt jó blogot írni, az egyik ilyen az, amikor befut egy-egy csodálatos, váratlan, zseniális komment. Tegnap indexes hrügyelet közben írtam egy villámpublicisztika-szerűséget a XXI. század eddig legnagyobb magyar tökfilkójáról, Szabó Jánosról, a Nemzetvédelmi Egyetem…..
stanmore 2010.02.17 19:40:31
@papillon: Ez rendben van ,de miért kell egy ilyen kabarét csinálni a letartóztatásból ?,miért nem hívták be mondjuk egy irodába ,és fogták el ott .Ez olyan volt mint az 50-es évek AVH-s letartóztatásai.
stanmore 2010.02.17 19:54:43
@phaidros: Nem pont ,hogy azokkal nincs probléma ,azokat rabláncon vezetik el ,csak a fideszesek röhögnek a szemünkbe ld Schlecht Cs. Várhegyi ,ezeket nem teperik le ,mert ezek törvény felett állnak.
stanmore 2010.02.17 19:56:06
@tom sailor: Akkor még azokban is több intelligencia ,és rátermettség volt mint a mai prosztókban.
comment:com Hajdú Péter álma 2010.02.08 16:22:00
Hajdú Péter megcsinálta. Nem hiába mentette el vezető szocialista politikusok számát, nem hiába szólította apukának Medgyessy Pétert, vagy hogy annyit vacsorázott Friderikusz Sándorral. Így visszatekintve pedig még az sem volt rossz befektetés, hogy annyiszor csináltak belőle…..
stanmore 2010.02.08 21:42:18
@kívülálló: Ki az a gellénházy szörpilla?
Egyébként Hajdú nem "jár valakivel",mert mifelénk ezt úgy mondják ,hogy "fantomra ugratják" a disznót.
stanmore 2010.02.08 22:14:04
@NemesMedves: neked mindenről a politika ugrik be? Vagy csak kiadták kampányfeladatnak a polgári körben? Mellesleg Orbán vezér még műsort is unalmasabban vezetne ,mint a felsoroltak.
  Meghalt egy lány az éjszakai buszon - hívott fel egy ismerősöm szombaton. Hangján érezhető volt, hogy nem tud mit kezdeni a tehetetlenség dühével. A huszonéves lány a kispesti Kossuth téren szállt fel a 914/950-esre (sajnos, hogy melyik volt, arra nem emlékezett…..
Sziasztok!   A BKV sztrájk kapcsán szeretnék megosztani veletek pár gondolatot.Sokan vagyunk Magyarországon, akiknek hosszú évek óta nem emelkedik a fizetése (sőt), ugyanakkor az árak, (és a bérletek ára is) nő. A BKV-s munkavállalók jövedelme ugyanakkor minden évben emelve…..
stanmore 2010.01.13 13:21:57
@Escobar888: Természetesen anyugati országok zömében jobb az életszinvonal ,de ez mindig is így volt kb 500 éve.Azt hittétek ,hogy elzavarjuk akomcsikat(nem sikerült) és akkor majd itt is egyből Ausztria lesz? röhej.
Ezzel együtt nálunk divat a sírás rívás ,amit nagyrész az ellenzék sulykol de nagyon. A valóság meg az ,hogy készült egy amerikai kutató intézetben egy felmérés az életminőségi indexről.és láss csodát 20. helyen vagyunk ,megelőzve olyanokat is mint csehek és szlovének pl.Ez persze nem vígasztalja azt ,aki nyomorog ,de mindenhol vannak nyomorgók ,sehol sincs kolbászból a kerítés.
  (előzmény: 30-11; 50-31) #10. - A MÁSOK ÉLETE (2006) Rendezte: Florian Henckel von Donnersmarck A kortárs német film meghatározó színészének utolsó befejezett mozifilmje nem csupán Ulrich Mühe bravúros alakítása miatt tekinthető az évtized…..
Én azt hittem, hogy egy hétvége nem nyújthat annál többet, mint amit péntek este kaptam tőle, amikor egy részeg és őrült csukahorgász puszta kézzel akarta agyonverni a szabad tűzön pörköltet főző Uj Péter főszerkesztőt. Mindezt azért, mert az ismert publicista - bár…..
Gulyásdemokrácia Ennyi, Feri? 2009.03.21 11:22:00
Szóval mi lesz Gyurcsány után?Végre egy jó döntés tőle, ilyet utoljára nagyon elszórtan 2007 környékén láthattunk. Természetesen a "lemondás" hivatalos értelemben még nem lemondás. Amíg a konstruktív bizalmatlansági nincs benyújtva, addig nemhogy elfogadásról,…..
Az elmúlt évek legnépszerűbb politikai kifejezése az "előrehozott választás". Ez lenne hivatott szuperdemokratikusan és gyorsan helyreállítani a kormány és a parlament tekintélyét. De hogy zajlik? Általában Orbán és a publicisták is azt mondják, hogy majd ha lesznek…..
Gyurcsány Ferenc lemondana a miniszterelnökségről. Ehhez a következő két hétben az Országgyűlésnek új miniszterelnököt kell találni. Mit jelent ez? Új MSZP-SZDSZ koalíciót? MSZP-MDF kormányt? Esetleg MSZP-MDF-SZDSZ? És ki lehet az új kormányfő? Az biztos, hogy izgalmas…..
Csak kezdeményezések vannak, de mai sajtóhírek alapján keményen beindult a lobbi, hogy dotálják az autóvásárlásokat. Magyarországnak persze nincsenek olyan lehetőségei az anyagi támogatásra, mint Németországnak, ám a szakma és a kormányzat az Európában bevezetett dotációt…..
Nem kap kellő elismerést ez a nagyszerű hölgy. Pedig tulajdonképpen hálásak lehetünk Ibolya asszonynak. Az MDF elnöke két nap alatt két súlyos problémát is megoldott tempós politikai ámokfutásával. A magyar polgárok Ibolyának köszönhetően megszabadultak az egyre…..
stanmore 2009.03.10 21:07:21
@Spéter46: érdekes ,hogy a hóbagolyékat nem zavarta ,hogy az un .polgári kormányban 98ban olyan balosokkal kellett egy tálból cseresznyézni ,mint Martony,Járai ,Stumpf, és sorolhatnám még,akik jelentős MSZMP funkcik ill. besúgók voltak.
Vén hülye.
stanmore 2009.03.10 21:09:21
@memo62: "Sajnos nalunk meg nem divat osszefogni a tolvaj kormany ellen es elzavarni oket " hát ezaz ,hogy ezért képtelenség lenne visszahozni Orbán féle tolvaj kormányt.
stanmore 2009.03.10 21:14:37
@Foltos Gatya: Te nem vagy valami észkombájn,ezt astílusod is mutatja,nem is kell elolvasni az előzeteseidet ,hogy valami derék jobbikost ,esetleg gárdistát tippeljen a nicked mögé az ember.Tudod régen is a viceházmesterek voltak a szélsőjobbosok.
Nem hittem volna, hogy Gyurcsánynak egyszer igaza lesz. Miniszterelnökünk pár évvel ezelőtt azt üzente a magyar vállalkozásoknak; el lehet menni ebből az országból. Aki hallgatott rá, az jól járt.Már az ominózus kijelentés előtt is megindul egyes magyar cégek áttelepülése…..
stanmore 2009.03.04 23:14:31
@mrs. white: hát ,amiket leírsz ,azt azért én nem varrnám kizárólag a kormány nyakába ,még ha Orbán lenne akkor sem.De egyenlőre még nincs itt Etiópia,úgyhogy a Kassandra jóslatod ijesztő ,de ha nálunk az lesz ,amit írsz ,akkor máshol is az lesz ott pedig csupa nem Gyurcsány volt a kormányon ,osztán mégis.Inkább az amerikai bankokat anyáznátok ,de nem egy igazi drukker az még akatasztrófát is arra használja ki ,hogy konkurensébe rugdosson ,a tábora meg vel vonít mint hű kutya.
stanmore 2009.03.04 23:16:13
@mrs. white: nem én hiszek ,hanem látom Te ,mertamit és ahogy elővezeted ,hogy az "ismerősöm ismerőse mondta ",hát az atipikus legenda gyártás és homályos sárdobálás.
stanmore 2009.03.04 23:27:59
@terszim: gyurcsány nem volt felelős Medgyesy intézkedéseiért .alig hogy min. elnök lett már jött a kampány.namost komolyan mondod ,hogy egy normális politikus ,amikor olyan hazug demagóg ellenzéke van ,akkor előáll a reformok seregével?Én azt mondanám ,és ezt Te is pedzed ,hogy tálcán nyújtotta volna a hatalmat egy demagóg felelőtlen arrogáns ellenzéknek.ez teljesen elvárhatatlan bárkitől,ráadásul egyáltalán nem szolgálta volna az ország érdekét ,sőt nagy kárára lett volna.nem ,ő őszintén neki is fogott areformoknak ,amit a fidesznek sikerült nagyrészt megfúrni hazaáruló módon.Ennek ellenére ,ha nincs világválság az ország igenis jó pályára lett téve .Jóval kisebb áldozatokkal sikerült volna kilábalni ,amutatók javultak ,és senki nem halt éhen.Az ,hogy elkúrták ,lehet ,de nem tudhatod ,hogy Orbán mennyire kúrta volna el .ha elemzem a mutatott teljesítményét ,akkor azt kell mondanom ,hogy kormányon és ellenzében is sokkal szarabb volt mint gyurcsány .azt tudom ,hogy amagyar választó mindig mást okol ,ellenszavazó.nade arra pl gondoltál e ,ha 98 ban folytatódik a Bokros által feldobott gazdasági irány ,akkor hol lennénk ma .ha így nézem ,akkor rbán még jobban elkúrta .És akkor Te azt mondod : Jöjjön vissza .Lássuk uram mire megyünk ketten! Mint aparaszt ajégverés után.Gratulálok!
Csucsu - REFLUX A nagy csöcs 2008.04.10 05:05:00
Minden kocsmában előforduló jelenet, hogy a férfias társalgásból magát legkorábban kiivó búsképű lovag egyszercsak felriad a részegségből, egy pillanatra felemeli fejét a sörtől tocsogó asztalról, keservesen beleböffent az éjszakába, hogy „ő egy kurva”,…..
Egy kutya, egy szobanövény, és egy hajléktalan életét is megmentette Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egy kedd reggeli sajtótájékoztatón. Úgy tűnik, Budai Bernadett kormányszóvivő összeesése óta a kormányfő csak jót cselekszik.A rendkívüli sajtótájékoztatón a…..
Az Orpheus Állatvédő Egyesület közleménye hasznos információkkal szolgál. Olvassa el, és cselekedjen úgy, hogy az állatoknak jó legyen. A közlemény:Kutya hideg van az állatoknak is Hetek óta tombol a zord, különösen hideg téli időjárás. A hideg az utcán lévő emberek…..
Mandiner blog Ma sem megyünk el 2008.10.04 09:31:00
  Bár ha ketten összeállunk, elég színesek tudunk lenni - különösen, ha megiszunk egy üveg ergoutout -, nem megyünk ki a mai Tarka Magyar című rendezvényre (legfeljebb vicces résztvevőket fotózni, de az nem számít). Merthogy miről is van itt szó?  Úgy gondoljuk, nem…..
Ráférne az Alkotmányunkra egy alapos leporolás. Már akkor erre a következtetésre jutottam, amikor Orbán Viktor és forradalmár társai, az újkori márciusi ifjak, 2007. február elején a nép szemeláttára, kamerák kereszttüzében bátran elbontották a rendőrségi kordont. Sokan ezt…..